Mi a homoszexualitás?

A homoszexualitás egy – a tudomány mai állása szerint genetikusan és hormonálisan meghatározott adottságok bázisán kialakuló – személyiségvonás, amelynek hatására az egyén társkereső aktivitása kizárólag vagy döntő mértékben saját nemének képviselőire irányul.

Megváltoztatható-e a homoszexuális hajlam?

Nem. Egyes pszichológusok, pszichiáterek és keresztény lelkigondozók beszámolnak ugyan „gyógyulásokról”: olyan esetekről, amikor a meleg páciens a terápia hatására áttért a heteroszexuális életformára. Ám „sikert” csupán az alanyok mintegy 25–30 %-ánál értek el, s ezek többsége is eleve biszexuális volt. Ismert jelenség továbbá, hogy a heteroszexuális viselkedésre beidomított egykori (?) meleg elfojtott önmaga elől alkoholizmusba, neurózisba vagy öngyilkosságba menekül.

Betegség-e a homoszexualitás?

Nem. A homoszexualitást mind a közvélemény, mind a szakirodalom betegségnek tekintette, amíg a kifejezetten ezt célzó kutatások eredményei nem váltak ismertté. Az új felismerések fényében az 1980-as évek elején az ENSZ Egészségügyi Világszervezete a homoszexualitást törölte A Betegségek Nemzetközi Osztályozása (magyar kiadás: 1994) listájáról.

De hiszen „Isten férfinak és nőnek teremtette az embert”!

Ez evidencia, amit senki sem akar tagadni. Mégis gyakran olvassák a melegek fejére, hogy el akarják mosni a nemek közötti határokat. A vád azért értelmetlen és értelmezhetetlen, mert a homoszexualitás nem ideológia, nem mozgalom, hanem az egyén (saját választásától független) adottsága – leginkább olyasmi, mint a balkezesség. A meleg férfiak mint férfiak kívánnak és szeretnek férfiakat mint férfiakat, a leszbikusok mint nők kívánnak és szeretnek nőket mint nőket.

Ha így van, akkor miért mutogatnak női ruhában pózoló férfiakat a tévében, valahányszor meleg rendezvényekről esik szó?

A tévében ilyen esetben látható emberek nem homoszexuálisok, hanem transzvesztiták vagy transzszexuálisok. Az utóbbi pszichiátriai kategória, és olyan személyeket jelöl, akik úgy érzik, hogy biológiai tévedés folytán „rossz testbe” születtek. A transzvesztitizmus egyszerűen „átöltözést” jelent. E jelenség hátterében különböző okok állhatnak: transzszexualitás, heteroszexuális férfiak ún. transzvesztita fetisizmusa – vagy egyszerű polgárpukkasztás. Mindezen jelenségeket önállóan kell kezelni és értékelni, függetlenül a homoszexualitástól – ahogy a homoszexualitást is függetlenül ezektől. Erről gondolkodó embereket nem nehéz meggyőzni; a csak a látványosságokra utazó médiát gyakorlatilag lehetetlen.

Igaz-e, hogy a melegek jobbnak tartják a homoszexualitást, mint a heteroszexualitást?

Nem igaz. Általánosságban semmi esetre. Saját életükre vonatkozóan azok a melegek, akik túlléptek a környezet gúnyolódásán, gyűlöletén, és képessé váltak önmaguk és szexuális orientációjuk elfogadására, természetesen jobbnak tartják a meleg életvitelt, mint a számukra teljesen idegen heteroszexuális magatartásformát. De légből kapott a vád, miszerint a melegek „téríteni” akarnának bárkit is, „kötelezővé” kívánnák tenni a homoszexualitást vagy kisgyerekeket rontanak meg. A pedofil bűncselekmények áldozatai az esetek döntő többségében kislányok; az agresszor igen gyakran az apa, nagyapa vagy nagybácsi.

Igaz-e, hogy a homoszexuálisok állandóan váltogatják a partnereiket?

A mondat így, általánosan nem igaz. A melegek többsége ugyanúgy igényli az intimitást, biztonságot, állandóságot, mint a heteroszexuálisok többsége. Ezzel együtt valóban létezik a promiszkuitás (gyakori partnerváltogatás) jelensége, de elég körülnézni szombat este egy szórakozóhelyen, hogy belássuk: ez nem a melegek speciális sajátossága. Ha melegek között mégis ritkább a tartós kapcsolat, annak két oka van.

Egyrészt a hím egyed már az állatvilágban is poligámnak számít; ez humán szinten „csapongásban” jelenik meg. Heteroszexuális kapcsolatokban e csapongás fékjeként jelen van a nő, melegeknél értelemszerűen mind a két résztvevő férfi. Azt, hogy a dolog nem a homoszexualitást jellemzi, hanem a férfi nemet, igazolja, hogy a leszbikus kapcsolatok tartóssága eléri a heteroszexuális kapcsolatokét.

Másrészt a társadalom a heteroszexuális kapcsolatokat a legkülönbözőbb módokon támogatja, „jutalmazza”: kezdve a lakáshitelektől a közösen kivehető szabadságokon át az egészen banális „kedvezményes belépő házastársaknak” jellegű akciókig. A meleg kapcsolatok ezzel szemben folyamatos támadásnak vannak kitéve: „Szakíts vele!”, „Változz meg!”, „Menj el pszichológushoz!”, „Tartsd titokban!” stb. Ilyen körülmények között csoda, hogy egyáltalán vannak – márpedig vannak! – elkötelezett homoszexuális kapcsolatok.

Mit mond a Biblia a homoszexualitásról?

Semmit. Csupán egyedi esetekben beszél homoszexuális cselekedetekről, úgy, ahogy azok a helyzet egészében megjelennek. Azt, hogy homoszexuális hajlam egyáltalán létezik, s hogy az személy döntésétől független adottság, csak a XIX. század második felében kezdte pedzegetni a tudomány; magát a homoszexuális műszót 1869-ben alkotta meg egy magyar író. A Bibliában olvashatunk olyan házról, amely „összedőlt és romhalmazzá vált”, ezzel együtt hiába keresnénk tanítást a gravitáció jelenségéről.

Miként jelennek meg a homoszexuális kapcsolatok a Bibliában?

Változóan. A homoszexualitás nyilvános gyakorlásával Izrael a környező népek vallásaival szembesülve találkozott. E természetvallások a szexualitást szakralizálták, és az istenek tiszteletéhez hozzátartozott a hierodulia, azaz a férfiak és nők által egyaránt üzemeltetett templomi prostitúció. E szokás a Római Birodalomban is fennmaradt. Így mind a zsidó törvénytudók, mind az első keresztények (pl. Pál apostol) számára a homoszexualitás egyet jelentett az „idegen istenek tiszteletével”, azaz a bálványimádással.

Ezzel párhuzamosan azonban fennmaradt a Bibliában Dávidnak, a későbbi királynak és Jonathánnak, Saul király fiának története. A szövegek elemzéséből csaknem egyértelműen következik, hogy a két fiatalember kapcsolata kifejezetten szerelmi jellegű volt.

Mi az egyházak állásfoglalása e kérdésben?

Nem lehet egységes állásfoglalásról beszélni. A történelmi egyházak általában egyetértenek abban, hogy maga a homoszexuális hajlam erkölcsileg nem értékelhető jelenség. A homoszexuális testi kapcsolatot azonban többnyire súlyos bűnnek tekintik, és alternatívaként a megváltozást vagy az önmegtartóztató életmódot javasolják. Ugyanakkor mind több katolikus és protestáns teológus látja be, hogy a keresztény kinyilatkoztatásból nem következik az, hogy a melegek szerelmi kapcsolatát el kellene marasztalni. Svájc több kantonjában pl. a református egyház zsinata úgy döntött, hogy templomban, egyházi áldással adja össze az azonos nemű párokat.

Nem gyümölcstelen a homoszexuálisok élete? Hiszen nem születik belőle gyermek!

Materialista alapállás valóban vezethet olyan konklúzióra, hogy az emberi élet a szaporodás nélkül gyümölcstelen. A keresztény hit azonban ennél többre tartja az embert. Az Újszövetségben két különböző szó szerepel, amit egyaránt az élet szóval adunk vissza. A biosz mindazt jelöli, amivel a biológia foglalkozik: anyagi szervezettséget, anyagcserét, szaporodást. Ha valaki erre redukálja a maga élet-fogalmát, akkor élete utódnemzés nélkül valóban értelmetlen. Jézus azonban, amikor magáról így beszél: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6), nem anyagcserére és szaporodásra gondol. A szövegben itt a dzóé szó szerepel – ez pedig az embernek mint Isten képmásának az életét jelöli, a maga teljességében. Ezért nevezheti Pál apostol Onézimuszt „fiának”, és írhatja megtérítéséről, hogy „szültem” (Filem 10) – ami, ha szó szerint értenénk, férfi létére szép teljesítmény volna. Az életadás, úgy látszik, másként is értelmezhető.

Az Isten szeretet

és aki a szeretetben marad, Istenben marad, és az Isten őbenne – írja levelében a szeretett tanítvány (1Jn 4,16). Az életnek nemcsak mennyisége, hanem minősége is van. Azt nemcsak darabszám szerint kell sokszorozni, hanem élhetővé, emberivé, széppé, jóvá és igazzá kell tenni. És ez a feladat, ez az életadás nemcsak a biológiai szülők dolga, hanem mindenkié, aki méltósággal akarja viselni az „ember” nevet. S ez az út nyitva áll mind hetero-, mind homoszexuálisok előtt.

Ha csak annak az embernek az életét tekintenénk értelmesnek, gyümölcsözőnek, aki biológiai szinten szaporította az emberi fajt, akkor a keresztény hívő bajba kerülne, ha a gyermektelen Jézus Krisztus életét kellene értékelnie.

És mi a szexualitás értelme?

Anyagelvű megközelítésben kérdéses, hogy az „értelem” szót egyáltalán jogos-e használni, nem megfelelőbb-e a „haszon” szó alkalmazása. Mindenesetre a szexuális élet haszna sem kizárólag a fajfenntartás. Az öröm, a stimulált állapot az élet más területein is megnöveli az egyed vitalitását, produktivitását, ellenálló képességét. S mivel a szexhez többnyire a fajnak minimum két példánya szükséges, így minden egyes aktussal gazdagodik az adott populáció kommunikációs hálója, ezáltal a faj erősebbé válik.

A keresztény reflexió ennél többet mond. Hitünk szerint az ember Isten képmása, feladata pedig, hogy Istent jelenítse meg itt e földön. Isten pedig nem magányos létező, hanem Szentháromság. Az Atya és a Fiú örök szeretetközössége a Szentlélekben. Az Atya és a Fiú szeretetkapcsolata minden emberi kapcsolat ősmintája. Amikor Jézus azt mondta: „Szeressétek egymást!”, nem erkölcsi buzdítást adott, hanem a világegyetem legmélyebb lételméleti igazságát nyilatkoztatta ki.

Az emberi szexualitás két emberi személy között a lehető legteljesebb önátadás. Misztérium ez: az Atya és a Fiú örök szeretete ábrázolódik ki a két egymást szerető, egymásnak elkötelezett ember minden ölelésében, minden mosolyában. E kapcsolatot, ha számos feltétel egyszerre teljesül (a partnerek egészségesek, alkalmas korúak, különböző neműek, megfelelő időpontban és a megfelelő módon egyesülnek stb.), Isten esetleges ajándékként megáldhatja gyermekkel is. Amennyiben a feltételek bármelyike nem teljesül, a szerelmi aktusból utód értelemszerűen nem származhat – ám attól a szerető önátadás ugyanúgy az isteni személyek szeretetközösségének jele marad.

---

ÖT KENYÉR
K e r e s z t é n y   K ö z ö s s é g
a   H o m o s z e x u á l i s o k é r t

Az egyházi közfelfogás szerint a homoszexualitás halálos bűn. A meleg ember életére adott keresztény válasz csaknem mindig a megvetés és kiközösítés – jobb esetben a lesajnálás és az agresszív segíteni akarás. Az Öt Kenyér Közösséget 1996-ban katolikus fiatalok alapították azzal a céllal, hogy lelki hátteret biztosítson azon meleg férfiak és nők számára, akik mindezek ellenére hiszik, hogy Isten ingyen szeretetből, Jézus Krisztus által őket is meghívta az üdvösségre. Ma ökumenikus közösségként működik, amely nyitott bárki „jóakaratú emberre”, tehát nem csak melegekre. Eddig több mint kétszázan érdeklődtek levélben vagy személyesen; a heti összejöveteleken átlagosan 15-20 fiatal és kevésbé fiatal vesz részt.

Elsődleges célunk, hogy segítsünk egymásnak melegként és keresztényként élni, megoldást keresve a felmerülő problémákra. Hosszabb távon szeretnénk részt venni a társadalom – többnyire minden valóságalapot nélkülöző – gyakran egyházi körökben is gerjesztett előítéleteinek eloszlatásában. Lehetőségeinkhez mérten fellépünk a homoszexuális kisebbség elleni lelki és fizikai erőszak, illetve a jogi és erkölcsi diszkrimináció leküzdésében, hogy élhetővé váljon a vallási, identitásbeli vagy más gondokkal küszködő melegek sorsa. Végül, de nem utolsósorban megpróbálunk képet adni nem hívő sorstársainknak a krisztusi örömhírről.