Az Öt Kenyér logója Öt Kenyér: keresztény-meleg portál Sorskonyvnelkul.blog.hu English

Deutsch
 Nyitólap  >  Olvasóterem  >  Kereszténység és homoszexualitás  >  Vélemények  >
Kiemelt oldalak  
  • Ha csak 5 perced van…
  • Olvasóterem
      
  • Kereszténység
  • Homoszexualitás
  • Kereszténység és homoszexualitás
  • Kitekintés
  • Tudáspróba
  • Kérdések – válaszok
  • Kislexikon
  • Szentírás-elemzések
  • Teázó

  • Az Öt Kenyérről
  • A honlapról
  • Az egyesületről
  • A közösségről

  • Keresés
    Keresés / Search / Suche
     
      

    Hol volt, hol nem volt…

    John J. Markey domonkos atya szentbeszédje egy gay pride day alkalmából

    Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy embercsoport, amely a nagy társadalomban élt – igazából szerte az egész világban, amint azt mindenki tudta, de őket ebben a bizonyos társadalomban egy különálló embercsoportként tartották számon.

    Ez az embercsoport a népességnek mindössze 8–15%-át tette ki (attól függően, melyik tanulmánynak hiszünk), de olyan csoport volt, amelynek tagjai a társadalom legszélesebb köréből származtak:

    Voltak köztük férfiak és nők, gazdagok és szegények, ifjak és idősek, mindenféle különböző fajú és etnikai hátterű emberek…

    Ezek az emberek sok téren nagyon is különbözők voltak egymástól, ám volt két közös tulajdonságuk.

    Először is, volt egy közös vonásuk – életük egy bizonyos alapvető irányultsága, egy olyan vonatkozás, amely egész életükre, a világuk szemléletére és értelmezésére is hatással volt.

    Mindnyájan egyetértettek abban, hogy nem választották ezt az irányultságot – amely éppenséggel választotta őket valamilyen titokzatos módon –, csupán azt a döntést hozták, elfogadják, és pozitívan reagálnak rá.

    Sokan közülük úgy gondolták, nincs más választásuk, mint hogy igent mondjanak életük ezen részére – és noha ez sokuk számára igen nehéz folyamatnak bizonyult, a legtöbbjük a szabadság, öröm, sőt kiváltság élményét élte át, hogy azok közé tartozhatnak, akik e sajátos vonást tudhatják magukénak, és hálásak voltak érte, hogy úgy döntöttek, elfogadják és beépítik azt az életükbe.

    A másik dolog, amely összekötötte e csoport tagjait, az volt, hogy különböző voltuk miatt gyanúval, félelemmel, sőt gyűlölettel fogadta őket a szélesebb társadalom, amelyben éltek.

    E csoportot számos különféle módon érte megkülönböztetés. A világ egyes részein egyenesen üldözték őket. Másutt arra tanították a gyerekeket, hogy megvessék őket, az emberek egyre csak gúnyt űztek belőlük, és sokan feljogosítva érezték magukat, hogy úgy bánjanak velük, mint valami embernél alacsonyabb rendű lényekkel.

    Leginkább a társadalom „vallásos tagjai” üldözték őket – sok különféle bűnt róttak fel nekik, szeméremsértő cselekedeteket, sőt azt is, hogy romba döntik a társadalmat. Őket tették meg a vallásos emberek a társadalom „bűnbakjaivá” – olyan emberekké, akiket minden személyes és társadalmi gondjukért felelősségre vonhattak.

    Ez természetesen azzal járt, hogy a politikusok végül a tettek mezejére léptek, és elkezdtek törvényt hozni, hogy korlátok közé szorítsák ezen emberek jogait – hogy kizárják őket a társadalom többi részéből. Olykor csupán az, ha valaki e csoport tagja volt, bebörtönzéshez, akár halálhoz vezethetett.

    Ha tagja volt valaki ennek a csoportnak, az gyakran megosztotta a családot és kettétörte a közösséget, ha napvilágra került.

    E csoport tagjai általában nyilván arra kényszerültek, hogy a többiektől elkülönülve, magukban éljenek, vagy pedig hogy elrejtsék valódi identitásukat a többiek elől. Olyan emberek voltak, akiknek gyakran kettős és titkos életet kellett élniük.

    Ezek az emberek nap mint nap azzal a kemény döntéssel kerültek szembe, hogy vagy kettős életet élnek, vagy pedig a társadalomból kitaszítottként, nevetség tárgyaként, és könnyű prédául azoknak, akiket a gyűlölet, a félelem és a harag emészt.

    Mostanra már bizonyára tudjátok, hogy ez a történet nem az én fantáziám szüleménye, hanem az emberek egy olyan csoportjáról beszélek, akiket mindnyájan jól ismertek – mivel e teremben gyakorlatilag mindenki ehhez a csoporthoz tartozik.

    Így van, a keresztényekről beszélek – különösen az első három évszázadban élt elődeinkről. Létünk első három századában ugyanis egy csekély kisebbséget alkottunk a társadalomban, amelyet megvetéssel, lenézéssel, sőt erőszakkal kezeltek.

    Kitaszítottak közösségeként, bűnösök közösségeként kezdtük utunkat – a korabeli idők mércéje szerint –, és őseink közül sokan úgy érezték, el kell rejteniük valós hovatartozásukat, pusztán azért, hogy életben maradhassanak.

    Az első háromszáz év során a keresztény közösség szinte mindig láthatatlan, rejtett volt, vagy üldöztetést szenvedett – ez része volt azok életének, akik úgy döntöttek, igent mondanak sajátos életmódjukra, amely számukra adatott.

    Mégis ehhez az embercsoporthoz intézte Máté a ma hallott evangéliumot. Máté azoknak írta sorait, akiket szó szerint kidobtak otthonukból és egyházukból (és egyeseknek, akiket már az oroszlánok elé vetettek), csak azért, mert keresztények voltak – csak azért, mert elfogadták azt a hitet, amelyet Istentől kaptak.

    És ezeknek az embereknek idézi fel Máté Jézus szavait:
    „Ne féljetek! Ne hagyjátok, hogy megfélemlítsenek benneteket! Amit lelketek legmélyebb részében hallottatok, és azt a személyes titkot, amit szívetek rejtekébe kaptatok, hirdessétek most a háztetőkről!”

    Beszéljetek arról, hogy vállaljátok önmagatokat!

    Nem pusztán az a dolgunk, hogy diszkrét kis kitűzőt viseljünk a hajtókánkon vagy keresztet a nyakunkban – az a feladatunk, hogy a házunk, lakásunk, otthonunk tetejéről kiáltsuk, kik vagyunk és miről is beszélünk.

    Nagy ajándékot kaptunk Istentől – egy sajátos módon választott ki minket –, és ezt egyszerűen nem tarthatjuk meg, nem szabad, hogy megtartsuk magunknak.

    Nem félhetünk. Igaz, hogy gyűlölhetnek és kigúnyolhatnak minket, elvehetik lakásunkat és munkánkat. Akár testileg is bántalmazhatnak – de lelkünket nem törhetik meg és nem pusztíthatják el. Nem; csak önmagunk megtagadása, elnyomása, az önmagunk iránti harag és gyűlölet képes erre.

    Ma itt mindnyájan keresztények vagyunk, és emlékeznünk kell, honnét jöttünk és kik vagyunk. Büszkének kell lennünk a hitnek arra a nagy kincsére, amelyet kaptunk. Nyíltan, hangosan és örömmel kell vállalnuk, hogy keresztények vagyunk – bármilyen következménnyel is járjon ez…

    Nos, tisztában vagyok vele, hogy van ebben némi irónia. Azok az emberek, akik itt ma melegként, leszbikusként vagy biszexuálisként jelen vannak, biztosan együttéreznek a korai keresztényekkel, és átérzik velük a bajtársiasságot. Sokan közülünk közvetlenül is azonosulni tudnak a történetükkel. És sokan bizonyára tudják, hogyan érezhették ők ma magukat az evangéliumnak ezen merész szavai hallatán.

    Mi is Isten választottai vagyunk – mi is egy sajátos ajándékot vagy kincset kaptunk – minket is gyakran félreértenek, félelemmel, gyűlölettel és elutasítással fogadnak.

    És mi is mindnyájan mélységesen tudatában vagyunk annak a hallatlan iróniának, hogy leghőbb ellenségeink ebben a társadalomban gyakran épp a mi keresztény testvéreink.

    Hogyan felejthették el éppen ők a saját történelmüket? Hogy cselekedhettek oly ellentétesen azzal a hittel, amit kaptak, és azzal a különleges szeretettel, amelyben részesültek? Gyakran megkérdem magamtól: Milyen evangéliumot olvasnak ezek az emberek?

    Meleg és biszexuális férfiakként és nőkként sajátos küldetésünk van a keresztény közösségben. Hazatérésre kell hívnunk a tágabb közösséget; hazatérésre az igazi Apostoli Egyházhoz és saját elődeikhez; emlékeztetnünk kell az Egyházat, honnan jött, és mit bízott rá Jézus, hogyan cselekedjen.

    Ugyanígy, meleg és leszbikus keresztényekként nyíltnak és büszkének kell lennünk a meleg közösségen belül. Tudjuk, hogy a mi közösségünk nem tökéletes. Tudjuk, hogy testvéreinket, akik osztoznak szexuális irányultságunkban, ugyanazok a démonok csábítják, amelyek a világ többi részét is mételyezik: a materializmus, a szexizmus, a rasszizmus és az individualizmus.

    Legyünk őszinték: az önzés, a bánat, a bűn és a reményvesztettség közöttünk sem ismeretlen.

    S e közösségnek kell elhoznunk a remény és a szeretet evangéliumi üzenetét. Emlékeztetnünk kell rá a melegek és leszbikusok közösségét, milyen fontos, hogy megosszuk adományainkat és forrásainkat azokkal, akik rászorulnak;
    hogy mélyen tiszteljük más emberek szívét, elméjét és testét, sőt a sajátunkat is;
    hogy ne csak arra emlékezzünk, honnan jöttünk, hanem arra is, hová tartunk, és hogy nap mint nap dolgoznunk kell azért, hogy megalkossuk azt a jobb világot, amely mindnyájunkat vár az örökkévalóságban.

    Valóban nagy kincset kaptunk – s azok közülünk, akik melegek, leszbikusok vagy biszexuálisok, kétszeresen is áldottak. De igen törékeny edényben tartjuk e kincseket – gyengédnek kell lennünk egymással, és gondját kell viselnünk egymásnak, hogy el ne veszítsük ezeket az értékes adományokat.

    Amikor ma összegyűlünk ezen asztal körül, tudjuk, hogyan alakult a története a korai keresztényeknek, és szívünk mélyéből imádkozunk érte, hogy mindannyian megismerjük azt a politikai, társadalmi és vallási szabadságot, amelyet végül elnyertek.

    S azért is imádkozunk, hogy jobb sáfárai legyünk e győzelemnek, messzebbre érjen az emlékezetünk, és jobban birtokba vegyük mindezt, mint sok keresztény, akik utánuk jöttek.

    Amikor ma este összegyűlünk ezen asztal körül – múljon el tőlünk minden félelem.
    Távozzék el minden bánat és magányosság.
    Az Úr Lelke töltse el szívünket túláradóan, s lelkünket mély lélegzettel, hogy valóban hirdethessünk ajkunkkal és életünkkel az Örömhírt, amit ma este suttogva hallottunk e biztonságos, bátorító szent helyen.

    Ne féljetek… Nem két verebet adnak egy garasért? Mégsem esik a földre egyikük sem az Atya tudta nélkül. Még a hajszálaitok is meg vannak számlálva. És nagyobb a ti értéketek szerető Istenünk szemében, mint az összes veréb együttvéve.


    (Sebestyén Fábián fordítása)


    Kapcsolódó anyagok:


    Az oldal elejére
    Vissza a főoldalra
      
    Ajánló
  • Újdonságok
  • Mozaik kö­zös­ség
  • Gay Christian: a ke­resz­tény me­le­ge­kért
  • Protestáns melegek
  • Recenzió egy vatikáni dok.-ra
  • 25 tévhit a melegekről
  • Utam az önelfogadás felé
  • Nehéz együtt­élés (Fi­scher E.)
  • Egy jezsui­ta a me­leg­kap­cso­la­tok­ról (Mérleg)

  • Hírek
  • Német­or­szág­ban ke­resz­tény­de­mok­ra­ta po­li­ti­ku­sok kez­de­mé­nye­zik a me­leg pá­rok to­váb­bi egyen­jo­gú­sí­tá­sát (08.08)
  • Csirkehúst et­tek a me­leg­há­zas­ság el­len (08.06)
  • A melegházasság ellen imád­koz­nak a fran­cia temp­lo­mok­ban au­gusz­tus 15-én (08.08)

    Anglikándosszié…
    További hírek…