A meleg férfiak gyakran olyan sok kapcsolatot alakítanak ki, hogy nehezen dönthető el, ezek közül melyik bír különös jelentőséggel, illetve melyik tekinthető pusztán szórakozási formának. Az is előfordulhat, hogy már kétperces ismeretség után beindul a családi élet meleg verzióját festő fantáziád, és máris azon kezdesz gondolkodni, hogy milyen kutyát fogtok együtt vásárolni, sőt azon is elmerengsz, hogy milyen nevet adjatok majd a leendő kiskutyáknak. Az ilyen heves fantáziálásnak az a hátránya, hogy gyors kiábránduláshoz és keserűséghez vezethet. „Nagyon naiv dolog a szerelem akarása? Vagy túl sokat kérek? Válaszolna erre nekem valaki?” – Kétlem, hogy egy ilyen megfogalmazású társkereső hirdetést siker koronázna. Azt is kétlem, hogy hasonló gondolatok közreadása segíthet az érdekes emberekkel való találkozásban. Okosabb lenne talán az új kapcsolat okozta optimizmust és izgalmat egy csipetnyi realizmussal fűszerezni.
Száz évvel ezelőtt a házasodásra elszánt férfi választottja kezét a nő szüleitől kérte meg. A nő apjának vagy gyámjának volt a feladata eldönteni, hogy a kérő szándékai tisztességesek-e. A következőkben felsorolok néhány kérdést, melynek tisztázása segítheti az „önmagunk feletti gyámkodást” és a partner mélyebb megismerését.
1
Mennyire vállalja fel (a partner) a melegségét? – Amíg valaki tudatosan nem vállalja fel melegségét és nem őszinte saját szexualitásával kapcsolatban, addig nem sok az esély egy jól működő kapcsolat kialakítására. Ismertem valakit, aki összeköltözött meleg partnerével, ám ezt – éppúgy, mint saját melegségét – titokban tartotta szülei előtt. Így például ha partnere egyedül maradt közös lakásukban, nem vehette fel a telefont, ellenkező esetben ugyanis fennállt a lelepleződés veszélye. Ezért csak különféle kódok kidolgozásával (hármat csengetek, majd leteszem és újra tárcsázok) lehetett őt elérni. Ez a kapcsolat nem is lett hosszú életű. A szexuális orientáció titkolása szégyenkezéssel vagy öngyűlölettel jár együtt – ez pedig nem a legideálisabb helyzet egy szerelem kibontakozásához.
2
Jelenleg van barátja, illetve partnere? – Előfordulhat, hogy olyasvalakivel találkozol, aki egy már meglévő kapcsolat élményanyagát akarja veled frissíteni. A hosszabb ideje más párkapcsolatban élő jelölt azonban hiába hangsúlyozza kötelékei nyitottságát, annak valószínűsége, hogy kalandozása végén nálad köt ki, elég elenyésző. Persze az is lehetséges, hogy egyáltalán nem tájékoztat a valós helyzetről, mivel szégyelli, amit csinál, vagy mert érdekesebbnek akarja feltüntetni magát, mint amilyen.
3
Mikor ért véget legutóbbi kapcsolata? – Az egykori szerelmesek elválását követő idő amolyan gyászkorszak. Meg kell gyászolni a szeretett ember elvesztését, és idő kell az elválás okozta fájdalmak elmúlásához is. Ha ilyen emlékektől szenvedő partnerjelölttel találkozol, akár úgy is érezheted, hogy segítesz neki egyenesbe jönni. De ha még nincs túl teljesen az előző kapcsolatból örökölt lelki panaszok feldolgozásán, akkor a partner korábbi sérelmei beépülhetnek az új kapcsolatba is.
4
Minden felett szemet tudsz hunyni? – Néha hajlamosak vagyunk tudatosan idealizálni egy közel sem ideális helyzetet. Egyszer egy barátom lelkendezve mesélt csodálatos új partneréről, és büszkén mutogatta a róla készült fényképek gyűjteményét. Elmondása szerint tényleg minden csodálatosnak tűnt. Aztán egy héttel később ugyanez a barátom, aki éppen az említett fényképeket tépte darabokra, elmondta a történet egészét: expartnere iszákos volt, ráadásul még nős is, és felesége közös lakásuk felső szintjén lakott. Barátom persze korábban is tudott minderről, csak éppen nem akarta tudomásul venni a csodálatos összképbe belerondító zord tényeket.
5
Mit akar partnered és mit akarsz te kihozni ebből a kapcsolatból? – Tulajdonképpen ez a legfontosabb kérdés az összes közül. Meg akartok állapodni egymás mellett, vagy csak átmeneti „vadászpihenőt” terveztek? Miért nem volt még a másik életében egyetlen komoly partner sem? Közös az értékrendetek? Mindketten szerettek otthon ülni? Vagy mindketten imádjátok az egzotikus utazásokat? Persze nem szabad teljes véleményazonosságot várni, de minél több közös pontot fedeztek fel egymásban, annál nagyobb az esély arra, hogy a kapcsolat jól fog működni.
6
Mennyire jól tudtok egymással kommunikálni? – Ha úgy tűnik, hogy könnyen megnyílsz a másik előtt és elmondasz neki olyan dolgokat, amiket korábban senkivel sem osztottál meg, akkor valószínűleg jó úton jártok.
Lehetséges, hogy választott partnered nem felel meg az itt felvázolt elvárásoknak, de ettől még működhet a kapcsolat. Bár a siker nem túl valószínű. Szerelmed segítségével partnered talán felvállalja önmagát, vagy az is megeshet, hogy korábbi párkapcsolatát felrúgva veled új életet kezd. Vannak olyan szerencsések, akiknek sikerül az ilyesmi. Valójában nincsenek merev szabályai a kapcsolatteremtésnek, az általam kiválasztott hat kérdés is leginkább arra jó, hogy jelezze a szélesebb körben előforduló problémák lehetséges okait.
Udvarolni például manapság nem igazán szokás, mégis, egy hosszabb udvarlási szakasz sok szép élményt hozhat mindkettőtöknek. Adjatok időt magatoknak! Legalább egy-két órát, mielőtt ágyba bújtok. A szerelem kifejlődéséhez némi idő kell, mivel a szerelem mélyebb érzelmi kötődést kíván, mint egy másik test iránti fizikai vonzalom ki- illetve beteljesedése.
Fordította: Takács Judit
Következő rész:
– A melegség felvállalásának nehézségei