(…) A gyerekek kommunikációja többnyire egyáltalán nem „gyermeteg”. Rendszerint nem nélkülözi a logikát, csupán a benne elrejtett üzenet „kódolva” van és ezt a kódot meg kell „fejtenünk”.
A tízéves Bandi például azt kérdezte az apjától: „Hány elhagyott gyerek él Csepelen?”
Az apa, aki vegyész volt és igazi „értelmiségi”, örült, hogy a fiát ennyire érdeklik a társadalmi problémák. Hosszú előadást tartott a fiának erről a témáról és várta a hatást. Bandi azonban egyáltalán nem volt megelégedve, és egyre csak tovább kérdezgetett: „Hány elhagyott gyerek van Budapesten? … és Magyarországon? … és Európában? … és a világon?”
Végül is az apa rájött, hogy fiát nem egy társadalmi, hanem egy nagyon is személyes kérdés izgatta. Kérdései nem az elhagyott gyerekekkel való együttérzésből, hanem az elhagyatottságtól való félelemből fakadtak. Nem az elhagyott gyerekek számára volt kíváncsi, hanem arról szeretett volna megbizonyosodni, hogy őt nem fogják elhagyni.
Amikor az ötéves Bálint először ment óvodába, meglátta a falon levő „festményeket” és hangosan megkérdezte: „Ki csinálta ezeket a szörnyű képeket?”
Anyja zavarba jött. Megrovóan nézett a fiára és gyorsan rászólt: „Nem szép dolog szörnyűnek nevezni a képeket, amikor azok ilyen szépek!”
Az óvó néni azonban, aki megértette a kérdés valódi jelentését, mosolygott és azt mondta: „Itt az óvodában nem kell szép képeket festened. Csúnya képeket is festhetsz, ha éppen ahhoz van kedved.” Széles mosolyra húzódott erre Bálint szája, mert a hangosan kimondott kérdése mögötti valódi kérdésére kapott választ: „Mi történik az óvodában azzal a fiúval, aki nem tud olyan szépen festeni?”
Később Bálint talált egy törött tűzoltóautót. Felemelte, majd szemforgatva megkérdezte: „Ki törte el ezt a tűzoltóautót?” Édesanyja azt válaszolta neki: „Mit érdekel téged, hogy ki törte össze? Úgysem ismersz itt senkit.”
Bálint azonban valójában nem annak a nevére volt kíváncsi, aki a tűzoltóautót összetörte. Azt szerette volna kipuhatolni, hogy mi történik itt azokkal a fiúkkal, akik összetörik a játékokat. Az óvó néni, aki ismét csak megértette a kérdést, helyes választ adott rá: „A játékok arra valók, hogy játsszanak velük. Néha eltörnek. Ez bizony előfordul.”
Bálint elégedettnek látszott. Ügyes kérdéseivel sikerült megszereznie a szükséges információkat: „Egész rendes felnőtt. Még akkor is nehezen gurul méregbe, ha egy kép csúnyára sikerült vagy éppen egy játék eltörik. Úgy látszik, nem kell itt félnem. Nyugodtan itt maradhatok.” Bálint búcsút intett édesanyjának és bement az óvó nénivel a terembe, hogy megkezdje első napját az óvodában.