AZ EGYÜTTJÁRÁSOK FELISMERÉSE: SZTEREOTÍPIÁK

A korrelációk felfedezése (annak felismerése, hogy mi mivel jár együtt) minden tudomány alapvető feladata. Annak felfedezése, hogy egy betegség tünetei a környezet valamilyen szennyeződésével járnak együtt, vagy annak felismerése, hogy egy vírus jelenlétével korrelálnak, az első lépés a gyógyítás lehetősége irányába. Mi, mint az emberi viselkedés intuitív tudósai, állandóan észlelünk – vagy úgy véljük, hogy észlelünk – ilyen korrelációkat. („Azok az emberek, akik az abortusz kérdésében a nő szabad választása melletti álláspontot foglalják el, úgy tűnik, nagyobb valószínűséggel ellenzik a halálbüntetést.” „Úgy tűnik, az ázsiaiak jobban értenek a matematikához és a természettudományokhoz, mint a nem ázsiaiak.”) Személyek csoportjairól alkotott sémáink (a sztereotípiák) valójában az együttjárások elméletei: az extravertált, a homoszexuális vagy az egyetemi professzor sztereotípiája annak elmélete, hogy milyen tulajdonságok és viselkedések milyen más tulajdonságokkal és viselkedésekkel járnak együtt.

A kutatások szerint nem vagyunk igazán pontosak az együttjárások felismerésében. És ismét elméleteink vezetnek tévútra minket. Amikor sémáink vagy elméleteink alapján azt várjuk, hogy két dolog együtt járjon, korrelációjukat túlbecsüljük, sőt illuzórikus, nem létező korrelációt is észlelünk. Amikor viszont nincs olyan elméletünk, amelynek alapján együttjárást várhatnánk el, alulbecsüljük a korrelációt, vagy észre sem vesszük az adatokban erősen jelen lévő együttjárásokat.

Szépen demonstrálták ezt egy vizsgálatsorozatban, melyet két kutató kezdeményezett, akiket elgondolkodtatott az a tény, hogy klinikai pszichológusok egyre-másra a páciensek projektív tesztekre (12. fejezet) adott reakciói és személyiségjegyei vagy tünetei közti kapcsolatokról számolnak be, annak ellenére, hogy a kutatások ismételten nem találnak ilyen korrelációkat. Tapasztalt klinikusok például arról számoltak be, hogy a homoszexuális férfiak a heteroszexuális férfiaknál nagyobb valószínűséggel látnak a tintafoltokban anális képeket és női ruhákat. Gondosan ellenőrzött vizsgálatoknak azonban nem sikerült megerősíteniük ezen képzeteknek mint a férfihomoszexualitás indikátorainak az érvényességét (Chapman és Chapman, 1969). A kutatók azt feltételezték, hogy a pszichológusok azért látnak ilyen korrelációkat, mert ezek a képzetek jól illeszkednek a férfihomoszexualitás népszerű sztereotípiájába, sémájába. Ezt a feltételezést több kísérlet is megerősítette.

Ezen kísérletek egyikében diák kísérleti személyeket arra kértek, hogy a Rorschach-kártyák egy sorozatát tanulmányozzák. Mindegyik kártya tartalmazott egy tintafoltot, a páciens által az azon látott képzet leírását, és a páciens két „tünetét”. A képzetek között volt a homoszexualitásnak öt sztereotipizált, a klinikusok által a homoszexualitáshoz kötődő képzete és számos egyéb képzet (például táplálékképzetek). A „tünetek” vagy homoszexualitás („szexuális érzéseket táplál más férfiak iránt”), vagy más problémák („mindig szomorúnak és depressziósnak érzi magát”) voltak. A kártyákat gondosan úgy alakították ki, hogy nem volt rajtuk a homoszexualitással szisztematikusan együtt járó jel.

A kártyák tanulmányozását követően a személyeknek négy tünetet mutattak be, és arra kérték őket, hogy számoljanak be róla, vajon észrevettek-e „bármilyen általános jellegű dolgot, amely leggyakrabban az ezen problémával rendelkező férfiaknál látszott”. Hasonlóan a gyakorló klinikai pszichológusokhoz, a személyek hibás módon arról számoltak be, hogy a sztereotipikus képzetek a homoszexualitáshoz kapcsolódnak. Ugyanakkor nem találtak semmilyen korrelációt a nem sztereotipikus képzetek és a homoszexualitás között.

A kutatók később úgy ismételték meg a vizsgálatot, hogy a nem sztereotipikus képzetek közül kettő (egy szörny az egyik és egy ember-állat egy másik táblán) mindig a homoszexualitással együtt jelentkezett, azaz tökéletes korrelációban voltak vele. A személyek ennek ellenére is kétszer olyan gyakran vélték a sztereotipikus képzetekkel alkotott korrelációt felfedezni, mint a nem sztereotipikus képzetekkel való tökéletes együttjárást.

Intuitív tudósokként elméleteink vezérelnek minket. Meglátjuk azokat az együttjárásokat, melyek észrevételére elméleteink felkészítenek, és elvétjük azoknak az együttjárásoknak a felfedezését, melyekre elméleteink nem készítenek fel bennünket.

A SZTEREOTÍPIÁK SZÍVÓSSÁGA. Talán nem is meglepő, hogy a fenti kísérletben a gyakorlatlan diákokat félrevezetik sztereotípiáik. De miért lenne ez igaz a gyakorlott klinikai pszichológusokra is? Miért nem korrigálja a valódi adatokkal való mindennapi kapcsolatuk az együttjárás hibás észlelését? Még általánosabban, miért olyan szívósak sztereotípiáink az ellentmondó adatok ellenére is?

Néhány tényezőt a 17.1. ábrában bemutatott, 2×2 elrendezésű kovariációs táblázatban szemléltettünk. A táblázat a fenti kísérletben is vizsgált közkeletű sztereotípiának (a homoszexuális férfiak feminin mozgásúak) megfelelő feltételezett adatokat mutat. A feltételezett 1100 férfit négy csoportba osztja aszerint, hogy homoszexuálisak vagy heteroszexuálisak, illetve hogy mozgásuk feminin-e, vagy sem.

A helyes módszer két tényező együttjárásának megítélésére az, hogy megvizsgáljuk, különbözik-e a feminin mozgásúak aránya a homoszexuális férfiak között (bal oldali oszlop) a feminin mozgású férfiak heteroszexuálisok közötti arányától (jobb oldali oszlop). Először is össze kell adnunk mindkét oszlop számait, hogy megtudjuk, hány férfi tartozik a két mintába. Ezután látjuk, hogy 100-ból 10, azaz a homoszexuálisok 10 százaléka feminin mozgású, és 1000-ből 100, azaz a heteroszexuálisoknak is 10 százaléka feminin mozgású. Vagyis ezekben az adatokban nincs korreláció a szexuális irányultság és a feminin mozgás között. Fontos észrevenni, hogy a korreláció megítéléséhez a tábla összes rovatát figyelembe kell venni. Most nézzük, mit mondana intuíciónk, ha ugyanezekkel az adatokkal a mindennapi életben találkoznánk, ahol az adatok nem ilyen szépen rendezetten vannak elénk tálalva.

A homoszexuális férfiak a társadalom kisebbségét alkotják, mint ahogy a feminin mozgású férfiak is. Amikor ez a kettő együtt jelentkezik (a táblázat A rovata), az különösen feltűnő esemény. Ennek két következménye van. Az egyik, hogy az emberek túlbecsülik az ilyen feltűnő kombinációk megjelenésének gyakoriságát (Hamilton és Gifford, 1976; Hamilton és Sherman, 1989). A másik az, hogy még ha nem is becsüljük túl a gyakoriságot, valószínűbb, hogy észrevesszük, és jobban emlékezünk az A rovatba eső példákra, és könnyen megfeledkezünk a többi rovatba tartozókról.

Ennek részben az az oka, hogy a releváns információ szinte sohasem áll rendelkezésünkre. Szinte soha sincs például alkalmunk a C rovatba tartozók, tehát a feminin mozgást nem mutató homoszexuális férfiak gyakoriságának megbecsülésére. A B rovat ugyancsak egy következtetési csapdát rejt magában. Amikor egy feminin mozgású férfit látunk, egyszerűen feltételezzük, hogy homoszexuális, noha semmiféle tudásunk sincs szexuális irányultságáról. Akár az A, akár a B rovatba is tartozhat. De némi körben forgó okoskodással a sztereotípiának ellentmondó B rovatba helyezés helyett helytelenül az A rovatot (és sztereotípiánkat) erősítjük vele. Figyeljük meg, hogy maga a sztereotípia az, ami a következtetési hibához vezet – ez egy további példája az információfeldolgozás séma-, illetve sztereotípiavezéreltségének.

De még ha az A rovaton kívüli adatok is mind hozzáférhetőek lennének, nem nagyon merül fel bennünk, hogy ismernünk kellene ezt az információt. Különösen nehéz figyelembe vennünk (és megértenünk, miért kell figyelembe vennünk) a D rovatot, azokat a férfiakat, akik sem nem homoszexuálisok, sem nem feminin mozgásúak. Miért nehéz ez?

Ebben a fejezetben korábban már említettük, hogy inkább észrevesszük az élénk, mint a nem élénk információkat. Ez az, amiért az A rovatot észrevesszük, emlékszünk rá, és túlbecsüljük: a feminin mozgású homoszexuális férfi feltűnő, tehát élénk információt szolgáltat. Ezzel szemben a meg sem történő eseménynél nincs kevésbé élénk (tehát kevésbé észrevehető és megjegyezhető) esemény. Márpedig a D rovatba tartozóak ezek: nem események. A nem homoszexuális és nem feminin mozgású férfiak nem alkotnak pszichológiailag eseményt. A mindennapi életben nehéz észrevenni a nem események fontosságát.

Ezt a nehézséget használta ki szellemesen Arthur Conan Doyle Ezüst Csillag kalandja című Sherlock Holmes-történetében, amiben a híres detektívet megkérik, hogy nyomozza ki, ki lopta el a díjnyertes lovat a magánistállóból egy éjjel. Holmes felhívja a felügyelő figyelmét „a kutyával történt különös eseményre”. A felügyelő zavartan válaszol: „A kutya semmit sem csinált az éjjel.” Amire Holmes így felel: „Ez a különös esemény:” Holmes helyesen következtette ki, hogy a lovat saját gondozója lopta el – a kutya nem ugatott, tehát ismernie kellett a behatolót. (Doyle, 1892/1981, 197. o.)

A nem esemény nem élénksége következtében a sajtó is segít a sztereotípiák fenntartásában. Ha egy homoszexuális illető gyilkosságot követ el – különösen, ha a cselekménynek szexuális vonatkozásai is vannak –, mind a homoszexualitás, mind a gyilkosság megjelenik a riportban. Ha heteroszexuális egyén követ el gyilkosságot – még ha szexuális indítékból is –, az elkövető heteroszexualitását nem említik. Így az A rovatba tartozó események nagy nyilvánosságot kapnak, ami táplálja a sztereotípiát, míg a B rovatba tartozókat nem tekintik relevánsnak a szexuális irányultságra vonatkozóan. És természetesen a C és D rovat eseményei – gyilkosságot nem elkövető bármilyen szexualitású férfiak – nem hírek a sajtó számára. Ezek ugyanis nem események.

ÖNBETELJESÍTŐ SZTEREOTÍPIÁK. Sémáink nemcsak észlelésünket és következtetéseinket befolyásolják, de viselkedésünket és társas interakcióinkat is. És ez is hozzájárulhat sztereotípiáink fennmaradásához. Sztereotípiáink arra késztethetnek minket, hogy a sztereotipizált emberekkel oly módon viselkedjünk, ami beteljesítheti elvárásainkat. Sztereotípiáink tehát önfenntartók és önbeteljesítők is lehetnek. Két kísérlet szemlélteti ezt a folyamatot.

A kutatók felfedezték, hogy az állásra pályázókkal interjút készítő fehér személyek kevésbé barátságosan viselkednek a fekete bőrű pályázókkal, mint a fehérekkel. Feltételezték, hogy azok emiatt kevésbé jól teljesítenek az interjúban. Ennek ellenőrzésére interjúkészítőket arra tanítottak be, hogyan alkalmazzanak barátságos és kevésbé barátságos kikérdezési stílust. Ezután a (fehér) pályázókkal készített interjúkat videóra rögzítették. Az interjúkat később megtekintő független megítélők a kevésbé barátságos stílusban kikérdezett pályázókat szignifikánsan alacsonyabbra osztályozták, mint azokat, akikkel barátságos légkörben készült az interjú (Word, Zanna és Cooper, 1974). A vizsgálat tehát megerősítette, hogy az előítéletes személyek olyan módon léphetnek interakcióba másokkal, amely kiváltja a sztereotipikus viselkedést, és így fenntartja az előítéletüket.

Széles körben elterjedt sztereotípia, hogy a fizikailag vonzó személyek sok más vonzó jellemvonással is rendelkeznek (Dion, Berscheid és Walster, 1972). A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy vajon ez a sztereotípia is önbeteljesítő-e. Egymást nem ismerő egyetemista fiúkat és lányokat vettek rá, hogy tíz percen keresztül beszélgessenek egymással telefonon. A beszélgetés előtt a fiúnak vagy egy vonzó, vagy egy kevésbé vonzó lány képét mutatták, és azt mondták, hogy az a beszélgetőpartner képe (ami nem volt igaz).

A beszélgetést kétsávos magnószalagra rögzítették, és a beszélgetések elemzése kimutatta, hogy azok a fiúk, akik úgy hitték, vonzó lánnyal beszélnek, barátságosabbak, nyíltabbak és szociábilisabbak voltak, mint azok, akik kevésbé vonzó lányt sejtettek a vonal másik végén. Még érdekesebb, hogy a lányok beszédét meghallgató megítélők, akik a fiúkat nem hallották, és nem tudták, mit hitt a fiú a lány külsejéről, szociábilisabbnak, kiegyensúlyozottabbnak és szellemesebbnek találták azokat a lányokat, akiket partnerük vonzónak vélt, mint azokat, akiket nem. A férfiak vonzó nőkre vonatkozó sztereotípiája önbeteljesítővé vált egy tízperces telefonbeszélgetésben (Snyder, Tanke és Berscheid, 1977).

		HOMOSZEXUÁLIS  IRÁNYULTSÁG			HETEROSZEXUÁLIS   IRÁNYULTSÁG
		A			B
FEMININ MOZGÁS		10			100
		C			D
NEM FEMININ MOZGÁS		90			900
		100			1000

17.1. ÁBRA

A sztereotípiák mint együttjárások. A szexuális irányultság és a feminin mozgás közötti korreláció megállapítása érdekében ismernünk kell, hogy a feminin mozgású férfiak aránya szexuális irányultságuk függvényében változik-e, vagy sem. Ennek érdekében mind a négy rovatot számításba kell venni, hogy az oszlopok összegeit ki lehessen számítani. Gyakran azért élnek bennünk a hamis sztereotípiák, mert csak az A rovatba tartozó jelenségekre figyelünk, a többit pedig figyelmen kívül hagyjuk. Ezeknek a kitalált adatoknak az esetében nincs korreláció a két tényező között

---

Kapcsolódó anyagok:

• Szexuális irányultság (az Atkinson-féle Pszichológia c. könyvből)