A New York-i Christopher Street-en álló
Stonewall Inn nevű szórakozóhelyet néhány nap történései avatták a meleg- és leszbikusfelszabadítás bölcsőjévé. A történelem fintora, vagy valami más: a hatvanas évek végén amerikai melegkörökben a legkevésbé kedvelték a szervezett alvilág által működtetett buzibárt, amelyet a pucckirálynők és tizenéves fiúprostituáltak zsiványtanyájaként tartottak számon, ahol hétvégenként go-go fiúk erotikus táncában lehetett gyönyörködni, s az a hír is járta, hogy a poharakat trehányul mosogatják el, s ki tudja, mi minden nyavalyát lehet elkapni. Aztán néhány hónap elteltével a Stonewall Inn az egyik legnépszerűbb meleg-szórakozóhellyé lett – bizonyára a fentebb sorolt áldatlan állapotot megszüntették.
Ama bizonyos 1969. június 27-ei sorsdöntő éjszaka előtt a rendőrök is túlságosan gyakran „látogatták meg” a bárt, de aligha ismerkedés céljából. Csak úgy, igazoltatták a betérőket, a kiszolgáló személyzetet olykor tiltott kábítószer-terjesztéséért, máskor zugalkohol-árusításért vonták felelősségre, akit pedig nem a saját nemének megfelelő öltözékben találtak, vagy nem tudta – netán nem akarta – magát igazolni, egyszerűen bevitték a rendőrségre, ahogyan ez máshol is szokás. A meleg közösség képviselői hiába fordultak a hivatalosságokhoz az egyre rendszeresebbé váló rendőri zaklatások ellen, erőfeszítéseik eredménytelennek bizonyultak.
A nevezetes estén, 1969. június 27-éről 28-ára virradó hajnali fél kettőkor 8 erkölcsrendészeti tiszt lépett a Christopher Street-en álló melegkocsmába azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a bár alkalmazottait tiltott szeszesital árusítása miatt letartóztatja. A szokásos igazoltatás hatására azonban a vendégek ezúttal nem somfordáltak haza, hanem az utcán kezdtek gyülekezni. A forradalmi szikra kipattanásához az első zsúpkocsi megérkezése kellett, no meg egy feldúlt traveszti, aki veszekedni, illetve verekedni kezdett a rendőrökkel. A jócskán meglepődött és beijedt rendőrök erősítést kértek a felháborodott tömeg lecsillapítására, s nemsokára le is csendesedett a környék. Ám a meleg-közvélemény nem: a következő napokban újabb összecsapásokra került sor a rendőrök és a vegzatúrákat megelégelt melegek között. A szokatlan összecsapásra odafigyelt a média is, s csakhamar a melegek társadalmi kitaszítottságának problémájára irányította az amerikai közvélemény figyelmét. Noha korábban is előfordult – ugyan elszigetelt jelenségként –, hogy tiltakoztak a rendőri túlkapások ellen, a nemzetközi melegmozgalom megszerveződésének mégis az első, nagy nyilvánosságot kapott Stonewall-lázadás adott óriási lendületet. Szinte egymás után alakultak az egész Amerikát behálózó szervezetek, mint a Gay Liberation Front (Meleg-felszabadítási Front) és a Gay Activists Alliance (Meleg Aktivisták Szövetsége). A meleg polgárjogi mozgalom megerősödése ugyanakkor nem emelhető ki a hatvanas évek végét jellemző más amerikai polgárjogi megmozdulások – az egyetemi diáklázadások, a vietnami beavatkozás elleni tiltakozás, a feketék polgárjogi küdelmének – sorából.
A Stonewall-lázadás tiszteletére 1970. június 29-én szervezték meg először New Yorkban a Christopher Street Gay Liberation Day (azaz a Christopher utcai melegfelszabadulás-napi) felvonulást, amelyet azóta minden évben megtartanak. A New York-i melegek példáját követve egyre több országban kezdték felismerni a büszkeségmenet fontosságát: az előbújást, önmaguk elfogadását segíti elő, s ehhez társul a világnak való megmutatkozás, a színes karneváli forgatag felszabadult hangulata.
Több mint harminc év múltán szinte alig akad olyan ország a világ felvilágosultabb részén, amelynek jelentős városában-városaiban ne rendeznék meg a nyár valamelyik napján a Gay Pride Day-t, azaz a Meleg Büszkeség Napját – hiszen egy ideje így nevezik. A kezdetek óta az emlékezésmenet parádésorozattá és ezzel egybekötött kulturális és politikai fesztivállá terebélyesedett, ahol alkalom adódik a kortárs melegkultúrák kölcsönös bemutatkozására is: filmfesztiválok, kiállítások, s más kulturális programok is várják az odalátogatókat.
Ha az idén valaki azt venné a fejébe, hogy minden melegbüszkeség-napi felvonulásra ellátogat, lehetetlenségre vállalkozna, hiszen 90 várost kellene felkeresnie. A világ városaiban évente megtartott meleg kulturális fesztiválok, s természetesen a látványos parádéfolyamok több százezer – helyenként több millió – látogatót vonzanak. Minden évben más város ad otthont Európa legnagyobb melegbüszkeségi rendezvényének, a Europride-nak. Az idén Kölnben június 15. és július 7. között prájdolhatnak az európai országokból, de a világ legkülönfélébb pontjairól érkező leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzvesztiták, transzneműek – s természetesen szimpatizánsaik.
Magyarországon 1993 decemberében – az AIDS-világnaphoz kapcsolódóan – a hazai melegszervezetek rendezték meg az Első Meleg Filmfesztivált a Toldi moziban. A következőre – amelynek szervezésében egy amerikai aktivistának, Douglas Conradnak oroszlánrész jutott – négy évvel később került sor a Hunnia moziban. Meleg Büszkeség Napi felvonulást pedig néhány hónappal később, 1997. szeptember 6-án szerveztek először Magyarországon a Háttér Baráti Társaság a Melegekért, a Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság, a Mások (melegfolyóirat), a Labrisz (leszbikuscsoport), a Keshergay (zsidó melegcsoport), az Öt Kenyér (keresztény melegkör) és a VándorMások (melegtúracsoport) tagjai. Közel félezer büszke meleg és leszbikus első ízben nyilvánította ki Budapest utcáin másságát – nem kis meglepetést okozva a főváros polgárainak. A melegbüszkeség-napi felvonulás 1998 óta része a fesztivál rendezvényeinek, amelyeket a Közép-európai Egyetemen, a Goethe Intézetben és a Merlin Színházban tartottak. 1999-ben ismét a Közép-európai Egyetem termei várták a fesztivállátogatókat, s aktualitást az akkori kormány hamar elvetélt, a melegeket kirekesztő családpolitikai elképzelése adott. „Vedd le az álarcot!” – szólt a 2000-ben megtartott fesztivál jelszava, ekkor mutatták be a Háttér Baráti Társaság a Melegekért Amszterdam után – A szexuális orientáció az Európai Unióban és Magyarországon című könyvét, illetve a Labrisz Könyvek első darabját, a Leszbikus tér/erő címűt, amely a leszbikusoknak az irodalmi-történelmi reprezentációjával, valamint a társadalomban elfoglalt helyükkel foglalkozik. A fesztivált 2001-ben a Trafó Kortárs Művészetek Háza fogadta be, de csak egy esztendőre, hiszen tavaly már a Kultiplex nyitotta meg kapuit a kulturális és közösségi esemény iránt érdeklődők előtt.
A hazai fesztiválok történetében az idei esztendő egyik újdonsága, hogy míg korábban a Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság – Mások szerkesztősége, az Óvegylet Alapítvány, a Háttér Baráti Társaság a Melegekért, a Labrisz Leszbikus Egyesület és más kisebb szervezetek, csoportok, valamint magánszemélyek szervezték a rendezvényt, addig most a külön erre a célra tavaly alakult, s melegszervezetek által delegált tagokból álló Szivárvány Misszió Alapítvány a hivatalos programrendező.
Az alapvető szervezői szándékok azonban mit sem változtak: az idén is színes, izgalmas és tartalmas kulturális és közösségi programmal várják az érdeklődőket. A VII. Meleg és Leszbikus Fesztivál megnyitását az idén először vállalta el Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere személyében magas közhivatalt viselő politikus. A rendezvény helyszínének, a Gutenberg Művelődési Otthonnak különböző termei a fesztivál ideje alatt a magyar kultúra jeles képviselőinek nevét viselik. A fesztiválra betérők a képzőművészeti kiállítások mellett most is ízelítőt kaphatnak a melegtémájú művészi s a könnyedebb műfajú filmek legutóbbi terméséből. Igazi meglepetésnek ígérkezik a leszbikus-feminista történeti kiállítás, illetve a cseh leszbikus-karikatúrákat bemutató tárlat. A kulturális fesztivál programjában talán most nagyobb hangsúlyt kapnak a meleg-szolidaritást, a közélet esetleges gyűlölködő hangnemét, a HIV/AIDS elleni lankadni látszó küzdelem okait firtató beszélgetések. Befolyásos politikusokat lát vendégül az anti-diszkriminációs törvény szükségességéről szóló vita vezetője. A melegek ellen elkövetett bűncselekményekről pedig szakértők nyilatkoznak majd.
Kertbeny Károlynak, a homoszexuális szó kiötlőjének, az Osztrák-Magyar Monarchia kevéssé ismert író-műfordítójának nemrégiben meglelt sírhelyén emléktábla avatására kerül sor, amely sírkövet közadakozásból állíttatnak fel a szervezők.
A fesztivál egyik legnépszerűbb és leglátványosabb eleme a Meleg Büszkeség Napi menet, amelynek kapcsán a szervezőket sokszor éri az a vád, hogy a karneváli színesség nem jelent többet harsány magamutogatásnál. A magyar melegmozgalom képviselői szerint azonban az idén sem lehet eltérni az eredeti elvektől: vagyis a felvonulás a melegek sokszínűségét jelképező és megmutató karnevál, de politikai üzenettel is bír. Megfelelő alkalom felhívni a társadalom nyitottan gondolkodó tagjainak figyelmét a szolidaritás érzésének felkeltésére, erősítésére, a melegeket érintő súlyos jogi megkülönböztetésekre, arra, hogy az Európai Közösség tagállamaiban milyen komoly hangsúlyt kap a diszkrimináció elleni jogi és társadalmi fellépés.
A filmek, művészeti tárlatok, szakmai beszélgetések révén a melegek hitelesebb képet formálhatnak önmagukról, valamint az érdeklődő heteroszexuális többségi társadalom is – megismerkedvén a közhelyektől mentes melegképpel – túlléphet a sztereotip gondolkodáson.
Az egyre-másra szerveződő hazai melegszervezetek, -csoportok egymást is jobban megismerhetik. A fesztivál élménye segítheti a saját melegségük elfogadásával küszködőket abban, hogy mihamarabb képesek legyenek önmaguk helyes értékelésére, s előbb-utóbb megtalálják saját közösségeiket. Az előző évek tapasztalatai alapján az üzenetet meg is értik az érintettek, hiszen egyre több prájdoló érzi szükségét annak, hogy ellátogasson a fesztivál eseményeire…
(N.S.)
Kapcsolódó anyagok:
