Az Úr jobb keze sok csodás adománnyal ékesítette szeplőtelen menyasszonyát, az Egyházat, közöttük is nem utolsósorban a keresztény igazság-arzenál védelmének páratlan szolgálatával. A mi Urunk előrelátó bölcsessége folytán e kongregáció, a hit házanépének őrzője, végzi a tanítás szent letéteményének szorgos felügyeletét, őrizvén azt úgy, mint a földbe ásott talentumot (Mt 25,25). Eme bőségesen kielégítő megbízatáshoz járul a kölykeit védő anyaoroszlán vad ösztöne s a zsákmányát űző ragadozómadár szenvtelen igyekezete, hogy az értékes igazgyöngy a búzával együtt biztos helyre gyűljék, és Péter bárkájának hálójába kerüljön (Mt 13,46; 13,30; Jn 21,6). Annakokáért ez, akár a lisztbe kevert kovász (Mt 13,33), igyekszik az egész katolikus világot átitatni, és nyúlós spóráival élesztő módjára megkeleszteni a vándor Egyházat, hogy ezáltal az teljes egészében habzó, lüktető, kocsonyás hitgolyhóvá duzzadjon. Így tehát, bölcs családatyához méltóan, raktárából az igazat s a régit egyaránt előszedheti (Mt 13,52). Mivel az egyéb perverzióktól már sikerrel megszabadult, szükségessé válik, hogy egy újabb aberráció kapcsán mélységes undorral ismét felemelje szavát, amiért az, kiszabadult poliészterszál gyanánt, a hit varratoktól mentes öltözékének felbomlásával fenyeget.
E veszedelem terjesztésében azok járnak elöl, akik pszichológiai és viselkedéstani áltudományok hamis szofizmáira épített véleményükre támaszkodva azt hirdetik, hogy manuális tevékenység folyamán elfogadhatónak, mi több, normálisnak tekinthető a bal kéz használata. A hagyománnyal és a józan ésszel szembehelyezkedve az emberek egy csekély, de hangos kisebbségére hívják fel a figyelmet, akik főként a bal kezüket használják, illetőleg bimanuális viselkedést mutatnak. A természetes rendet közönyösen semmibe véve elnézően ítélik meg, vagy akár egészen fölmentik a balkezes viselkedést – azaz a bal kéznek a jobb kéz helyetti meggondolatlan használatát. Úgy veszik védelmükbe ezt a fondorlatos visszaélést, mintha nem volna különbség bal és jobb, zsidó és görög, férfi és nő, rabszolga és szabad között (Gal 3,28).
Mivel e pillanatban nem lehetséges és nem is szükséges eldönteni, hogy ez a rendellenesség genetikus eredetű-e vagy csupán az ismétlődő bűnös gondolatok folyománya, egyik esetben sem hivatkozhatunk arra, hogy a balkezesség kényszerítő erejű és ennélfogva megbocsátható volna. Természetesen szükséges különbséget tenni a balkezes állapot és az egyedi balkezes cselekedetek között, ahol is az utóbbiak természetüknél fogva rendezetlenek és eredendően hibásak.
És noha a balkezes személy hajlama nem szükségképpen bűn, többé-kevésbé erős tendencia figyelhető meg, amely egy természete szerint erkölcsileg rossz cselekedetre irányul, így a hajlamot önmagában is objektíve rendezetlennek kell tekintenünk. Ennélfogva az állapot és mindennemű ebből fakadó cselekedet, csakúgy mint mindazok, akik ebben szenvednek vagy ilyenben vesznek részt, és mindazok úgyszintén, akik ily módon gondolkodnak, védelmükbe veszik vagy támogatják őket, egyaránt a pokol legmélyebb bugyrainak örök kínjaira ítélendők, ahol a tűz ki nem alszik és a féreg el nem pusztul (Mk 9,48).
I. Általános alapelvek
A katolikus szenthagyomány valójában mindig is azt tanította, hogy csak a jobb kéz bocsátkozhat helyénvaló módon manuális tevékenységbe. A bal kéznek megzabolázva, passzívnak kell maradnia, vagy legföljebb járulékos és alárendelt szerepet játszhat a jobb kéz mellett, ahhoz hasonlóan, mint a festő számára a paletta, vagy mint a lapát szerepe a seprűéhez képest, vagy a feleségé a férjéhez képest. Így tehát mindig is visszaélésnek, természet elleni bűnnek és eredendően rendezetlennek tekintettük a bal kéznek a jobbhoz képest való akár kitüntetett, akár kellő meggondolás nélküli használatát.
Legjobb belátásunk is ezt az elrendezést támasztja alá. Hiszen a belátást is helyesen nevezzük leg-jobb belátásnak, hiszen a jobb kézből ered vagy arra irányul. Így hát minden józan dolgot illetően a jobb a jobb és ezért ajánlatos; egyedül a férfiak fülbevaló-viselését kivéve, ahol viszont a bal jobb, a jobb pedig rossz.
Már önmagában a nyelvhasználat is a pogány időkig visszamenőleg azt támasztja alá, hogy ami a bal oldalon van, az kedvezőtlen vagy perverz. Nem csupán nyelvi véletlen, hanem éppenséggel az isteni akarat természetes megnyilvánulása, hogy a „bal” latin megfelelője (sinister) a gonoszság, a rosszindulat és az aljasság jelentésére tett szert, míg a közbeszédben a „balszerencse” semmi szerencséset nem jelent.
Az esztétikai szempont ezen túlmenően még inkább megvilágítja a balkezes cselekedet céltalanságát. Hiszen ki ne érezné a bal kézzel megkísérelt kézírásra tekintve, hogy az rossz irányba dől, azaz mintha egy veszedelmes keleti szél eltérítette volna (Kiv 10,13; Jn 3,8) ? Ez a fajta macskakaparás az emberek jóformán egyhangú megítélése szerint csodálkozást és az esztétikum számára nem kis megbotránkozást kelt.
Továbbá maga a Szentírás is nyíltan tanúsítja a jobb kéz kiválóságát és a bal kéz romlottságát. Így a jobb kéz áldást és erőt ad, míg a bal kéz álnok és halálos (Ter 48,13-20; Kiv 15,6; Ez 21,22; Jel 1,16-17; Bír 3,15; 20,16; 2 Sám 20,9-10). A jobb kéz felőli hely a megbecsülés és a méltóság helye (1 Kir 2,19; Zsolt 45,10; 110,1). Okosan tanítja a Prédikátor, hogy „a bölcsnek szíve jobbra tart, a balga szíve pedig balra” (Préd 10,2). Hasonlóképpen a bal kéz passzivitása és alsóbbrendűsége is egyaránt nyilvánvaló a dicső parancsban, mely szerint ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb (Mt 6,3). S nem véletlen, hogy az Örök Bíró jobbja felől állhatnak majd a kiválasztottak mint ártatlan bárányok, míg a balján kushadnak és nyüszítenek majd a semmirekellők, mint kullancsos, undok kecskék, míg az örök kárhozat felfoghatatlan kínjainak kénes gőzeibe és mérhetetlen gyötrelmeibe vezető szédítő alászállásra várnak (Mt 25,31-46).
Az Egyházatyák is hasonló ékesszólással marasztalták el számos és különféle írásaikban a balkezes viselkedést. Origenész például azt írja: „gonosz tettei miatt a perverz balra tör”, míg Szent Ágoston egyértelműen tanítja: „az Úr határozottan tiltja, hogy csak a bal kéz munkáljon bennünk” (Mt 6,3-4 alapján, Szent Ágoston, A hegyi beszédről, II., 2.9.). Más atyák és doktorok sokasága is ekképpen írt erről, ha eszükbe jutott.
Azonban az Egyház álláspontjának messze a legerősebb és legmeggyőzőbb érve az úgynevezett „teleológiai bizonyítékból” adódik, mely kimutatja, hogy az ember kezes mivolta két célra szolgál: a kéz csekélyebb és másodlagos használati módja az, hogy megragadjunk dolgokat, vagy bizonyos keretek között embereket. A nagyobb vagy elsődleges cél: hogy az isteni tevékenységet tükrözzük. Így a manuális igyekezet csak annyiban mondható termékenynek, amennyiben Isten teremtő munkáját tükrözi. Isten pedig nyilvánvalóan csakis a jobb kezét használja, a Szentírás világos tanítása szerint (Kiv 15,6-12, MTörv 33,2, Zsolt 17,7; 18,35; 74,11; 110,1; 139,10; Iz 48,13; 62,8; Siralm 2,3 és mások). Mi több, e kongregáció, bejáratos lévén Isten bizalmas ügyeibe, pillanatnyilag épp e jeles kérdés tanulmányozásával van elfoglalva, és határozott nyilatkozatot kíván kibocsátani arra vonatkozólag, hogy pontosan hány ujj van a Mindenható jobb kezén, s azok mi módon vannak díszítve.
Ennélfogva kétségtelen, hogy a balkezes tevékenység híjával van egy bizonyos lényegi és elengedhetetlen célszerűségnek. Ez a fajta fogyatékosság nyomja rá a bélyegét minden egyes balkezes cselekedetre, s azokat hiányossá és tökéletlenné teszi. Röviden, a balkezesség, akárcsak a fogamzásgátlóval végzett szex vagy a teológiai véleménykülönbség, lényegében annyira hasznos, mint egy hím marha emlőmirigyei [a ford. megjegyzése: a tipikus valamivel látványosabb].
Nem is beszélve arról, ezenfelül, hogy a balkezes tevékenység alapvetően magánjellegű vagy ártalmas a társadalomra. Egy olyan világban, ahol a közönséges nátha elsősorban manuális kapcsolat útján terjed, az efféle érvek nyilvánvalóan alaptalanok és hiábavalók. A manuális tevékenység természetére nézve mindig társas, azaz amely mások életére irányul és hatással van arra. Ennek fényében a következő gyakorlati alkalmazásokat terjesztjük elő a hívők szellemének és szívének vallási alázatára.
II. Pasztorális normák
A balkezesek emberekkel szüntelenül éreztetni kell a mély együttérzést, melyet az Egyház minden hitvány deviánsra kiterjeszteni szándékszik.
Sajnálatos, hogy a balkezes személyek korábban a rosszindulat, előítélet és bigottság céltáblái voltak. Minden egyes ember méltóságát mindig tiszteletben kell tartani szóban, cselekedetben és törvényileg egyaránt.
Miután e pontot bőségesen kifejtettük, szükséges hozzátenni, hogy a jó keresztények olykor iszonyattal és borzadással tekinthetnek és kell is tekinteniük az ilyen személyekre, mint értéktelen, közönséges, degenerált, perverz, tévelygő, romlott, hitvány, elvetemült és alávaló emberekre, akik a jobbkezes embereknek járó lehetőségeknek írmagját sem érdemlik. Egyesek persze – helytelenül – kifogásolhatják, hogy az egyházi álláspont gyűlöletet és intoleranciát szíthat ezek iránt a férgek iránt. Így hát különös gonddal kell rámutatni az itt alkalmazott finoman árnyalt megkülönböztetésre. Így például nagyon is lehetséges, hogy szeressünk bizonyos embereket, mialatt egyszersmind gyűlöljük mindazt, ami velük kapcsolatos, puszta létüket is beleértve, éppúgy, amint egy hangya méltóságát is lehetséges támogatni és védeni, mialatt rátaposva épp összezúzzuk. A történelem számos kitűnő példával szolgál e keresztény elv működésére (l. például IX. Gergelynek és IV. Sixtusnak a római, illetve a spanyol inkvizíció megindítására vonatkozó rendeleteit).
Ami a gyakorlatot illeti, a hívők jogosan ítélhetik szükségesnek, sőt dicséretesnek a balkezesek elleni diszkriminációt többek közt az alábbiakban:
– gyermekek örökbefogadása, tanárok és edzők alkalmazása terén, hogy a fogékony ifjúság ne legyen kitéve munkájuk és példájuk révén sokkolóan visszatetsző manuális tevékenységüknek,
– a lakhatás terén, hiszen a keresztény jámborságot sértené, ha ártatlan embereknek, kik joggal védik otthonukat a férgektől és kártevőktől, efféle emberi roncsok szomszédságában kéne lakniuk,
– a katonaság terén, mivel Istenünk szándékával összhangban, ki bennünket harcra tanít (Kiv 15,3; Zsolt 18,35), az erkölcsileg helyes puskák és fegyverek csakis a jobbkezes életmódra vannak megfelelőképpen tervezve,
– a munkahelyeken, mivel jól ismert a balkezesek nyílt vagy rejtett szándéka, hogy térítsenek, s az óvatlanokat a balkezes életmódra csábítsák, valamint
– általában az életben, hiszen a balkezes viselkedés elviselése mint ragályos betegség fenyegeti a kozmosz igaz elrendezését, és elrettentő hatással van az egyetemesen elfogadott természetes tevénységekre, mint a kézfogásra vagy a kézi vezérlésű autóvezetésre.
Mindezek folytán a püspököknek különösen ügyelniük kell rá, hogy megvédjék a valódi erkölcsöt és kiálljanak mellette, nem csupán a családi életben és a Péter-fillérek megfelelő átörökítésekor, hanem a manuális tevékenység szabályozásában is. Mialatt az erény önmagáért való örömét hirdetik, ne vessék el a hívők illő manuális viselkedésére serkentő egyéb hatékony eszközöket. Ezek között minden további nélkül akadhatnak alkalmi gondolatok a szentbeszédben egy groteszk démonok társaságában töltött túlvilági élettel kapcsolatban, csakúgy mint látványosan ecsetelt beszámolók az elképzelhetetlen gyötrelmekről, kínzó forróságról, szüntelen fájdalomról és rothadásról a Gyehenna feneketlen völgyének követ repesztő sikolyai és elcsigázott reménytelensége közepette; és mindenekelőtt emlékeztetniük kell rá a balkezeseket, hogy manuális tevékenységet csak jobbkezes emberek végezhetnek a jobbkezesség melletti életre szóló elkötelezettség keretei között.
Arra utasítsák tehát a balkezes és bimanuális egyéneket, hogy tartós elfojtással leplezzék balkezességüket, ámbár semmi esetre se hordják zsebre téve bal kezüket. Hiszen egy egészen elfojtott bűn nem is bűn egyáltalán. E célból törvényesen lehet számukra hipnózist és tudatmódosító gyógyszereket nyújtani, hogy bal kezüket hasznavehetetlenné tegyék.
Ha az ilyen egyének e rendellenességből valóban képtelenek kigyógyulni, hogy bal kezüket helyénvaló módon csak másodlagos szerepben tudják használni – ha egyáltalán használják valamire –, mindkét kezükkel tartózkodniuk kell mindennemű manuális tevékenységtől. Hiszen Urunk, ki álmukban is bőkezű azokkal, akiket kedvel, megáldotta a tétlenséget a mennyek országáért (Zsolt 127,2; Mt 19,12).
Továbbá mindaddig, amíg ezek a balkezesek híjával vannak vagy makacsul ellenállnak a jobbkezesség melletti életre szóló elköteleződésnek, gyógyulásuk érdekében sürgetőbb intézkedésekkel kell élniük. Ebben az esetben teljesen szabályszerű és a kettős hatás elvével egészen összhangban áll, hogy az amputálás terápiás alkalmazásához folyamodjanak, a Szentírás értelmében: „Ha [bal] kezed a bűnre csábít, vágd le, mert jobb csonkán bemenned az életre” (Mt 18,9), stb.
Végül pedig minden balkezest – kiknek a püspökök és lelkipásztorok felkínálják a jámbor vallás vigaszát – biztosítani kell arról, hogy leghőbb erőfeszítéseik dacára úgyis minden bizonnyal a pokolra jutnak majd balkezes gondolataik miatt. Ezért biztatni kell őket, hogy tudják, hogy az után az élet után, melyben gyakorlatilag értéktelennek tekintették magukat, valamire végül majd tökéletesen méltónak érezhetik magukat, mégpedig a mélység iszapos nyomorúságában töltött örök kárhozatra, ahol iszonyú torz koboldok és vasvillás-szigonyos, kis vörös ördögök fognak lankadatlan akupunktúrát végezni legérzékenyebb testrészükön, mialatt a pokol izzó parazsán sülnek – amiről is a kongregáció feltétlenül örömmel ad majd további tájékoztatást.
Kapcsolódó anyagok: