Írta: Tobias S. Haller BSG (tsh@maestro.com)
Figyelmeztetés az olvasónak: Az alábbi szöveg az irónia megnyilvánulásának tekintendő. A szerző különösen fontosnak tartja, hogy az olvasók az alább kifejtett vélemények közül egyiket se tulajdonítsák neki. Noha némely itt szereplő felvetésekkel és következtetésekkel egyetért, sokuk, ha nem éppen legtöbbjük, távol áll attól, semhogy összhangban volna a szerző attitűdjével vagy véleményével. Azonban határozottan úgy látja, hogy az alábbi szöveg nem szelektívebb Szentírás-használatában, nem felületesebb logikájában, nem leereszkedőbb attitűdjében, és nem tévesebb következtetéseiben – s nem is kevésbé bűnös abban, hogy úgy nyilatkoztat ki puszta véleményeket, mintha maguktól értetődő igazságok lennének –, mint számos hasonló esszé, amelyeket Krisztus egyházának a világ minden tájára szétszóródott számtalan tagjának bizottságai, kongregációi, kúriái és teológusai fogalmaztak meg.
Bevezető
Napjainkban az Egyház egy meglehetősen súlyos pasztorális problémával áll szemben. Egyre világosabban látható, hogy ma már sok heteroszexuális az Egyház hűséges tagjának tekinti magát, miközben olyan cselekedeteket követnek el, amelyek ugyancsak ellentétben állnak az Egyház magasztos tanításával. A probléma cseppet sem újkeletű: a Szentírás tanúságából és az Egyház töretlen hagyományából egyaránt kitűnik, hogy e tragikus elszakadottság jellegénél fogva szüntelenül fennáll. E kérdés csak az elmúlt években hívta fel magára az Egyház figyelmét némely heteroszexuálisok azon törekvése folytán, hogy igazolják viselkedésüket.
Teremtésbeli eredet
Régóta ismeretes, hogy a heteroszexuálisok képtelenek tartós, stabil kapcsolat kialakítására. A biblikus anyag vizsgálata szomorú bizonyságul szolgál e képesség hiánya mellett, és egy magyarázatot is ad ennek forrására, mégpedig abban, miképpen ítélkezett Isten Ádámról és Éváról. Ez az ítélet a teremtéstörténet csúcspontja (Ter 3,16), s ezért Istennek az emberiségről alkotott tervét illetően lényegi tanúságul szolgálhat. Ez a részlet fejti ki a heteroszexuálisok tragikus képtelenségét arra, hogy egyenlőkként működjenek együtt: arra kárhoztatja a nőt, hogy a férfi uralma alá rendelve éljen, ne pedig vele együtt létezzen mint teljes értékű és egyenlő partnere, amint egy egészséges és életadó kapcsolathoz szükséges volna. Ez a sorrend vagy hierarchia pedig – a nemek valóságos „polgárháborúja”– elősegíti a kölcsönösségre való képtelenséget, ami a stabil heteroszexuális kapcsolatot jóformán lehetetlenné teszi.
A Biblia többi része képet ad arról, milyen sajnálatos következményekkel jár a heteroszexuálisok párkapcsolatra való képtelensége, mely annak lényegéből fakad. Még a patriarchális Ábrahám is, aki minden más tekintetben a hűség mintaképe volt, hajlandónak mutatkozott megtagadni feleségét és másvalaki esetleges ágyasául adni őt (Ter 12,13). A Szentírásban ábrázolt heteroszexuális kapcsolatok túlnyomó többsége híjával van az emberi törődés, szeretet, kölcsönösség és aggódás bármi látszanának. Azon heteroszexuális kapcsolatok közül, amelyek a személyes elköteleződésnek mégis valamilyen szintű jeleit mutatják (pl. Elkána és Hanna), kevés a monogám. Hűséges, szerető, életre szóló, monogám heteroszexuális kapcsolatból még akár maroknyit is nehezen találni az egész Szentírásban.
Nem szabad azonban megfeledkeznünk róla, hogy Isten ereje a gyengeségben teljesedik ki. Izrael népe újra és újra letért az igaz útról, s mégis képesek voltak a bűnbánatra és a bűnbocsánatra. Így hát Isten is elnéző lesz azon tévelygő heteroszexuálisok iránt, akik megbánják bűnös viselkedésüket és visszatérnek Istenhez. Izrael együttes viselkedésének és a heteroszexuálisok személyes viselkedésének e párhuzama az egész Szentíráson végigvonul: a heteroszexuális házasságtörés és prostitúció Izrael bálványimádásának példái végig a prófétikus és költői irodalomban, olyannyira, hogy néhol alig lehet meghatározni, hogy az elítélés alá eső cselekedetek kultikus vagy szexuális természetűek-e. A (valós vagy képletes) heteroszexuális cselekvés elítélése szinte mindig párban áll a bűnbánatra való felhívással és Isten bocsánatának felajánlásával. Ennek ékes példája jelenik meg az Újszövetségben, mikor Jézus megbocsát a házasságtörésen kapott asszonynak. Jézus megbocsát neki, miközben világossá teszi, hogy „bűnnek” tartja a cselekedetét. (Érdemes megfigyelni azt is, hogy ez az Evangéliumban azon kevés helyek egyike, amikor Jézus nyíltan és konkrétan a „bűn” címkével jelöl meg valamely cselekedetet.)
A betegség, és a heteroszexuális cselekedetek egyéb következményei
Az Egyházra hárul az a feladat, hogy ellentmondjon annak a felvetésnek, miszerint a gyermekhalandóság nagy gyakorisága, a gyermekágyi halál (amely a fertőtlenítő eljárások bevezetése előtt világszerte elterjedt volt) és a nemi úton terjedő betegségek valamiképpen Istennek a heteroszexuálisokra mért büntetését jelentenék bűnös viselkedésük miatt. Minden emberi lény egyaránt osztozik a halandóságban, áldozatul esik élete folyamán valamely betegségnek, s végül meghal. Ezért minden betegséget és halált az ősbűn tragikus következményének lehet tekinteni, nem pedig valamely konkrét egyén bizonyos bűneinek.
Hanyagul végeznénk azonban munkánkat, ha nem figyelnénk fel e téren a Biblia tanúságára. A vajúdást Isten annak eszközéül választja ki, hogy megbüntesse a nőt, amiért tévútra vitte a férfit (Ter 3,16). Ez az ítélet a deutero-páli irodalom szerint részben elhalasztásra kerül, amikor elhangzik az ígéret, hogy a hívő nők a „szülés révén nyernek megváltást”. Fontos megjegyezni, hogy az ígéret nem azt foglalja magában, hogy egy nő „a szülés által nyer megváltást” (ami eltérne attól, ahogy Szent Pál szembehelyezkedik az igaz cselekedetekkel), hanem hogy „Isten biztosan átsegíti őt a szülés folyamán”; azaz hogy a nőt a hite fogja megőrizni ezen nehéz megpróbáltatásai közepette oly módon, hogy hite egyensúlyt teremt Éva eredeti hűtlenségéhez képest (1Tim 2,12–15). Azt is el kell ismernünk, hogy a gyermekhalandóság legalább egy esete kimondottan a heteroszexuális bűnhöz kötődik: annak a gyermeknek a halála, aki Dávid és a hetita Uriás feleségének kapcsolatából született (2Sám 12,14).
Az Egyház továbbá felelőtlenül járna el, ha nem figyelmeztetné a heteroszexuálisokat azokra a súlyos egészségügyi következményekre, amelyeket viselkedésük okozhat. Amikor az egészségügyi körülmények (gyermekágyi láz, nemi úton terjedő betegségek, méhen kívüli terhesség stb.) oly világosan és közvetlenül kapcsolatba hozhatók egy bizonyos fajta viselkedéssel, az Egyháznak kötelessége legalábbis figyelmeztetni és javaslatot tenni.
A Biblia jelentősége
Manapság sokan hajlamosak úgy érvelni, hogy a Mózes törvényében foglalt, heteroszexuális érintkezésre alkotott parancsok már nem relevánsak a heteroszexualitásról való véleményalkotáshoz. Fel kell azonban hívnunk a figyelmet arra a széleskörű rituális szégyenre, ami a heteroszexuális cselekedethez kapcsolódik. Minden heteroszexuális cselekedet annak mindkét résztvevőjét egyszer tisztátalanná teszi a mag kibocsátása miatt (Lev 15,18), másszor utálatossá a menstruációs vérrel való érintkezés miatt (Lev 15,24; 20,18). Az utóbbinak a prófétikus irodalomban (Ez 18,5–13; 22,10) és a korai egyházi irodalomban (pl. a Didascalia, Szent Jeromos, Alexandriai Szent Kelemen, Aranyszájú Szent János, Aquinói Szent Tamás) való folytonos elítélése igazolja intésünket a mózesi szöveg „kulturális hordalékként” való félresöprésével kapcsolatban.
A heteroszexuális viselkedés és a heteroszexuális állapot
Némelyek azt hozzák fel érvként, hogy míg a heteroszexuális viselkedés bűnös, a heteroszexuális állapot nem az, és hogy egy önmegtartóztatásban élő heteroszexuális képes rá, hogy normális, teljes és boldog életet éljen az Egyház által meghatározott erkölcsi keretek között.
Noha ez egy megközelítőleg pontos elgondolás, az Egyháznak a „gondolatban elkövetett, de meg nem cselekedett” bűn veszélyeire is fel kell hívnia a figyelmet. Az Ó- és az Újszövetség is egyaránt figyelmeztet az ilyen bűn ravasz és súlyos természetére. A tizedik parancsolat (Kiv 20,17) világosan ugyanabba az erkölcsi univerzumba teszi azt, ha felebarátunk feleségét gondolatban megkívánjuk, mint a tényleges házasságtörést. Jézus többször elismétli és hangsúlyozza ezt a kapcsolatot a Hegyi beszédben (Mt 5,28). E szentírási bizonyságot tekintetbe véve nehéz elgondolni, hogy a heteroszexuális hajlam bármely téren kevésbé volna elítélendő, mint a heteroszexuális cselekedet, hacsak nem önkéntelen, és nem utasítja el nyomban az akarat és az erkölcsi megítélés. Ezt a fajta elgondolást tehát bűnösnek kell tekintenünk, s így minden pornográf vagy félig pornográf anyagot is, amelyek társadalmunkban oly széles körben elérhetők. (Az utóbbi számos reklámot is magába foglal, amelyek először úgy tűnnek, mintha semmi közük nem volna a heteroszexualitáshoz, noha mögöttes heteroszexuális tartalommal élnek valamely termék eladása céljából.)
Az Egyháznak tájékozódnia kell, ha nem egyenesen követnie, a tudomány ilyen irányú eredményeit. A tudományos közösségben azonban nincs még teljes egyetértés a heteroszexualitás eredetét illetően, illetve olyan téren, hogyan lehetne kezelni annak kirívóbb megnyilvánulásait. A heteroszexuális hajlam erősségének dacára az akarathoz és az erkölcsi megítéléshez folyamodás mindenkinek segítséget jelenthet – az orvosilag legkevésbé állhatatos heteroszexuálisokat kivéve –, hogy elkerüljék azokat a tetteket, amelyeket az Egyház erkölcstelennek ítél. Azonban nincs kétség afelől, mi módon kell állást foglalnia az Egyháznak, amikor megbánásra nem hajlandó, nyíltan heteroszexuális emberekkel foglalkozik, akik nem csupán elkövetik ezeket a cselekedeteket, hanem egyenesen kérkednek szexuális kapcsolataik számával (melyek közül sokra olyan alávaló intézményekben létrejött kapcsolatok folytán kerül sor, mint az ún. „egyedülállók klubja”).
A heteroszexuálisok házassága
Figyelembe véve a hűtlenségről, válásról, abortuszról, nemi erőszakról és a heteroszexuálisoknak a házastárssal és gyermekekkel való visszaéléseiről szóló statisztikákat, úgy tűnhet, kevés heteroszexuális személy képes arra az alapvető, kölcsönös önátadásra, amely az életre szóló, elkötelezett kapcsolathoz szükséges. A Biblia üzenete e téren ismét egyértelmű. Amikor Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy a heteroszexuális viselkedés egyedül az életre szóló, hűséges, monogám házasság keretei között engedhető meg, a tanítványok felkiáltottak, hogy ez lehetetlen. De Jézus még tovább ment, és kijelentette, hogy noha nem lehetetlen, ez egy természetfeletti adomány, amely csak keveseknek adatik meg, hogy megkapják (Mt 19,10–11).
A Szent Pál-i szövegek nem tiltják ugyan a házasságot, de bizonyosan nem is támogatják. Pál az önmegtartóztatást választja. Pál küldetésének jelentős részét azzal töltötte, hogy a korai egyház heteroszexuálisainak gyengeségeivel törődött, s azt tanácsolta nekik, hogy ha egyáltalán lehetséges, ne is lépjenek házasságra – mivel tisztában volt vele, hogy keveset fognak tudni fenntartani –, és mégis megengedte ezt azok számára, akik nem tudják fékezni magukat (1Kor 7). Pál ugyanakkor figyelmezteti rá a hívőket, hogy kerüljenek minden házasságon kívüli heteroszexuális cselekvést. Ez kétségkívül pasztorális dilemmát okoz az Egyháznak, és lehetőséget is ad arra, hogy gyakorolja a megbocsátást azok iránt, akik – bár nem más hiba miatt, mint a kapcsolat jellegéből fakadó gyengeség miatt – képtelenek a keresztény életvitel legmagasabb szintjének elérésére.
A heteroszexuálisok felszentelése
Az aktív heteroszexuálisok felszentelésének kérdése nem újkeletű. Noha úgy tűnik, hogy egyes apostolok nősek voltak (Mk 1,30), Pál kétségkívül nyíltan leereszkedő hangnemmel kezeli az egész témát (1Kor 9,5). A deutero-páli anyag némiképp megenyhül, és lehetővé teszi a püspököknek, hogy „csakis egyszer” megházasodjanak (1Tim 3,2). A Katolikus Egyház azonban bölcsességénél fogva úgy határozott intézményes fennállásának első néhány századában, hogy a püspökök (és Nyugaton a teljes papság) állandó jelleggel tartózkodjon mindenfajta heteroszexuális cselekvéstől. A reformáció óta némely egyházak ismét úgy döntöttek, hogy engedélyezik a nyíltan, beismerten és aktívan heteroszexuális embereknek a lelkészként való működést, ami olykor katasztrofális következményekhez vezet, mihelyt erőre kapnak a hűtlenségre és állhatatlanságra irányuló természetes tendenciák (amint az oly sok heteroszexuális életében megmutatkozik), társadalmilag és erkölcsileg egyaránt elítélendő formákban.
A heteroszexuális propaganda
Még ha figyelembe is vesszük az Egyház felhívását a megértésre és megbocsátásra, helytelen megoldás volna részéről világi szinten támogatnia az úgynevezett „heteroszexuális propagandát”. Az Egyház nem volt teljes mértékben tudatában, amikor a heteroszexuális érdekcsoport a legtöbb államban elérte legnagyobb győzelmét: a válás jogának liberalizálását. Nemsokára azt vesszük majd észre, hogy a heteroszexuálisok a törvény által sok államban továbbra is tiltott heteroszexuális cselekedetek dekriminalizálásán fáradoznak, leszállítják ellenkező nemű személyek között a szexuális tevékenység beleegyezési korhatárát, valamint legalizálják a prostitúciót és a pornográfia terjesztését.
Az Egyház nem csupán abban illetékes, hogy megbocsássa az e tevékenységek során felmerülő erkölcsi vétségeket, hanem kegyelemért és a heteroszexuális bűnöző torzult állapotának tekintetbe vételéért is folyamodhat az államhoz. Az Egyháznak Krisztust kell magatartásához alapul vennie, aki mialatt elismerte a házasságtörésen kapott nő bűnös voltát, végül a tömeghez csatlakozva elengedte a neki járó büntetést. Az Egyház azonban nem megfelelően járna el, ha egészen arra törekedne, hogy a világi jog alkalmazását felfüggessze, amely ha javításképpen nem is, de legalább az erkölcstelenség következményeire mutató intésképpen szolgálhatna.
Végkövetkeztetés
Miután mindezeket elmondtuk és megtettük, újból meg kell erősítenünk, hogy a heteroszexuálisok, viselkedésük bűnös volta ellenére, Isten gyermekei, és érdemesek törődésünkre és pasztorális gondoskodásunkra. Inkább könyörületre, mintsem bírálatra szorulnak. Az Egyház pasztorális törődése és tanácsadása révén felnőhetnek arra a „Krisztusban való teljes érettségre”, amelyre minden őszinte hívő ígéretet kapott.
Közzétette az Amit Mondok, Igaz, Mert Én Mondom Védelmére Alakult Szent Kongregáció
Kapcsolódó anyagok:
(fordítás)
