| |
|
A közkeletű tévedés alapja a bűnbánattartásnak a katolikus egyházban kialakult gyakorlata, amely leginkább az ún. lelkitükör használatában érhető tetten. A lelkitükör általában az imakönyv „Hogyan készüljünk a szentgyónásra” fejezetének képezi részét. Nem más ez, mint egy lajstrom bizonyos cselekedetekről, amelyet elolvasva a „felhasználó” megvizsgálhatja saját lelkiismeretét. A lista nagyjából a következő stílusban szokott kinézni: „Ettem-e húst pénteken?” „Imádkoztam-e lefekvés előtt?” „Tisztelettudó voltam-e szüleimmel?” És természetesen szerepelnek a Tízparancsolat ellen elkövethető bűnök is a kor nyelvén megfogalmazva, pl.: „Oltottam-e ki más ember életét?” „Paráználkodtam-e?” „Megkárosítottam-e valakit anyagilag?” „Hazudtam-e?”
Mindebből az a kép rajzolódik ki, hogy a bűn az valami konkrét aktus, amit az ember vagy elkövet vagy sem, valami vallással kapcsolatos cselekedet, amit tilt az egyház, leginkább ő tudja, hogy miért.
Sajnálatos módon nagyon sok katolikus és protestáns valóban ilyen mechanikusan gondolkodik a bűnről. A Biblia azonban egész mást tanít. Az újszövetség nyelvében, a görögben a bűn szó úgy hangzik, hogy hamartia. Ez eredetileg egy íjászati szakkifejezés volt: a céltábla mellett álló kiáltott fel így, ha a versenyző elvétette a célt. E kifejezés ment át aztán a vallási, majd az erkölcsi szóhasználatba, s ez adja vissza leghűségesebben annak valódi tartalmát. A bűn: céltévesztés.
A keresztény kinyilatkoztatás szerint Isten az embert arra teremtette, hogy vele és embertársaival teljes szeretetközösségben, harmóniában éljen. Ez az ember célja, amire Isten meghívja, s az ember életének minden mozzanatával, valamint élete egészével e meghívásra válaszol saját szabad akarati döntése szerint. Bűn ezek szerint az, ha az ember visszautasítja Isten meghívó szeretetét. E visszautasítás természetesen nem a levegőben lebegő nagy lila valami, hanem konkrét cselekedetekben nyilvánul meg: ha valaki meglopja a másik embert vagy megcsalja a kedvesét, az éppen nem a „szeretet és harmónia országát” erősíti e földön.
A „lelkiismeret-vizsgálat” fogalmát e megközelítésben sem kell elvetni, csak a tesztkérdések nem úgy alakulnak, hogy „loptam-e?”, hanem így: „ezt és ezt az adott cselekedetemet a szeretet vagy az önzés motiválta?” E mérce alapján az éhező gyerekének tejet lopó édesanya vétlennek mondható, a hagyományos lelkitükör szerint azonban halálos bűnt követ el. Szemben pl. a basáskodó munkahelyi főnökkel, akinek enyhén gonoszkodó megjegyzései ügyesen kerülik ki a lelkitükör konkrét paragrafusait, de ha viselkedését a szeretet mérlegére teszik, akkor bizony nagyon is könnyűnek találtatik.
Kapcsolódó anyagok:
|