Az Alkotmánybíróság – kilencévnyi aktatologatás után – szeptember 3-án úgy döntött, hogy a büntető törvénykönyv (Btk.) 199. §-a alkotmányellenes. E passzus szerint az a 18 évnél idősebb személy, aki egy 14-18 év közötti, azonos nemű személlyel létesít szexuális kapcsolatot, három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható akkor is, ha fiatalabb partnere beleegyezett az aktusba. Különneműeknél a hasonló eseteket a törvény nem tiltotta; a határozattal tehát a szexuális orientáció szerinti diszkrimináció megszűnt. A beleegyezési korhatár egységesítése a kontinensen Magyarországon történt meg utoljára.
Az Alkotmánybíróság (AB) megállapította: a szexuális irányultságon alapuló különbségtétel „nem nyugszik ésszerű indokon”. A testület megszüntette az erőszakos fajtalanság bűntettét is (200. §); az ilyen eseteket a továbbiakban a szemérem elleni erőszakra vonatkozó rendelkezések alapján kell – magánindítványra – elbírálni az azonos neműeknél is.
A döntést már
nemigen lehetett tovább halogatni:
az Európai Parlament 1998. szeptember 17-i határozatában elmarasztalta Magyarországot, és kimondta: egyetlen olyan országnak sem adja meg az uniós tagságot, amely törvényeivel sérti a melegek és leszbikusok emberi jogait.
Juhász Géza, a Habeas Corpus Munkacsoport igazgatója üdvözölte a döntést; az Alkotmánybíróság által tárgyalt beadványok egyikét éppen ő nyújtotta be 1996-ban. A Narancsnak viszont kifejtette: bár helyesli a Btk. 199. szakaszának alkotmányellenessé minősítését, a határozatot sekélyesnek ítéli, mert nem reagál lényegi felvetésekre, és érdemi érveket sem sorakoztat fel. Strauss János alkotmánybíró különvéleményét Juhász Géza „ordítóan homofóbnak” nevezte. Juhász úgy látja: az AB nem a magyar alkotmányban garantált diszkriminációtilalomra alapozta a döntését, hanem külső kényszernek engedelmeskedett. Erre abból jött rá, hogy az indoklás nem elvont emberi jogi elvekre hivatkozik, hanem az európai jogfejlődés folyamatát taglalja hosszasan. Miután a közelmúltban Ausztria és Románia is egalizálta az azonos neműek beleegyezési korhatárát a heteroszexuális kapcsolatokéival, az AB csupán menteni próbálta a menthetőt. A Habeas Corpus egyik ügyfelének az esete jelenleg a strasbourgi Emberi Jogok Bírósága előtt van; Juhász szerint e tény is közrejátszott a minapi döntésben, hiszen rendkívül kínos lett volna, ha egy ilyen tekintélyes fórum elmarasztalja a magyar államot.
A büntető törvénykönyvben többször előforduló „fajtalanság” kifejezés megbélyegző, pejoráló voltát az Alkotmánybíróság azonban nem ismerte el. Az 1878-as Csemegi-kódexből visszamaradt megnevezés így továbbra is része a hatályos magyar joganyagnak. Juhász Géza szerint elhibázott az AB azon érvelése, melyben a magyar jogi nyelv tradícióira hivatkozik, és az indoklásban szereplő párhuzamok (hűtlenség, kerítés) is sántítanak. A Habeas Corpus sérelmezi, hogy a megalázó szóhasználatot a polgári bíróságok olyan esetekben is használják, ahol sem bűncselekményről, sem szabálysértésről nincs szó; ilyenkor egyszerűen egyneműek közösülését jelenti. A munkacsoport szerint a szexuális bűncselekmények szabályozásának átfogó reformjára lenne szükség, mert a jelenlegi passzusok szellemisége és nyelvezete mára teljesen elavult. Javaslatuk szerint a fiatalkorúakkal folytatott szexuális érintkezés büntethetőségének alapja a két fél közötti korkülönbség kell hogy legyen.
Juhász Géza szerint a jogállamisággal gyökeresen ellentétes az, hogy az AB kilenc évig késlekedett a döntés meghozatalával. Mivel az indoklás csak olyan jogszabályokra hivatkozik, amelyek már a rendszerváltozáskor is megvoltak, mindenkit
alkotmányellenesen hurcoltak meg
a most megsemmisített paragrafus alapján; akiket ez idő alatt joghátrány ért, azok kártalanításáról szerinte az Országgyűlésnek törvényben kellene rendelkeznie. „Az államnak viselnie kell a döntés halogatása miatti felelősséget!” – szögezte le Juhász Géza, aki elképesztőnek tartja azt is, hogy a testület egyetlen szót sem ejtett a kilencéves késlekedés okairól.
Wéber Ferenc, az AB sajtófőnöke az ezen okokat firtató kérdésünkre mindössze annyit tudott mondani: az Alkotmánybíróság – hagyományaihoz híven – nem kommentálja határozatait, sem azok születési körülményeit, mert a döntés szövege önmagáért beszél.
Halmai Gábor alkotmányjogász, egyetemi tanár a Narancsnak elmondta: az Emberi Jogok Európai Bírósága Magyarországot egyszer már elmarasztalta egy olyan esetben, ahol a bíróság döntése hét évig húzódott. Az Alkotmánybíróságot ugyanakkor nem kötik határidők, „strasbourgi” jogorvoslatnak tehát nincs helye. A fair eljárás követelménye azonban szerinte is sérült. Halmai Gábor még problematikusabbnak tartja azt, hogy a mostani döntés indoklása nem egy úgynevezett „alapjogi tesztre” – vagyis a magánélethez való alkotmányos jog védelmére – alapul, hanem a diszkrimináció tilalmára. A végeredmény persze ugyanaz, de ez egyfajta elvi bizonytalanságra utal – véli az alkotmányjogász. Megítélése szerint ez okozta a halogatást is; és ezt látszik alátámasztani szerinte a határozat ellentmondásossága is, nevezetesen az, hogy a „fajtalanság” és a „nemi erkölcs” fogalmait nem semmisítette meg az AB, holott egy korábbi határozatában kimondta: a homoszexualitás nem erkölcsi kérdés. Halmai szerint a melegtémákkal kapcsolatos testületi állásfoglalások kronológiája is bizonytalanságot mutat: egy ´95-ös határozat a homoszexuálisok azonos jogainak biztosítása irányába mutat, míg egy évvel később a Szivárvány-ügyben gyökeresen ellentétes szellemiségű döntés született, hogy aztán egy három évvel ezelőtti határozat ismét a jogegyenlőséget erősítse. (Utóbbira a mostani döntés is hivatkozik.) Halmai úgy látja: ha a határozat utal a további teendőkre, konkrét irányelveket is adhatott volna a beleegyezési korhatár újragondolásához – lehetőség szerint úgy, hogy az azért ne essen egybe a nagykorúság kezdetével, azaz a 18. életévvel.
Kérdés, hogy azoknak, akiket egy később alkotmányellenesnek minősített jogszabály alapján börtönöztek be vagy tartottak előzetes letartóztatásban, jár-e valamiféle kárpótlás. Kárpáti József ügyvéd, a Háttér Meleg Jogvédő Szolgálat munkatársa kifejtette: minden olyan esetben, amikor az AB hatályon kívül helyez egy jogszabályt, az alkotmánybírósági törvény 43. szakasz 2. bekezdése alapján az ügyészség vagy a bíróság
köteles hivatalból felülvizsgálni
azoknak az ügyét, akik még nem mentesültek a büntetett előélet joghátrányai alól. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a folyamatban lévő nyomozásokat és bírósági eljárásokat az alkotmánybírósági döntés Magyar Közlönyben való megjelenésekor meg kell szüntetni, az előzetes letartóztatásban lévőket ki kell engedni (ha más bűncselekménnyel nem gyanúsítják őket). Ha az illető már megkezdte a büntetés letöltését, akkor a perújrafelvétel joga alapján külön kérelem nélkül is kötelező a felülvizsgálat. Persze a lassú és nehézkes ügyintézést ismerve, a gyakorlatban érdemes az elítéltnek is lépéseket tennie. Ha valaki már letöltötte a börtönbüntetését, de priusza miatt nem kaphat erkölcsi bizonyítványt, ezt a joghátrányt is meg kell szüntetni – mondta lapunknak Kárpáti József.
Bonyolultabb a kárpótlások ügye. Kárpáti szerint egyfelől igaz, hogy ezekben az esetekben a korábbi fogva tartások hatályos törvényen alapultak, így azok semmiképpen sem számítanak jogellenesnek, és az AB határozata sem visszamenőleges hatályú. Másfelől viszont a büntetőeljárásról szóló törvény szerint – szemben a polgári törvénykönyv 339-es szakaszában az általános kártérítési szabályokról mondottakkal – a később megalapozatlannak bizonyuló fogva tartás esetén az államnak speciális kártalanítási felelőssége van. A kártalanítás objektív alapon jár, ha az erre vonatkozó indítványt a szabadulástól számított fél éven belül benyújtják. A kártalanítási összeg minden esetben külön elbírálás tárgyát képezi.
Bugyinszki György
A késlekedés egyik áldozata
Az Alkotmánybíróság kilencévi halogatása azt eredményezte, hogy ez idő alatt tizenhat férfit ítéltek letöltendő börtönbüntetésre a tíz napja alkotmányellenesnek bizonyult 199. § alapján, többeket pedig egy-két évig előzetes letartóztatásban tartottak. Forrásaink szerint 20-25 folyamatban lévő bírósági eljárást kell megszüntetni a szeptember 3-i határozat következtében.
Egy neve elhallgatását kérő férfi több mint két évet ült előzetes letartóztatásban a megkésett döntés miatt. Meghurcolásáról ezt mondta a Narancsnak: „1998 júliusában tartóztattak le, a vád természet elleni fajtalanság volt. Én akkor 36 éves voltam, a partnerem pedig 15. Ugyanilyen esetben a különneműek együttléte teljesen legálisnak számít. A hivatalos verzió szerint a szomszédok jelentették az ügyet a rendőrségen, de olyan híreket is hallottam, hogy egy velem nagyjából egyidős barátom kamaszkorú partnerének az édesanyja tett feljelentést, miután nem sikerült pénzt kizsarolnia a hallgatásáért. Így tehát én is a rendőrség látókörébe kerültem, és 25 hónapot töltöttem előzetes letartóztatásban. A fogdába kerülésemkor az őrök alaposan összevertek. Később ugyan ők már nem bántottak, de minden zárkatársamnak elmondták az esetemet. Emiatt minden napom testi-lelki terror alatt telt, hol csoportosan, hol egyenként vertek meg. A nyomok a mai napig nem múltak el teljesen, nem is beszélve a lelki sebekről. Sokszor úgy éreztem, nem bírom tovább, meg akartam halni.
A tárgyalásokra egy év múltán került csak sor, az elsőfokú ítélet 2000 szeptemberében született meg. Két évet kaptam, amit addigra már »túl is ültem«, és akkor a lehetséges kedvezményeket még nem is számoltam bele. A Budai Központi Kerületi Bíróságon eljáró bíró nyilvánvalóan hamis súlyosbító körülményeket is belevett az ítéletébe, elfogultsága egyértelmű volt. Kétszer érkezett menet közben neki papír, hogy alkotmányossági aggályok miatt szabadlábra helyezhető vagyok, de ő mindig meghosszabbította az előzetes letartóztatásomat. Ugyanez a bíró egy nap előzetest sem rendelt el egy olyan férfi esetében, aki ellen sokkal súlyosabb volt a vád, mert egy tizenhárom éves fiúval volt együtt. Tavaly év végén az Alkotmánybíróság állásfoglalásáig felfüggesztették az eljárást és kiszabadultam.
Egyik barátom hasonlóan járt, őt is rendszeresen bántalmazták a fogdában. Az idegeskedéstől és a rossz körülményektől rákos lett – panaszkodott ugyan bent is, de nem vették komolyan. Nem sokkal a szabadulása után meg is halt. Sokat köszönhetek neki, ő segített abban, hogy az életem visszatérjen a régi medrébe. A családom és a régi barátnőm mindvégig kitartottak mellettem és támogattak, ezért nagyon szerencsés vagyok. Most ismét van munkám, de annak a két évnek a nyomai nem múltak el: sokkal szétszórtabb, idegesebb, zaklatottabb vagyok. Talán most, a határozat után megnyugszom valamelyest. Kárpótlásra nem sok esélyt látok, de ha az ügyvédem is úgy gondolja, talán megpróbálom kérvényezni. Rengeteg anyagi veszteség ért az ügy miatt, ezeket talán fedezhetné, de azt a két évet már nem tudják nekem visszaadni.”
Mások ügyében a másik oldalon
Az alkotmánybírósági döntéshez ketten párhuzamos indoklást, ketten pedig különvéleményt csatoltak. Mivel a bírák erről nem nyilatkoznak, ellenvetéseiket írásos véleményeik alapján rekonstruáljuk.
Kiss László alkotmánybíró megállapításainak lényege: „Az Alkotmánybíróságnak nyomatékosan fel kellett volna hívnia a figyelmet arra, hogy az állam nem maradhat passzív szemlélője annak, miként alakul a 14-18 éves korosztály szexuális orientációja.” Németh János, az Alkotmánybíróság elnöke párhuzamos véleményében arra mutat rá, hogy a határozat pontatlanul fogalmaz akkor, amikor a további büntetőjogi védelemmel kapcsolatos lépésekről való döntést a „törvényhozóra bízza”. Ez szerinte nem egyértelmű megfogalmazás, mert nem kötelező érvényű.
Tersztyánszkyné Vasadi Éva különvéleményében ellenzi a 200. § alkotmányellenességének kimondását, és rámutat: attól, hogy „az Európai Közösség tagállamait a beleegyezési korhatár tekintetében az egységesítés jellemezte, még nem következik kényszerítően az, hogy a Btk. 199. §-a az alkotmány szabályaival ellentétes lenne”. Konklúziója: „Mindaddig, amíg a természet- és társadalomtudományi ismeretek nem igazolják azt, hogy a Btk. 199. §-ában megjelenő védelem indokolatlan és hiábavaló (…), a szabályozás, amely a fiatalkorú védelmét helyezi előtérbe, nem minősíthető önkényesnek.”
A leghatározottabb ellenvéleményt Strauss János alkotmánybíró képviselte. Nem ért egyet a 199. § megsemmisítésével, mert míg a 14 és 18 év közötti korosztály „biológiai okoknál fogva (…) a normális heteroszexuális kapcsolatok terén már nem igényel fokozott védelmet”, a homoszexualitás vállalásához szerinte komolyan, felelősségteljesen kell dönteni, amire „csak felnőtt személy alkalmas”. Ezért úgy véli: „Indokolt, hogy az ilyen korú személyek helyes erkölcsi fejlődését akár a büntetőjog eszközével is védje a törvény.”
Kapcsolódó anyagok:
