Három évvel ezelőtt bejárta a világsajtót a hír: Dean Hammer mikrobiológus megtalálta az X kromoszóma egyik végszakaszán a homoszexualitást okozó gént. A bombaként robbanó felfedezés éppúgy megosztotta a tudományos köröket, mint az érintetteket. Az USA egyik legnagyobb meleg lobby-csoportjának képviselője, Gregory King a gén felfedezését politikai támogatásként értékelte. Ugyanakkor Németországban embertelennek nevezték a tudomány ez irányú érdeklődését. „A homoszexualitás okainak mindenfajta kutatása a nemzetiszocialista koncentrációs táborokban folytatott, az emberi méltóságot meggyalázó orvosi kísérletek hagyományán nyugszik” – jelentette ki Volker Beck, az egyik németországi meleg szövetség szóvivője. A mai napig vitákat kavaró bejelentést egyre több laboratórium vizsgálati eredménye látszik igazolni.
***
– Mennyire bizonyított ez a felfedezés? – kérdeztük Dr. Czeizel Endre genetikustól.
Dr. Czeizel Endre: Eléggé bizonyítottnak tekinthető. Bár kétkedéssel fogadta a közvélemény, de a közelmúltban egyértelműen sikerült azonosítani a nevezetes gént. Ez nem volt meglepetés, mert az egypetéjű ikervizsgálatok során már kiderült, hogy ha az egyik testvér homoszexuális, akkor ötven százalék valószínűsége van annak, hogy a másik is az. A kétpetéjűeknél, akik genetikailag nem azonosak, ez az arány csak 15 százalék.
M.: Hogy lehetséges, hogy az egypetéjű ikreknél, ahol teljesen azonos a kromoszómaállomány, előfordul homoszexuális-heteroszexuális páros, ha a szexuális orientációnak genetikai oka van?
Dr.Cz.E.: A genetikát nem úgy kelt felfogni, mint a végzetet. A gének megszabják, hogy valakinek milyen hajlamai vannak. A homoszexuálisok esetében úgy gondolom, hogy az emberek egy részében ott van ez a lehetőség, de nem mindenkinél kerül felszínre. Én azon dolgozom, hogy egyes halálos betegségek, mint például az infarktus vagy a rák, amelyre öröklött hajlama lehet az embernek, ne fejlődhessenek ki. A homoszexualitást hordozó gén hatása ellen nem küzdünk.
M.: A feltételezések szerint homoszexualitást okozó gén csak a szexuális viselkedésben okoz másságot, vagy más testi jellegzetességek is írhatók a számlájára?
Dr.Cz.E.: A homoszexuálisok agya biztosan más. Egy amerikai kórboncnok AIDS-esek agyát boncolta és észrevette, hogy a homoszexuálisok hipotalamuszában a szexuális központ négy magja közül az egyik hiányzik. Ma teljesen bizonyos, hogy egy agyvizsgálat alapján megállapítható, homoszexuális-e az illető férfi. Nem lehet tudni, hogy a gén miatt hiányzik az agymag, vagy a homoszexuális magatartás közvetett hatása az elváltozás. De van más különbség is. Jól ismert a férfiak balagyfélteke-dominanciája. A homoszexuálisoknál ez nem annyira nyilvánvaló. A homoszexuálisoknál a két agyfélteke között összeköttetést jelentő kérgestestben 34 százalékkal több a rost, ami azt mutatja, hogy a két agyfélteke között sokkal erőteljesebb a kapcsolat. Vannak olyan teóriák, mely szerint a bal félteke dominanciája túlságosan „szabályossá” teszi a férfiakat, ezzel szemben azok a homoszexuálisok, akiknél nincs meg ez a dominancia, szabadabbak, gátlástalanabbak. Ez a művészetekben előny, mert fogékonyabbak, könnyebben tudnak új utakat nyitni. Elég Leonardóra, Csajkovszkijra, Cocteau-ra gondolni.
M.: A génteória csak a férfi homoszexuálisokra vonatkozik. Mi a magyarázata a leszbikus vonzalomnak?
Dr.Cz.E.: Az teljesen más dolog. Egy homoszexuális férfi fivéreinél az átlagosnál kicsit gyakoribb a homoszexualitás előfordulása (8-10 százalék) – ami mutatja, hogy van egy családi halmozódás –, ugyanott a leszbikusok sosem gyakoribbak. Ez fordítva is igaz: egy leszbikus nőnek a családjában a leszbikusok száma gyakoribb, de a férfi homoszexuálisoké nem. Ez a kétfajta homoszexualitás teljesen más mechanizmuson alapul.
M.: A női homoszexualitás okainak kutatása ugyanolyan intenzitással halad, mint a férfiaké?
Dr.Cz.E.: Nem. Egyrészt azért, mert sokkal gyakoribb a férfi homoszexualitás előfordulása, másrészt a női homoszexualitás passzívabb, az AIDS szempontjából sem jelent akkora veszélyt. Kevesebb velük a gond.
M.: Nem rejt-e magában valamiféle „fajnemesítő” szándékot a felfedezés, amely lehetővé teszi egy, a társadalom nagy többsége számára „ellenszenves tulajdonság” kimutatását már a magzati korban?
Dr.Cz.E.: Elég pesszimista vagyok. Bármelyik magzatról meg lehet mondani a tizedik héten, hogy homoszexuális lesz. Ha ilyen vizsgálatokat végeznénk Magyarországon, akkor, szerintem, száz anya közül 97 nem szülné meg a homoszexuális gént hordozó gyermekét. A társadalomban nagyon nagy ellenérzés van. Súlyos tudományos-etikai kérdés, van-e a szülőnek joga arra, hogy azért ne hozzon a világra egy egészséges embert, mert biológiailag egy kicsit más.
M.: Elképzelhetőnek tartja, hogy a génteória változtat az előítéleteken?
Dr.Cz.E.: Én hiszek ebben. Azért nyilatkozom szívesen erről, hogy az emberek megértsék, nem tehet senki a homoszexualitásáról. Ez egy hajlam, ami társadalmilag nem veszélyes. Olyan, mint a balkezesség: egy variáció. Egy társadalomnak az embersége azon múlik, hogy mennyire tudja elfogadni azt, aki más, aki nem olyan, mint a többség. Ezen lehet legjobban lemérni a társadalom érettségét.
***
Tóth Lászlótól, a homoszexualitás kérdéseivel foglalkozó szociológustól, A homoszexualitásról című könyv szerzőjétől megkérdeztük, mit jelentett számára a meleg gén felfedezése. Elfogadható magyarázatnak érzi-e a génteóriát a homoszexualitás eredetmagyarázatára?
Tóth László: Engem ez egyáltalán nem érdekel. Nincs jelentősége. Ez egy érdektelen kérdés. Egész egyszerűen tudomásul kell venni, hogy az emberek egy része szexuálisan azonos neműekhez vonzódik. Ami igazából érdekes, hogy ennek milyen társadalmi következményei vannak, a társadalom hogyan kezeli. A modern kori homoszexualitás történetében az eredetmagyarázatok mindig ideológiai megfontolások következményei voltak. Két típusú eredetmagyarázat létezik, a biológiai-genetikai és a szocializációs megközelítés. A biológiai magyarázatok mindig akkor kerültek előtérbe, amikor a homoszexuálisokkal szembeni vádaskodások ellen egy olyan érvrendszert kellett felvonultatni, ami kiszolgáltatottnak, magatehetetlennek, cselekvőképtelennek mutatja a melegeket, mert ezzel megvédi őket bizonyos retorzióktól.
M.: A most előtérbe került biológiai magyarázat nem mond ellent Kinsey kutatásainak, aki egyik tanulmányában ezt írta: „A homoszexuális minden hormonális vagy más magyarázatának számításba kell vennie, hogy homoszexuális és heteroszexuális aktivitások egyaránt előfordulhatnak egy adott egyén ugyanazon életszakaszában, és hogy az egyik típus kizárólagos aktivitásai néhány napon vagy héten belül kicserélődhetnek a másik típus kizárólagos aktivitásaival, vagy mindkét típus kombinációjával”?
T.L.: A genetikusok azt mondják, hogy bizonyos génállomány együttállása esetén ilyen lesz a szexuális orientáció, egy másik esetben olyan. Kinsey nem ezzel foglalkozik. Ő azt mondja, hogy a dolgok nagyon sokfélék, ezek között nem állítható fel értéksorrend, és ezen van a hangsúly. A genetikus megközelítéssel semmi baj nincsen. A baj azzal van, hogy ezt rögtön áttranszformálják egy társadalmi hierarchiába, ahol vannak alacsonyabb rendűek és vannak magasabb rendűek.
M.: Egy ilyen genetikai magyarázat alkalmas lehet arra, hogy megváltoztassa a társadalom álláspontját, és az addig megvetett kisebbség elfogadhatóvá váljon?
T.L.: Nem hiszem. Mindig voltak kísérletek arra, hogy a melegeket biológiailag determinált lényekként tüntessék fel. Ha biológiailag meghatározottak, akkor nincs szabad akaratuk, ezért nem lehet őket felelősségre vonni. De ez nem biztosított számukra társadalmi támogatottságot. Ez egy olyan érv, ami nem igazán működik. Egy testi fogyatékos végképp nem tehet az állapotáról, mégis a társadalmi stigmatizáció áldozata. Egyszerűen azért, mert más, mint a többiek, a társadalom pedig magasabb rendű – alacsonyabb rendű duálban gondolkodik. Nem hiszem, hogy ki tudná védeni egy genetikailag megalapozott homoszexualitás-elmélet mindazt a társadalmi hátrányt, amit a homoszexuálisok a szexuális irányultságuk következtében kénytelenek elviselni. Több mint százéves tapasztalat szól a mellett, hogy voltak ilyen érvelések, minden korban a társadalmi egyenlőség mellett elkötelezett emberek kiálltak a homoszexuálisok jogai mellett, de ettől még a társadalom nem lett toleránsabb. A magyarázatnak semmi jelentősége nincsen. Nem a magyarázaton múlik. Nem tudom, miért került ez megint elő, talán az AIDS hatására felerősödött homofóbia az oka. Ahogy én látom a világot, ennek életveszélyes következményei vannak. Ez azt sugallja, hogy az emberiségen belül egy másik fajta a homoszexuális. Ha azt mondjuk, hogy vannak a homoszexuálisok, akik egy különleges emberfajt képviselnek, mert genetikailag így vannak kódolva, akkor ehhez a különleges emberfajtához sajátos tulajdonságokat lehet rendelni, olyanokat, amilyenek a másképpen kódolt emberekhez nem társulnak. Egy idő után létrejöhet egy olyan társadalmi kettéválasztottság, mint a férfiak és a nők között.
***
A Szenvedélybetegségek című folyóirat 1994. évi 2. számában Erwin J. Haeberle foglalkozik a szexuális beállítottsággal mint tudományos problémával.
– „A természettudomány ismereteit túl gyakran a legrosszabb elnyomás érdekében használták ki. Végeredményben Heinrich Himmler SS birodalmi vezér is úgy hitte, hogy a homoszexualitás veleszületett dolog. Éppen ezért végeztette ki ezerszámra a homoszexuálisokat – köztük saját unokaöccsét –, mint fajilag csökkent értékűeket.
– Naiv dolog feltételezni, hogy az előítéletekkel teli emberek diszkriminációs törekvései tudományos érvekkel visszaszoríthatók. Tulajdonképpen nem az a kérdés, hogy milyenek a biológiai leletek, hanem csakis e leletek értékelése. Az értékelés azonban erkölcsi és nem tudományos téma.
– Egy meleg gén kimutatása a génmanipuláció korában valóságos rémálom. A szülők eldönthetnék, hogy meleg fiút vagy leszbikus lányt akarnak. Ha nem, úgy terhességmegszakítást ajánlhatnának nekik. Lehetne és kellene-e tudatosan meleg katonákat nevelni, s aztán az ókori Görögországhoz hasonlóan, meleg elitcsapatokat szervezni? A meleg gének tömeges beültetése, különösen a harmadik világ országaiban, az egyetlen eszköz lehetne arra, hogy a világ népességének explózióját megakadályozzák? Ilyen és hasonló kérdéseket eddig még senki sem tett fel, nem is beszélve a végiggondolásukról.
– Mindezek mellett a homoszexuális fogalom magyarázatának Kinsey által már 1941-ben felállított kritériumait teljesen figyelmen kívül hagyják. Talán egy csomó, különbözőképpen kifejeződő biszexuális gént is fel akarnak fedezni?
– A társadalomtudósok nem vitatják, hogy létezik homoszexuális viselkedés, de azt igen, hogy ez a viselkedés bizonyos embertípus jellemzője. Inkább mondható, hogy az embereknél ritkán, esetenként, gyakran vagy állandóan előfordul homoszexuális viselkedés, amely erősödik, gyengül vagy eltűnik, és sok esetben a heteroszexuális viselkedéssel együtt, vagy azzal váltakozva létezik. Ez a megfigyelés értelmetlennek mutatja a próbálkozást, hogy a bizonyos egyénekben meglévő homoszexualitáshoz valamilyen mindig megtalálható testi adottságot lokalizáljunk. A kutatások mindaddig terméketlenek maradnak, amíg a kutatók egy homoszexuális identitás vagy világosan elhatárolható homoszexuális beállítottság létezését feltételezik. Csak a szexuális kapcsolatok vizsgálatának lehet értelme, nem pedig a bárhogyan definiált homo-, hetero- vagy biszexuális egyénekének.”
Láner László
Kapcsolódó anyagok:
