Név: Emma

Dátum: 2003. november 26.

Kedves Öt Kenyér Közösség!
Örülök ennek a honlapnak, és örülök, hogy Rátok találtam.
Magamról csak annyit: kora-középkorú, abszolút heteroszexuális, házas nő vagyok. Keresztény. Protestáns, ezért a teszten volt egy-két problémám a katolikus egyházzal kapcsolatban.
A véleményemet megpróbálom röviden megfogalmazni (remélve, hogy meg tudom értetni, miért NEM tartom a homoszexualitást és a kereszténységet egymást kizáró tényezőknek).
Nem tudok érvet felhozni az ellen, hogy ha két ember szereti egymást, miért ne élhetnének (és alhatnának) együtt. Amit én utálok, a promiszkuitás, az arctalan szex, a bárkivel, bárhol, bármikor-jellegű gyomorfordító magatartás. De hát ezzel a típussal a heteroszexuálisok körében is találkozunk.
Nem vagyok képes megérteni azt a képmutató arcátlanságot, hogy az Ószövetség egyes törvényeit a keresztény egyház könnyed vállvonással intézi el, de mindazt, ami homoszexuális kapcsolatra utalhat, bármikor előránthatónak tartja, és minden exegetikai ellenvélemény ellenére úton-útfélen hangoztat. Véleményem szerint az Ószövetség minden házassággal/együttéléssel való törvényét egy nagy cél hatja át: saját utód nemzése és felnevelése. Két kulcsszó: saját és utód. Remélem, értitek, mire gondolok, mert most nincs kedvem hosszan írni. Tehát mindaz, ami a „homoszexuális kapcsolatok” ellen felhangzik, nagyrészt a család és a NÉV (elég fontos dolog az ókori társadalmakban) fennmaradását hivatott védelmezni.
Mostanában talán nincs szükség arra, hogy védelmezzük a nevet és biztosítsuk a szaporulatot. Eléggé túl vagyunk szaporodva úgyis.
Az Újszövetség páli előírásaival és háziszabályaival ugyanez a helyzet. Egyes dolgokat megtart az egyház, másokat elvet. (Pl. hogy a nő hallgasson a gyülekezetnek – hála Istennek, teszem hozzá :-)) S azt is fel lehetne hozni, hogy ugyanaz a Pál, aki felháborodik Péterék képmutatásán bizonyos ételekkel kapcsolatosan, maga metéli körül Timóteust, csak hogy a nagyobb kényelmetlenségeket elkerülje: mert semmi sem egyértelmű!
Pál kimondta, hogy aki körülmetélkedik, annak Krisztus semmit sem használ, nemde? És mégis! Miért? Mert úgy hozta az élet, a körülmények. Mert Krisztus törvényei nem kőbe vannak vésve (mint Mózesé), hanem az „emberi szív hús-tábláira” vannak írva. „A ilyenek (szeretet, öröm, békesség… – a Lélek gyümölcsei) ellen pedig nincs törvény.”

Zárásul még néhány szót. A legnagyobb problémám a homoszexualitással az, hogy sokszor provokatívnak érzem homoszexuális/leszbikus ismerőseim viszonyulásait. „Dafke” – mondhatnánk jiddisül (és zsidó sem vagyok, gyorsan hozzáteszem, mielőtt valaki meggyanúsítana, hogy „kéz kezet mos” alapon írom ezt a rövid hozzászólást) – „Csakazértis!”
Tudom, tudom, hogy ez egyenes következménye a társadalom felől érkező intoleranciának, de akkor is elriasztó. És riaszt az is, hogy alig találkoztam olyan meleggel, aki 1. tartós kapcsolatban élt volna 2. vagy legalábbis vágyott volna erre. Romantikus női természetem szólalt meg az előző mondatban? Meglehet. De tényleg vágyok arra, hogy KERESZTÉNY melegek mutassák meg nekünk, mekkorát tévedtünk.
Persze, tudom, ti is emberek vagytok. Problémákkal, kudarcokkal, sokszor semmibe fúló kapcsolatokkal. De mégis. Vágyakozni csak lehet?
Szeretettel:
Emma

---

Kedves Emma!

Köszönjük leveled.

Bár talán olvastad már, hadd utaljak először a „Homoszexualitás – Kérdések és válaszok keresztény szemmel” c. anyagunk egy bekezdésére (honlapunk főoldalán is be van linkelve):
„(…) a társadalom a heteroszexuális kapcsolatokat a legkülönbözőbb módokon támogatja, »jutalmazza«: kezdve a lakáshitelektől a közösen kivehető szabadságokon át az egészen banális »kedvezményes belépő házastársaknak« jellegű akciókig. A meleg kapcsolatok ezzel szemben folyamatos támadásnak vannak kitéve: »Szakíts vele!«, »Változz meg!«, »Menj el pszichológushoz!«, »Tartsd titokban!« stb. Ilyen körülmények között csoda, hogy egyáltalán vannak – márpedig vannak! – elkötelezett homoszexuális kapcsolatok.”

Ez távolról sem pusztán jogi kérdés. Az emberre, céljaira, igényeire is kihatnak mindezek, kinél-kinél más-más mértékben. Amíg az egyszeri Kovács János havonta egyszer tesz szert alkalmi, névtelen kapcsolatra a bokrok mélyén, meleg voltát saját életének is a peremére szorítva, addig a társadalom szemében példás heteroszexuális ember lehet, a közösség megbecsült tagja. Azonban ha Kovács János úgy dönt, keres magának egy társat, s ha rátalál, össze is költözik vele, könnyen lehetséges, hogy szembe kell néznie az „undorító buzi” stb. stigmájával, és barátai, rokonai, kollégái stb. megszakítják vele a kapcsolatot. Mert van, akiket ez az utóbbi „nyíltan meleg” életmód jobban provokál, és szeretik a zavaró dolgokat a szőnyeg alatt tudni.

Amíg az ember előtt ilyen perspektívák állnak, belátható, ha az előbbit választja – noha mi is minden erőnkkel küzdünk azért, hogy az utóbbira minél több meleg és leszbikus érezze képesnek magát. Ez ugye egyfelől a társadalom és a személyes környezet függvénye, másfelől viszont az egyes melegeken-leszbikusokon múlik, hogy mennyi elszánást, bátorságot, lelkierőt és önbecsülést tudnak összegyűjteni magukban, mennyire tudnak maguknak perspektívát felépíteni egy ilyen jövőkép felé. – Bízom benne, hogy mind a társadalmi elfogadottságot, mind a melegek énképét és jövőképét javítani fogja a nemsokára életbe lépő regisztrált partnerkapcsolat, aminek szintén nem csak jogi jelentősége lesz, hanem a legnagyobb hatást talán az emberek lelkében fogja véghezvinni.

Nem tudom, milyen téren tapasztaltad ezt a „dafke” hozzáállást, de annyi talán mindenképp jogos és érthető belőle, amennyi a fenti negatív hatások elleni belső küzdelemből születik. Remélem, hogy amint a körülmények kedvezőbbé válnak, egyre kevésbé lesz mire reagálniuk a melegeknek, s így az esetenkénti túlreagálás, túlkompenzálás is okafogyottá válik.

Ennek a folyamatnak egyébként már most is látom jeleit: csak az én saját személyes ismeretségi körömből hárompercnyi fejtöréssel kereken tucatnyi meleg vagy leszbikus párt tudtam felidézni (akik több mint fele még csak nem is keresztény). Bízom benne, hogy ezek száma csak növekedni fog.

Üdvözlettel:
Sebestyén Fábián
az Öt Kenyér Közösség honlapszerkesztősége részéről