Amikor a veréb fészket épít az erdőben, csak egyetlen ágat foglal el. Amikor a szarvas a folyónál a szomját oltja, csak annyit iszik, amennyi a gyomrába fér. Mi azért gyűjtögetünk, mert üres a szívünk.

(Anthony de Mello SJ)

Testedet, értelmedet, személyedet ne cseréld össze lényeddel, önmagaddal. Csak segédeszközöd; csak batyu, mely szükségleteid őrzője is, görnyesztő teher is.

(Weöres Sándor)

Ahol megszűnik az érzés, érzéketlenség, gondolat, gondolattalanság, változás, változatlanság; ahol azt hinnéd, hogy semmi sincsen: tulajdonképpeni lényed ott kezdődik.

(Weöres Sándor)

A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.

(Hamvas Béla)

Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.

(Weöres Sándor)

Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben. Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.

(Weöres Sándor)

– Az igazság tanítómestere akarok lenni. – Kész vagy arra, hogy éhezz, hogy ne vegyenek rólad tudomást, hogy koplalj 45 éves korodig? – Természetesen. De mondd meg, mi lesz, miután betöltöttem a 45. évemet? – Akkorra felnősz odáig, hogy megszokod.

(Anthony de Mello SJ)

– Te roppant büszke vagy az intelligenciádra – szólt a Mester az egyik tanítványhoz. Olyan vagy, mint az az elítélt, aki büszke a börtöncellájának nagyságára.

(Anthony de Mello SJ)

A tanítványnak, aki állandóan panaszkodott másokra, azt mondta a Mester: – Ha békét akarsz, keresd a változást magadban, ne másokban. Könnyebb a lábadat védeni egy szandállal, mint szőnyeggel borítani az egész földet.

(Anthony de Mello SJ)

„A szeretet olyan, mint egy tükör. Ha szeretek valakit, akkor ő a tükrömmé válik, én az ő tükre leszek, és egymás szeretetét visszasugározva meglátjuk a végtelent.”

(Ismeretlen. Leo F. Buscaglia egy tanítványa.)

A véleményem szilárd; kérem, ne zavarjon össze tényekkel!

(ismeretlen)

Mindenki bolond valakinek a szemében.

(spanyol közmondás)

Aki elfogadja önmagát, kész másoknak is megbocsátani.

(J. D. Martin Descalzo)

A féligazság teljesen hazugság.

(jiddis közmondás)

Az úgynevezett „józan ész” gyakran semmi egyéb, mint sokéves társadalmi gyakorlat, sulykolás által berögzült előítéletek halmaza.

(Albert Einstein)

Nagyon sokan azt gondolják magukról, hogy gondolkodnak, pedig csupán előítéleteiket rendezik át.

(Wiliam James)

Azt a változást, amit a világban szeretnél látni, először magadban kell létrehozni.

(Mahatma Gandhi)

Az embereket nem a dolgok zavarják, hanem a róluk kialakított nézeteik.

(Epiktétosz)

Az önismeret a világ megismeréséhez vezet, s a világ megismerése önmagunk megismeréséhez.

(Thorwald Dethlefsen)

Igazi szomjúság nélkül inni, igazi mondanivaló nélkül beszélni, és igazi vágy nélkül lefeküdni valakivel, ez a három halálos bűn, amit az európai ember minduntalan elkövet.

(André Gide)

Az egyetlen fontos dolog, amikor elhagyjuk ezt a világot, azok a szeretet-nyomok lesznek, amelyeket hátrahagyunk.

(Albert Schweitzer)

A szívnek vannak érvei, amelyekről semmit sem tud az értelem.

(Blaise Pascal)

Aki szeret, úgy látja a másikat, amint az Isten teremtő kezéből kikerült.

(Edith Stein)

Jézus hiába élt és halt meg, ha nem tanultuk meg tőle, hogy a szeretet örök törvénye szabályozza életünket.

(Mahatma Gandhi)

A felebarát szeretete a mértéke az Isten iránti szeretetünknek.

(Edith Stein)

Amit megőrzöl magadnak, már elvesztetted. Amit odaadsz, tiéd lesz örökre.

(Josef Recla)

A szeretetnek mindig igaza van.

(Marie von Ebner-Eschenbach)

Ahhoz, hogy megváltoztassuk az embereket, szeretni kell őket. Csak oda érkezik el a befolyásunk, ahova elérkezik a szeretetünk.

(Heinrich Pestalozzi)

Akik igazán szeretik egymást, azok egész életükön át folyamatosan felfedezik egymást.

(H. G. Wells)

Ha vigasztalni akarsz, szíveddel vigasztalj, ne a Bibliával, mert a Biblia itt van az én kezemben is.

(Szólásmondás)

A terhet annak kell vinnie, aki tudja, hogy a terhet vinni kell.

(Szólásmondás)

Olyannak kell látnunk az embereket, amilyenek valójában, de azzal az elgondolással, milyenek is lehetnének… Ez már az Isten tekintete.

(Gilbert Gesbron)

Aki felebarátját nem találja meg, elveszíti önmagát.

(Karl Rahner)

A tökéletes szeretet nem ismer félelmet, mivel mindenét odaajándékozta, semmije sem maradt, amit elveszthetne.

(Thomas Merton)

A magányosság miatt félünk. Ha együtt vagyunk, lesz bátorságunk, hogy megértsük és megbocsássuk magunknak és egymásnak a hibáinkat. Csak a sorrendre kell vigyáznunk.

(Ingmar Bergman)

Az emberek szeretetkapcsolatában minden tévedés és szenvedés onnan származik, hogy szüntelenül azt gondolják: a szeretetnek valami köze van a birtokláshoz. A szeretet kizárólag lét.

(Hans Müller-Eckhard)

Valakit szeretni azt jelenti: egy mások számára láthatatlan csodát látni.

(François Mauriac)

A szeretet megosztásának nincs határa, ezért az igazi szeretetből fakadó boldogság is határtalan.

(Thomas Merton)

Az igazi szeretet próbája egyedül az, hogy nem fél a másik ember szeretetétől, hogy elegendő benne a szelídség, a türelem és az alázat ahhoz, hogy elfogadja azt.

(Pilinszky János)

Szeress, és tégy, amit akarsz!

(Szent Ágoston)

Ha úgy vesszük az embereket, amilyenek, akkor rosszabbá tesszük őket. Ha úgy kezeljük őket, mintha azok lennének, amiknek kellene lenniük, akkor segítjük őket azzá válni, amivé válni képesek.

(Johann Wolfgang Goethe)

Mert képesek vagyunk a szeretetre – lényünk Isten képét és hasonlatosságát hordozza magában.

(Georges Bernanos)

Arra születtünk, hogy őszintén és szabadon szeressünk: tehát valami olyat kell adnom a másiknak, ami az én igazi valómhoz tartozik.

(Thomas Merton)

Mindaddig, amíg nem érzünk rokonszenvet és szeretetet minden élőlénytársunk iránt, nem mondhatjuk, hogy megértettük az erkölcs törvényét.

(Gandhi)

Nem tudod, milyen nehéz az a teher, amelyet nem te cipelsz.

(Afrikai mondás)

Nem parancsol az Írás mást, mint szeretetet. Nem is kárhoztat mást, mint gyűlölséget.

(Szent Ágoston)

A szeretet útján válik a hit keresztényivé. Szeretet nélkül olyan, mint az ördög hite.

(Szent Ágoston)

Biztos vagyok abban, hogy sem térbeli távolság, sem halál vagy távollét szét nem választhatja azokat, akiket egy lélek éltet, egy szeretet fűz össze.

(Szent Bernát)

Mert hisz mi volna halhatatlan bennünk, ha nem azon része lelkünknek, amely szeretett?

(Eötvös József)

Ha valaki a megbocsáthatatlant is kész megbocsátani: akkor van legközelebb az isteni szeretethez.

(Gertrud von le Fort)

Néha olyannyira szeretnénk angyalokká válni, hogy elfelejtünk emberekként viselkedni.

(Szalézi Szent Ferenc)

Felebarátunkat szeretni annyit jelent, mint Isten képmását szeretni.

(Nikolaus von Kues)

Ahhoz, hogy a homokban gyémántot keressenek vagy a tengerben gyöngyöt, ahhoz van türelme az embernek, de hogy az emberben az Úristen különös és becses ajándékait keressék, nehogy elvesszenek, az eszükbe se jut.

(Karel Čapek)

Valamely embert szeretni ezt jelenti: úgy látni őt, ahogy Isten elgondolta.

(Dosztojevszkij)

Nehéz elhinnünk, hogy a Szeretet erősebb, mint hibáink.

(Michel Quoist)

Szeressük embertársunkat: vagy azért, mert jó, vagy azért, hogy jó legyen.

(Szent Ágoston)

A szeretet azokat a könnyeket is meglátja, amelyeket nem sírtak el, és azokat a kéréseket is meghallja, amelyeket nem mertek kimondani.

(Szent-Gály Kata)

Ha beláthatnánk ellenségeink lelkébe, annyi szomorúságot és szenvedést találnánk, hogy megenyhülnénk irányukban.

(H. W. Longfellow)

Elég baj az embernek, ha nem szeretik eléggé. De még annál is sokkal nagyobb baj, ha nincs, aki szeresse.

(Rónay György)

Azt a szót, amely rajtad segíthet, te nem mondhatod ki saját magad számára.

(Abesszin közmondás)

Amit az emberek szeretnek vagy gyűlölnek, az nem a dolgok lényege, hanem csak a körvonala.

Egy fiatal fiúban kialakult valami, amit jobb híján nevezzünk „szendvicsfóbiának”. Hacsak meglátott egy szendvicset, azonnal reszketett és sikoltozni kezdett. Az anyját már annyira bosszantotta ez a dolog, hogy elment egy pszichológushoz, aki azt javasolta:
– Könnyen megszüntethetjük a fóbiát. Otthon mutassa meg a fiúnak az elejétől a végéig, hogy hogyan is készül a szendvics. Ez majd eloszlatja az összes buta elképzelését a szendviccsel kapcsolatban, és majdcsak abbahagyja a sírást és reszketést.
Anyja úgy is cselekedett. A kezébe vett két szelet kenyeret, és megkérdezte:
– Félsz-e ezektől?
– Nem – válaszolta a fiú.
Akkor az asszony megmutatta neki a vajat: Félsz tőle? Nem. Akkor az asszony elkente a vajat a kenyéren. Azután jött a saláta. Félsz tőle? Természetesen nem. A salátalevelek így rákerültek a kenyérre. És a paradicsomszeletektől? Kell-e tőlük félni? Nem, nem kell. Mindjárt rá is kerültek a salátára. Hát a sült szalonnától kell-e félni? Nem, egyáltalán nem. Már rajta is voltak a paradicsomon.
Ekkor az asszony a kezébe vette a két szelet kenyeret, és megmutatta fiának. Még most sem félt tőlük. De abban a pillanatban, hogy a másik szelet kenyeret ráhelyezte a szalonnára, és így annak szendvics formája lett, a gyerek azonnal visítani kezdett:
– Szendvics! Szendvics! – és csak úgy reszketett a félelemtől.

Egy születésétől fogva vak fiatalember beleszeretett egy lányba. Nem is volt abban semmi hiba, mígnem egyik barátja azt nem mondta neki, hogy a lány bizony nem épp a legszebb. A fiatalember abban a pillanatban elveszítette minden vonzódását. Szerencsétlenségére. Nagyon is jól „látta” ő a lányt. Valójában a barátja volt a vak.

(Anthony de Mello SJ)

Egy nyugati turistanő megcsodálta a bennszülött nyakláncát.
– Miből készült? – kérdezte.
– Aligátorfogból, asszonyom – válaszolta a bennszülött.
– Értem. Gondolom, maguknál ez ugyanannyit ér, mint nálunk a gyöngy.
– Nem egészen. Egy kagylót bárki ki tud nyitni.

A megvilágosult tudja, hogy a gyémánt mindaddig csak egy kő, amíg az ember fel nem ruházza értékkel.

(Anthony de Mello SJ)

Tíz lépcső

Tíz erkély

(Weöres Sándor)

Itt következik az a történet, amellyel egy mester bemutatta a tanítványainak, hogy egyetlen jelentéktelen ragaszkodás mekkora kárt okozhat azoknak, akik lelkiekben gazdagokká váltak.

Egy falusi ember épp ama ritka pillanatok egyikében lovagolt el a hegyi barlang bejárata előtt, amikor az megnyitotta magát, hogy aki akar, az vigyen kincseiből. Az ember bement, és szeme az ékszerek és drágakövek hegyein akadt meg. Amennyit csak tudott, beletömött belőlük nagy sebtében az öszvérén lévő nyeregtáskába, mert az általa is ismert legenda szerint a barlang csak korlátozott ideig marad nyitva.
Az öszvért tehát teljesen megpakolta, és szerencséjének örvendezve elindult, amikor hirtelen eszébe jutott, hogy a botját bent hagyta a barlangban. Visszafordult, és befutott a barlangba, mely éppen abban a pillanatban be is csukódott, s az embert sosem látták többé. A falusiak még vártak rá egy-két évig, aztán eladták a kincset, amit az öszvérén találtak. Így ők lettek a szerencsétlen ember szerencséjének az élvezői.

Amikor a veréb fészket épít az erdőben, csak egyetlen ágat foglal el. Amikor a szarvas a folyónál a szomját oltja, csak annyit iszik, amennyi a gyomrába fér. Mi azért gyűjtögetünk, mert üres a szívünk.

(Anthony de Mello SJ)

Egyedül Isten

Egyedül Isten adhatja a hitet,

de a hitedről te is tanúságot tehetsz.

Egyedül Isten adhat reményt,

de te is felkeltheted a bizalmat testvéreidben.

Egyedül Isten ajándékozhat meg szeretettel,

de te is bizonyságát adhatod szeretetednek embertársaid előtt.

Egyedül Isten ajándékozhat békét,

de az egység magvait te is elhintheted.

Egyedül Isten adhat erőt,

de a csüggedőt te is felkarolhatod.

Egyedül Isten az Út,

amelyet te is megmutathatsz testvéreidnek.

Egyedül Isten a Világosság,

de te is fényt gyújthatsz vele a többiek szívében.

Egyedül Isten az Élet,

de te is életkedvet fakaszthatsz testvéreidben.

Egyedül Isten képes a lehetetlent megvalósítani,

de a lehetségest te is megteheted.

Egyedül Isten elégséges önmagának,

mégis szeretné, ha számíthatna rád.

Ki vagy Te?

Ha elvonatkoztatod magadat mindattól, amit lényednek ismersz: tulajdonképpen lényed ott kezdődik:
Testedet, értelmedet, személyedet ne cseréld össze lényeddel, önmagaddal. Csak segédeszközöd; csak batyu, mely szükségleteid őrzője is, görnyesztő teher is.
Tested nem te vagy, hiszen csak anyag, mely folyton cserélődik: negyvenéves korodban húszéveskori testedből egyetlen parány sincsen. De érzelemvilágod és értelmed sem te vagy, hiszen még nem volt, mikor te már a bölcsőből nézegettél. Ki vagy? a határtalan, mely fogantatásodkor a határok közt megjelent.
Ha elhatárolt személyedet tekinted önmagadnak, végezz copernicusi fordulatot: a határtalan teljességet tekintsd önmagadnak, személyedet pedig ideiglenes kötöttségnek, puszta tüneménynek, „nem-én”-nek.
Ahol megszűnik az érzés, érzéketlenség, gondolat, gondolattalanság, változás, változatlanság; ahol azt hinnéd, hogy semmi sincsen: tulajdonképpeni lényed ott kezdődik.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

A bölcs rabbit megkérdezi a tanítványa: – Rabelében, miért van az, hogy ha valaki a szegényhez fordul, az segít, ha tud, de ha a gazdaghoz fordul a bajával, az meg sem látja? – Azt mondja a bölcs: – Lépj az ablakhoz, nézz ki. Mit látsz? – Utcát, jövő-menő emberekkel, állatokkal, járművekkel. – Most lépj a tükörhöz. Mit látsz? – Csak magamat. – Látod, az ablak is üveg, a tükör is üveg, csak a hátán van egy kis ezüstréteg. De az már elég ahhoz, hogy az ember semmi mást ne lásson tőle, csak saját magát.

(A www.zsido.hu gyűjteményéből)

Útravaló

A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert amikor bennünket elküldtek, az útrabocsájtó Hatalom így szólt:

Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod. Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tiéd.

(Hamvas Béla)

Szembe-fordított tükrök

Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned.

Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.

Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.
Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.

(Weöres Sándor)

– Ne keressétek Istent – mondta a Mester –; csak nézzetek, és minden világossá válik a számotokra.
– De hogyan nézzünk?
– Minden egyes alkalommal, ha néztek valamit, csak azt lássátok, ami valóban ott is van.
Mivel a tanítványok nem értették, a Mester megmagyarázta.
– Például ha a holdat nézed, csak a holdat lásd, és semmi mást.
– Hogy a csudába tudna valaki mást látni, mint a holdat, ha azt nézi?
– Egy éhes ember sajtnak nézheti. A szerelmes pedig kedvese arcát láthatná benne.

(Anthony de Mello SJ)

A Mester így szólt az üzletemberhez:
– Ahogy a hal elpusztul a szárazföldön, úgy pusztulsz el te is, amikor belegabalyodsz a világ dolgaiba. A halnak vissza kell térnie a vízbe, neked pedig a magányba.
Az üzletember megrémült.
– Fel kell adnom az üzletemet, és kolostorba kell vonulnom?
– Nem, nem. Tartsd meg az üzletedet, s térj vissza a szívedbe.

(Anthony de Mello SJ)

– Az igazság tanítómestere akarok lenni.
– Kész vagy arra, hogy éhezz, hogy ne vegyenek rólad tudomást, hogy koplalj 45 éves korodig?
– Természetesen. De mondd meg, mi lesz, miután betöltöttem a 45. évemet?
– Akkorra felnősz odáig, hogy megszokod.

(Anthony de Mello SJ)

Az egyik női tanítvány a lakodalmát tervezte, s kijelentette, a szegények iránti szeretetből meggyőzi a családját, hogy vessék el azt a szokást, hogy a szegényeket az asztal végére ültetik. Majd a szegények kerülnek a főhelyre, a gazdagokat pedig az ajtó mellé ültetik. Beszédét befejezve a Mesterre nézett, várva annak helyeslését.
A Mester egy pillanatig gondolkodott, majd így szólt:
– Kedvesem, ez nagyon szerencsétlen megoldás lenne. Senki sem örülne a lakodalomnak. A családod szégyenbe kerülne, a gazdagok megsértődnének, a szegények pedig éhesek maradnának. A főhelyen ugyanis annyira feszélyezve éreznék magukat, hogy nem mernének eleget enni.

(Anthony de Mello SJ)

A fiatal tanítvány eszének akkora híre volt, hogy a tudósok a világ minden tájáról a csodájára jártak, s tanácsot kértek tőle.
Amikor az uralkodónak egy tanácsadóra volt szüksége, elment a Mesterhez, és megkérdezte:
– Mondd, a fiatalember tényleg annyit tud, mint ahogy állítják róla?
– Az igazat megvallva – mondta a Mester kényszeredetten –, a fiú annyit olvas, hogy fogalmam sincs, mikor lenne ideje arra, hogy tudjon is valamit.

(Anthony de Mello SJ)

A hamiskártyás így szólt egyszer a Mesterhez:
– Kártyázás közben tegnap rajtakaptak, hogy csaltam, hát jól elvertek, és kidobtak az ablakon. Mit tanácsolsz, mit tegyek?
A Mester mélyen az ember szemébe nézett, és azt mondta:
– Ha én a helyedben lennék, mostantól fogva csak a földszinten játszanék.
Ez aztán felbolydította a tanítványokat. Azt kérdezték, illetve követelték:
– Miért nem mondtad neki, hogy ne csaljon többet?
– Mert tudtam, hogy úgysem bírná megállni – hangzott a Mester egyszerű és mély értelmű magyarázata.

(Anthony de Mello SJ)

– Te roppant büszke vagy az intelligenciádra – szólt a Mester az egyik tanítványhoz. Olyan vagy, mint az az elítélt, aki büszke a börtöncellájának nagyságára.

(Anthony de Mello SJ)

– Hogyan keressük az egységet Istennel?
– Minél jobban keresed, annál nagyobb lesz a távolság közte és közted.
– Hát akkor mit tegyünk a távolsággal?
– Értsd meg, hogy az nincs ott.
– Ez azt jelenti, hogy Isten és én egy és ugyanaz?
– Nem egy, de nem is kettő.
– Hogyan lehetséges ez?
– A nap és a fénye, az óceán és a hullám, az énekes és a hangja: nem egy. Nem is kettő.

(Anthony de Mello SJ)

Így szólt a faképnél hagyott szerető:
– Egyszer már megégettem magamat. Soha többé nem leszek szerelmes.
– Olyan vagy – mondta a Mester –, mint az a macska, amelyik elhatározta, hogy soha többé nem ül le, mert amikor ráült a kályhára, megégette a fenekét.

(Anthony de Mello SJ)

Egy asszonynak, aki a végzete ellen panaszkodott, ezt válaszolta a Mester:
– Te alakítod a végzetedet.
– De arról nem én tehetek, hogy nőnek születtem.
– Hogy valaki nőnek születik, az nem a végzet. Az a sors. A végzet az, hogy hogyan fogadod el női mivoltodat, s mit hozol ki belőle.

(Anthony de Mello SJ)

A tanítványnak, aki állandóan panaszkodott másokra, azt mondta a Mester:
– Ha békét akarsz, keresd a változást magadban, ne másokban. Könnyebb a lábadat védeni egy szandállal, mint szőnyeggel borítani az egész földet.

(Anthony de Mello SJ)

Az Élet Himnusza

(Kalkuttai Teréz Anya)

Történt egyszer, hogy egy indián sétált egy nagy amerikai városban a nem indián barátjával. A New York-i Times Square környékén jártak. Éppen csúcsidő volt, tehát sokan nyüzsögtek az utcákon. Az autósok nyomták a dudákat, a taxisok csikorogva fordultak be az utcasarkokon, a város zaja szinte süketítő volt. Egyszer csak megszólalt az indián: „Hallok egy tücsköt.” „Az nem lehet” – mondta a barátja. „Ekkora zajban hogy lehetne meghallani egy tücsköt?!” „Biztos vagyok benne, hallottam egy tücsköt!” „Ez őrültség!” – mondta a barátja. Az indián viszont egy kis ideig türelmesen figyelt, majd elindult az utca másik oldalára, ahol néhány bokor nőtt. Az ágak között megtalálta a tücsköt. A barátja álla leesett. „Ez lehetetlen! Neked természetfölötti hallásod van.” „Nem” – válaszolt a bennszülött –, „az én fülem semmiben sem különbözik a tiédtől. A dolog csak azon múlik, hogy mire figyelsz jobban.” „Ez lehetetlen, én soha nem hallanék meg egy tücsköt ekkora zajban!” „Nem, az egész csak azon múlik, hogy mi a legfontosabb neked. Figyelj! Bemutatom.” – Az indián kivett a zsebéből néhány érmét, majd a földre ejtette őket. Harmincméteres körzetben mindenki megfordult, hogy vajon az érme, ami leesett, nem az övék-e. „Látod már, mire gondoltam? Az egész csak azon múlik, hogy mi az, ami fontos számodra.”

Három vándor az úton

Három vándor egyazon úton haladt előre.
Az első útja közben meglátott egy göcsörtös fadarabot. Ránézett. – Milyen szép virágos faág! – mondta. Felvette, hazavitte, vázába tette, s az ág másnapra kivirágzott.
A második vándor is meglátta ugyanezt a fadarabot. Ránézett. – Milyen jó, erős fa! Jó lesz társnak számomra az úton. – Felvette, s azzal járt élete végéig.
A harmadik vándor is arra járt. Ránézett a fadarabra, elborzadt láttán. – Milyen ronda kígyó! – Feléje nyúlt, s az megmarta; holtan esett össze.

Mindegyikünk azzá válik a másik számára, aminek látják, s ez fordítva is igaz.
Adja meg nekünk szerető Istenünk, hogy mindenkiben felfedezzük az Ő arcát, s azzá válhasson a másik, amilyennek Isten arca elrejtve van benne.

Figyelj és hallgass meg

Ha arra kérlek, hogy hallgass meg,
És te úgy érzed, hogy valamit tenned kell,
Hogy a problémám megoldódjon,
Bocsáss meg, de én úgy érzem, hogy te süket vagy.
Nem kértem mást, csak hogy figyelj és hallgass meg.
Nem kértem, hogy tanácsolj, sem hogy tegyél.
Nem kértem mást, csak hogy figyelj, és hallgass meg.
Nem vagyok tehetetlen, csak gyönge és elesett.
Amikor teszel valamit helyettem,
Amit nekem kellene megtennem,
Csak megerősíted a gyöngeségemet és félelmemet.
De ha elfogadod, hogy úgy érezzek, ahogy érzek,
– Még ha ez az érzés számodra érthetetlen is –
Lehetővé teszed számomra, hogy megvizsgáljam,
És értelmet adjak az értelmetlennek.
S ha ez megtörtént, a válasz világossá válik,
Tanácsra nincs szükség.

Talán ezért használ sok embernek az imádság.
Mert Isten nem ad tanácsot, sem megoldást.
Csak figyel és hallgat.
A többit ránk bízza.
Tehát te is, kérlek, figyelj rám és hallgass meg.
És ha szólni akarsz, várj egy picit.
Akkor majd én is tudok rád figyelni.

(Ágnes Begin)

Volt egyszer egy ember, az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének.
De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer meg ezer apró csillámló homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze.
És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.
De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.
És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti.
És jött az első szél: és nem döntötte össze.
És jött a második szél: és az sem döntötte össze.
És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.
És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára, és ledöntötték az ő oszlopát.
És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.
És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze.

(Wass Albert)

Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében. Az egyik egy „kis hívő”, a másik egy „kis szkeptikus”. A szkeptikus azt kérdezi:
– Te hiszel a születés utáni életben?
– Hát persze – mondja a kis hívő. Az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk arra, ami ott kint vár bennünket!
– Hülyeség! – mondja a szkeptikus. – Ez nem igaz! Hogyan nézhet ki a kinti, külső élet?
– Pillanatnyilag még nem tudom – mondja a kis hívő –, de biztos sokkal világosabb, mint itt bent! Talán, lehet, hogy a szánkkal fogunk enni és a lábunkkal fogunk menni!
– Nonszensz, lehetetlen! – mondja a szkeptikus. – Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal!? Micsoda hülyeség! Ez egy fura ötlet, hogyan is működhetne! Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot. Nem lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór már így is túl rövid!
– Hát persze, hogy működni fog, csak minden egy kicsit másként fog kinézni – mondja a kis hívő.
– Sohasem fog működni! – véli a kis szkeptikus. – Még soha senki nem tért vissza a születés után! Születés után vége az egésznek! Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!
– Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet – mondja a kis hívő –, de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és ő nagyon vigyáz majd ránk!
– Anya!? Te hiszel egy anyában? Hol van? – kérdezi a kis szkeptikus.
– Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem létezhetnénk! – válaszolja a kis hívő. Mire a kis szkeptikus:
– Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen!
A kis hívő elgondolkozik egy pillanatra.
– Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! – mondja aztán halkan. – Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdődik!

„Az irgalom lényege nem a kényszer
Úgy fakad, mint csöndes eső a mennyből
A lenti földre, s kétszeresen áldott:
Megáldja azt, ki adja, s azt, ki kapja.”

(Shakespeare mondatja Portiával A velencei kalmárban)

„A szeretet olyan, mint egy tükör. Ha szeretek valakit, akkor ő a tükrömmé válik, én az ő tükre leszek, és egymás szeretetét visszasugározva meglátjuk a végtelent.”