Az Öt Kenyér logója Öt Kenyér: keresztény-meleg portál Sorskonyvnelkul.blog.hu English

Deutsch
 Nyitólap  >  Olvasóterem  >  Kereszténység és homoszexualitás  >  Melegként élni az egyházban  >  I. Egyháztörténet, társadalomtudományok  >
Kiemelt oldalak  
  • Ha csak 5 perced van…
  • Olvasóterem
      
  • Kereszténység
  • Homoszexualitás
  • Kereszténység és homoszexualitás
  • Kitekintés
  • Tudáspróba
  • Kérdések – válaszok
  • Kislexikon
  • Szentírás-elemzések
  • Teázó

  • Az Öt Kenyérről
  • A honlapról
  • Az egyesületről
  • A közösségről

  • Keresés
    Keresés / Search / Suche
     
      

    Birtalan Balázs gondolatai Koncsik Endre levele kapcsán

    (Mérleg, 2002/4.)

    Előzmények:

  • Hans Rotter SJ: A homoszexuális párkapcsolatok jogi elismeréséről (Mérleg, 2001/3., 280–288. o.)
  • Koncsik Endre levele és Hans Rotter SJ válasza (Mérleg, 2002/2., 237–240. o.)


    Koncsik Endre úr kemény szavakkal támadja Hans Rotter cikkét, s ezzel együtt a homoszexuálisokat is. Rossz szokásom szerint összeszámoltam ezeket a kemény szavakat: a „korcs”, „beteges”, „ferde”, „perverz”, „rossz”, „torz” és „természetellenes” minősítések 17-szer szerepelnek az aránylag rövid válaszlevélben – a szerzőben furcsán intenzív indulatok tombolnak a homoszexualitással szemben. Egy gondolatkísérlet erejéig feltéve (de meg nem engedve) hogy a homoszexualitás valóban „erkölcsileg rossz”, érdekelne a következő: Koncsik úr vajon hasonlóan vehemensen fogalmazza-e meg véleményét, amikor az egyházi lét olyan anomáliáiról ejt szót, mint pl. a laikusok és a nők néhol már-már rasszista leértékelése, a hitoktatói fizetések püspökök általi „lenyúlása” vagy a nyílt antiszemita propaganda – avagy kitüntető figyelme előterében kizárólag meleg embertársai/testvérei állnak?

    Ezen túlmenően szeretném felhívni a figyelmet a levél néhány problémás megközelítésére (terjedelmi okokból csak a számomra legkirívóbbakra).

    1. Koncsik úr egész megközelítése tautológiára alapoz. Ennek szokásos paradigmája valahogy így fest: „A homoszexualitás bűn”; ezt onnan tudjuk, hogy „Isten nem szereti, utálatosságnak tekinti a homoszexualitást”. És miért nem szereti, miért tekinti utálatosságnak? Egyértelmű: „Hát hogy szerethetne Isten valamit, ami bűn?!” A kígyó a farkába harapott; az érvelő nem veszi észre, hogy érvelésébe a bűn fogalmát kívülről, logikailag illegitim módon „lopta bele”.

      Azt írja a szerző egy helyütt, mintegy konklúzióként: „…a homoszexuális cselekedetre kiszabott halálbüntetés sajátosan ószövetségi és idejétmúlt. De az erre vonatkozó erkölcsi tilalom érvényben marad.” Csakhogy itt kijelenti, nem pedig igazolja véleményét: magyarázat nélkül hagyja, hogy a halálbüntetés miért „idejétmúlt”, és az erkölcsi tilalom miért „marad érvényben”. A bizonyítandóval bizonyít; álláspontja nem a bibliai hermeneutika objektivitásán, hanem saját a priori ellenszenvén alapul.

    2. Koncsik úr – sok évszázados rossz beidegződés eredményeként – elvéti a klerikusi kompetencia határait. Amíg a szorosan vett katolikus terminológia szerinti tévedhetetlenség is csupán Istenre és Isten országára (azaz: hit és erkölcs kérdéseire) terjed ki, az egyházi gyakorlat szerint a „tisztelendő atyák” mint univerzális „megmondók” igen gyakran a csalatkozhatatlanság igényével jelentik ki, hogy „ez a zene szép”, „ez a párt elvetendő” vagy „ez az állapot beteges”. Márpedig az, hogy valami betegség-e vagy sem, nem teológiai kategória. Ennek eldöntésében az orvostudomány kompetens, és a WHO állásfoglalása arról, hogy a homoszexualitás nem betegség, teljesen egyértelmű. Azokat a pszichiátereket, akik ma a homoszexuális hajlam úgymond „gyógyítására” vállalkoznak, a tudományos (azaz nem erkölcsi!) közvélemény sarlatánnak tekinti.

    3. A „perverzió” kifejezés olyan magától értetődően szerepel a levélben, mintha az egzakt tudományos fogalom volna, pontosan körülhatárolt tartalommal. Holott ez a fogalom nem szerepel sem a teológia, sem az orvostudomány, a jog vagy a pszichológia terminológiájában. A perverzió kifejezetten az a szó, ami nagyon kellemesen latinul van, és jól oda lehet kenni, ha valakiket a szakszerűség látszatával akarunk megsérteni – valójában azonban mindenki azt ért alatta, amit akar.

    4. Csúsztat Koncsik úr, amikor következetlenül, összekeverve használja a bűn és betegség fogalmait. Az, hogy e kettő ok-okozati összefüggésben van egymással, már Jób könyvében is némileg túlhaladott. Másrészt a homoszexualitás jelenségét úgy értelmezi, hogy az a bűn következménye, ugyanakkor az állati homoszexualitást (amelynek a létét nem tagadja) úgy értelmezi, hogy „az állatok közt is találunk korcsokat”. Csakhogy itt teológiai (vagy antropológiai) hiba csúszik az érvelésbe: a bűn eo ipso feltételezi a személyes döntésnek legalább a lehetőségét, márpedig az állatvilágban olyan szinteken, ahol regisztráltak homoszexuális viselkedést és beállítottságot (még az ecetmuslicánál is!) bajosan beszélhetünk személyességről és személyes döntésről. Arra a jámbor nézetre pedig, amely szerint az emberi ősbűn effektíve megváltoztatta a szubhumán természetet, már Aquinói Szent Tamás is azt mondta, hogy „nem a józan ész jele”.

    5. Hiba az életadás kérdésében az életet beszűkíteni a „biosz” fogalmára, és a „dzóé”-t kihagyni az értelmezéséből. Jézusnak nem volt gyereke, márpedig – hitünk szerint – Jézus a par excellence Életadó. Az életadás ezen feladatát az egyház (tágan és potenciálisan értve: az emberiség) hivatott folytatni. Megkockáztatom, hogy az ószövetségi, testi „szaporodjatok és sokasodjatok” felszólítás előképe az evangéliumi (eszkatologikus) „menjetek és hirdessétek”-nek. Az életadás e teljesebb értelmezésének részhalmaza a biológiai utódnemzés. Az életadásban azonban mindenki részt vesz, aki a világot szebbé, élhetőbbé, fényesebbé teszi a szavaival, cselekedeteivel. Ez az út pedig nincs elzárva a melegek elől sem. (L. még Szent Pál tanítását a karizmákról és azok különbözőségéről: nem lehet az egész test szem, fül vagy mellékvese.)

    6. Minden ember elsődleges életfeladata, hogy rámutató jel legyen Istenre, aki – mint Szentháromság – önmagában szeretetközösség. A szeretethez közösség kell, minimum egy „Te”, egy másik ember. A „nem jó az embernek egyedül” mondatban a „nem jó” kitétel nem azt jelenti, hogy „bosszantóan kellemetlen”, hanem lételméleti kinyilatkoztatás az ember istenképiségéről és a személy kiteljesedésének lehetőségéről. Minden evilági szeretetközösség az istenire mutat – ennek tagadása Isten (mint Summum Bonum) egyetlenségének tagadását jelentené; azt, hogy a szeretetnek létezhet más ősforrása is. A meleg élettársak testi-lelki szeretetközösségéről végső soron azt kell mondanunk: a rész-egész viszony alapján megfelelnek ezen életfeladatnak. Márpedig a „céljának megfelelő” klasszikusan a „jó” definíciója. Jó lenne, ha a lelkipásztorok ezt a tételt nem felejtenék el ontológia vizsgájuk után, hanem lelkipásztori gyakorlatukban aprópénzre tudnák váltani – adott esetben saját sztereotípiájukat is megkérdőjelezve.

    Birtalan Balázs


  • Az oldal elejére
    Vissza a főoldalra
      
    Ajánló
  • Újdonságok
  • Mozaik kö­zös­ség
  • Gay Christian: a ke­resz­tény me­le­ge­kért
  • Protestáns melegek
  • Recenzió egy vatikáni dok.-ra
  • 25 tévhit a melegekről
  • Utam az önelfogadás felé
  • Nehéz együtt­élés (Fi­scher E.)
  • Egy jezsui­ta a me­leg­kap­cso­la­tok­ról (Mérleg)

  • Hírek
  • Német­or­szág­ban ke­resz­tény­de­mok­ra­ta po­li­ti­ku­sok kez­de­mé­nye­zik a me­leg pá­rok to­váb­bi egyen­jo­gú­sí­tá­sát (08.08)
  • Csirkehúst et­tek a me­leg­há­zas­ság el­len (08.06)
  • A melegházasság ellen imád­koz­nak a fran­cia temp­lo­mok­ban au­gusz­tus 15-én (08.08)

    Anglikándosszié…
    További hírek…