Az élet az ábrándozás megrontója.

(Ismeretlen filozófus a 20. sz. második feléből)
Tapasztalat – ezzel a névvel ékesítjük hibáinkat.

(Oscar Wilde)
Ham: Mit csinál?
Clow: Sír.
Ham: Tehát él.

(S. Beckett: A játszma vége)
Nem vagyok vallásos. Nekem az egész kell.

(Hamvas Béla)
A hit csak szervezett és irányított ostobaság.

(Aldous Huxley)
A nép ópiuma nem a vallás, hanem a forradalom.

(Simone Weil)
Sosem lármázunk olyasmiért, amiben a bizalmunk teljes. Égő szemmel senki nem hordja a hírét, hogy holnap fölkél a nap. Tudni való, hogy fölkél. Amikor az emberek politikai, vallási vagy egyéb hittételek mellett törnek lándzsát, a hittételek veszélyben forognak.

(Robert M. Pirsig)
A szerelem az, amikor két szomjas ember egymás szájából próbál inni.

(Ismeretlen filozófus a 20. sz. második feléből)
Az emberek imádnak valakitől várni valamit. Ennél csak egy dolgot szeretnek jobban: csalódni az illetőben.

(Moldova György)
Lehet, hogy valaki bolondnak tűnik, pedig nem az. Talán csak gondosan óvja bölcsességét.

(Zengecu)
Törekvéseink két határértéke: lerombolni az ént a mindenség kedvéért vagy lerombolni a mindenséget az én kedvéért.

(Simone Weil)
A rossz az a mód, ahogy ebben a világban Isten irgalma megjelenik.

(Simone Weil)

Mikor a szépet megismerik,
felbukkan a rút is;
mikor a jót megismerik,
felbukkan a rossz is.
Lét és nemlét szüli egymást,
nehéz és könnyű megalkotja egymást.
Ezért a bölcs
sürgés nélkül működik,
szó nélkül tanít,
nézi az áramlást és hagyja, nem erőlködik,
alkot, de művét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
beteljesült művét nem félti,
s mert magának nem őrzi:
el nem veszíti.

(Lao Ce: Tao Te King 1/2.)
Reggel megismerni az igazságot és este meghalni.

(Konfu-Ce)
Gyakran tévedek. De én nem csupán egyetlen tévedést agyalok ki, hanem sokat, így aztán egyiknek sem leszek a rabszolgája.

(Umberto Eco: A rózsa neve)
De mivel sokat utaztam a folyók közt, melyek különböző irányba haladnak, az egyik délről északra, a másik megfordítva, tudom, hogy vannak titkok a látszólag oly nyilvánvaló világon, és különös elhallgatások rejtőznek a kimondott szavak mögött. Sőt gyakran úgy tűnt föl, a világ csak azért van tele kimondott szavakkal, hogy alattuk jobban elrejtőzködhessék az elhallgatott, és zajgásukba vesszen a titok, ami az emberek s dolgok mögött van. Sok mindenre akadtam, amit nem kerestem, s ami után nem kutattam, az elébem jött. De nem feszegettem, mert nem vagyok olyan kíváncsi természetű, hogy mindennek okát puhatoljam, hanem megelégszem azzal a tudással, hogy a beszédes világ tele van titkokkal. Kétkedő vagyok, amint itt ülök, nem azért, mert semmiben sem hiszek, hanem azért, mert mindent lehetségesnek tartok. Ilyen vagyok én agg napjaimban.

(Thomas Mann: József és testvérei)
Kifordítva minden ember rózsaszín.

(Graffiti)
Bánatát nem felejti el; de szívét nem fogja beárnyékolni, és attól csak gyarapodik a bölcsessége.

(A Gyűrűk Ura)
Akik napi programjukból ki tudják iktatni a halál lehetőségét, azok az optimisták.

(Arkagyij Sztrugackij)
Az életet nem lehet élve megúszni.

(Ismeretlen)
A legeslegértékesebb gondolat az értékes gondolatok gondolata

(Seymour Papert: Észrengés)
Ha a szegény embernek csirke kerül az asztalára, akkor kettőjük közül valamelyik beteg.

(Hegedűs a háztetőn)
Jevszej Lvovics Joannopolszkij előtt ezen az éjszakán hét kövér, majd hét sovány irodavezető jelent meg álmában. És az álom valóra vált.

(Ilf-Petrov: Elsöprő egyéniség)
Tárgyilagosság alatt értjük a dolgok komplikálását addig, amíg azok tetszetősek lesznek.

(Rejtő Jenő: Az utolsó szó jogán)
Pedig ha jól megnézzük, óriási különbségek vannak a bűn elkövetésében. Az egyik semmiségért, tán egy fej hagymáért embert gyilkolt, kiállt az országútra, és leszúrta az első utast, akinek egész vagyona egy fej hagyma volt. „Bátyuska! Elküldtél zsákmányért: megöltem egy embert, és mindössze egy hagymát találtam nála." – „Te ostoba! A hagyma is megér egy kopejkát! Száz ember, száz hagyma, és az már egy egész rubel!" (Ez egy fegyházi legenda.)

(Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából)
Mai eszünk szerintem hasonló a középkor lapos világához. Aki messze menne, úgy érzi, leesik a pereméről, bele a tébolyba. Ettől pedig retteg mindenki. Éppen a tébolytól való rettegés teszi hasonlatossá a mai embert a középkorihoz, aki a világ peremétől rettegett. Vagy az eretnekségtől. Szerintem a hasonlóság nagy. Csakhogy közben látnunk kell, hogy a lapos világhoz mért lapályos gondolkodásunk mind kevésbé fogadja be és emészti meg tapasztalatainkat, és a világfelfordulás életérzése mind általánosabb. S az eredmény, hogy mind többen menekülnek a gondolkodás vidékein túlra, okkultizmusba, miszticizmusba, kábítószeres álmokba meg egyebekbe, mert érzik, hogy a klasszikus értelemnek nincs mit kezdenie az ő tapasztalataikkal.

(Robert M. Pirsig: A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete)
A várakozás haladás, melynek nem vagyunk tudatában.

(Gerhard Tersteegen)
Egy szó már előítélet.

(Nietzsche)
A filozófiának (akárcsak a pszichoanalízisnek) lényegében ugyanaz az alapkérdése, mint a detektívregénynek: ki a tettes?

(Umberto Eco: A rózsa neve)
Engem semmi sem állíthat meg – még a siker sem.

(Alexis Crowley)
Az okos és értelmes emberek nem szennyezik az erdőt azzal, hogy mindenféle szemetet eldobálnak. A többieknek viszont tilos.

(Németországi felirat)
A szép berendezés tele van gombokkal, lámpákkal, műszerekkel. Az okos berendezésen egy sincs.

(Cs. Kádár Péter: Diszkónika)
Ha állat lennék, soha nem tartanék embert a lakásban, mert lármázik, piszkot csinál és egészségtelen.

(Ágai Ágnes)
Azért azt mindenki megjegyzi, hogy hol is ásta el pontosan a csatabárdot.

(E-mail)
A boldogság a hiányérzet hiánya.

(Ismeretlen)
A csirke talán nem egyéb, mint az a mód, ahogy egy tojás egy másik tojást csinál.

(Örkény István: Macskajáték)
Gondolkodni nehéz, ezért a legtöbben ítélnek.

(Márai Sándor - Napló)
Egy szemernyi nézeteltérés nyomán a menny és föld kettészakad.

(Zen-mondás)
A hegyek millió virágban pompáznak. A vándor nem talál haza.

(Zen-mondás)
A szeretet azt mondja nekem, hogy én minden vagyok. A bölcsesség azt mondja nekem, hogy én semmi vagyok. És a kettő között ott folyik az élet...

(Niszargadata Maharadzs)
Akik azt állítják, nehéz megérteni embertársainkat, nem tudják, mit beszélnek. Éppen hogy túlságosan könnyű, és mi mindent megteszünk, amit csak lehet, hogy elkerüljük.

(Niszargadata Maharadzs)
Miért vagyunk itt? Kimondani tán: hogy ház, híd, kút, kapu, korsó, almafa, ablak – legfeljebb torony, oszlop... de mondani, értsd meg, ó, mondani úgy, ahogyan mélyükben a dolgok sem gondolták még.

(Rilke)
A színek a fény tettei – tettei és szenvedései

(Goethe)
Nem vész el innen semmi, semmi / Csak ami nem bírt megszületni

(Vajda János)
Mi, emberek, csak fecsegünk a hallgatásról – egyedül a kövek képesek rá. Lehet, hogy ettől olyan súlyosak?

(Ancsel Éva)
A világ értelmetlen. „Teremtsetek bele értelmet" – ez az értelme. Ha nem teremted meg az értelmét, értelmetlenséget teremtettél. A meséken keresztül mondjuk el a világ értelmét.

(Fenyő Ervin)
Képzeld csak el, hogy azzal az előfeltételezéssel hallgatod Beethovent, hogy a C jó hang, az F pedig rossz! Pedig a beavatatlanok pontosan erről az alapról szemlélik a világegyetemet – és így semmit sem élveznek annak zenéjéből.

(Alexis Crowley)
Az, aki ismeri a tánc erejét, tudja, milyen az a szeretet, amely öl.

(Dzsalal al-din Rúmi)
A kárhozott lelkek a paradicsomban vannak, csakhogy számukra a paradicsom pokol.

(Simone Weil, Jegyzetfüzet 2.)
Az ember saját szomjúságát issza.

(Verhaaren)
Ha egyszer egy dolog létezik, minden benne van, ami létezik.

(Schuon: Az isteni tudás)
A szépség az igazság illata, amely lehetővé teszi az értelem számára, hogy gyanakvás nélkül megnyugodjon.

(Schuon: Az isteni tudás)
A túlvilágot szigorú értelemben véve sohase hagyjuk el.

(Saint-Martin)
A csend ugyanolyan hangos üzenetet hordoz, mint a szavak.

(Marshall Rosenberg)
Mindent bűneimnek köszönhetek, de leginkább azt a pillanatot, amikor az eszeveszett sóvárgás bennem a tisztaságra felébred.

(Bengel; ahogy Hamvas Béla idézi)
Minél tökéletesebb és egyszerűbb egy dolog a maga létében, annál gazdagabb eszmék és lehetőségek szempontjából.

(M. Eckhart: A teremtés könyvének magyarázata)
A szerető átváltozik annak lényegévé, akit szeret.

(Ibn Arabi)
Engem nem köt le semmi, csak a Semmi.

(Győry Zsuzsa)
Szívem minden szélnek nyitott:
Gazellák legelője,
Keresztény szerzetesek otthona,
Bálványok temploma,
A mekkai zarándok Fekete Köve,
A Tóra kőtáblái,
A Korán könyve.
Az én vallásom a szeretet.
Bármerre térüljenek Isten karavánjai,
A szeretet vallása
Lesz vallásom
És hitem.

Ibn Arabi


Hamvas Béla Patmosz c. könyvéből
Egyre személyesebbek és egyre egyetlenebbek leszünk, és találkozásaink egyre inkább az egyetlen és személyes körben történnek meg, ott, ahol mindenki különbözik, nem pedig ott, ahol mindenki azonos.

(Direkt morál és rossz lelkiismeret)
Lenni annyi, mint szenvedni. Aki e tudás alól kibújik, a valóság elől való végtelen menekülésben elveszett.

(A Waldstein szonáta)
Az életéhség a korral nem csökken, mindössze az elkopás következtében az ember folyamatosságában rések keletkeznek és énjének burkai vékonyodnak, s így az emberbe valami másnak sugarai és elemei hatolnak be, amelyek az embert félelmetes átalakulásra készítik elő.

(Interview)
Régebben az életet feláldozták a túlvilági üdvnek. Később a túlvilági üdvöt feláldozták az életnek. Így az életet és a túlvilágot kettészakították. Az élet megbecsülhetetlensége abban van, hogy aki tudja, annak minden pillanatában az örök nyílik meg. Erről csak a régiek tudtak. Az örökért nem kell küzdeni, azt nem kell jótettekkel megérdemelni, mert az nem jutalom, hanem tény. Észre kell venni. Itt van mindig és mindenkinek. Abban a pillanatban, amikor az egyiket odadobom a másikért, mind a kettőt elvesztettem.

(Interview)
Nem elég a kritika, a kritikus kritikájára is szükség van. Aki ezt megtette, abban a sötét és bőszült méreg értelemmé változik.

(Interview)
A szem rendszerben lát: az egyik szem a fegyház rendszerében, a másik a bordély rendszerében, a vásár rendszerében, a gyermekszoba, a statisztika, a kettős könyvelés, a grafikon rendszerében. Hihetetlenül kevés a tiszta szem, amely a tenger és csillagos ég rendszerében lát, és úgy él, mint a fák testvére.

(Patmosz II.)
Megvilágosodottnak mondják, aki az emberi élet határait áttöri, és az életnél magasabb eredetű fényben részesedik. Elmélete mindenkinek van, teóriája csak keveseknek, de amíg merőben teória, önmagába zárt, az élettől külön, többnyire az élet fölött lebeg. Ahhoz, hogy a teória megvalósítható legyen, ami azt jelenti, hogy az elgondolt életrend megvalósuljon, elhatározó lépést kell megtenni.
Címszó: realizálás. A lépést az archaikus korban beavatásnak nevezték. A beavatás következménye, hogy az ember az erő fölött olyan hatalmat szerez, amely a teóriát az életgyakorlatba át tudja vinni. ...
Legyünk tisztában azzal, hogy itt és ezúttal nem írói teljesítményről van szó, nem is profetikus vízióról, nem is művészi vagy egyéb produkcióról. Ami itt történik, az életrend-alapítás. ... Nem vallás, nem filozófia, nem tudomány, nem művészet. Valamennyinél több és alapvetőbb, mert ez itt valamennyit tartja.
Véletlenül lehet igazságot találni, de senki sem lehet véletlenül igaz. Ezúttal pedig éppen ez az, ami szóban forog. Az igazság sugárzásában igaznak lenni. Semmi egyéb nem fontos.

(Patmosz II.)
Nem igazságot vár, hanem igaz életet. Nem azt, hogy igazat mondjon, hanem hogy igaz legyen.

(Patmosz II.)
La Rochefoucauld feltételezi, hogy az önzés önszeretet. Ebben Európa kétezer éves konvenciójával megegyezik. Szeretetnek tart valamit, ami semmivel sem több, mint a majomanya ösztöne. Magzatát felcifrázza és cukorkával tömi. Persze az ilyen anya gyermekeit néha meg is eszi, néha még rosszabbat is csinál velük, ami gondos nevelés néven ismeretes.

(Mirázs - Patmosz II.)
A rend arról ismerhető fel, hogy önmagát állandóan javítja. A rendszer organizáció, a rend organizmus. A rendszer ha valahol nem jó – márpedig mindig kiderül, hogy valahol nem jó – összeomlik. Ha a rend valahol nem jó, önmagát kijavítja.

(Mirázs - Patmosz II.)
A szabadságról csak annyit tudok mondani, hogy sem nem kellemes, sem nem kellemetlen, de inkább kellemes. ... A szabadság számomra régebben a teljes akadálytalanságot jelentette; ez persze nem szabadság volt, hanem önkény; most tudom, hogy szabadnak lenni annyi, mint biztos tudatában lenni annak, mi van, és hol van, és tudni, hogy a dolgok között miképpen kell mozogni.

(Cseresznyét szedni - Patmosz II.)
A diktátor nem uralkodó, hanem az apparátus egyik funkciója, és ha szabad akarna lenni, az apparátus abban a percben kivetné.

(A senki - Patmosz II.)
A tudomány kolosszális hazugságból indult ki, abból, hogy a világegyetem apparátus. A senki ennek a világapparátusnak a lakója. Ez a tény pedig nem is tragikus, nem is komikus, mert nincs benne dráma, de még botrány sincs, és nem is szégyenletes, és nem is vicc, csupán tény.

(A senki - Patmosz II.)
A féreg nem igaz: ez a hős másik oldala. A hős sem igaz: ez a féreg másik oldala. Összetartoznak.

(Kierkegaard Szicíliában - A babérligetkönyv)


Idézetek Simone Weiltól
Én magam is más vagyok, mint aminek képzelem magam. Ennek tudatában lenni nem más, mint maga a megbocsátás.
Ha abban a gondolatban találjuk meg az öröm teljét, hogy Isten létezik, ugyanezt a teljességet kell meglelnünk abban a fölismerésben, hogy mi magunk nem vagyunk, mert ez a kettő ugyanaz a gondolat. A második fölismerést pedig csak a szenvedés és halál közvetíti érzékeinkhez.
Káros a halhatatlanságba vetett hit, mert nincs hatalmunk arra, hogy valóban testetlenként gondoljuk el a lelket. Eszerint ez a hit igazából az élet folytatódásába vetett hit, és ezzel megfoszt attól, hogy helyesen használjuk föl a halált.
Gőgösnek lennem annyit jelent, hogy elfelejtem: Isten vagyok...
Nem szabad én-nek lenni, de még kevésbé mi-nek.
Vannak olyan bűnök, amelyeket csak egy lépés választ el a szeretettől.
Amikor a mindenség terhe egészen ránk szakad, nincs más lehetséges ellensúly, csak Isten maga – az igaz Isten, mert a hamis istenek semmit sem érnek, még ha az igaz neve alatt jelennek is meg.
Az öröm a valóságérzék teljessége. De még jobb, ha valóságérzékünket megőrizve szenvedünk.
Isten áttöri magát az időnek és térnek végtelen sűrűjén, hogy elérje és meghódítsa lelkünket. Ha az hagyja, hogy elragadtassék – akár csak egy villámcsapásnyi időtartamra, de tiszta és teljes beleegyezéssel, akkor Isten meghódítja őt. S mikor egészen az övé lesz, ahogyan csak egy tárgy lehet valakinek a tulajdona, akkor elhagyja. Teljesen magára hagyja. Akkor meg neki kell, tapogatózva, áttörnie magát az idő és tér végtelen sűrűjén, keresve azt, akit megszeretett. Így a lélek ellenkező irányban újra bejárja azt az utat, amelyen Isten hozzá eljutott. És ez, ez a kereszt.
Mi az vagyunk, ami legmesszebb esik Istentől, a végső határon vagyunk, ahonnan teljesen lehetetlen visszatérni hozzá. A mi lényünkben Isten darabokra szakadt. Mi vagyunk Isten keresztje. A szeretet, amellyel Isten minket szeret, passió. Hogyan szerethetné a jó a rosszat szenvedés nélkül? A rossz is szenved, ha a jót szereti. Isten és ember kölcsönös szeretete: szenvedés.
Krisztus szeretetének dimenzióit az Isten és teremtmény közötti távolság jelöli ki.
A közvetítő szerep magától értetődően szétszaggattatást jelent.
Ezért nem lehet elgondolni, hogy Isten leereszkedjék az emberhez, vagy az ember fölemelkedjék az Istenhez szétszaggattatás nélkül.
A szépség a véletlennek és a jónak egymásra találása.
A vágy rossz és hazug, de vágy nélkül mégsem keresnénk az igazi abszolútumot, az igazi határtalant. Át kell menni ezen. Jaj azoknak, akiket a fáradtság megfoszt attól a kisegítő energiától, amelyből a vágy fakad.
Jaj azoknak, akiket a vágy elvakít.
Vágyainkat a pólusok tengelyére kell feszítenünk.
Mindaz, ami kevesebb a mindenségnél, alá van vetve a szenvedésnek.
A fájdalom egy fokán elvész számunkra a világ. De aztán megjön az enyhülés. S ha a fájdalom tetőpontja újra visszatér, visszatér utána az enyhülés is. Ha ezt tudjuk, maga az a fok az enyhülésre nyíló várakozást hozza meg, s így nem szakít el a világtól.
Társítsuk testünk életritmusát a világéhoz, érzékeljük állandóan ezt a megfelelést, és az anyagnak azt a folytonos cseréjét is, amelynek révén az emberi lény benne ázik a világban.
Ha a világnak valamilyen eseményét nem fogadom el, ezzel azt kívánom, hogy ne legyen a világ. Ez hatalmamban áll: ha kívánom, megkapom. Akkor én a világról leoperált kelevénnyé leszek.


Anarchizmus
Az állam bűntény.

(Camus)
Minden állam fasiszta.

(Anarchista mondás)
A hatalom mintha tetszelegne abban, hogy elkerüli mindazokat, akik használnának neki, és kiválasztja az ártalmasokat. Ebből alig vonható le más tanulság, mint hogy nem életben maradását, hanem pusztulását készíti elő.

(Hamvas Béla)
Az 1930-as évek második felében, a spanyol polgárháború alatt egy nyugati újságíró interjút készített Barcelonában egy öreg anarchista munkással. Megkérdezte tőle, vajon nem tartja-e utópiának a minden tekintélytől mentes, állam nélküli társadalmat, amelyet – az anarchisták elképzelése szerint – a társadalmi szolidaritás, az emberek kölcsönös segítsége fog fenntartani. Az öreg egy pillanatra eltűnődött, majd így felelt: „Lehet, hogy az, amiért harcolunk, merő utópia. De nem látja, hogy mindaz, ami eddig megvalósult, milyen keveset ér?"

(Bozóki András-Seres László-Sükösd Miklós: Az anarchizmustól az alternatív mozgalmakig)
A történelem a képzelet terméke.

(Allain Robbe-Grillet)
...a demokrácia és a diktatúra között nem az a különbség, hogy az egyikben szabadok, a másikban pedig rabok vagyunk, hanem az, hogy az egyikben van mindennapos lehetőség a szabadságokért való harcra, a másikban pedig nincsen.

(Lengyel László)
Nem minden szabadság egyforma. Van ilyen is meg olyan is, és némelyik szabadság, Palivec, rosszabb a börtönnél, a kis huncut. A szabadság, hogy úgy mondjam, dialektikusan megtapasztalt pofon. S ez nem olyan egyszerű dolog. Más országokban viszont az emberek annyira szabadok, hogy észre sem veszik, és akkor ez már ugyanaz, mintha nem lenne szabadságuk. Ez a szabadság, úgy ahogy van, cifra dolog, Palivec. Van úgy, hogy egyesek csak felszabadítanak és felszabadítanak, aztán egyszerre csak körülnéznek, és mindenütt börtön. – Švejk töprengve a korsó fölé hajolt. – Szinte azt mondanám, hogy az ember vagy szabad, vagy felszabadított.

(J. J. Marek: Švejk kalandjai a második világháború után)
Társadalmunk tökéletlen. Ezt mondjuk, lerázva a felelősséget, és hagyva, hogy így menjenek tovább a dolgok. A társadalmak átalakulnak, amikor eljön a változás ideje, és mi mint egyének nem sokat tehetünk azért, hogy megtörténjék a változás, vagy hogy annak menetét irányíthassuk. A legtöbben meg se próbálják. Meg kell élniük, pénzt kell keresniük, és ha marad még valami energiájuk, akkor nem kérdéses számukra, hogy azt mire fordítsák. A politikát ráhagyják a politikusokra.
De legyünk őszinték. A társadalmunkkal nem csak annyi a baj, hogy tökéletlen. Hanem az, hogy boldogtalan és zűrzavaros. És ha a politikát a politikusokra hagyjuk, az ugyanannyira veszélyes dolognak bizonyul, mintha a tudományt a tudósokra, a háborút a tábornokokra és a nyereségszerzést a nyerészkedőkre hagyjuk.

(Alexei Pashkin: How Can We Sink When We Can Fly?)
Szabó Dezső akkor a nemzeti sámán szerepét vette fel, s azóta is akadt ilyen személy, mindenesetre halkabb hanggal, de prepotensebb igényekkel. A primitív közösségnek nem értelmes vezetőkre, hanem varázslókra van szüksége. Mint már többen megállapították, azért, mert nem világos, hanem elhomályosodott erők uralma alatt áll. A varázsló magát nem egyéni, hanem kollektív kategóriával méri és méreti, és sohasem tekinthető normális embernek, hanem kollektív archetípusnak, aki az egész nép nevében gondolkozik és cselekszik, a nép erőit és képességeit akkumulálja, s a népet egyetlen személyben jelképesen jelenti.
...az a meghatározás, hogy e diktátorok csupán kalandorok és politikai gonosztevők, nem kielégítő. Ezek az emberek démoni mágiát gyakorolnak olyan népek fölött, amelyek a humánus életrendből kiszédültek, visszakorcsosultak, s ezért az ilyen archetípusok ellen nem tudnak védekezni.

(Hamvas Béla: Patmosz II.)
Az egyenlőség az egység megrablása, mondja Saint-Martin. ... Az élőlények létének kétségtelenül sajátos törvénye, hogy minden lény minden esetben (egészen biztosan egy nála magasabb egység analógiájára) önmagában zárt és önálló egységként él... Az élőlények akár felbomlanak, akár összenőnek, nem valamely indifferens halmaz keletkezik, hanem újabb kvalitatív egység, amelyen belül a tényezők nem egyenlőek, hanem különböznek, kizárólag azért, mert más egységben egyesülnek. Az egység feltétele pedig, hogy az elemek egymástól különbözzenek.
Szociális az a társadalom, amely individuumai tulajdonságainak differenciálódását elősegíti, és a szervezet ezt szolgálja; szocialitásban erőtlen (dezintegrált) az a társadalom, amelynek szervezete a különbözés elé akadályokat gördít, uniformizál, az egység látszatát tartja fenn, valójában önmagát egyenlősítéssel dezintegrálja.
Persze a kollektív önismeret nehéz. Az egyéni önismeretnél sokkal nehezebb, mert kevesebb és egyszerűbb törvénye van. Lao-ce szerint csupán egy: nem beleavatkozni. Aki csinálja, elrontja. Aki javítani akarja, tönkreteszi. – A kontárok szüntelenül tevékenyek.

(Hamvas Béla: Patmosz II.)


Egy 20. századi névtelen filozófustól

A szabály nélküli életnek az élet maga a szabálya.
Egy szellemes megállapítás még akkor is igaz, ha nem igaz.
Kérdéssel kezdődik a gondolkodás, és kérdéssel ér véget.
Észt neked!
Uralkodj magadon!
Miért tiszteljem a törvényt, ha a törvény nem tisztel engem?
A szabály rendetlenséget szül. A rend kicsit mindig szabálytalan.
A butaság nem fogyatékosság, hanem életforma.
A bölcsesség nem piacképes.
Tévedni emberi dolog, hazudni ördögi.
Csalódni csak abban lehet, akire számítok valamennyire. De minden számítás csal. Ezért sose tudom, hogy abban a valakiben csalódtam, vagy pedig a saját számításomban.
Az egész kerekségében és komiszságában gyönyörködöm, amint a javunkra tör.
Nincs kutyám. Azért, mert emberi méltóságom tiltja, hogy pórázt vagy szájkosarat tegyek valakire.
Az élet bölcs kompromisszum az abszolúte abszurd és a teljesen értelmetlen között.
– Mi a különbség a sima hagyma és a lila hagyma között?
– A lila hagyma ugyanaz, mint a sima, csak lilában.
– És mi a különbség a lila hagyma és a pepita hagyma között?
– Ugyanaz pepitában.

(Sherlock Holmes magánbeszélgetéseiből)
Misztikus az, akinek a számára minden megszólítható.
A fájdalmat valakinek odaadjuk. Az elveszi. Más módja nincs a fájdalomtól való szabadulásnak.
A világot nem kell megváltani. Ezt már más megtette helyettünk. Csak élni kellene benne. De még ez is borzasztó nehéznek tűnik.
A lehetetlen pont attól lehetetlen, hogy néha lehetségessé válik. Ami igazán lehetetlen, azt még elgondolni sem lehet.
Keresni Istent annyi, mint akarni, hogy megtaláljon.
Istent szeretni néha minden szabály megszegését jelenti. De Isten soha nem szegi meg egyetlen saját maga alkotott szabályát sem.