Név: Én

Dátum: 2005. március 9.

Egyáltalán nem értek egyet az önök nézeteivel. El kell ismerni, hogy ha valaki buzi, az   b e t e g s é g. És a betegséget el lehet fogadni. Nem diszkriminálom a rákosokat:-)). De ne reklámozzák. Nem kell a felvonulás, a honlap, a plakát… stb.… stb.… Ez csak gyűlöletet vált ki. Na meg az ilyen ötletek, hogy a köcsögök fogadhassanak örökbe gyerekeket… undorító. Személy szerint nincs bajom a seggbekukizókkal, csak tőlem és a családomtól tartsák távol magukat.
És nem tolerálom, ha egy buzi tanár. Ha a gyermekemet egy fartúró tanítaná, akkor biztos, hogy mindent elkövetnék, hogy a tanárt tegyék ki az állásából. És ha ne adj isten, egy buzi bármilyen céllal, legyen az építő vagy segítő jellegű, a gyermekeim közelébe jönne, akkor személyesen herélném ki és ásnám el elevenen.
Ez az én személyes véleményem.

---

Köszönjük építő és „nem diszkriminatív” levelét.

Üdvözlettel,
Öt Kenyér Közösség

---

Név: János

Dátum: 2005. március 16.

Kedves Én!

Valószínűleg olvasod még ezt a lapot, mert érdekel, miféle reakciókat vált ki az írásod. Köztudott tény, de azért felhívnám rá a figyelmed, hogy minden eshetőséged megvan arra, hogy a közeledben és a gyermekeid közelében legyenek buzik. Sőt, tanárok is. Én is egy ilyen fartúró tanár vagyok. És még sok ilyen dolgozik ezen a pályán. A legtöbbjük kiváló pedagógus, teljes egészében ennek a pályának él. Nem maradnak el órái a gyerekei betegsége miatt, nem bosszantja fel reggel az asszony, hogy aztán mint dúvad kezdje a napját, etc. Imádja a gyerekeket és ők is imádják. Itt könnyen tetten is érhető a kolléga: ha szeretnek a gyerekek az órájára járni, empatikus és jó szakember, akkor lehet, hogy homokos.

Mikor rólam kiderült, hogy buzi vagyok, az igazgató természetesen ki akart rúgni. Ám ekkor minden tanítványom szülője (önszántából) egy papírost írt alá, hogy a gyerekének ott a helye, ahol én dolgozom, így ha kirúgnak, akkor kiderítik, hol dolgozom és átíratják a gyereküket oda. Nem volt kivétel.

Kedves Én! Nem mondom, hogy szeresd a buzikat! Ti hangoztatjátok, hogy ne hordjuk ki az utcára a magánéletünket. Mégis ti vagytok, akik nem engedik, hogy ez tényleg a magánügyünk maradjon. Hidd el, önszántából kevés ember hozakodna elő ezzel. Mi lennénk a legboldogabbak, ha végre úgy élhetnénk, hogy nem kell senkinek beszélni arról, hogy kivel dugunk, mint ahogy nektek sem kell.

Üdvözlettel: János