Egy amerikai szerző, Bruce Bagemihl új könyvet jelentetett meg az Egyesült Államokban, amelyben meglepő összegzéssel áll elő: számtalan állatnál figyelhető meg homoszexuális viselkedés. Összesen 470 fajt ír le, amelyeknél előfordul, többségük emlős és madár.
(Népszabadság, 2000. júl. 8.)
Az etológiában jártas olvasó máris hozzátehetné, hogy ebben semmi meglepő nincs, hiszen eddig is tudtuk, hogy az állatoknál a csoporton belüli dominancia kialakításában szerepet játszik az azonos neműek közötti szexuális viselkedés, hogy a kölykök szexuális játékokat játszanak mintegy tanulásként, hogy néha egyszerűen eltévesztik a fajtárs nemét, és véletlenül azonos neművel keverednek szexuális kapcsolatba.
Bagemihl szerint azonban nem erről van szó. Egyes esetekben kifejezetten gyengéd viselkedést figyelt meg: így például hím oroszlánok összedörgölik a fejüket és testüket, vagy delfinek egymásnak dörzsölik a testüket, és uszonyaikkal ütögetik egymást. Nőstény makákók egymással többször szexuális kapcsolatba kerülnek, napokig vagy hetekig párosan járnak, együtt mászkálnak és kurkásznak. A homoszexuális kapcsolat bevezető szakaszában többnyire ugyanazokat a viselkedésformákat találhatjuk, mint a heteroszexuálisoknál, de lehetnek csak homoszexuális kapcsolatban tapasztalható viselkedésformák, mint például a struccok piruettszerű tánca vagy a nőstény rézuszok bújócskája. A különféle szexuális pozitúrák vagy az orális szex sem ritka sok fajnál. Vagyis mindenfajta homoszexuális viselkedési mód, amelyet embernél tapasztalunk, állatoknál is megfigyelhető.
Sokak számára elfogadhatatlan, hogy ez az állatok „normális viselkedése” olyan értelemben, hogy része teljes szexuális repertoárjuknak. Ha ennyire mindennapos a homoszexualitás az állatok körében, akkor miért nem írtak róla korábban, és a tankönyvek miért nem említik?
Egyrészt azért, mert ha megfigyeltek is homoszexuális viselkedést, nem gondolták, hogy ennek bármiféle köze volna a szexualitáshoz. Gondolhatták játéknak, agressziónak vagy egyszerűen tévedésnek. Olyan spekulációk is születtek, miszerint a homoszexuális kapcsolatban csak a másik nem számára reklámozzák az egyedek elérhetőségüket, vagy éppen a heteroszexuális párjukat szeretnék féltékennyé tenni.
Másrészt, ha a kutatók megfigyelték és szexualitás körébe tartozónak ítélték is az adott viselkedési formát, nem akarták magukat nevetségessé tenni a tudományos közvélemény előtt (ahogy voltak, akik valóban nevetségessé váltak, amikor hasonló adatokról számoltak be).
Ráadásul, ha szigorúan evolúciós szemszögből nézzük, azt gondolhatnánk, hogy a homoszexualitásnak nem lehet genetikai alapja: nem adaptív viselkedés, hiszen nem jár utódnemzéssel.
Választ egyelőre senki sem tud adni arra a kérdésre, hogy milyen funkciója lehet a homoszexualitásnak, csak feltételezések vannak. Egyesek szerint a homoszexualitásra hajlamosító gén talán más, fontosabb előnyöket nyújt (például ugyanaz a gén, amelyik férfiaknál homoszexualitásra hajlamosít, nőkben növelheti a születési rátát, vagy a homoszexuális egyedeket érzékenyebbé és kreatívabbá teszi). Az is elképzelhető, hogy a homoszexuálisok a csoportnak segítenek, vagyis szexuális irányultságuk altruizmussal járna együtt. Sok hasonló magyarázatot kreálhatunk, bizonyításuk viszont nem lesz egyszerű.
Talán közelebb visz a megoldáshoz az az elgondolás, hogy a szexualitás egyik funkciója a csoporton belüli agresszió és stressz csökkentése. Példaként a bonobókat (vagy másik ismert nevükön a törpe csimpánzokat) szokás említeni. Ők közismertek intenzív szexuális szokásaikról. Csakhogy ha náluk megfelelő is ez a magyarázat, nem biztos, hogy más állatoknál is megállja a helyét.
Amióta a madarak esetében is pontosabban tudjuk megállapítani a nemüket (az emberi megfigyelők sokszor nem lehetnek biztosak benne, hogy nőstény vagy hím egyedet látnak-e), kiderült például egy csérről, hogy az esetek 12 százalékában nőstény párok költik ki a tojásokat. A homoszexuálisnak tekinthető párosok átlagosan három-négy tojást költenek ki, a heteroszexuálisok csak kettőt. A helyzet érthetőbbé válik, ha azt is tudjuk, hogy ezeknél a cséreknél több nőstény kel ki, mint hím. Könnyen lehet, hogy a nőstény párok rokonok, van közös génkészletük is, vagyis nem egy teljesen idegent nevel fel a páros egyik tagja. Így a homoszexuális párok, ellenkező nemű társ híján, jobban járnak, ha együtt nevelik fel egyikőjük utódját, mint ha csak egyedül próbálkoznának.
Az is lehet, hogy alapvetően téves elképzelés azt gondolni, hogy a homoszexualitás kevés utóddal jár. Nincs rá bizonyíték, hogy a homoszexuálisan is aktív állatoknak kevesebb utódjuk van, mint a csak heteroszexuális irányultságúaknak.
Csányi Vilmos etológusprofesszor elmondta, a megfigyelések kapcsán felvetődik az a módszertani probléma, hogyan lehet eldönteni, hogy egy viselkedés valóban szexuális viselkedés-e. Ha egy marslakó azt látná, hogy egy férfi egy másik férfinak a vállára teszi a karját, jogosan vonná-e le a következtetést, hogy egy homoszexuális párral találkozott? Igaz, bizonyos esetekben egyértelmű a viselkedés szexuális jellege.
A másik probléma Csányi szerint a homoszexualitás evolúciós hasznával kapcsolatos kérdés. Általános vélekedés, hogy azok a tulajdonságok maradnak fenn az evolúció során, amelyek valamilyen előnnyel járnak. Valójában azok a tulajdonságok maradnak meg, amelyek nem járnak hátránnyal. Vagyis semleges jellegzetességek is fennmaradhatnak. Azaz nem kell a homoszexualitásnak semmilyen adaptivitást tulajdonítani: ha nem jár hátránnyal az ilyen irányultság, nem kell eltűnnie a viselkedésrepertoárból.
Az állat nemcsak a szűk értelemben vett fennmaradással és utódok létrehozásával foglalkozik, hanem számtalan egyébbel: felmegy a hegyre, körülnéz, játszik stb. Mindebbe belefér, hogy homoszexuális viselkedésformák is előforduljanak nála. Ha nincs hátránya belőle, akkor ez a viselkedésmód fennmaradhat.
Bagemihl a könyvében kifejtett álláspontja tehát az, hogy a homoszexuális viselkedés ugyanolyan természetes, mint az evés, az alvás vagy éppen az utódnemzés.
Krajcsi Attila
Kapcsolódó anyagok:
