A közelmúltban a Legfelsőbb Bíróság is elutasította a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért nevű szervezet egyesületként történő bejegyzését. A döntés ellen Magyarországon már nincs helye jogorvoslatnak. A társulás két ügyvivőjét a döntés értelmezéséről kérdeztük.
Magyar Narancs: Mi a különbség a fővárosi és a legfelsőbb bírósági elutasító végzés között?
Juhász Géza: Mivel a Fővárosi Bíróság nem indokolta a végzését, motívumaikra csak abból a levelükből tudunk következtetni, amiben hiánypótlásra szólítottak fel minket. Eszerint a „meleg” szó bizalmas jellegű, és ezért nem szerepelhet egy társadalmi szervezet elnevezésében. Másrészt szerintük 18 év alattiak nem vehetnek részt az úgynevezett homoszexuális érdekvédelemben a Btk. 199. §-a miatt. Ez ugyebár az azonos nemű kis- és nagykorúak nemi kapcsolatát hivatott büntetni.*
Pálfi Balázs: A Legfelsőbb Bíróság tulajdonképpen jóváhagyta a Fővárosi Bíróságnak az ifjúság megvédésére vonatkozó érvelését, csak a Btk. 199. §-a helyett a 195. §-ra hivatkozik, ami azt taglalja, hogy a nagykorú személy köteles a rábízott kiskorú erkölcsi, testi és egyéb fejlődését kiteljesíteni és harmonikusan megvalósítani.
JG: Ez a passzus azt hivatott büntetni, ha egy, a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles felnőtt az e feladatából folyó kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését veszélyezteti. Itt több probléma is van. Egyrészt a bíróság eldöntötte, hogy melegnek lenni egészségtelen dolog, ugyanakkor a kiskorúak ezt képesek eltanulni. Vagyis: ez példaadás útján terjedő betegség, amitől meg kell óvni a fiatalokat. Szerintünk egy társadalmi szervezetben dolgozó felnőttek nem azért működtetik ezt a szervezetet, mert ők a kiskorúakat nevelni, gondozni és felügyelni szeretnék, éppen ellenkezőleg: hiszen az egyesületi törvényben is le van írva, hogy a társadalmi szervezet demokratikusan működik. Különben pedig ahhoz, hogy egy kiskorú belépjen egy akármilyen társadalmi szervezetbe, akár még a cserkészszövetségbe is, a jog szerint a szülő beleegyezése szükséges. Ha ő beleegyezik abba, hogy gyermeke belépjen a Szivárvány Egyesületbe, akkor miért vindikálja még mindig magának az állam azt a jogot, hogy távol tartsa a gyereket a buzik közelségétől, pontosabban a melegek egyenjogúságáért közéletileg cselekedni próbáló személyek közelségétől? Harmadrészt a bíróság úgy gondolja, hogy ez az érdekvédelmi, közéleti egyesület – amelynek működése az alapszabálya szerint nyilvános – a kiskorúak részére szexuális tartalmú propagandát is hordoz, s ha ott mindenféle közéleti és jogi dolgokról beszélgetünk, akkor a kiskorúak ettől késztetve érzik magukat, hogy ők is meleggé váljanak. Ez az a három feltételezés, amire az indoklás épül, és szerintem mind a három hibás.
MN: Önök precedenspereket kívántak indítani a melegeket sújtó jogi diszkrimináció ellen, s maguk váltak precedenssé. Gondoltak erre a lehetőségre megalakulásukkor?
JG: Amikor írtam az alapszabályunkat, és elolvastam az egyesületi törvényt, a legrosszabb álmaimban sem vetődött fel, hogy bennünket ilyen pitiáner dolgok miatt el fognak utasítani. Érdekes, hogy a bíróság a szavak stílusértékét minősíti és orvosi kérdéseket kíván eldönteni. A Fővárosi Bíróság még adott magára, és legalább távbeszélőn megkérték az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének egyik munkatársát, hogy ugyan üsse már föl a magyar nyelv értelmező kéziszótárát a meleg címszónál.
PB: Valószínűleg az 1962-es kéziszótárt használták.
JG: Valószínűleg, mert az csak nőkre ismeri ezt a szót. De legalább vették a fáradságot, és mellékeltek valami tudományos indoklást arról, hogy a meleg szó bizalmas jellegű és nem köznyelvi. A Legfelsőbb Bíróság már nem is foglalkozott ezzel, egyszerűen saját hatáskörébe vonta mind a meleg szó minősítését, mind a buziság betegséggé és erkölcstelenné való minősítését. Mi természetesen úgy gondoljuk, hogy a meleg kifejezés nem bizalmas jellegű. Lehet, hogy tíz éve még az volt, de a nyilvánosság előtt ma ez a szó használható minden pejoratív felhang nélkül.
MN: Úgy tűnik, önöknek nem egyszerűen nyelvhelyességi kérdés önmaguk megnevezése.
PB: A homoszexuális szó eltávolító kifejezés, ami csak a szexről szól, szerintünk pedig két ember, ha meleg, nemcsak az ágyban tartozik össze. A meleg szót mi annak kifejezéseként használjuk, hogy az ember elfogadja önnön identitását, tehát ez egyfajta öntudatot hordoz. Mi, amint hallhatja, használjuk magunkra a buzi kifejezést is, mert számunkra, és csak számunkra, nincs pejoratív értelmezése.
JG: Ha még bizalmas is lenne, akkor sem lenne a bíróságnak jogalapja felszólítani bennünket arra, hogy változtassuk meg, egyszerűen nincs rá kompetenciája. Az egyesületi törvény azt írja elő, hogy a bíróságnak csupán egy esetben lehet megtagadnia az egyesület bejegyzését, akkor, ha az egyesület nem felel meg az egyesületi törvényben előírt követelményeknek. Ott pedig nincsen semmi, ami a névhasználatunkat ennyire korlátozná. A Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának van egy állásfoglalása, ami bővebben kifejti a névhasználatra vonatkozó szabályokat, de ott is csak annyi szerepel névszabatosság címszó alatt, hogy a szó feleljen meg a névalkotás nyelvi és társadalmi követelményeinek, legyen kiejthető, azonosítható. Szerintem a melegek kifejezés ilyen. Itt szerepel az is, hogy a szó legyen köznyelvileg elfogadott, de ez csak az idegen szavakra vonatkozik.
MN: Hogyan lehetséges, hogy Magyarországon bejegyeztek már két melegszervezetet?
PB: 1988 első félévében alakult meg a Homeros, az Egészségügyi Minisztérium támogatásával, merthogy ők hangsúlyosabban vállalták az AIDS-megelőzést, ez benne van az alapszabályukban is. Akkor kezdtek el megrémülni a hatóságok az AIDS begyűrűzésétől…
JG: … és úgy gondolták, hogy ha a buzik megszervezik magukat, akkor majd ezt kordában lehet tartani.
MN: Na de a 195-ös és a 199-es paragrafus már akkor is létezett.
JG: A Homerosnak van alsó korhatára. Másrészt az ő nevük Magyarországi Homoszexuálisok Országos Egyesülete, tehát ők elfogadták az orvosi minősítést. Ez 1988-ban volt, amikor még nem volt semmiféle egyesületi törvény, az egyesületek úgy alakultak, hogy mindenféle minisztériumok hagyták őket jóvá. A Budapest Lambda ‘90-ben vagy ‘91-ben alakult, s az, hogy a Lambda kifejezés meghonosodott szó-e, valahogy nem szúrt szemet a bíróságnak.
PB: Az alapszabálya, úgy tűnik, megfelelt, bár pontosan nem ismerem.
JG: Egyébként, ha jól tudom, a Budapest Lambda zárt szervezet. Már többektől hallottam, hogy be akartak lépni, s azt a választ kapták, hogy itt az alapítók a tagok.
PB: Mi nem egy udvarias, elfogadó programmal léptünk elő, hanem olyannal, amellyel jogi, társadalmi, erkölcsi nézetváltást kívánnánk generálni. Ez az offenzív szemlélet, úgy tűnik, elfogadhatatlan.
MN: Végeredményben mégiscsak már a megalakulásukkal kikezdték a szexuális aktust azonos és különneműek között különbözőképpen megítélő jogszabályokat.
PB: Nem mi kezdtük ki; két éve az Alkotmánybíróság előtt van nemcsak a melegek házasodásáról szóló jogszabály értelmezési kérelme, hanem a beleegyezés korhatárának* átvizsgálása is.
JG: Az egyesületünk nem szexpartner-közvetítéssel foglalkozik, ezt még áttételekkel sem lehet az alapszabályokban megfogalmazott célokból kikövetkeztetni. Más kérdés az, és nagyon fontos kérdés, hogy ha nem lenne a Btk.-nak a 199. §-a, vagyis ha a büntető törvénykönyv nem tartaná feladatának az azonos nemű kapcsolatok diszkriminálását, akkor a Legfelsőbb Bíróság nem rángathatta volna elő a 195. §-t. Hiszen itt arról van szó, hogy a 199. § szellemében mondja azt ki, hogy buzinak lenni erkölcstelen, ez a társadalomra veszélyes dolog, és különben is betegség. Tehát ettől meg kell óvni az ifjúságot.
PB: Az a baj, hogy lassan beleragadunk ebbe a jogértelmezési csapdába, pedig tovább kéne lépni, mert ha benne ragadunk, akkor eljátsszuk azt, hogy mi vagyunk a mártírok, szegény áldozatai a bíróság gondolkodásának. Mi nem ezt akartuk. Persze vállalni kell.
MN: És ennek az az útja, hogy bele kell menni a jogértelmezésbe.
PB: Igen, csak hogyha nekünk lehet jogértelmezni, akkor a bíróságnak is lehet. Ne vindikáljuk magunknak az igazság kristálygömbjét. Maradjunk annál, hogy mi ezt így véljük, és rajtunk kívül sokan vélik így ezt a dolgot. Akinek viszont döntenie kellett, az másképp gondolja, mi pedig mást nem tudunk tenni, mint rábízzuk magunkat a közvéleményre.
MN: Milyen kiállásra számítanak? Mi mozgósítható egy ilyen ügyben, egy meglehetősen homofób közvéleményben? És miért hangsúlyozták az előbb a választások időpontját?
PB: Annak idején, a megalakulásunk előtti nyáron, a Magyar Út Körök alakulásakor elhangzott egy olyan mondat, amitől el lehetett kezdeni félni az embernek. Mégpedig az, hogy a Magyar Útba nem fér bele tételes istentagadó, szabadkőműves és homoszexuális, mondta Balczó úr. Innentől kezdve elkezdődött valamiféle szerveződés, hogy legyen jogi, erkölcsi, politikai, a fene tudja, milyen védettsége azoknak, akik merik, tudják, akarják vállalni azt, hogy. Ez volt a dolog egyik fele. S hogy milyen kiállásra számítunk?
JG: Mindazon emberek kiállására, akik úgy gondolják, hogy méltatlan dolog a melegeket abban korlátozni, hogy önmagukat melegnek nevezhessék, és méltatlan dolog mindenféle csűrés-csavarás útján arra hivatkozni, hogy a kiskorúakat egy melegegyesületben a társadalmi erkölcsökkel és az egészséges életmóddal ellentétes irányban fogják befolyásolni.
MN: De a homofóbia nem feltétlenül politikai ízlések és kategória szerint szerveződik.
PB: A homofóbia valóban nem politikai kategória, de megint visszautalnék az alakulásunkra. Nemcsak Balczó András beszélt akkoriban, de voltak olyan politikai csoportok is, mint a Magyarországi Zöld Párt például, amely a programjában megjelölte a nyálas, homokos kisebbség átnevelését. Én egyébként elég gyakran találkozom a homofóbiával a rádióműsorom kapcsán (az Önazonos című műsorról van szó – a szerk.). A legutóbbi gyöngyszem levél így hangzik: Pálfi Balázs dögöljön meg AIDS-ben, amiért ilyen erkölcstelen műsort ad le!
MN: Arra gondoltam az előbb, hogy Kuncze Gábor még mindig nem válaszolt a hozzá írt levelükre.
PB: Először nem neki írtunk, hanem az országos rendőrfőkapitánynak, aztán miután ő a harmadik megkeresésünkre sem válaszolt, akkor írtunk Kunczénak. Természetesen ő sem válaszolt.
JG: Nem természetesen.
PB: Nem természetes, csak a dolog folyománya.
JG: Mi nem azt kértük Kunczétól, hogy ő válaszolja meg a rendőrség számára feltett kérdéseket, azt ugyanis, hogy a rendőrség diszkriminálja-e a saját munkavállalóit nemi irányultságuk szerint, hanem azt, hogy intézkedjen, hogy kapjunk választ a rendőrségtől.
PB: A homofóbiának inkább csak a személyes megnyilvánulásaival találkozom, az intézményessel már nem. Abban a pillanatban, amint intézményesülne, mivel állítólag mégiscsak a XX. század végén élünk, és Európa közepén, mégsem intézményesül. Nem jelenik meg, vagy csak nagyon nehezen megfoghatóan.
MN: Nem gondolják, hogy azok a jogszabályok, amikre a bíróság hivatkozik, egy olyanfajta erkölcsi ellenállást tartalmaznak, ami a homofóbiának felel meg?
JG: A magyar jogszabályok nem homofóbok, csak annyiban, hogy a Btk. eltérően szabályozza a szexuális kapcsolatokat.
PB: Én nem merném mondani, hogy a magyar bíróság homofób volt, egyszerűen baromságnak gondolom az állásfoglalásukat.
JG: Szerintem kár a homofóbián annyit rágódni. Az emberek szeretik azt gondolni magukról, hogy ők milyen toleránsak és felvilágosultak, s ezért a bennük meglevő ellenérzést igyekeznek kívülre, másokra testálni. Nem azt mondják, hogy szégyelld magad, mert buzi vagy, hanem azt mondják, hogy jaj, jaj, vigyázz, mert a társadalom ezt elítéli.
PB: Másrészt hivatkoznak olyan értékekre, amelyekkel nem lehet vitatkozni, hiszen önmagukban értékek, ilyenekre, hogy család, gyerek. Vannak megkérdőjelezhetetlen alapértékei ennek a világnak, és ezekre hivatkozva rekesztenek ki másokat. Nem fogadják el a melegeket, mert nem lesz gyerek belőle, és nem fogod továbbadni magad, és akkor mi lesz szegény társadalommal, nem fog fejlődni, ki fog pusztulni. Ez a maximális észérv, amit hallottam a homoszexualitás ellen. Ezen kívül észérvet én még nem hallottam.
JG: Ez sem észérv.
PB: Az ő eszük érve.
MN: Csak oda lyukadunk ki mégis, hogy ez egy átadható minta, és erre jön az értéktételezés, amely szerint ez a minta helytelen, egészségtelen.
JG: Ezen az értéktételezésen nyugszik a Legfelsőbb Bíróság elutasítása.
PB: Nem tudom, hogy az a három bíró, aki aláírta a végzést, honnan veszi a bátorságot, hogy ezt eldöntse. Ők eldöntötték, hogy ez egy olyan minta, ami átadható és nem átadandó, mert káros. Mi úgy gondoljuk, hogy ez nem káros, másfelől nem átadható. Meggyőződésem, hogy meleggé tenni embereket nem lehet.
JG: Lehet, mert heteróvá is lehet, ha kellő agresszióval visszatartjuk őket annak a felismerésétől, hogy az azonos neműekhez vonzódnak. Egy éve láttam a Mások című folyóiratban egy társkereső hirdetést, miszerint valaki most jött rá, nyugdíjas korában, hogy a saját neméhez vonzódik. Végigélte élete javát úgy, hogy a normákat igyekezett betartani, és mikor már megőszült, akkor jött rá, hogy szar volt így élni. Ezt kommentálja valaki más.
PB: Persze hosszú távon neveléssel sok mindent meg lehet oldani. Lehet tanulni, mintákat lehet elsajátítani, lehet biszexuálisnak lenni.
JG: A vágyait nem biztos, hogy meg lehet változtatni, de a látszatot fenn lehet tartani.
MN: Hajlandók-e nevet változtatni és alsó korhatárt megállapítani?
PB: Nemsokára közgyűlést tartunk, és ott döntjük majd ezt el.
MN: Milyen következményekkel járna, ha ezt nem tennék meg?
JG: Az egyesületi törvénynek, ha jól tudom, az 5. §-a kimondja, hogy az egyesülési jog alapján bármilyen csoportosulást létre lehet hozni, nem kötelező bejegyeztetni, csak ha jogi személyiséggé akar válni. Tudok mondani olyan példákat, amikor társadalmi szervezetek jól és hangosan működnek anélkül, hogy be lennének jegyezve. Mi Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért néven időtlen időkig tudunk működni anélkül, hogy jogi személyiséggé válnánk. Ez nem illegális dolog.
MN: Elég ellentmondásosnak tűnik a magyarországi melegemancipáció. Egyfelől ott az Alkotmánybíróságnál a házasodásról szóló passzus megváltoztatását célzó beadvány, másrészt a bejegyzés megtagadásával mintha jó pár évvel korábbi időszak jelenne meg.
JG: A bírókat kell megkérdezni, hogy ők melyik évtizedben gondolkodnak.
PB: Furcsa dolog ez. Minket feldobott és energiával töltött el, hogy végre ellenfelünk van, méltó ellenfél, a Legfelsőbb Bíróság végzése. Végre tudunk valamit nagyon határozottan, széles körben, intenzíven csinálni. De hogy ezt hányan csináljuk és milyen hatásfokkal, az egy másik dolog. Annyira azért itt nincs forrongás a melegemancipáció ügyében.
JG: Nem egységes a dolog. Ezekben a hetekben is követnek el öngyilkosságot olyan fiatalok, akik nem tudják a családjukkal vagy saját magukkal megemésztetni, hogy ők melegek. Ugyanakkor vannak olyan fiatal barátaim is, akiknek a családjában ez nem okozott problémát.
PB: Én csak egy levelet idéznék, egy műsor után kaptam, van borítékja, bélyeg is van rajta, így szól: Pálfi Balázs úrnak. A társadalomnak előbb-utóbb meg kell egyeznie ezzel a problémával, jól felfogott érdekében nem dughatja fejét a homokba. Három évvel ezelőtt elvesztettem gyönyörű, egészséges, 20 éves fiamat, szép, egészséges, 38 éves feleségemet. A fiam úgy döntött a születésnapján, hogy közli velünk, ő homoszexuálisnak született. Az anyja nem tolerálta, a fiam öngyilkos lett. A feleségem nem tudott megbocsátani magának, utánament. A társadalmi megegyezés rajtuk már nem tud segíteni. Szülők, leendő szülők, így nem ismerhetjük saját gyermekeinket. Minden tiszteletem az úttörőké, aláírás, városnév és egy dátum. Nem ez az egyetlen ilyen levél, de ezt állandóan magamnál tartom, nagyon jó doppingszer, ha elfáradok, előveszem. A franc egye meg, mégiscsak kell csinálni ezt az egészet. Mert hátha eggyel-kettővel-öttel több tragédiát tudunk megakadályozni. Ez azért elég nemes és tiszteletre méltó feladat.
MN: Mikor lesz sokkal természetesebb dolog az, ha valaki nyilvánosan vállalja homoszexualitását?
PB: Nem tudom, meddig lesz még bélyeg azokon, akik ezt megtették, akik coming-outoltak.
JG: Csodálkozom, hogy miért mondod ezt.
PB: Lehet, hogy neked szerencséd van, de én érzékelek szolidaritást is, és azt is, hogy az emberek suttognak a hátam mögött.
JG: Nekem persze nincs annyi kapcsolatom, mint neked, csak éppen bejárok az egyetemre, meg nem nagyon függök senkitől. Egy említésre méltó esetet tudok mondani. Én tanítok is, és jött hozzám magánórára egy felnőtt nő. Előző nap benn voltam a tévében, ő meg látta. Amikor megjött, összetette a kezét és azt mondta: Géza, ne haragudj, most egy kicsit mással kell kezdenem: tudod, én istenhívő vagyok, láttalak tegnap a tévében; és elmondta, hogy így felnéz rám, meg olyan bátor vagyok, merthogy neki van egy nagybátyja, aki szintén meleg, csak még a család előtt is megpróbálja letagadni, szóval egyenességből ötöst kaptam, mondta. Aztán azzal folytatta, hogy ő a Hit gyülekezetébe jár, s bármennyire tiszteli is a bátorságomat, ez a buziság akkor is egy démon, amivel szembe kell szállni, és menjek el a gyülekezetükbe, és ott majd nem tudom, mi fog velem történni.
MN: Én úgy érzékeltem, hogy van már egy generáció, akik tényleg panyókára vetett identitással járnak, akik jóval könnyedebben élik meg melegségüket.
PB: Igen, csak ez az új generáció nem igazán akar közélni. Élik a maguk normális, civil életét, de nem akarnak közéleti tevékenységet vállalni.
Kerényi György
Kapcsolódó anyagok:
