– Figyelj, menjünk haza – mondta Csongor, és megfogta Andrást a könyökénél.
– Hülye vagy? Különben is, megláttak minket. Most már nem fordulhatunk sarkon.
– De hát ezek csak négyen vannak. Ezekkel fogunk kirándulni menni?
– Majd befutnak a többiek is. Edit azt mondta, legalább tizennyolcan leszünk. Na, gyere, ne izélj. – András lehalkította a hangját, mert közeledtek a vágány végéhez, ahol a többiek álltak.
– Sziasztok! Helló! Ez itt egy barátom, Csongor, gondoltam, elhívom őt is. Azt hittem, szóval, hogy jóval többen leszünk… Na, mutatkozzatok be. Ő az Edit, ő az Anci, tudod, a csoporttársaim.
A két másik fiút András se látta még, csak hallott róluk a lányoktól: Edit barátja volt Karesz, magas, sovány, nagy fülű fiú, Anci barátja pedig Dezső, akinek vörös haja volt és pompás alakja, ez még a rengeteg gönc meg a pufidzseki alatt is látszott.
– Többiek? – kérdezte András.
– Szerintem pestis tört ki, mert sorozatban lemondták. Vagy beszartak a hidegtől – vigyorgott Edit és odabújt Kareszhoz. – De a Jutkáék tutira mondták, hogy jönnek, valami Balázs nevű új pasija van, nagyon büszke rá.
Fölszálltak, az utolsó pillanatban beesett Jutka egy szemüveges, szakállas, szörnyen bölcsészkülsejű fickóval („Balázs filozófia szakos,” közölte Jutka). Betódultak egy kupéba, alig fértek el a rengeteg holmitól, a Dezső meg a Karesz ródlit is hoztak, de azt kint hagyták a peronon. András Csongorral szemben ült, de nem néztek egymásra. A három lány és András egyszerre beszélt, hogy milyen hideg van, meg hogy hoztak-e elég élelmet három napra, mert ott fönt aztán se bolt, se kocsma, csak a farkasok üvöltenek, ha kimegy az ember, egy husánggal kell őket távol tartani, jó, mi?
– Pia van, férfitársaim? – kérdezte Karesz, és körültekintett. A fiúk bólintottak, kivéve Csongort, aki Andrásra bökött.
– Hát akkor isten-isten – mondta Karesz, és felnyitott egy üveg pálinkát, körbeadta. Mindenki húzott belőle, fiúk-lányok, csak Csongor rázta a fejét és továbbadta.
– Te nem iszol? – kérdezte aggódva Dezső.
– Csongor utálja a piát – mondta András.
– A kulcs kinél van? – kérdezte Jutka.
– Nálam, nálam – mondta Karesz. – Mindent elintéztem. Három napra miénk a ház. A pénzzel is nekem jöttök. De azt ugye tudjátok, hogy csak két szoba van? Nem lesz ám itt helytelenkedés. Fiúszoba–lányszoba. Világos?
Több helyről kuncogás volt a válasz, Anci és Dezső megfogták egymás kezét. Na, együnk, mondta valaki. A lányok kaját szedtek elő. Csongor is kipakolt, szép nagy szendvicseket hozott kettőjüknek, akkurátusan becsomagolva ezüstpapírba, hosszúkás kovászosuborka-szeletekkel, még sót is hozott, meg egy szép gyöngyháznyelű kést. András fölszisszent:
– Miért ezt a kést hoztad? Tudod, mennyire féltem, az apámtól van. Az a fekete recés is jó lett volna.
– Ez került a kezembe, bocs – dörmögte Csongor. Most szólalt meg először. Kis csend lett.
– Ti… együtt laktok? – kérdezte Edit.
– Aha, most közös albérletünk van – mondta András. – Vagyis hogy szívességből, szóval nem fizetünk, csak rezsi meg telefon. Egy barátunknak meghalt az anyja, aztán lett nála hely.
– Ja, azt hittem, anyádnál laksz. Nem?
– Hát elvileg ott lakom, ott van mindenem, csak most lett ez a lakás… szóval jobb így, srácok, együtt… érted.
Edit bólogatott. Megreggeliztek, elcsomagoltak. Odakint még mindig sötét volt. András kiment a folyosóra cigizni. Csongornak igaza volt, miért nem volt bátorságuk sarkon fordulni és elmenni haza? A homlokát az ablaknak szorította, aztán elvette, kis zsírfolt maradt az üvegen, aztán picivel arrébb megint odaszorította, sormintát csinált az ablakon keresztbe. Olyan hideg volt, hogy majd odafagyott a homloka. A Karesz találta ki, hogy a hat negyvenes vonattal menjenek, mert így időben fölérnek a turistaházba. Micsoda baromság. Pénteken, amikor nincs főiskola, és lehetett volna lustálkodni Csongorral. András azelőtt mindig kiugrott az ágyból, amint fölébredt, az ágy melege a fülledt kamaszkorra emlékeztette, a magányos reggelekre, amikor imádta és gyűlölte a testét egyszerre, de újabban nem volt olyan sietős a dolog. Fél hatkor kelni! Az egész kirándulást a Karesz agyalta ki, ellenszenves egy fószer a nagy füleivel. Hogy lehet az Editnek ilyen pasija. Edit jó fej volt, lehetett vele hülyülni, tanulni is tudott, és volt neki lelke. András azt gondolta, hogy egyszer, majd, talán az Edit lesz az, akinek elmondja, hogy homokos. Tizenketten voltak a csoportban, magyar-történelem szakosok, pár hónap alatt jól összebarátkoztak. Vagyis hát a lányok és András. Volt még két srác a csoportban, helyes, egészséges fickók, néha órán András rajtuk pihentette a szemét, de reménytelenül mások voltak, folyton csak az autókról meg a fociról meg a nőkről beszéltek, amolyan férfiasan. Mások, igen. Talán nem is véletlen, hogy nem jöttek el, úgyis kilógtak „a csajok” közül. Röhej, de András magát is „a csajok” közé vette, pedig semmi nőies nem volt benne, tagbaszakadt, darabos gyerek volt, nagy lapátkezekkel meg -lábakkal, mély basszus hanggal, hatalmas pofonokat tudott adni. Edit azt mondta, mindenki hoz egy-két barátot vagy vendéget, laza nagy társaság lesz, afféle házibuli a hegytetőn, András erre azt mondta, hogy akkor ő egy jó barátját hozná, persze, hozzad, mondta Edit, minél többen vagyunk, annál jobb, és fiú mindig kell. (Édes Edit, ez egy nagy igazság.) Csongor eleinte vonakodott, végül András azzal tudta befűzni, hogy nagy hepaj lesz, és tánc hajnalig, magnót is hoznak. Csongor imádott táncolni, fiúkkal is, lányokkal is, egyszer azt magyarázta Andrásnak, hogy az igazi táncosnak mindegy, sőt az egyedül is tud táncolni. Jutkáék hoztak is egy hatalmas magnót, de hát itt minden lesz, csak hepaj nem.
Végigballagott a folyosón, de ahogy belépett a mosdófülkébe, valaki benyomult mögötte. Elképedve látta, hogy Csongor az.
– Megőrültél?! Utánam jössz a férfivécébe?! Azonnal menj ki! Mit fognak szólni?
– Kuss – mondta Csongor. Csak azt akarom mondani, hogy ne szólíts Csocsónak a többiek előtt, mert akkor a következő állomáson leszállok és hazamegyek. Megértetted? – És kiment.
András megsemmisülve állt, nem is emlékezett, hogy ilyet mondott. De hát kicsúszhatott a száján, nem kérdés. Csocsó. Szerette így nevezni. Mint a tekerős játékfutballt. Aminek olyan jó kézreálló fogantyúi vannak. Újabban már Csongor is hülyéskedett ezzel, néha azt kérdezte: akarsz csocsózni? Aztán elrántotta magát, menekült, fürge volt, mint egy macska, András meg nehéz és szögletes, kergette a szobában és a lakásban, míg el nem kapta és le nem teperte, ő volt az erősebb, Csongor visított, de ő lenyomta, most megtekerem a fogantyúdat, Csocsó.
Percekig állt, amíg sikerült neki pisilni. Visszament a kupéba, leült a helyére Csongorral szemben. Csongor duzzogott. András kénytelen volt a szűk helyen a lábszárait egyenként a Csongoré közé nyújtani, kínosan ügyelt, hogy hozzá ne érjen. A filozófus egy vastag könyvet olvasott, Jutka aludt, Edit kibámult az ablakon a fehérségbe. A szemközti ülésen Dezső aludt, izmos karjait a combján nyugtatta. Balról a kicsike Anci bújt a hóna alá összegömbölyödve, jobbról Karesz dőlt rá, hosszú karját áttette Dezső vállán, és a fejét, mint valami polcra, Dezső széles vállára hajtotta. András elmerülten bámulta őket, míg észre nem vette, hogy Csongor is ugyanazt nézi, amit ő. Meghitt látvány volt. Egyszer csak Csongor megérezte, hogy András voltaképpen őt figyeli. Elvigyorodott és lesütötte a szemét. Szép hosszú fekete szempillái voltak. András a két térde közé szorította Csongor lábszárát, és csocsózni szeretett volna.
Kismaroson kellett átszállni a kisvonatra. A kocsi közepén vaskályha állt, tűz égett benne, de így is hideg volt. Karesz megint körbeadta a pálinkát, most már csak a fiúk ittak, mínusz Csongor, aki viszont termoszból kávét ivott. Volt hozzá pohara, cukra, tejpora, kanala, szalvétája, a végén már röhögtek rajta, ő meg ártatlanul nézett körbe. András is mosolygott.
– Azon röhögünk, hogy milyen alakias vagy azzal a kávéval – mondta magyarázatul Karesz. – Ideális háziasszony lenne belőled. Figyeltem az uborkaszeleteidet is: a vágási szöget optimálisan választod meg.
– Szeretem a rendet magam körül – mondta bizonytalanul Csongor, mert nem tudta, Karesz kötözködik-e vagy csak fecseg. – Kérsz te is kávét?
– Ó nem, kösz, én a pálinkánál maradok.
– Ne igyál annyit – mondta Edit, inkább csodálattal, mint aggódva. – EI fogunk tévedni az erdőben és megfagyunk.
– Én már most megfagyok – mondta Jutka, és szemrehányóan nézett Balázsra, aki továbbra is a vastag könyvet olvasta.
– Hm? Mi van, édes? – kérdezte Balázs, anélkül hogy fölnézett volna.
András és Csongor összenézett: Jézus Mária, ez kezd súlyos lenni. Csongor a szemével a vagonajtó felé bökött, hogy most azonnal szálljanak le és menjenek haza, de András elkapta a tekintetét, mint aki nem vette az üzenetet. Ő mégiscsak szerette ezeket a csajokat, tény, hogy a fiúk így elsőre nem valami megnyerőek. A Karesz elég hülye, valami hamis méltóságteljesség van benne, ha nem lenne szocializmus, papnak mehetett volna, nem villamosmérnöknek. A Dezsőnek meg a szavát se hallani, az alakját mégse lehet három napig nézegetni, pláne nem így felöltözve. Bár, majd a szálláson… Még Balázs tűnt a legérdekesebbnek, de az meg a könyvébe temetkezett, minek jön kirándulni az ilyen.
Csongor megkukult. Pedig ő volt kettejük közül a társasági ember, nem bírt egy estét otthon maradni, rengeteg barátja volt, csupa melegek. Két évvel idősebb rajta, karcsú, fiús alakja volt és fényes barna szeme. András nagyon szerelmes volt bele, már lassan négy hónapja, nyár óta tartott a dolog, ez volt az első komoly kapcsolata, és micsoda mázli, hogy még a lakás is összejött. A főbérlő srác is meleg volt, András végre révben érezte magát. Csongornak több kapcsolata is volt őelőtte, de kamaszkora óta egyedül lakott, tudott háztartást vezetni, a ruhatárát rendben tartani, tényleg jó háziasszony volt. András csak most jött el hazulról egy hónapja, nehezen is vette be az anyja, hogy miért költözik el, ő a közös tanulásra hivatkozott, azt hazudta, hogy a másik két srác is a tanárképzőre jár, pedig Csongor a vendéglátóra járt, a főbérlő srác meg taxisofőr volt.
Végre elindult a kisvonat, a nap is kisütött halványan, kezdett szép lenni odakint. András nagyot sóhajtott, szeretett volna odabújni Csongorhoz, ehelyett a filozófiaszakos Balázzsal beszélgetett a vasút jövőjéről és a szárnyvonalak bezárásáról, amit Balázs hevesen ellenzett, és ilyeneket mondott, hogy „gazdasági racionalitás” meg „pozitív diszkrimináció”, András belemelegedett, a pasi tényleg értelmes volt. Jutka, Edit és Karesz valakiknek a szerelmi ügyét tárgyalták, Csongor magányosan ült, a kávés termoszát szorongatta.
Királyréten, ahol kiszálltak, már gyönyörű volt a tél. A hó magas volt, csizmát húztak, volt, aki lábszárvédőt is. Karesz a málhát a ródlikra pakolta, szakértő kézzel tornyozta föl és zsinegelte össze a sok cuccot. András elismeréssel figyelte. Karesz láthatóan tapasztalt természetjáró volt, lehet, hogy nem is papnak, hanem napközis tanárnak kellett volna mennie?
Párokra szakadozva indultak fölfelé. Elöl ment Karesz és Edit, Karesznek még iránytűje is volt. Utánuk Anci és Dezső (aki olykor Ancit is fölvette a hátára, bikaerős volt), aztán Jutka és Balázs az óriás magnóval, leghátul András és Csongor. A terheket Karesz osztotta szét; az egyik ródlit Dezső kapta, mint legerősebb, a másikat Andrásék: „azt meg hozza a fiú-fiú pár!”, így mondta Karesz, és András érezte, hogy elpirul.
Csongor összeszorított szájjal taposta a havat.
– Mi van? – kérdezte András, mikor kicsit leszakadtak a többiektől.
– Arról nem volt szó, hogy csoportos nászútra megyünk, heterókkal!
– Ne kiabálj, minden hallatszik. Hát tudtam én? Úgy volt, hogy nagy buli lesz.
– De nem lett, a kurva életbe. Mit keresünk mi itt?
– Figyelj, nekem ezek…
– Jó, akkor mit keresek
én itt?
András nem tudta, hogyan is fogalmazzon.
– A partnerem vagy – mondta aztán.
– Erről van szó, te állat – csapott le Csongor, zihálva a kapaszkodástól. – Őnekik nem vagyok a partnered. András, én a pokol fenekére is elmegyek veled, ha tényleg a partnered vagyok. De ezeknek mi közük ehhez?
– Hát, nem is kell az orrukra kötni.
– Te beszélsz?! Ide figyelj, én rendesen külön tudom tartani, ami külön való. A magánéletemhez senkinek semmi köze. Te akarod itten össze…vegyíteni a dolgokat.
– Én?
– Hát nem te neveztél Csocsónak a többiek előtt? Nem te jöttél elő a konyhakéssel? Nem te hoztál ide ezek közé, mint a kis menyasszonyodat??
– Légy szíves, ne légy ízléstelen.
– Én nem vagyok ízléstelen, én azt mondom, amit látok. Ebből valami ciki lesz, előre megmondom neked, és arra nagyon nem vágyom. Hagyjatok engem békén, könyörgöm! – A végén megint kiabált.
– De hát ki bánt téged?! Az Isten áldjon meg, én azt hittem, feltűnés nélkül elvegyülünk egy nagy társaságban, két barát, hát mi van abban. Azt akartam, hogy lásd a csoporttársaimat. Meg… hogy ne hiányozz a hétvégén. Meg hogy legyél végre levegőn egy kicsit, te szobapatkány.
– Mekkora hülye vagy – mondta Csongor dühösen, és meg se szólalt, amíg föl nem értek a kulcsos házba. Meg kell adni, keményen helytállt a kapaszkodásban, pedig egyszer leszaladt a lába valami gödörbe, hatalmasat taknyolt, szeme-szája telement hóval, András alig bírta lepucolni, még a fülében is hó volt, András a nyelvével akarta kiszedni, de Csongor elhúzta a fejét.
A házban jéghideg volt, legelőször is be kellett fűteni. Csongor jelentkezett fűtőnek, amit Karesz felvont szemöldökkel fogadott, de végül rábízta. A lányok kapták a kisebbik szobát, a fiúk a nagyobbikat. Csongor sürgött-forgott, hordta be a tűzifát az udvarból, kipirultan hasalt a kályhák előtt és dagadtra fújta a pofáját, egész kormos lett. András segíteni akart neki, de nem engedte. Szobapatkány, majd adok én neked, morogta. Hamarosan melegedni kezdett a két szoba.
Egyébként pazar volt a kilátás, most már szikrázva sütött a nap (nagyon hideg lesz az éjszaka, jelentette ki Balázs, és valami meteorológiai magyarázatba kezdett). Esővíz volt bőven egy víztárolóban, persze jéggé fagyva, Karesz azt mondta, hogy abból vághat ki magának, aki fürdeni akar, egyébként a legegyszerűbb, ha havat hoznak be, volt egy nagy zöld mázas cserépkorsó, az jó lesz erre a célra, de szíveskedjék mindenki visszatenni a sparhert mellé, ne kelljen folyton keresni. Egyáltalán, szíveskedjék mindenki rendet tartani.
Ettek valamit, aztán nekikészülődtek, hogy sötétedésig kiránduljanak meg ródlizzanak. Dezső némi habozás után megkérdezte, hogy baj lenne-e, ha Anci és ő otthon maradnának, mert nagyon fáradtak. Mindenki bólogatott, Karesz közölte, hogy rendben van, úgyis mindhárom nap lesz egy kirándulás, akkor holnap Balázsék maradhatnak itthon, vasárnap meg ők Edittel, feltéve, ha nélküle is visszatalál a társaság a kirándulásról. Vigyorogva nézett Andrásékra: tinektek a legjobb, titeket nem vonnak el a nőügyek a túrázás szépségeitől, mondta, mire Edit „na megállj!” felkiáltással belecsípett.
Mire visszaértek, besötétedett, Anci és Dezső illedelmesen üldögélt egy-egy fotelban, mindnyájan odatelepedtek, beszélgettek. Lassan Csongor is bevonódott a társalgásba, láthatólag nagyot nőtt Karesz szemében a sikeres fűtés miatt. Mi lenne, ha táncolnánk, mondta Jutka. Bekapcsolták a magnót, lecsavarták a petróleumlámpákat, jó lassú számok voltak, a három pár összebújva táncolt. András és Csongor egy ideig nézte őket, aztán Csongor megfogta Andrást és táncolni kezdett vele a sarokban. Átölelkeztek, az arcukat egymásnak szorították.
– Hé, hát ti mit csináltok? – mondta egyszer csak Karesz, és eltolta magától Editet. – Buzik vagytok, vagy mi?
Abbamaradt a táncolás, András és Csongor is megállt, de nem engedték el egymást.
– Most mit izélsz, Karesz – mondta Balázs –, ha egyszer nem jöttek a csajok, hát kivel táncoljanak?
– Hát azért elég furcsa látvány – mondta Dezső.
– Szálljatok le rólunk – mondta rekedten András. – Mit kell rögtön buzizni, ha az ember hülyéskedik kicsit?
Csongor úgy megszorította András csuklóját, hogy fájt.
– Én nem hülyéskedtem, én táncoltam veled – mondta nyomatékosan. Odahúzta magához és szájon csókolta. Döbbenten nézték őket.
– Na, álljon meg a menet! – mondta Karesz. – Nekem itt ne játsszátok a Csongor és Tündét, mert elhányom magam.
– Nyald ki a seggem – mondta Csongor. – Mi vagy te itt, nevelőtanár?
– Nagyon nagy a pofád, haver – mondta Karesz és megindult Csongor felé. Jutka és Edit eléje ugrottak, alig bírták leállítani.
– Valaki szélsebesen eltűnik ebből a házból, és az nem mi leszünk – mondta Karesz. – Nem vagyok hajlandó aberrált emberekkel szarakodni itten.
– A homoszexualitást utoljára Freud tekintette aberrációnak – mondta Balázs. – A mai tárgykapcsolat-elmélet szerint egyáltalán nem az.
– Jaj, ne légy hülye – mondta Jutka.
– András, halálos komolyan kérdezem – mondta Edit –, ti tényleg homokosok vagytok?
Csongor fölszegett fejjel félreállt, mint aki nem hajlandó ebben a vitában részt venni. András szerette volna megfogni Csongor kezét, de nem merte.
– Igen – mondta alig hallhatóan. – Szeretjük egymást.
– Tessék, ugye megmondtam – kiabált Karesz.
– Most miért baj az neked? – kérdezte Anci. – Nem vagy a gyámjuk.
– Na várjál, anyám – mondta Karesz –, nem neked kell velük egy szobában aludni. Vagy akkor hogy lesz az alvás? Fiúszoba, lányszoba és buziszoba? Vagy lesz normálisok szobája meg aberráltak szobája? Mert nekem ne nézegessék a seggemet!
– Karesz, térj magadhoz, kérlek – mondta András. – Jó, bocsánatot kérek, nem kellett volna eljönnünk. Én se így képzeltem az egészet. Elmegyünk a francba, de ma este már nem tudunk lemenni innen, te is tudod, sötét van. Bírjatok ki minket reggelig.
– Nem mentek sehova – mondta Balázs, és Jutkára nézett. – Nekünk semmi kifogásunk.
Dezső és Anci zavartan álltak, Edit még mindig Kareszba kapaszkodott. Vett egy mély levegőt.
– Karesz, mi lenne, ha megfőznéd a kaját? – mondta. – Hoztunk krumplit, mindent, olyan jó paprikás krumplit tudsz csinálni. Majd… majd aztán megbeszélünk mindent.
Karesz kelletlenül kiment a konyhába, az ajtóból mélységes utálattal visszanézett Csongorra. „Only you”, mondta épp a magnó, Jutka lezárta. András úgy érezte, hogy most nagyon kéne egy ital, elindult a konyhába, a pálinkáért, de Edit megállította, „majd én”, mondta. Behozta, mindnyájan ittak, Csongor akkorát húzott belőle, hogy András már a nézésétől is elszédült. Senki se tudta, mit mondjon, mindenki a cipőjét nézte. Dezsőék előszedtek egy betűkirakós játékot, azt kezdték játszani, de a csend ottmaradt. Karesz a konyhában zörgött az edényekkel. Újra körbement a pálinka, Csongor megint meghúzta, aztán megnézte a kályhákat. Jó meleg lett, ledobták a dzsekiket, pulóvereket, Dezső teljes szépségében mutatkozott meg, András jól végigtapogatta a szemével, erős, vastag combjai voltak, majd kidurrant a nadrágja. Kereste Csongor pillantását, hogy megossza vele a látványt, de Csongor szeme üres volt. Jaj Istenem, nem szabadna innia, ha egyszer nem bírja.
Csongor kiszaladt fáért, egy szál ingben, András féltette, de nem mert a többiek előtt rászólni. Karesz hirtelen benyitott a konyhából, az ajtóban megállt és szigorúan körbehordozta a szemét. Mindenki ránézett.
– Hol az a köcsög?! – mondta vésztjóslóan.
Andrásnak az arcába szökött a vér. Felpattant és üvölteni kezdett:
– Ide hallgass, nem tűröm senkitől, hogy ilyen hangon… – Karesz annyira értetlenül és megdöbbenve nézett rá, hogy András elhallgatott, a keze megállt a levegőben. Karesz szinte hipnotizálva, hangtalanul megismételte: a köcsög… Mire kimondta, leesett neki a tantusz. Elvörösödött, és magyarázatképpen a kezével korsó alakot formált, úgy mondta még egyszer: a vizesköcsög!
Ebben a pillanatban lépett be Csongor, karjában egy rakás tűzifával. Olyan ártatlanul nézett körbe, hogy kitört a röhögés. Valaki megtalálta a magnó mögött a zöld mázas korsót és a magasba emelte; erre még harsányabban nevettek, túlfeszítve, a könnyük is kicsordult. Csongor Andrásra nézett, de ő se jutott lélegzethez, csak a korsóra mutatott és annyit tudott kinyögni: „köcsög”. Csongor állt egy ideig, egyre sápadtabb lett, aztán a földhöz vágta a tűzifát, megfordult és kirohant. András azonnal kijózanodott, épp csak a cipőjébe bújt be, fél lábon ugrálva, be se fűzte, és kiszaladt Csongor után.
Kint csend volt és sötét. Szólongatta, de semmi nesz, csak a szél susogott. Pedig nem mehetett messzire. Némán fülelt, még a lélegzetét is visszafojtotta. Egyszer csak fordult a szél, és valami vékony, cincogásszerű hangot hallott, mint amikor egy aranyhörcsögöt sarokba szorítanak. A hang után futott, és ott találta Csongort egy fatörzsnek dőlve. Rázta a zokogás. András még sose látta így, nem tudta, mit csináljon, neki ismeretlen dolog volt a sírás. Hosszan szorította magához, és egyre csak azt suttogta a fülébe: Csocsó, Csocsókám.
Egyszer csak zajt hallott a háta mögül. Megpördült, mindenre felkészülten. A többiek félkörben álltak mögöttük, teljes téli szerelésben, zseblámpákkal. Karesz egy picit előlépett, megköszörülte a torkát.
– Először is kihoztuk a kabátotokat, mert kurva hideg van, meg fogtok fázni, és én utálom a beteg embereket. Másodszor meg elhatároztuk, hogy mi, szóval hatan, elmegyünk egy kis éjszakai túrára, olyan szép havas este van. Éjfélig a tietek a ház. A krumplit majd megesszük holnap. Na sziasztok.
András és Csongor meg se bírt szólalni, hirtelen úrrá lett rajtuk a fázás. Engedelmesen belebújtak a kabátokba, amit Jutka és Balázs tartottak nekik.
– De hát nem szükséges… – hebegte végül András. – Mi úgyis… együtt élünk…
– Az minket nem érdekel. Azt csináltok, amit akartok, felőlem recepteket is cserélhettek.
– Karesz, elég legyen! – csattant föl Edit.
– Jól van, jól van, miért, én talán nem főzök? – dohogott Karesz, miközben a többiek magukkal húzták és elmentek a fák közt. András és Csongor tanácstalanul állt, ráadásul Csongorra a kabátját kifordítva adták rá, szánalmas jelenség volt a kisírt szemével, mint egy árva gyerek a Twist Olivérből. Visszamentek a házba, jólesett a meleg. Zavartan tébláboltak a szoba közepén, mindenük hideg és vizes volt. András kikémlelt az ablakon, hogy nem jöttek-e vissza leskelődni, de rögtön el is szégyellte magát. Csongor az ágya szélére ült, szárítkozott. András leült szorosan melléje. Hosszan, csendesen ültek. Egyszer csak Csongor nevetgélni kezdett.
– Mi az? – kérdezte András.
– Az jutott eszembe, hogy idefelé a vonaton, mikor utánad mentem a klotyóba, azt mondtad, hogy menjek ki, ne jöjjek utánad a férfivécébe. Állatkám, a vonaton nincs férfivécé, csak vécé. Jellemző a perverz gondolkodásodra.
Tényleg így volt, András próbált valamit magyarázkodni, de őt is elkapta a nevetés.
– Perverz állat – mondta Csongor, és megcsókolta.
– Köcsög – mondta András, és lerántotta az ágyra.
– Nem szexelünk – mondta Csongor.
– Nem is tudnék – mondta András. – Csak bújjunk össze és aludjunk. Adjál még egy takarót, jéggé vagyok fagyva.
Arra ébredtek, hogy Karesz, Dezső és Balázs ott állnak az ágy körül.
– Jó estét, vége a szabad foglalkozásnak! – mondták. – Éjfél elmúlt!
Ők ketten ugyanúgy feküdtek a Csongor ágyán, összeölelkezve, ahogy elaludtak, épp csak a fülük látszott ki a takaró alól, közben a szoba is kihűlt. A fiúk olyan fürkésző érdeklődéssel nézték őket, mintha azt várnák, hogy szemük előtt feltárul valami titok. András és Csongor riadtan pillogott rájuk.
– Na, mi lesz? – kérdezte Karesz. – Fölkeltek végre?
– Nem maradhatunk így, ahogy vagyunk? – kérdezte Csongor. – Végül is fiúszoba, nem?
Karesz a többiekre nézett, azok vállat vontak.
– Maradjanak – mondta Dezső. – Végül is tényleg, fiúszoba.
Kapcsolódó anyagok:
