Az Öt Kenyér logója Öt Kenyér: keresztény-meleg portál Sorskonyvnelkul.blog.hu English

Deutsch
 Nyitólap  >  Közösség  >  Tabló  >  A hegyen épült város  >
Kiemelt oldalak  
  • Ha csak 5 perced van…
  • Olvasóterem
      
  • Kereszténység
  • Homoszexualitás
  • Kereszténység és homoszexualitás
  • Kitekintés
  • Tudáspróba
  • Kérdések – válaszok
  • Kislexikon
  • Szentírás-elemzések
  • Teázó

  • Az Öt Kenyérről
  • A honlapról
  • Az egyesületről
  • A közösségről

  • Keresés
    Keresés / Search / Suche
     
      
    Sándor Bertalan:

    Imádkozzatok üldözőitekért!

    (Prédikáció a 2003. október 11-i szentmisén)

    Egy vidéki kisvárosba cirkusz érkezett. Lesátoroztak a házak közelében elterülő erdő szélén és készülődtek az esti előadásra. Délután nagy riadalom tört ki, mert az egyik műsorszám gyakorlása közben kigyulladt a porond. Az igazgató a bohócot menesztette segítségért az oltáshoz, aki vödörrel a kezében beszaladt a város főterére és próbálta hívni az ott ácsorgókat:
    – Emberek! Siessenek, ég a cirkusz!
    De azok csak reklámfogásnak vélték a buzgalmát. Egyesek közülük meg is jegyezték: „Ravasz komédiás népség ez!” A bohóc azonban nem adta fel olyan könnyen, még kérlelőbbre fogta a beszédét:
    – Lángokban áll a nézőtér, oda az egész felszerelés! Segítsenek oltani a tüzet!
    Néhányan megmosolyogták, különösebb hatást azonban ezzel sem ért el. Végül kétségbeesetten térdre hullott, a könnyeit hullatva könyörgött az összecsődült népnek:
    – Ha nem sikerül megfékezni a tűzvészt, mindannyian odaveszhetünk!
    Erre aztán kitört a nevetés mindenkiből, jókedvükben táncra perdültek és tapsoltak hozzá: „Tehetséges egy bohóc ez… Meg kell hagyni, jól érti a dolgát!”
    Időközben pedig minden porig égett, a cirkusz és a város is.

    Valahogy így jár az is, aki a világban Istenről kíván szólni. Megvannak a magunk gondolatai, velünk született, vagy később tanult logikai rendszereink, önkezünkkel gyúrt isten-szobraink. A kinyilatkoztatás során Isten szinte mást sem tesz, mint hogy türelmesen nyesegeti ezeket a vadhajtásokat, és helyes irányba tereli a róla szóló beszédünket. Mert életveszélyes állapotba jutunk, amikor a Jézus alakú bálványaink már eltakarják előlünk az élő Isten arcát.

    Isten „akarata” veszélyes fegyvernek bizonyul különösen akkor, ha gátlástalan emberek kezébe kerül. Számtalanszor hatalomvágy, féltékenység, önigazolás palástjaként használva visszaéltünk vele, „megkönnyítve” a parttalan viták rendezését. De ki állíthatja magáról azt, hogy a többiektől tisztább módon hallja a Teremtő hangját?


    I. Az ószövetségi olvasmány egy véres jelenetet közölt velünk. A kivonulás könyvének szerzője úgy véli, hogy maga Isten kívánja a megtévedt bálványimádók vesztét (vö.: Kivonulás / Mózes 2. könyve 32,10). Mózes, Isten embere pedig megparancsolja mindazok likvidálását, akik leborultak az aranyborjú előtt. Ugyanis a hit tisztaságának biztosítékát látja abban, ha eltávolítja a nép köréből a zavarkeltőket. Az egy és igaz Isten ismerete nem tűri meg azokat, akik letértek a helyes ösvényről.

    Hányszor kap el minket is ez a belterjes viselkedés: mindenki veszélyes lehet számomra, aki nem a nyelvemet beszéli, nem az én eszem járása szerint gondolkozik, ünnepel, táplálkozik, házasodik… Összezavarodunk, amikor a társunknak eltér az ízlése, más az értékrendje, vagy egyéb módon éli meg a szerelmet. Lehet csak annyi a bűne, a fogkeféje nem áll jó helyen.

    De itt maga Isten az, aki felháborodik az ember választása miatt. Hogyan beszélhetünk a szeretet Istenéről, az együttérzés ilyen hatalmas hiánya mellett? A nép beleunt a hallgatásba, bizonytalanok voltak az esélyeik. A pusztában az elemeknek kiszolgáltatva biztonságra vágytak, és a hosszú, gyümölcstelen várakozás megbetegítette a szívüket… Erre valóban csak a vérontás lehet megfelelő gyógymód?

    Még a legnagyszerűbb bibliai szövegek is a torkunkon akadhatnak olykor. Izajás / Ézsaiás próféta ezen szavak kíséretében hirdeti meg a Babiloni fogságból való szabadulást:

    Mert drága vagy szememben, becses vagy, és én szeretlek téged,
    azért embereket adok oda helyetted, és népeket az életedért…     (43,4)

    Miféle törzsi totem az, aki egy nép kedvéért odaáldozza a többieket?

    Nem vagyunk képesek gyanakvás nélkül szemlélni ezt a zsarnok, kérlelhetetlen és szeszélyes Istent. A felháborodásunk mélyén azonban lássuk meg minden további kérdésünk eredőjét: Ha a Világ Ura olyan jó, mint ahogy azt magáról elhitetni akarja, akkor honnan származik a rossz? A teremtéstörténet és minden akciója olcsó öntömjénezés csupán?

    Ezt az Istent lehet ugyan félve tisztelni, rettegve várni az utasításait, de képtelenség bizalommal telten szeretni, ragaszkodni a közelségéhez.

    Minden időben hasznos tanács, hogy ha csalódtál Istenben, sürgősen nézz utána, milyen istenben hittél eddig! Mert vagy csalással állunk szemben, vagy totális félreértéssel.

    Hol volt akkor, amikor a szörnyűségek történtek, mikor ártatlanok szenvedtek és a zsarnok tényleg dőzsölve ülte torát? Miért tűrte ölbe tett kézzel szeptember 11-én a fanatikusok őrült tervének végrehajtását? Merre járt, amikor gyermekei kétségbeesetten ugrottak a biztos halálba, vagy rémületükben szénné égtek? Egyetlen mentsége az, hogy akkor talán nem is létezik?

    Hiszem, minden erőmmel vallom, hogy Ő ott volt abban a zavarodott pokolban, és Ő ölelte magához a mélybe zuhanókat… Mint ahogy elválaszthatatlan részévé vált történelmünkben mindannak, ami a mi szemünkben reménytelennek és elveszettnek tűnik ezen a véres bolygón. Ő volt a máglyákon égő vagy élve eltemetett homoszexuálisok utolsó percig hűséges vigasztalója, és ma is készséges barátságát nyújtja az üldözöttek számára.

    Félreértettük és félremagyaráztuk számtalanszor Őt. A mózesi könyvek szerzői és a nyomukban még sokan mások (sajnos mi magunk is) tükörben, homályosan látunk. Nem sikerült megragadniuk Isten legbensőbb titkát: hogy Ő közösség, és minden teremtménye hivatalos erre a találkozásra. Megismerték ugyan a Világ Urának néhány, számukra kedves tulajdonságát – inkább az álmaik megvalósításában praktikusakat hangoztatva –, azonban elmulasztották felfogni a világrengető csodát: hogy Isten sokkal több, mint egy nép „házikedvence”, akit kerubos ládával ide-oda lehet szállítani… hogy az Alkotó szemében minden ember és a világ minden atomi részecskéje megbecsült, drága ajándék. Az ószövetségi szentírás még nem ad hiánytalan képet erről az örömhírről.


    II. Szerencsére az Örökkévaló megismerésének folyamata nem állt meg pár ezer évvel ezelőtt ezen a szinten. Emberöltők során folyamatosan tisztult és rendeződött a Róla alkotott elképzelésünk, a júdaizmuson belül is.

    Pál apostol Jézus példáján fellelkesülve állítja: bizonytalanságban vagyunk, de nem esünk kétségbe; üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk; földre terítenek, de el nem veszünk… (vö.: 2. Korintusi levél 4,7–11) Számára az élet valóban Krisztus, a halál pedig nem keserves felsülés, hanem kapu a teljesség felé. Mert semmi és senki el nem szakíthat minket Isten szeretetétől. Ő állandó vendége a haláltáboroknak, a nyomortanyáknak, a katasztrófák sújtotta térségeknek és a válságban vergődő kapcsolatoknak is.

    A szenvedésnek és a rossznak nincs megnyugtató feloldása ezen a földi rendszeren belül. Amennyiben ragaszkodunk ahhoz a tapasztalatunkhoz, hogy Istent igazságosnak és együttérző lénynek ismertük meg, el kell fogadnunk ajánlatát: Ő atyai házról, biztonságról, igazságos és méltányos jutalmazásról adott hírt nekünk.

    Még ezen a ponton is megmarad a szűkkeblűség veszélye: „Mi szegény, üldözött keresztények egyszer majd megkapjuk a jogos bérünket, a gonosz ,Heródesek’ pedig a pokol kénköves tüzén fognak sülni örökkön örökké!” Az önsajnálat és önhittség mákonyába ragadhat a vallásosságunk.


    III. Az evangéliumban az Úr leveszi szemünkről a bosszúállás fátylát is, rámutatva arra, hogy számára nincs különbség áldozat és elkövető között, mert mindannyian eltévedt éhezők vagyunk. Éhezzük a jót, az igazat és a szépet. Isten szívében Jézus és Barabás egyek. Képtelen választani szerbek és horvátok, magyarok és cigányok, zsidók és arabok, angolok és írek között.

    A zavart mi okoztuk. A megoldás Tőle jön. Az általunk képviselt kereszténység olyan rendszer, amelyben egyik koldus elmondja a másiknak, hogy hol lehet kenyeret kapni. Nem mi alkottuk a táplálékot, csak továbbajándékozzuk azt, amit magunk is ingyen kaptunk. Ezért van erő a megbocsátásban. Ezért emberfeletti csoda. Ezért nem megy izomból. A megbocsátást csak befogadni lehet és aztán szükséges továbbadni azt. Nem a kiváltságosak úri passziója csupán, hanem bekapcsolódás egy hatalmas életáramlásba.

    A II. világháború végén, a nürnbergi per során megkérdeztek egy francia asszonyt, akinek az egész családját kiirtották a nácik, hogy mit tegyenek ezekkel a szörnyetegekkel. Kivégezzék őket, vagy megbocsássanak nekik? A válasza zseniális volt: Egyiket sem, mert nem értenék meg.

    A megbocsátás kétirányú folyamat. De nem elegendő élősködő módon csak befogadni. Befogadni az képes, akit már eltöltött Isten gazdag élete, emberszeretete és jóakarata.

    A „Szeressétek ellenségeiteket!” esztelen és élhetetlen kérés az irgalmas Isten ismerete nélkül. Csak az képes lemondani az elemi önvédelemről és az igazságos elégtételről, akinek hatalmasabb védelmezője és gazdagabb jutalmazója akadt.

    Miért vagyunk itt? Mert szeretnénk megszentelt mintát keresni ellenségeink keresztény legyőzéséhez? Vagy Istenben bízva igazolni akarjuk áldozatainkat? Mindezekért kár volt ide fáradnunk. Bűnösök és szentek egyetlen közös kincse a földön: felfedezni az irgalom és a jóság Napját, aki nem válogat közülünk. Bőven árasztja melegét jókra és gonoszokra egyaránt. Nem mond le még a gyilkosokról sem; az Ő szemében az agresszorok is botorkáló, és éppen nyomorúságuk okán szeretetreméltó alkotásai.

    Ez az Isten botrányos a mi értékítéletünk szerint. Bármelyik gyakornok jogász két lábbal rúgná ki az ajtón. Gyakran hasonlóképpen járunk el mi is a mindennapjaink során. Ő viszont nem oldalog el megszégyenülten a lépcsőházon át. Az ajtó előtt áll és kopog újra. Tudja, hogy szerencsétlen törvénykezés az életed, ha Ő a köreiden kívül reked.

    Most is zörget, hív a megbékélésre. Most egyetlen kérdés létezik: Kell-e még tovább várnia?


    Kapcsolódó anyagok:


    Az oldal elejére
    Vissza a főoldalra
      
    Ajánló
  • Újdonságok
  • Mozaik kö­zös­ség
  • Gay Christian: a ke­resz­tény me­le­ge­kért
  • Protestáns melegek
  • Recenzió egy vatikáni dok.-ra
  • 25 tévhit a melegekről
  • Utam az önelfogadás felé
  • Nehéz együtt­élés (Fi­scher E.)
  • Egy jezsui­ta a me­leg­kap­cso­la­tok­ról (Mérleg)

  • Hírek
  • Német­or­szág­ban ke­resz­tény­de­mok­ra­ta po­li­ti­ku­sok kez­de­mé­nye­zik a me­leg pá­rok to­váb­bi egyen­jo­gú­sí­tá­sát (08.08)
  • Csirkehúst et­tek a me­leg­há­zas­ság el­len (08.06)
  • A melegházasság ellen imád­koz­nak a fran­cia temp­lo­mok­ban au­gusz­tus 15-én (08.08)

    Anglikándosszié…
    További hírek…