Az Öt Kenyér logója Öt Kenyér: keresztény-meleg portál Sorskonyvnelkul.blog.hu English

Deutsch
 Nyitólap  >  Olvasóterem  >  Kereszténység  >  Egyház- és társadalomkritikai gondolatok  >
Kiemelt oldalak  
  • Ha csak 5 perced van…
  • Olvasóterem
      
  • Kereszténység
  • Homoszexualitás
  • Kereszténység és homoszexualitás
  • Kitekintés
  • Tudáspróba
  • Kérdések – válaszok
  • Kislexikon
  • Szentírás-elemzések
  • Teázó

  • Az Öt Kenyérről
  • A honlapról
  • Az egyesületről
  • A közösségről

  • Keresés
    Keresés / Search / Suche
     
      

    …de nem minden rovar bogár

    – nyílt levél Veres András katolikus püspökhöz –

    (2002. szeptember 5.; rövidített változata megjelent a Népszabadság 2002. szeptember 13-i számában, Ne szítsák mások agresszióját címmel)

    Előzmények:




    Tisztelt Püspök Úr!


    Őszintén szólva, nehezen értem Önt.

    A Népszabadság szeptember 3-i számában közölt nyilatkozatában kétségbe vonja az önmeghatározáshoz való jogomat. Ezzel a hangvétellel némi rokonságot mutat püspöktársa Szent István-napi prédikációjával, igaz, ott az ateisták kollektív jogai kerültek össztűz alá.

    Meghívásom és hitvallásom szerint keresztény-katolikusként definiálom a vallásomat, végzettségem és a szentségi rendben kapott karizmám szerint pedig örömmel mondhatom magam lelkésznek.

    Miután személyesen még nem volt szerencsénk találkozni, engedjen meg egy rövid bemutatkozást. Születésemet tekintve (is) a földije vagyok, szabolcsi származásom révén. Érettségi után több évet töltöttem egyházi gyermekotthonokban, értelmi fogyatékosok és mozgássérültek ápolásával. A katolikus hitet megtért keresztényként, tudatosan választottam, 19 éves koromban. Ezt követően beléptem az akkor még illegálisan működő kapucínus rendbe, ahol a teológiai tanulmányaim végeztével, 1995 májusában szenteltek pappá. Szerzetesi életmódomat homoszexualitásom vállalása miatt, önként hagytam el. Jelenleg az Öt Kenyér Keresztény Közösség a Homoszexuálisokért tagjaként dolgozom a maguk melegségével, a társadalmi és vallási előítéletekkel küszködőkért.

    Meglepett, hogy Az ördögöt nem lehet megkeresztelni! írásomból arra következtet: „nagyfokú szeretetlenséget” táplálok a katolikus egyházzal szemben. Úgy látom – amennyiben haragszom, azt érte teszem, nem ellene. Ha szóvá teszem a bajokat, az nekem is fáj, de a vétkesek között hallgatni cinkos viselkedés.

    Egy gondolat erejéig szabadjon visszakanyarodnom a levél címéhez: ugye nem gondolja komolyan, hogy csak az egyházmegyei, illetve szerzetesi közösségekben működő papok számítanak „lelkész”-eknek. Magamat valóban nem neveztem ki sem plébánosnak, vagy házfőnöknek, azaz hivatalban lévő személynek, sem szerzetesnek vagy x egyházmegye papjának. Csupán annyit jeleztem, hogy a kézrátétellel kapott kegyelemmel működöm Isten országában. Mégsem írhatom a nevem alá, hogy guru, imám vagy rabbi. Természetesen egyik sem dehonesztál, csak ezek másokról szólnak. Arra sem emlékszem, hogy bármikor a katolikus egyház nevében nyilatkoztam volna, erre különben sincs felhatalmazásom. Azonban mint megkeresztelt és felszentelt ember, a püspöki kar hozzájárulása nélkül is vállalhatom katolikus (egész szerinti!) meggyőződésemet és lelkész voltomat.

    Szintén elgondolkodtató az a sajnos fundamentalista megközelítése, hogy „ezek után (?) a cikkéhez sem kell különösebb kommentárt fűznöm”. Mindenekelőtt tanácsos lenne a non quis sed quid (nem az a fontos, hogy ki mondja, hanem, hogy mit mond) bölcsességet megszívlelnie minden dialógust folytatónak. Feltéve, hogy a nagy nyilvánosságot nem tartja megfelelő fórumnak a véleménye megosztásához, örömömre szolgálna, ha levélben vagy személyesen megtenné ezt. A címem és telefonszámom a szerkesztőségben elérhető.

    Cikkemben nem vitattam azt sem, hogy a kereszténység sok jót tett a nincstelenek, a társadalmi halálra ítéltek érdekében. Ez majd az utolsó ítéleten a helyére kerül. Engem inkább az foglalkoztat jelenleg, hogy mennyi mindent elmulasztottunk az évszázadok folyamán, hányszor hűtlen gazdái voltunk a ránk bízott anyagi és szellemi kincseknek. Menyi ember terhén nem segítettünk, sőt tetéztük azokat. Most konkrétan a melegek és leszbikusok gyötrelmeire gondolok.

    Itt viszont olyan terepre értünk, ahol Ön, mint a Magyar Katolikus Püspöki Kar titkára, megbízatásánál fogva is jogosult nyilatkozni.

    1. Azt mondja: „a homoszexuálisok iránt megértőnek és együttérzőnek kell lennünk…” Hogyan történhetett meg akkor, hogy az Öt Kenyér Közösségnek A boldogabb családokért c. püspökkari körlevélre írt reakciójára több mint egy évig nem érkezett semmilyen válasz, majd egy azzal kapcsolatos konferenciára való meghívásukat „adminisztratív hibára” hivatkozva visszamondták? Pedig körlevelük – nagyon helyesen – párbeszédre hívta minden olvasóját, „hiszen számos kérdésben csak így juthatunk közelebb az igazsághoz.”

    2. Jól tudjuk, hogy a magyar főpapok sem léphetik át a saját árnyékukat, nincsenek nagy véleményszabadság birtokában. Csak annyit kértünk Önöktől, hogy akkor legalább ne ártsanak, ne szítsák mások agresszióját ellenünk. Amennyiben „pasztorációt és lelkipásztori gondozást” tart szükségesnek a melegek számára is, miért maradt a Püspöki Konferencia részéről szintén válasz nélkül az a nagyon nehezen – többszöri kérésünkre – átvett levelünk, amelyben egy teológiailag jártas, állandó konzultáns kijelölését kértük Önöktől, akin keresztül párbeszédet kezdhetnének a homoszexuális közösséggel? (Megjegyzem: ez az igényünk továbbra is érvényben van.)

    3. Milyen tényekre alapozza az „egyfajta természeti defektus”-ra vonatkozó nézetét, amikor a Katolikus Katekizmus is csak annyit enged meg magának, hogy a homoszexualitás „lelki keletkezésének eredete még nagyban feltáratlan”?

    4. És végül: miért talált süket fülekre az a kérésünk, hogy mutassanak be szentmisét az egyháztörténet során elpusztított melegekért, a gyilkosokért és a kollaboráns hallgatókért, illetve mindazokért, akik napjainkban esnek – erkölcsi vagy fizikai – áldozatául az „igazságtalan megkülönböztetésnek”?

    Makacsul bízom abban, hogy a felsoroltak mélyén nem nagyfokú szeretetlenség, hanem inkább az ismeretlentől való félelem és az ebből fakadó bizonytalanság található. Aki viszont fél, az még nem tökéletes a szeretetben.

    Szeretettel köszönti:

    Sándor Bertalan
    továbbra is katolikus lelkész


    Kapcsolódó anyagok:


    Az oldal elejére
    Vissza a főoldalra
      
    Ajánló
  • Újdonságok
  • Mozaik kö­zös­ség
  • Gay Christian: a ke­resz­tény me­le­ge­kért
  • Protestáns melegek
  • Recenzió egy vatikáni dok.-ra
  • 25 tévhit a melegekről
  • Utam az önelfogadás felé
  • Nehéz együtt­élés (Fi­scher E.)
  • Egy jezsui­ta a me­leg­kap­cso­la­tok­ról (Mérleg)

  • Hírek
  • Német­or­szág­ban ke­resz­tény­de­mok­ra­ta po­li­ti­ku­sok kez­de­mé­nye­zik a me­leg pá­rok to­váb­bi egyen­jo­gú­sí­tá­sát (08.08)
  • Csirkehúst et­tek a me­leg­há­zas­ság el­len (08.06)
  • A melegházasság ellen imád­koz­nak a fran­cia temp­lo­mok­ban au­gusz­tus 15-én (08.08)

    Anglikándosszié…
    További hírek…