Az Öt Kenyér logója Öt Kenyér: keresztény-meleg portál Sorskonyvnelkul.blog.hu English

Deutsch
 Nyitólap  >  Olvasóterem  >  Homoszexualitás  >  A homoszexualitás mint jelenség  >  I. Pszichológia  >
Kiemelt oldalak  
  • Ha csak 5 perced van…
  • Olvasóterem
      
  • Kereszténység
  • Homoszexualitás
  • Kereszténység és homoszexualitás
  • Kitekintés
  • Tudáspróba
  • Kérdések – válaszok
  • Kislexikon
  • Szentírás-elemzések
  • Teázó

  • Az Öt Kenyérről
  • A honlapról
  • Az egyesületről
  • A közösségről

  • Keresés
    Keresés / Search / Suche
     
      

    Részlet a Pszichológia c. könyvből

    Forrás: Atkinson & Hilgard [et al.: Edward E. Smith, Susan Nolen-Hoeksema, Barbara L. Fredrickson, Geoffrey R. Loftus]: Pszichológia. Harmadik, átdolgozott kiadás, Budapest, Osiris Kiadó, 2005., 407–412. o.

    Nemi orientáció

    A nemi orientáció azt jelzi, hogy milyen mértékben vonzódik valaki szexuálisan az ellenkező és/vagy az azonos nemű személyekhez. Az 1940-es évek úttörő szexuálpszichológusa, Alfred Kinsey nyomán a szexuális orientációt a modern viselkedéskutatók ma is olyan kontinuumnak tekintik, amely a kizárólagos heteroszexualitástól a kizárólagos homoszexualitásig terjed. Kinsey saját hétpontos skáláján azok az egyének, akik kizárólag az ellenkező neműekhez vonzódnak, és velük létesítenek szexuális kapcsolatot, a skála heteroszexuális végére kerülnek (0. osztály); akik pedig kizárólag a velük azonos neműekhez vonzódnak, és velük létesítenek szexuális kapcsolatot, a skála homoszexuális végére (6. osztály). A 2–4. osztályba tartozók a biszexuálisok.

    Tekintve, hogy a nemi orientáció több, egymástól független összetevőből áll – az erotikus vonzódás (nemi vágy), a szexuális viselkedés és a romantikus vonzódás ugyanúgy része, mint az, hogy valaki heteroszexuálisnak, homoszexuálisnak vagy biszexuálisnak tartja-e magát a fenti elgondolás túlzott leegyszerűsítésnek tűnik. Gyakori, hogy valaki a különböző alkotóelemek skáláján különböző osztályokba kerül. Ráadásul a saját nemükhöz vonzódok közül sokan sohasem létesítenek homoszexuális kapcsolatot, miközben mások, akik ezt gyakran megteszik, nem tekintik magukat sem homoszexuálisnak, sem biszexuálisnak. Még tovább bonyolítja a képet, hogy az egyes összetevők egy személyen belül sem állandóak.

    Az egyes nemi orientációk gyakorisága • Egy új felmérés szerint az Egyesült Államok teljes lakosságát reprezentáló véletlen mintában a felnőtt férfiak 10,1 százalékára és a felnőtt nők 8,6 százalékára igaz az alábbi állítások legalább egyike: 1. az adott pillanatban „leginkább” vagy „kizárólag” a saját nemükhöz tartozó személyekhez vonzódnak; 2. az azonos neműekkel folytatott nemi kapcsolatot „némileg” vagy „nagyon” izgatónak tartják; 3. tizennyolc éves koruk után szexuális viszonyt létesítettek saját nemük legalább egy tagjával (Laumann et al., 1994). Az önmeghatározás alapján a férfiak 2,8 és a nők 1,4 százaléka tekinti magát homoszexuálisnak (melegnek, leszbikusnak) vagy biszexuálisnak. Az arány a balkezesek számának alakulásához hasonlít (8 százalék) .

    A felmérés szerzői megjegyzik, hogy az arányok feltehetően alulbecsültek, mivel sokan vonakodnak a gyakran még ma is erkölcstelennek vagy betegesnek minősített vágyakat vagy viselkedéseket felvállalni. A probléma különösen azért merült fel élesen a felmérés során, mert az interjúkat a megkérdezettek otthonában készítették, és nem mindig négyszemközt. Az esetek 20 százalékánál más családtagok, néha még gyerekek is jelen voltak.

    A nemi orientáció okai • Az a gyakran feltett kérdés, hogy „Mi okozza a homoszexualitást” – mivel implicit módon azt feltételezi, hogy a heteroszexualitás nem igényel magyarázatot, és okai magától értetődőek – tudományos szempontból értelmezhetetlen. Akik egyáltalán elgondolkodtak rajta, azok feltehetően arra a következtetésre jutottak, hogy mivel szaporodni kizárólag heteroszexuális úton lehet, a heteroszexualitás tekintendő az evolúció „természetes” megoldásának, s csak az attól való eltérések, devianciák (pl. a homoszexualitás) igényelnek tudományos magyarázatot. Ezzel a felfogással maga Freud sem értett egyet: „[A heteroszexualitás] ugyancsak tisztázást igénylő probléma, nem pedig magától értetődő tény, amely egy végső soron kémiai jellegű vonzalomra alapul.” (1905/1962, 11–12.) Freuddal való egyetértésünket tükrözi, hogy az alfejezetnek a „nemi orientáció”, nem pedig a „homoszexualitás” címet adtuk.

    A legsúlyosabb kérdés itt is az 1. fejezetben felvetett és a 3. fejezetben körbejárt öröklés-környezet kérdés, amely egyébként az egyéni különbségek boncolásakor (12. fejezet) ismét elő fog majd bukkanni. A korai tapasztalatok, illetve inkább a veleszületett biológiai tényezők (gének, méhen belüli hormonok) határozzák-e meg a felnőttek nemi orientációját?

    A korai tapasztalatok szerepéről a legjobb adatok egy hatalmas, mintegy 1000 homoszexuális és 500 heteroszexuális férfira és nőre kiterjedő San Franciscó-i felmérésből származnak (Bell, Weinberg és Hammersmith, 1981a). A vizsgálatban mindössze egyetlenegy olyan tényezőt sikerült csak kimutatni, amely mind férfiaknál, mind nőknél előre jelzi a felnőttkori homoszexualitást, ez pedig a gyermekkori nemi nonkonformitás. Amint azt a 10.2. táblázat mutatja, arra a kérdésre, hogy milyen játékokat szerettek gyermekkorukban játszani, a homoszexuális férfiak és nők inkább válaszolták azt, hogy nem túlságosan kedvelték a nemükre jellemző tevékenységeket, mint a heteroszexuálisok, illetve szignifikánsan többen állították közülük, hogy inkább a másik nemhez rendelt tevékenységek vonzották őket. A heteroszexuálisokhoz képest a homoszexuális férfiak kevésbé maszkulinnak, a homoszexuális nők pedig kevésbé femininnek tartották magukat gyerekként. Továbbá a homoszexuális férfiak és a nők is inkább az ellenkező neműek közül választottak barátokat.

    A 10.2. táblázatban két adatra érdemes felfigyelni. Az egyik, hogy az eredmények erősek, és mindkét nemnél hasonlóan alakulnak: a homoszexuális férfiaknak és nőknek 63 százaléka nem szerette gyerekkorában a nemére jellemző tevékenységeket, míg heteroszexuális társaiknál ez az arány csak 10-15 százalék. A másik pedig, hogy a nők közül többen játszottak a másik nemre jellemző játékokat, mint a férfiak közül, és több ellenkező nemű barátjuk is volt, mint a férfiaknak. A felmérésben részt vevő nők többsége – nemi orientációjuktól függetlenül – gyerekkorában „vadóc” volt, azaz inkább a fiús játékokat szerette. Valószínűleg tehát a nemre jellemző tevékenységektől való irtózás a későbbi homoszexualitás legjobb előrejelzője mindkét nemnél. Azt, hogy a gyerekkori nemi nonkonformitás a felnőttkori homoszexualitás jó előrejelzője lehet, további vizsgálatok is megerősítették (Bailey és Zucker, 1995), köztük olyanok is, amelyek nem fiús fiúgyerekek nemi orientációját követték végig serdülő- és felnőttkorukig (Green, 1987; Zucker, 1990).

    A nemi nonkonformitás szerepének kimutatásán túl a San Franciscó-i vizsgálat több olyan eredményt is hozott, amelyek ellentmondanak a homoszexualitáshoz vezető utak közkeletű elméleteinek. Így:

    • A gyermek ellenkező nemű szülővel való azonosulásának nincs jelentős hatása arra, hogy heteroszexuális vagy homoszexuális felnőtté válik-e. A megállapítás cáfolja mind Freud pszichoanalitikus elméletét (lásd 13. fejezet), mind a többi, a gyerekkori családi viszonyok dinamikájára épülő elméletet.
    • A melegek és a leszbikusok első szexuális partnere nem kerül ki gyakrabban az azonos neműek közül, mint heteroszexuális társaiké, sőt gyermek- és serdülőkorukban ők is szereztek heteroszexuális tapasztalatokat, és nem is találták azokat kellemetlennek.
    • A nemi orientáció serdülőkorra még az aktív nemi élet hiányában is általában eldől. A melegek és a leszbikusok általában már három évvel azelőtt felfedezik az azonos neműekhez való vonzódásukat, hogy bármiféle „előrehaladott” szexuális kapcsolatba lépnének velük.
    E két utóbbi eredmény azt jelzi, hogy a homoszexuális érzések, nem pedig a homoszexuális cselekmények a felnőttkori homoszexualitás döntő előzményei. Cáfolják tehát a nemi orientáció egyszerű viselkedéses tanulási elméleteit, így például azt az igen elterjedt laikus vélekedést, hogy azért lett valaki homoszexuális, mert gyerekkorában „megrontotta” egy azonos nemű csábító, illetve mert tanára, valamelyik szülője vagy a pap felvállaltan meleg volt. Kultúrközi adatok is ezt támasztják alá. Az új-guineai sambia nép körében például a fiúk prepubertás- és késő serdülőkoruk között kizárólag homoszexuális viselkedéseket gyakorolhatnak, amikor azonban ezt követően megnősülnek, teljes mértékben heteroszexuálissá válnak (Herdt, 1984, 1987).

    A fenti kutatásokból végül az is nyilvánvalóvá válik, hogy a nemi orientáció nem egyszerűen választás kérdése. A melegek és a leszbikusok semmivel sem inkább döntenek úgy, hogy az azonos neműek iránt fognak erotikus érzéseket táplálni, mint a heteroszexuálisok úgy, hogy az ellenkező neműekhez vonzódnak. Amint azt Az érem két oldala betét jól érzékelteti, a viselkedéskutatók sem értenek feltétlenül egyet az öröklés-környezet kérdésben (abban, hogy a nemi orientáció fő meghatározói inkább a biológiában vagy inkább a tapasztalatokban gyökereznek-e). A közvélemény gyakran teszi fel úgy a kérdést, hogy a nemi orientációt az egyéntől független tényezők határozzák-e meg, vagy pedig saját döntésén múlik. A két kérdés nyilvánvalóan nem ugyanaz.

    Mivel a homoszexualitás eddigi vezető elméletei kivétel nélkül olyan gyermek- és serdülőkori élményekből indulnak ki, amelyeket cáfolhatatlan tényekkel mindmáig nem sikerült alátámasztani, a kutatók egy része azt az álláspontot képviseli, hogy mind a gyermekkori nemi nonkonformitás, mind a felnőtt homoszexualitás hátterében biológiai, a géneken és a méhen belüli hormonális hatásokon keresztül érvényesülő tényezők állnak. Az érem két oldala című betétben olyan nézeteket állítottunk szembe, amelyek mindegyike biológiai tényeken alapul. Az egyik ugyanakkor az „öröklést” tartja a „környezettel” szemben elsődlegesnek, a gének és hormonok számlájára írva mind a gyermekkori nemi nonkonformitást, mind a felnőtt homoszexualitást. A másik nézet pedig az egzotikus lesz erotikus elméletben egymás mellé rendeli az öröklést és a környezetet (lásd 1. fejezet), azaz a biológiai meghatározókat lényeges, ugyanakkor nem kizárólagos jelentőségű tényezőknek tartja a nemi orientáció kialakulásában. Az első lépést az öröklés teszi meg, vagyis az elmélet szerint a genetikai és hormonális különbségek eltérő gyermeki temperamentumot és személyiségvonásokat eredményeznek, s ennek következtében a gyerekek egy része irtózni fog a saját nemére jellemző tevékenységektől, és a másik nemhez hozzárendelt dolgokhoz vonzódik inkább. Ezen a ponton jelentkezik a környezet, amennyiben a másik nemre jellemző tevékenységek keresése a másik nem társaságába tereli a gyerekeket (az azonos neműek társasága helyett), akik így önmagukat a másik nemhez hasonlónak fogják tartani. Később, a felnőtt szexualitás megjelenésekor az elmélet szerint azok válnak szexuálisan vonzóvá (erotikusán izgalmassá), akik különböznek az egyéntől (egzotikusak) – esetükben pedig ezek épp a saját nemű társak.

    Az öröklés-környezet szerepét összebékítő elmélet egyik leglényegesebb következtetése, hogy egy szaporodás szempontjából előnyös viselkedés még nincs feltétlenül evolúciós értelemben a fajba „behuzalozva” (hogy csak az öröklés érvényesüljön). Hasonló jelenség figyelhető meg az imprinting, a tanulás egy korai, villámgyors formája esetében is, amelynek során az újszülött (illetve a tojásból alig kikelt) élőlény az anyjához kötődik (lásd 7. fejezet). Számos faj kicsinyei alakítanak ki életük első néhány órájában „beprogramozottan” érzelmi kötődést a hozzájuk legközelebb tartózkodó társ iránt. Ez többnyire az anya szokott lenni, de ha az első mozgó dolog történetesen egy ember vagy egy játék, akkor az imprinting a faji határokon átlépve ezekre is kiterjed. Az imprinting gyaníthatóan a későbbi szexuális viselkedést is befolyásolja, ugyanis a társválasztásnál nem közömbös az anyai imprinting alakulása. Az imprinting mint ösztön genetikai eredetű ugyan (öröklés), de amíg a környezet lehetővé teszi vagy elősegíti a szaporodás szempontjából előnyös viselkedést, addig a kötődésnek vagy a fajfenntartó viselkedésnek nem kell teljesen beprogramozottnak lennie. Miként a kiskacsák is anyjukat fogják az esetek túlnyomó többségében választani, az emberi társadalmak is gondoskodnak arról, hogy a nők és a férfiak kellőképpen különbözőnek lássák egymást ahhoz, hogy fajunk ne tűnjön el teljesen a Föld színéről. […]


    RÉSZÖSSZEFOGLALÁS

    • A méhen belüli hormonoknak jelentős szerepük van a szexuális fejlődésben. Ha a magzat ivarmirigyei elegendő androgén hormont termelnek, az embrió nemi szervei és agya a hímekre jellemző módon fejlődik. Ha az androgének szintje alacsony, vagy hím nemi hormonok egyáltalán nem termelődnek, a nemi szervek és az agy a nőstény fejlődési utat követi.
    • Az állatoknál a méhen belüli hormonok igen jelentős szerepet játszanak a későbbi, felnőttkori szexuális viselkedés meghatározásában. Embereknél a méhen belüli hormonok kevésbé tűnnek fontosnak, mint a születés utáni nem, noha még így is befolyásolhatják a szexuális viselkedést.
    • A női nemi hormonok (ösztrogén és progeszteron) és a férfi nemi hormonok (androgének) a felelősek a pubertáskori testi változásokért, az állatokkal ellentétben azonban a humán szexualitásban meglehetősen csekély a szerepük. A főemlősöknél és az embereknél elsősorban a szülőkkel és a társakkal való korai szociális tapasztalatok alakítják a felnőttkori szexualitást, embereknél még a kulturális normák is rendkívül fontosak.
    • A legújabb kutatások azt az állítást támogatják, hogy az egyén hetero- vagy homoszexuális irányultságát részben biológiai, genetikai, hormonális vagy idegi tényezők határozzák meg, bár az adatok nem egyértelműek. Azt sem tudjuk ma még, hogy a biológiai tényezők a nemi orientációt közvetlenül befolyásolják-e, vagy olyan személyiségvonásokon, például a nemi konformitáson keresztül, amelyek közvetetten hatnak a nemi orientáció kialakulására.


    10.2. TÁBLÁZAT

    Nemi nonkonformitás gyerekkorban. Egy nagy terjedelmű vizsgálatban azt találták, hogy a homoszexuális férfiak és nők a heteroszexuálisoknál gyakrabban számoltak be gyermekkori nemi nonkonformitásról (Bell, Weinberg és Hammersmith, 1981b nyomán)

    HOMO-
     SZEXUÁLIS 
    FÉRFIAK
    HOMO-
     SZEXUÁLIS 
    NŐK
    HETERO-
     SZEXUÁLIS 
    FÉRFIAK
    HETERO-
     SZEXUÁLIS 
    NŐK

    Fiús játékokat szerette (%)37819061
    Lányos játékokat szerette (%)48371185
    Neméhez igazodóan viselkedett: maszkulin fiú, illetve feminin lány volt (%)44209276
    Gyerekkori barátainak legalább a fele ellenkező nemű volt (%)42601340



    AZ ÉREM KÉT OLDALA
    Veleszületett vagy szociálisan meghatározott jelenség-e
    a nemi orientáció?
    A nemi identitás valószínűleg velünk született jelenség
    J. MICHAEL BAILEY, Northwestern University

    A pszichológusok sokáig meg vol­tak győ­ződ­ve arról, hogy a homo­szexu­alitás úgy­mond ta­nult jelen­ség, azaz vagy vala­milyen félre­siklott szülő-gyerek kap­csolat, vagy rend­elle­nes kondi­ci­o­nálás követ­kez­mé­nye. A tudo­má­nyos vizsgá­la­tok azon­ban nem iga­zol­ták eze­ket a felté­tele­zé­se­ket (lásd pl. Bell, Wein­berg és Hammer­smith, 1981). A homo­szexu­álisok szü­lei sem­mi­ben nem tűn­tek elté­rő­nek a hetero­szexu­álisok szüle­itől (illet­ve ami­kor igen, akkor az ok-oko­zati össze­füg­gé­sek nem vol­tak egy­értel­műek). A homo­szexu­álisok jó ré­sze már jó­val az­előtt tisz­tá­ban van homo­szexu­ális haj­la­mai­val, hogy bármi­féle rend­elle­nes kondi­ci­o­nálás­hoz veze­tő élmé­nye lenne. A kuta­tók érdek­lő­dése tehát a szoci­ális tanu­lás magya­rá­zat­ból kiáb­rán­dul­ván az egyé­nen be­lüli okok fe­lé for­dult.

    A felnőtt homo­szexu­ali­tás leg­jobb kor­relá­tu­má­nak jelen­leg a gyer­mek­kori nemi non­kon­for­miz­mus tű­nik (Bailey és Zucker, 1995), ma­gya­rán, a mele­gek lányos kis­fiúk, a leszbi­ku­sok pe­dig fiús kis­lányok vol­tak an­nak ide­jén. A gyermek­kori nemi non­kon­for­miz­mus in­kább a szoci­ali­zációs nyo­más elle­nére, mint annak követ­kez­tében jele­nik meg, azaz a fel­tű­nően lá­nyos, ké­sőbb homo­szexu­álissá váló kis­fiúk (Green, 1987) na­gyon meg­szen­ved­nek nem szok­vá­nyos visel­kedé­sük miatt. A nemi ori­en­táció és a gyermek­kori nemi non­kon­for­miz­mus kul­túrá­tól füg­getlen, álta­lá­nos jelen­ség­nek tű­nik (Whitam és Mathy, 1986, 1991). Nem vilá­gos ugyan, hogy mi áll a hátte­rében, de in­kább örök­lött, mint ta­nult ténye­zőnek tűnik.

    A test­vérek, külö­nö­sen az ikrek vizs­gá­lata sok min­dent elárul, ugyan­is a melegek test­vérei kö­zött több a meleg, mint az egész­sége­sek test­vérei kö­zött, és hasonló a hely­zet a lesz­biku­soknál is (Bailey és Pillard, 1995). Az iker­vizs­gála­tok sze­rint a hatás első­sor­ban örök­lött ténye­zők­nek, és nem a hason­ló környe­zet­nek tulaj­donít­ható, ugyan­is a jelenség az egy­peté­jű ikrek­nél foko­zot­tabban jelent­ke­zik, mint a két­peté­jű­ek­nél (Bailey és Pillard, 1995). Ugyan­akkor azt is jó tud­ni, hogy ha az egy­peté­jű ik­rek egyik tag­ja homo­szexu­ális, akkor a má­sik test­vér az ese­tek 50 száza­lé­ká­ban hetero­szexu­á­lis lesz. Az elté­ré­sért nem biz­tos egyéb­ként, hogy kizá­ró­lag szoci­ális té­nye­zők fele­lősek, ugyan­is bio­lógiai okok is elő­idéz­het­nek az ikrek kö­zött különb­sé­get (Martin, Boomsma és Machen, 1997). A nemi orien­táció­juk­ban el­térő egy­pe­téjű ik­rek – igen korai kör­nye­zeti ténye­zők­re utal­va – álta­lában már gyerek­koruk­ban is külön­böz­nek egy­más­tól. E kör­nyezeti ténye­zők­nek azon­ban sem ter­mé­sze­tét, sem hatá­sait nem is­mer­jük elég­gé.

    A gene­tikai össze­függé­sek­re leg­in­kább a DNS-vizsgá­la­tok alap­ján kimu­tatott csalá­di halmo­zódás utal (Hamer et al., 1993). A homo­szexu­ális testvér­párok­nál jó­val gyak­rab­ban talál­ható meg az X-kromo­szó­ma Xq28 darab­kája, mint amit a vélet­len alap­ján felté­te­lez­nénk, már­pedig azt gya­nít­juk, hogy ép­pen ez a terü­let az, amely a férfi­szexu­ali­tás kiala­kí­tásá­ban szere­pet ját­szik. Ezt tá­masztja alá az a meg­figye­lés, hogy hetero­szexu­ális test­vé­rek­nél hiány­zik ez a bizo­nyos Xq28 kromo­szóma­rész (Hu et al., 1995).

    A leg­meg­győ­zőbb elmé­let sze­rint az agy nemi ori­en­tációt befolyá­soló terü­lete igen ér­zé­keny a korai hor­mo­nális hatá­sok­ra (LeVay, 1996), ezért a felté­te­le­zés sze­rint a meleg férfiak nemi orien­tá­ciós agy­köz­pontja nőies, a leszbi­kusoké pedig fér­fias tulaj­don­sá­gokkal rendel­kezik. Az a két eset, amely­ben fiú­csecse­mők péni­sze vélet­lenül oly­annyi­ra meg­sérült, hogy leány­ként kellett fel­nevel­ni őket, szintén ezt a fel­téte­lezést tá­maszt­ja alá. Felnőtt­ként ugyan­is – mag­zati ne­mük­nek meg­felelően – mind­ket­ten a nők iránt von­zódtak, füg­get­lenül attól, hogy szociálisan lányként kezelték őket (Bradley, Oliver, Chernick és Zucker, 1998; Dia­mond és Sigmund­son, 1996). Az egyik, a meleg fér­fiak agyát hetero­szexu­ális fér­fiak és nők agyá­val össze­hason­lító vizsgá­latban azt talál­ták, hogy az egyik sejt­mag­csoport nagy­obb volt hetero­szexu­ális fér­fiak agyá­ban, mint a homo­szexu­álisokéban, akik agya in­kább a hetero­szexu­ális nőké­hez hason­lított (LeVay, 1991). Ez a bizo­nyos sejt­mag­csoport a szexu­ális visel­kedés szerve­zé­sé­ben lénye­ges szere­pet ját­szó hipo­tala­musz terü­le­tén talál­ható, amely az ember­nél a mag­zati élet már igen ko­rai szaka­szá­ban kiala­kul. A meleg és a hetero­szexu­ális fér­fiak kö­zötti különb­sé­get tehát fel­tehe­tően való­ban nem a külön­bö­ző élet­ese­mé­nyek okoz­zák.

    A nemi orien­tá­ció kiala­ku­lá­sá­nak ala­pos feltá­rá­sá­hoz a sok ho­mály­os pont mi­att még hosszú utat kell a kuta­tók­nak meg­ten­niük, töb­bek kö­zött ellenőriz­niük kell az eddigi kulcs­fontos­ságú ered­mé­nye­ket (pl. Harnet et al., 1993; LeVay, 1991). A jelen­legi ada­tok nem zár­ják ugyan telje­sen ki, de nem is iga­zol­ják a szoci­ális kör­nye­zet szere­pét, míg a vele­szüle­tett ténye­zők jelen­tő­sé­gére egyre több bizo­nyí­ték utal.

    A nemi irányultság valószínűleg szociálisan meghatározott jelenség
    DARYL J. BEM,
    Cornell University

    Teljes mértékben osztom dr. Bailey véleményét abban, hogy van össze­függés bizonyos biológiai változók és a nemi orien­táció kö­zött, ugyan­akkor szeretnék a biológiai bizo­nyí­té­kokra egy másik, alter­natív értel­me­zést is javasolni. Még­pedig a nemi orien­táció az egzo­tikus lesz ero­tikus (ELE) elmé­le­tét (Exotic-Becomes-Erotic, EBE; Bem, 1996). Váz­lata az ábrán látható.

    a → b Az elmélet alap­tétele az, hogy a gene­tikai, hor­mo­nális vagy más bio­lógiai ténye­zők nem köz­vet­ve ala­kít­ják a nemi orien­tációt, hanem a gyer­meki tem­pera­men­tu­mon és személyiség­voná­sokon ke­resz­tül. A személyiség­voná­sok egy részé­nél, pél­dául a gyer­meki tem­pe­ra­men­tum­hoz tar­tozó ag­resszió­nál és akti­vi­tási szint­nél meg­ha­tározó a gene­tikai, vagyis az örök­lött ténye­zők szerepe.

    b → c A tem­pe­ra­men­tum fogja meg­ha­tá­rozni, hogy a gyere­kek milyen tevé­keny­ségeket kedvel­nek, és milye­ne­ket nem. Az ag­resszí­vebb és ele­ve­nebb gye­re­kek in­kább a vadu­lós játé­ko­kat szere­tik (fiús tevé­keny­sé­gek); mások inkább a csen­de­sebb, együtt­műkö­dé­sen ala­puló játé­ko­kat (lányos tevé­keny­sé­gek). Nemi kon­for­mi­tá­sun­kat tehát – nemi hova­tar­to­zá­sunktól füg­gően – gene­tikai ténye­zők fog­ják meg­ha­tá­rozni. Amint azt a 10.2. táb­lázatban látjuk, a gye­re­kek bará­tai­kat is ennek meg­fele­lően választ­ják, így az a kis­fiú vagy kis­lány, aki nem sze­reti a versen­gő játé­kokat, nem a fiúk­kal fog ját­szani, hanem a lányokkal.

    c → d Ennek meg­fele­lően a nemi kon­for­mi­tást mutató gye­re­kek a másik nem­hez tar­tozó tár­sak­tól fog­ják elté­rő­nek érez­ni magu­kat, a nemi non­kon­for­mi­tást mu­ta­tó gye­re­kek pedig a ve­lük egy­nemű­ektől, azaz utób­biak szá­mára nem a másik nemhez tar­tozó gyere­kek lesz­nek „egzo­tikusak”, hanem a ve­lük egy­ne­műek.

    d → e A külön­böző­ségnek arousal­fokozó hatá­sa van. A fiús fiúk ellen­szen­ves­nek fog­ják talál­ni a lányo­kat, és le­né­zik őket („Folyton csak nyafognak”), a lányos lányok pedig félni fog­nak a fiúk­tól, vagy fel­néz­nek rájuk. A meg­emel­ke­dett arousal álta­lá­ban nem tuda­to­sul a gyere­kek­ben.

    e → f Az ekkor kiala­kuló arousal ala­kul a későb­biek­ben ero­tikus von­za­lom­má át: az eg­zo­tikus lesz ero­tikus. Ez utóbbi lépést azok a kísér­le­tek is alá­támaszt­ják, amelyek­ben fizio­ló­giailag (nem sze­xu­á­li­san) feliz­ga­tott hetero­szexu­ális férfiak vonzóbbnak talál­ták a kísér­let­ben sze­rep­lő nőt, mint a fizio­ló­giai szem­pont­ból nyu­god­tak, magya­rán, az álta­lános fizio­lógiai izgal­mat hajla­mo­sak vagyunk nemi izga­lom­nak értel­mez­ni és érezni.

    Az elmé­letet alá­támasz­tó bizonyí­té­kok, amelyek arra utal­nak, hogy a gyer­mek­kori nemi non­kon­for­mitás köz­vetít a bio­lógiai vál­to­zók és a nemi irá­nyult­ság kö­zött, ugyan­azon vizsgá­la­tok­ból követ­kez­tet­hető­ek ki, mint ame­lyekre dr. Bailey hivat­kozik, a két jelen­ség kapcso­latát bizonyí­tandó. Az ál­tala idé­zett iker­vizsgá­latok pél­dául kimu­tat­ták, hogy az egy­peté­jű ikrek job­ban hason­lítot­tak egy­más­hoz gyer­mek­kori nem­hez igazo­dá­sukban, mint a két­peté­jűek, mint ahogy azok a meleg fiú­test­vérek, akik a DNS-vizs­gá­latok szerint mind­ketten hordoz­zák az X-kromo­szóma ama bizo­nyos darab­ká­ját, a nemi kon­for­mi­tás szem­pont­jából is job­ban hason­líta­nak egy­más­ra, mint azok, akik nem hor­doz­zák mind­ket­ten az X-kromo­szóma-részt. Egy újabb, auszt­rá­liai ik­rek átfo­gó vizs­gá­latából elem­zett ada­tok sze­rint is a gyer­mek­kori nemi non­kon­for­mitás je­lenti a kap­cso­la­tot a gé­nek és a nemi irá­nyult­ság kö­zött (Bem, 2000). Rövi­den össze­fog­lalva, a bio­lógiai válto­zók és a fel­nőtt homo­sze­xu­ali­tás össze­függé­seire utaló ered­mé­nyek össz­hang­ban áll­nak az ELE-elmé­let azon állítá­sával, amely­nek értelmében a bio­lógiai sajá­tos­ságok elő­ször gyermek­kor­ban fog­nak nem­mel ellen­tétes érdek­lő­désben és válasz­tá­sokban jelent­kezni, és ez vezet a későb­biek­ben a fel­nőtt­kori homo­sze­xu­ali­táshoz. A teljes elmé­let helyt­álló­ságát ugyan­akkor még további vizsgá­latok­kal iga­zolni kell.

    Egyéb­ként az ELE-elmé­let nem­csak a homo-, hanem a hetero­szexu­ali­tást is értel­mezi. Mivel a leg­több társa­da­lom fon­tos­nak tart­ja és hang­sú­lyozza a nemek kö­zöt­ti eltéré­se­ket, a fiúk és a lá­nyok több­sége gyerek­korá­ban az ellen­kező nemű­eket magá­tól külön­böző­nek fog­ja érez­ni – erre épül majd rá a felnőtt­kori ero­tikus von­za­lom. Nem csoda hát, ha a leg­több társa­da­lom­ra törté­nel­mi kor­tól és kultúrától függet­lenül a hetero­szexu­ali­tás a jellemző.

    a)
    Biológiai változók

    b)
    Gyermekkori temperamentum
    c)
    Nemre jellemző/nemre nem jellemző tevékenységek (nemi konformitás/nonkonformitás)
    d)
    Az azonos/más nemű társak másoknak (egzotikusnak) tűnnek
    e)
    Fiziológiai arousal az azonos/másik nem képviselői iránt
    f)
    Erotikus vonzódás az azonos/másik nem képviselői iránt


    Hivatkozott irodalom [kivonat]

    BAILEY, J. M., & PILLARD, R. C. (1995). Genetics of human sexual orientation. Annual Review of Sex Research, 6, 126–150.
    BAILEY, J. M., & ZUCKER, K. J. (1995). Childhood sex-typed behavior and sexual orientation: A conceptual analysis and quantitative review. Developmental Psychology, 31, 43–45.
    BELL, A. P., WEINBERG, M. S., & HAMMERSMITH, S. K. (1981a). Sexual preference: Its development in men and women. Bloomington: Indiana University Press.
    BELL, A. P., WEINBERG, M. S., & HAMMERSMITH, S. K. (1981b). Sexual preference: Its development in men and women. Statistical appendix. Bloomington: Indiana University Press.
    BEM, D. J. (1996). Exotic becomes erotic: A developmental theory of sexual orientation. Psychological Review, 103, 320–335.
    BEM, D. J. (2000). Exotic becomes erotic: Interpreting the biological correlates of sexual orientation. Archives of Sexual Behavior, 29, 531–548.
    BRADLEY, S. J., OLIVER, G. D., CHERNICK, A. B., & ZUCKER, K. J. (1998). Experiment of nurture: ablatio penis at 2 months, sex reassignment at 7 months, and a psychosexual follow-up in young adulthood. Pediatrics, 102, 9.
    DIAMOND, M., & SIGMUNDSON, K. (1997). Sex reassignment at birth: Long-term review and clinical implications. Archives of Pediatric Medicine, 151, 298.
    FREUD, S. (1905/1962). Three contributions to theory of sex (4th ed.; A. A. Brill, Trans.). New York: Nervous and Mental Disease Monograph.
    GREEN, R. (1987). The “sissy boy syndrome” and the development of homosexuality. New Haven, CT: Yale University Press.
    HAMER, D. H., HU, S., MAGNUSON, V. L., HU, N., & PATTATUCCI, A. M. L. (1993). A linkage between DNA markers on the X chromosome and male sexual orientation. Science, 261, 321–327.
    HERDT, G. H. (Ed.) (1984). Ritualized homosexuality in Melanesia. Berkeley: University of California Press.
    HU, S., PATTATUCCI, A. M., PATTERSON, C., LI, L., FULKER, D. W., CHERNY, S. S., KRUGLYAK, L., HAMER, D. H. (1995). Linkage between sexual orientation and chromosome Xq28 in males but not in females. Nature Genetics, 11, 248–256.
    LAUMANN, E. O., GAGNON, J. H. MICHAEL, R. T., & MICHAELS, S. (1994). The social organization of sexuality: Sexual practices in the United States. Chicago: University of Chicago Press.
    LEVAY, S. (1991). A difference in hypothalamic structure between heterosexual and homosexual men. Science, 253, 1034–1037.
    LEVAY, S. (1996). Queer science: The use and abuse of research into homosexuality. Cambridge, MA: MIT Press.
    MARTIN, N., BOOMSMA, D., & MACHIN, G. (1997). A twin-pronged attack on complex traits. Nature Genetics, 17, 387–392.
    WHITAM, F. L., & MATHY, R. M. (1986). Male homosexuality in four societies: Brazil, Guatemala, the Philippines, and the United States. Vol. Special studies. New York: Praeger.
    WHITAM, F. L., & MATHY, R. M. (1991). Childhood cross-gender behavior of homosexual females in Brazil, Peru, the Philippines, and the United States. Archives of Sexual Behavior, 20, 151–170.
    ZUCKER, K. J. (1990). Gender identity disorders in children: Clinical description and natural history. In R. Blanchard (Ed.) Clinical management of gender identity disorders in children and adults (pp. 3–23). Washington DC: American Psychiatric Press.


    Kapcsolódó anyagok:


    Az oldal elejére
    Vissza a főoldalra
      
    Ajánló
  • Újdonságok
  • Mozaik kö­zös­ség
  • Gay Christian: a ke­resz­tény me­le­ge­kért
  • Recenzió egy vatikáni dok.-ra
  • 25 tévhit a melegekről
  • Utam az önelfogadás felé
  • Nehéz együtt­élés (Fi­scher E.)
  • Egy jezsui­ta a me­leg­kap­cso­la­tok­ról (Mérleg)

  • Hírek
  • Német­or­szág­ban ke­resz­tény­de­mok­ra­ta po­li­ti­ku­sok kez­de­mé­nye­zik a me­leg pá­rok to­váb­bi egyen­jo­gú­sí­tá­sát (08.08)
  • Csirkehúst et­tek a me­leg­há­zas­ság el­len (08.06)
  • A melegházasság ellen imád­koz­nak a fran­cia temp­lo­mok­ban au­gusz­tus 15-én (08.08)

    Anglikándosszié…
    További hírek…