Az Öt Kenyér logója Öt Kenyér: keresztény-meleg portál Sorskonyvnelkul.blog.hu English

Deutsch
 Nyitólap  >  Olvasóterem  >  Kereszténység és homoszexualitás  >  Melegként élni az egyházban  >  I. Egyháztörténet, társadalomtudományok  >
Kiemelt oldalak  
  • Ha csak 5 perced van…
  • Olvasóterem
      
  • Kereszténység
  • Homoszexualitás
  • Kereszténység és homoszexualitás
  • Kitekintés
  • Tudáspróba
  • Kérdések – válaszok
  • Kislexikon
  • Szentírás-elemzések
  • Teázó

  • Az Öt Kenyérről
  • A honlapról
  • Az egyesületről
  • A közösségről

  • Keresés
    Keresés / Search / Suche
     
      

    Homoszexualitás és egyházi hivatás

    Forrás: Mérleg, 1997/2., 232–236. o.

    „A keresztény hagyomány nem kezeli elfogulatlanul a szexualitást. A szexuális élvezet fogalma egyházi dokumentumokban, de egyházi körökben is egyoldalúan negatív képzettársításokat ébreszt: szorongás, csábítás, bűn, tisztátalanság. Különösen is vonatkozik ez a homoszexuálisokkal szembeni elutasító magatartásra és tanácstalanságra” – vezeti be a „Homoszexualitás és egyházi hivatás, Pasztorálteológiai szempontok” c. tanulmányát Hanspeter Heinz, pasztorálteológia-tanár az augsburgi egyetemen, aki e dolgozatával és ezt követő sajtónyilatkozataival élénk vitát keltett német nyelvterületen (vö. Mérleg, 97/1. 12. l.). Lehetnek-e plébánosokká a homoszexuálisok, főként ha nyíltan elismerik hajlamukat? Végezhetnek-e társadalmi és pedagógiai szolgálatot, beléphetnek-e szerzetesközösségbe, s részesülhetnek-e egyházi áldásban, ha házasságra kívánnak lépni? Minthogy az azonos neműek iránt vonzalmat táplálók aránya a papi szemináriumokban sem elhanyagolható, az egyháznak csak ártana, ha tiltakoznék a kérdés megvitatása ellen. – A humántudományi kutatások az elmúlt húsz-harminc esztendőben olyan eredményekre vezettek, amelyek hozzájárulhatnak néhány makacs előítélet eloszlatásához.

    Orvostudományi-lélektani felismerések. 1. Gyakoriság és eredet. A nyugati társadalmakban a férfiak öt, a nők két százaléka rendelkezik visszafordíthatatlan homoszexuális hajlamokkal, amelyek kisgyermekkorban, három- és ötéves kor között alakulnak ki, jóllehet igazán csak a serdülőkorban nyilvánulnak meg. Egyes feltevések szerint azonban már a születést megelőző fejlődési szakasz is befolyásolhatja az azonos neműek iránti késztetések kialakulását. Genetikai, hormonális és pszichoszociális tényezőkre egyaránt visszavezethető, az empirikus kutatások eredményei nem teszik lehetővé, hogy kizárólagos okról beszéljünk (vö. Mérleg, 96/4. 476., 95/3. 250. sk. l.). A csábítás-hipotézist meghaladottnak tekinthetjük. A szülők lelkifurdalása indokolatlan volna, miként mások sem vádolhatják őket. 2. (Le)értékelés. A homoszexualitás nem betegség, de nem is fogyatékosság, nem sorolható a bűnözés, sem a perverzió kategóriájába, végül nem magyarázható sem nemi éretlenséggel, sem pedig a szeretet képességének hiányával. E jelenségekkel persze éppúgy összekapcsolódhatik, mint a heteroszexualitás, de semmiképp sem azonos velük. A homoszexuálisok bizonyíthatóan hasonló adottságokkal és tehetségekkel rendelkeznek, mint heteroszexuális embertársaik, s ugyanolyan gyengeségek sújtják őket. Sajátos képességük a szélsőségek elkerülése, ill. enyhítése; gyakran van gyógyító, pedagógiai, társadalmi, művészi hivatásuk. „Senki sem örül, ha rájön, hogy »meleg«. A serdülőkorban ezért sokkal nehezebben találja meg identitását. Ha azonban hajlamára fény derült, jobb lesz a kiállása és problémáival könnyebben boldogul. A homokosok nem okosabbak, csak épp jó előre valamivel több képességet gyűjtöttek be.” 3. Változatok. A „homoszexuális” megjelölés több mindent takarhat. Létezik egyfelől a serdülőkori fejlődést kísérő homoszexualitás. Ennek tünetei a fiúk mintegy húsz százalékánál felbukkannak. Kedvező körülmények esetén – ha nem lép közbe csábítás vagy erőszak – a pubertás után nyomtalanul eltűnnek. Pszeudo-homoszexualitáson olyan tevékenységet értünk, amelyet nem érzések táplálnak vagy kísérnek, hanem rendkívüli körülmények váltanak ki – például a börtön. A további fejlődés szempontjából ez sem jár következményekkel. Végül a gátlásból fakadó homoszexualitás fóbiával viseltetik a másik nemmel szemben, például a túlzott anya-kötődés és a mélyen megzavart apa-kapcsolat miatt. E változat ritkán fordul elő. Bennünket ehelyütt a negyedik eset, a homoszexuális hajlam, más néven a manifeszt homoszexualitás érdekel, az, amely véglegesen 16-18 éves korban ütközik ki, álomképek vagy szexuális izgalom formájában. Ez a veleszületett vagy kisgyermekkorban szerzett hajlam sem csábítással, sem saját kezdeményezésből nem változtatható meg. 4. Csonka szexualitás. A gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények nagy részét jogtalanul hozzák összefüggésbe a homoszexualitással. Valójában a nemi éretlenségen múlnak: a szexuális késztetés, ahelyett hogy beépülne a személyiségbe, megreked a serdülőkor előtti fázisban, és csonkult formában jelentkezik. Az eredmény: az éretlen személyiség gyermeki partnert keres, mivel vele egykorúakkal nem képes párkapcsolatot létesíteni; és szenvedélye, integráció híján, ellenőrizetlenül tör ki. E veszélyeztetett és veszélyes emberek fenotípusa a „feltűnő feltűnésmentesség”, az elvhűség, amely főként a szexuális vétkek elítélésében ölt testet. Az éretlen szexualitás tengerhez hasonlít: ha megpróbálják elfojtani, ott szakítja át a gátat, ahol a legkevésbé várnánk (vö. 1 Kor 7,5-9). 5. Kezelés helyett asszisztencia és tanácsadás. A nemi késztetés pszichiátriai „áthangolásával” kísérletezni nem ajánlatos: csak a szenvedést növeli. Kívánatos viszont a megértés és az elfogadás, a vezetés és a tanácsadás. A szexuális meghatározottság elfogadása a „miért éppen én?” kezdeti kérdésének a módosításán múlik. A bűnbakképzés igazságtalan: a visszafordíthatatlanságot az érintettek sokkal fontosabbnak érzik, mint az eredet kutatását. A tehertétel, amit a megvetett kisebbséghez való tartozás jelent, csak súlyosabb akkor, ha a megbizonyosodás kései időpontban történik – papoknál és szerzeteseknél olykor csak a harmincadik életév után vagy még idősebb korban. A teljes elfogadás nemcsak az adott személyeknek, hanem a családnak vagy a szerzetesközösségnek is nehézséget okoz: szégyent érezhetnek. mivel számolniuk kell a rokonok, az ismerősök, esetleg a nyilvánosság ítéletével. Vallásos homoszexuálisok gondozásához a humántudományi jártasságon kívül teológiai jártasságra is szükség van.

    Biblia, egyházi tanítás, egyházi gyakorlat. A tanácstalanságot elkerülendő érdemes röviden szemügyre venni a homoszexualitás kapcsán felvetődő szempontok némelyikét, nem tartózkodva a hagyomány kritikai vizsgálatától sem. 1. Bibliai adatok. A Biblia csak a heteroszexuális emberképet ismeri, sehol sem találunk benne pozitív, elismerő kijelentéseket a homoszexualitásról. A normatív kijelentések, a bűnkatalógusok elítélő hangnemét a Lev 20,13 érzékeltetheti. Elbeszélések esetében nem deríthető ki pontosan, hogy az elítélés a homoszexuális cselekvésre vagy más körülményekre vonatkozik-e (pl. a vendégjog megsértésére, vö. Ter 19,24-27). A Róm 1,24 megvető hangját a hellén környezet erotikát istenítő, a homoszexualitást isteni sugallatként értelmező hajlandóságának fényében kell értékelnünk. Az ószövetségi törvény-szövegek magyarázata sem tekinthet el attól, hogy a Biblia a kánaáni termékenység-kultuszok ellen védekezik: Jahve Baál istennel harcol. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a manifeszt – veleszületett vagy szerzett – homoszexuális hajlam fogalma a bibliai időkben ismeretlen volt. A Szentírás szövegeiből ezért nem nyerhetők végérvényes szempontok a korszerű állásfoglaláshoz. Fontosabb ennél a bibliai istentapasztalat tartalmi mércéje: az evangéliumokban ugyanis sehol sem olvasunk arról, hogy Jézus bárkit megalázott, mint vétkest lemeztelenített vagy túlzott követelmények elé állított volna. Szomorúan vagy haraggal csak azokhoz fordul, akik embertársaikhoz a merev törvénykezés szellemében közelítenek (l. pl. Mk 3,5), s olyan terheket rónak rájuk, amilyeneket maguk sem képesek (vagy akarnak) elhordozni. Az Ó- és az Újszövetség törvényei emberiességükkel tűnnek ki. Hősies erények nélkül is megtarthatók. Ehhez igazodik az egyházi törvényhozás, amikor a „méltányosság” (aequitas canonica) elkötelezettjének értelmezi magát. A bibliai adatok alapján legalábbis kérdéses, hogy a homoszexualitást, az adott helyzettől eltekintve, a szexuális kibontakozás általános tilalmával – mint isteni törvénnyel – sújtsa az egyház. 2. Tanítóhivatal. A legfrissebb egyházi megnyilatkozások az alábbi három alapelvben foglalhatók össze: a) Az emberi méltóság független a szexualitás irányától. A homoszexuális személyek diszkriminációja ezért elutasítandó. b) „Noha a homoszexuálisok sajátos hajlama önmagában nem tekinthető bűnösnek, azt a többé vagy kevésbé erős tendenciát alapozza meg, amely erkölcsi szempontból helytelen magatartásra irányul. Magát a hajlamot ezért objektív értelemben rendezetlennek kell tekintetnünk”. (A Hittani Kongregációnak a német püspökökhöz intézett levele a homoszexuális személyek lelkigondozásáról, Róma, 1986. október 30., 3. sz.) A természetjog katolikus elgondolásának fenti, újskolasztikus módozatára emlékeztet a teremtés rendjére való evangélikus hivatkozás. E pozitivista szűkítéssel szemben felhozható, hogy „a természetjog nem magas szinten formalizált elvek és normatív kijelentések együttese egy zárt rendszeren belül, amely feltétlenül, általánosan, megváltoztathatatlanul és egyenlőképpen érvényesíti igényét minden idők minden emberével szemben. A tapasztalat azt mutatja, hogy a természetjog ilyetén pozitivisztikus hangoztatása szellemtörténeti és társadalmi gettóba kényszeríti az egyházat” (K. Demmer). c) Az objektív norma és a szubjektív lehetőségek feszültségét ki kell hordani, s a normához való közeledést fokozatosan kell megvalósítani – vallja (a tanítóhivatal biztosította kereteket kitöltve) a bencés Basil Hume bíboros. Az 1973-as würzburgi szinódus egyik dokumentuma azonban még bátrabban fogalmaz: „Ha a homoszexuális arra a felismerésre jut, hogy konkrét helyzetében nincs esély személyiségének alapvető megváltoztatására, akkor tudnia kell, hogy emberi kapcsolatteremtő képessége pozitív lehetőségeket is rejt életállapotának alakítására vonatkozólag. Homoszexualitásának energiáit hasonló tartalmú barátság szolgálatába állíthatja, s ekképp humanizálhatja és személyessé teheti, ami segítheti a promiszkuitás veszélyének elhárítását.” 3. Az egyház mint életkörnyezet? Homoszexuális katolikusok – s a gondozásukat vállaló lelkipásztorok – erősen kételkednek abban, hogy a tanító egyház egyúttal tanuló egyház is, amely teret biztosít számukra. „Isten vándorló népe nemcsak az evangélium maradandó újdonságára emlékező közösség, hanem a változó történelmi kihívásokat belátó és belőlük tanuló közösség is” – írja K. Demmer. Ennek fényében a tanítóhivatal ismételt állásfoglalása elsietettnek, a humántudományok eredményeinek befogadására irányuló törekvése viszont némiképp megkésettnek tűnik. 4. Lelkipásztori döntések. A kulturális „egyidejűtlenség” idejét éljük. Míg számos vidéken a homoszexualitás tabutémának számít, más környezetben sürgető kötelességként jelentkezik a homoszexuálisok egyházi és társadalmi integrációjának igénye. Kiindulópontként az „ágazati lelkipásztorkodás” megszervezése kínálkozik. A cél nem pedig lehet más, mint a „normalitás”, vagyis annak teljes és magától értetődő elfogadása, hogy a teremtményi és istengyermeki méltóság mindenkit a maga módján illet meg, és sajátos adottságai révén minden egyes ember gazdagodást jelenthet a másik számára. A tanulmány szerzője „megkockáztatja” a kérdést: „nem joggal tekinthet-e az egyház a homoszexualitásra úgy, mint a teremtés rendjének variánsára, amelyért hálát kell adnia Teremtőjének, mivel a homoszexuális szeretet gazdagítja a teremtés rendjét?” A pozitív válasz persze a teremtés olyan értelmezését feltételezi, amely ellentmond a deista istenképnek, amely szerint – Hegellel szólva – a teremtés oly régen volt, hogy már nem is igaz. A Biblia szerint azonban a Teremtő ma is munkálkodik, részt vesz a fejleményekben, megtisztítja és beteljesíti azokat. E kérdés felvetéséhez teológiai és emberi bátorságra van szükség.

    Homoszexualitás és egyházi hivatás. Vajon az egyházi hivatást – és a cölibátust – választó homoszexuálisoknak meg kell változniuk, ill. meg kell térniük, hogy hiteles keresztényekké válhassanak? Vagy problémájuk a miénk is, azaz nekünk is meg kell változnunk és meg kell térnünk, hogy velük együtt hiteles lelki közösséggé válhassunk? 1. A közösség. Egy közösség addig tökéletes és szent, amíg a feltámadott Úr hatékonyan jelen van benne. A hatékony jelenlét feltétele és gyümölcse az Isten és a felebarát iránti szeretet kettős parancsa. Figyelmeztető jel, ha egy közösség nem tud mit kezdeni a bűnösökkel, a kezdőkkel, a „másfélékkel”. 2. Az egyén. Az egyházi közösség homoszexuális tagjai hasonló nehézségekkel küzdenek, mint a heteroszexuális tagok, ugyanakkor sajátos problémáik is vannak (hajlamuk beismerése, önmaguk elfogadása, a megfelelő lelkivezető hiánya). Szerzetesközösségben – azonosneműek szoros közelségében – mindez kiváltképpen kritikus helyzetet idézhet elő. 3. Kérdés a közösséghez: kellő gyakorlatot szerzett-e a közösség abban, hogy problémamentes viszonyt alakítson ki olyan emberekkel, akik „kilógnak a keretből”? Hiszen attól, hogy egy testvér homoszexuális hajlamú, még nem feltétlenül szexuális adottságai felől kell megítélni, hanem hivatását, valamint az Isten- és felebaráti szeretetre való képességét kell gondozni. (á. a.)

    Stimmen der Zeit (München), 1996. október


    Kapcsolódó anyagok:


    Az oldal elejére
    Vissza a főoldalra
      
    Ajánló
  • Újdonságok
  • Mozaik kö­zös­ség
  • Gay Christian: a ke­resz­tény me­le­ge­kért
  • Protestáns melegek
  • Recenzió egy vatikáni dok.-ra
  • 25 tévhit a melegekről
  • Utam az önelfogadás felé
  • Nehéz együtt­élés (Fi­scher E.)
  • Egy jezsui­ta a me­leg­kap­cso­la­tok­ról (Mérleg)

  • Hírek
  • Német­or­szág­ban ke­resz­tény­de­mok­ra­ta po­li­ti­ku­sok kez­de­mé­nye­zik a me­leg pá­rok to­váb­bi egyen­jo­gú­sí­tá­sát (08.08)
  • Csirkehúst et­tek a me­leg­há­zas­ság el­len (08.06)
  • A melegházasság ellen imád­koz­nak a fran­cia temp­lo­mok­ban au­gusz­tus 15-én (08.08)

    Anglikándosszié…
    További hírek…