Tárgy: A homoszexualitásról szóló református zsinati határozatról
Hiv. szám: 27/2004 |
Budapest, 2004. május 6. |
A Magyarországi Református Egyház Zsinata 2004. május 6-án közreadott „Házasság, család, szexualitás” c. dekrétumában nyilatkozott a homoszexualitás kérdésében is. Az Öt Kenyér Keresztény Közösség a Homoszexuálisokért a következőket kívánja fűzni a határozathoz:
1. Üdvözöljük, hogy a zsinat felismerte az egyházi kompetencia határait, és nem folyt bele a homoszexualitás mint állapot minősítésébe. A nyilatkozat dicséretes tartózkodással nem foglal állást a homoszexuális hajlam öröklött vagy szerzett voltával kapcsolatban, és leszögezi: „Magát a hajlamot erkölcsileg nem minősítjük.” Ez lényegileg tisztességesebb, mint az utolsó, 1996-os megfogalmazás, amely obskúrus módon a „bűnben megnyilvánuló betegség és betegséggé váló bűn” szavakkal intézte el az egész problémát.
2. Feltétlen elismeréssel adózunk az alábbi mondatoknak: „Ezen testvéreinket lelkigondozói tapintattal fogadjuk, mély emberi drámájukat megértéssel és diszkréten kezeljük. Őket az emberi méltóságot sértő, mindenfajta diszkriminatív magatartással szemben kötelességünk megvédelmezni.” Az Öt Kenyér Közösség várakozó reménységgel és érdeklődéssel kíséri majd figyelemmel, hogy a Magyarországi Református Egyház igehirdetésében, médiaszereplésében és társadalmi tevékenységében miként nyilvánul majd meg ténylegesen és hatékonyan e védelmező szándék.
3. Az Öt Kenyér Közösség a közelmúltban egy terjedelmes, kifejezetten a zsinati munka előkészítése céljából írott tanulmányi anyagot juttatott el a zsinat résztvevőihez, „Válaszd az életet!” címmel, azon reményben, hogy az majd „segít felismertetni az olvasókkal: a zsinaton, ha napirendre kerül a homoszexualitás témája, nem elméletek és ideológiák akadémikus megvitatása a feladatuk, hanem hús-vér emberek élete és halála felől kell felelősségteljes döntést hozniuk.” Úgy tűnik, e reményünk a fentiek ellenére csupán remény marad: a zsinat az elvárt, szakmailag megalapozott teológiai állásfoglalás helyett egyetlen – alá nem támasztott – félmondattal, két szentírási szakaszra hivatkozva súlyos bűnnek minősíti a „homoszexuális gyakorlatot”. (A kérdés felületes kezelésének kínos bizonyítéka, hogy a két bibliai helyből az egyik tévesen szerepel a szövegben – legalábbis az egyház honlapján.) Úgy véljük, ez a biblikus igénytelenség, a minden más esetben alkalmazott teológiai aprólékosság nélkülözése szégyen egy olyan egyház számára, amely saját identitását a Biblia iránti hűséggel határozza meg, s amely tagja annak a Református Világszövetségnek, amelynek számos tagegyházában a homoszexuálisok testvérként kezelése nemcsak retorikai fordulat, hanem konkrét liturgikus gyakorlat is.
4. Noha a „homoszexuális gyakorlat” fordulatot a zsinat minden bizonnyal szűkítő értelemben használja, és kizárólag a nemi kapcsolatot kívánja vele kriminalizálni, ez a szóhasználat sajnálatosan erősíti azt a sztereotípiát, amely szerint a meleg és leszbikus emberek élete („gyakorlata”) másról sem szól, csak a túlfűtött szexualitásról. E gondolatot a leghatározottabban visszautasítjuk, és kénytelenek vagyunk rámutatni, hogy az ilyen át nem gondolt megfogalmazás távol esik a melegek és leszbikusok „mély emberi drámájának megértésétől” – amit két mondattal korábban a zsinat maga fogalmazott meg kötelező normaként.
5. Az előzőek alapján a zsinat úgy foglal állást, hogy „az ilyen életvitel vagy annak propagálása a lelkipásztori és vallástanári hivatással, valamint az e hivatásokra felkészítő képzéssel és mindennemű egyházi szolgálattal összeegyeztethetetlen.” Nem bolygatva tovább, hogy az összeférhetetlenséget, amint már kiemeltük, a határozat csupán állítja, de nem bizonyítja, örömmel állapítjuk meg, hogy magát a homoszexuális hajlamot nem tekintik a lelkipásztori pályáról kizáró tényezőnek. Ez az álláspont, ha „féllábasnak” is tartjuk, messzemenően progresszívebb, mint a Károli Gáspár Református Egyetem ez év elején nyilvánosságra került gyakorlata, amely egy hallgatót annak homoszexuális hajlamára hivatkozva minősített alkalmatlannak az egyházi szolgálatra.
6. Indokolatlannak és veszélyesnek tartjuk a gyermekek örökbe fogadásával kapcsolatos aggályokat. Indokolatlannak, mert a határozat ignorálja azt a tényt, amelyet pszichológiai vizsgálatok egyértelműen igazolnak: a melegek által nevelt gyermekek semmilyen különbséget nem mutatnak a heteroszexuálisok által neveltekhez képest. A „semmilyen” szó vonatkozik a gyermek szexuális orientációjára is. És veszélyesnek, mert a közelebbről meg nem határozott aggály, ha burkoltan is, azt a máig élő tévképzetet erősíti, amely szerint melegek nagyobb arányban követnek el szexuális erőszakot gyermekek ellen, mint heteroszexuálisok. Túl azon, hogy ez az állítás egyszerűen nem igaz, s mint ilyen, megalázó a melegekre nézve, elfordítja a határozat olvasóinak figyelmét a sajnos nagyon is létező, de általában elhallgatott problémáról: a családon belüli, gyakran a gyermekeket is érő erőszakról.
7. Biztatónak tartjuk mindezek ellenére, hogy a zsinat utal a „jobbra taníttatásra”, mint a reformáció „hitvallásos örökségére”, és reményünket fejezzük ki, a Magyarországi Református Egyháznak sikerül majd Isten Igéjének elmélyült tanulmányozásával, a homoszexuális emberek igazibb megismerésével és megértésével és a Szentlélek vezetése alatt e „jobbat” felismerni és tettekre váltani.
8. A határozat leszögezi: „Istennek kell inkább engedni, mintsem a korszellemnek.” E mondat eredeti szövegkörnyezete az Apostolok Cselekedeteiben az a történet, amikor a jeruzsálemi Főtanács el akarta hallgattatni a Jézusról beszélő apostolokat, mivel tanításuk nem simult bele atyáik hagyományába. Erre felelték a tanítványok: „Istennek kell inkább engedni, mintsem az embereknek.” – E mondattal a magunk részéről mélységesen egyetértünk.
| Ádám Miklós s.k.
| Birtalan Balázs s.k.
| Sándor Bertalan s.k.
|
Kapcsolódó anyagok:
