A meleg párkapcsolatok fogadtatásáról

Egy melegnek, mielőtt partnert találna, fel kell vállalnia önmagát, majd partnerével párként is el kell fogadtatniuk magukat: ilyenkor gyakran sokáig tartó harc kezdődik a partnerek családtagjaival a teljes elfogadás érdekében. Egy meleg páros számára az „igazi párként” való megjelenülés általában sokkal hosszabb ideig tart, mint ahogy ez a heteroszexuális kapcsolatoknál megszokott. A szülők heteroszexuális fiaikat szeretik nőügyeikről faggatni, egy meleg fiútól azonban nem szívesen kérdezősködnek arról, hogy kivel töltötte az elmúlt éjszakát – még akkor sem, ha amúgy tisztában vannak melegségével.

Az elfogadtatásért vívott harcoknak nagy a tétjük, és érdemes megnyerni őket, hiszen hosszú távon nagyon jól jöhet a pár számára az adott esetben érzelmi és anyagi támogatást nyújtó, kiegyensúlyozott családi háttér.

Én például akkor éreztem meg igazán a sokat emlegetett diszkriminációt, amikor meleg párkapcsolatomat felvállalva kezdtem mutatkozni. Melegségem ténye fölött, úgy tűnt, szemet hunytak a szüleim, vagyis egyszerűen nem vettek róla tudomást. Melegségemről tett otthoni vallomásom másnapján anyámat apám reakcióiról kérdeztem, mire ő azt felelte, hogy a kérdést még meg kell hányniuk-vetniük egymással. Egy hónap múltán ismét érdeklődtem anyámnál, aki azonban azzal hárított el, hogy még nem sikerült időt szakítaniuk apámmal a szóban forgó beszélgetésre – aztán ennyiben maradtunk. Párkapcsolatomról azonban már nem tudtak nem tudomást venni, ezzel már nekik is foglalkozniuk kellett.

Új partnerünk otthoni bemutatása nagyon izgalmas dolog: szeretnénk megosztani lelkesedésünket az otthoniakkal, ehelyett viszont fel kell készülnünk kelletlen megjegyzésekre, pillantásokra, kellemetlen helyzetekre is. Emlékszem, hogy fél évig nem beszéltem például a húgommal, aki visszavonta a kisfia születésnapjára szóló meghívást, miután kiderült, hogy a barátommal szerettem volna megjelenni náluk. A húgom azzal érvelt, hogy szívesebben találkozna a barátommal házon kívül, „semleges területen” – azt meg végképp nem akarta megérteni, hogy ezek után miért haragudtam meg rá. Talán egy magányos buzi gondolatával még meg tudott küzdeni valahogy, egy buzi páréval azonban már nem.

A közeli családtagok melegségünkkel kapcsolatos problémái általában nem abból adódnak, hogy nem szeretnek bennünket, vagy nem törődnek velünk – inkább abból, hogy nem értik teljesen a helyzetünket. Sokan gondolják, hogy szüleiknek egyátalán nincsenek melegséggel kapcsolatos személyesebb élményeik, pedig gyakran felfedezhető valaki a családban, akinek „gyanús” lehet az életformája: például egy udvariasan el-eltünedező, utazgató agglegény, akinek mindig akadt fontosabb dolga a nősülésnél… Vagy az sem ritka, hogy a szülők csak negatív eseteket ismernek. Így volt ez az én szüleimnél is, akiknek – mint később megtudtam – az egyik legrégebbi barátja meleg volt, és azzal tette tönkre mind a maga, mind a felesége életét, hogy időnként megszökött otthonról legújabb férfipartnerével, majd a kapcsolat felbomlásakor mindig visszatért feleségéhez… Így nem meglepő, hogy szüleim hasonlóan siralmas párkapcsolatokba képzeltek bele engem is.

Az igazi gondot nem is a tudatlanság jelenti, hanem a tudni nem akarás, a megtörhetetlennek tűnő csend, ami elszigetel, és lehetetlenné teszi a problémák feltárását és megoldását. A családdal való problémarendezés nagyon fontos: alapvető emberi igény a valahova tartozás, az elfogadás, ezért mindenképpen érdemes energiát áldozni a működőképes családi kapcsolatok megőrzésére.

Egy időben dolgoztam egy rádióadónak, ahol egy amerikai kiküldetés alkalmával magammal akartam vinni a partneremet is. Ezt a lehetőséget ugyanis felkínálták heteroszexuális kollégáim férjeinek és feleségeinek. Annak ellenére, hogy a rádiónál tudtak melegségemről, kérésemmel nagy kavarodást okoztam: az egyik főnök azzal indokolta aggodalmaikat, hogy meleg párként való nyilvános megjelenésünk valószínűleg rontaná a rádió ideális arculatát. Melegségem egyedülállóként nem látszott rajtam, így nem jelentett problémát munkaadóimnak, a partneremmel való kiutazás azonban nyilvánvalóvá tette volna a valós helyzetet, ezt pedig aggódó főnökeim szerették volna elkerülni.

Egy meleg párkapcsolatban élve tehát ugyazokkal az előítéletekből eredő nehézségekkel kell megküzdenünk, mint saját melegségünk felvállalásakor – de legalább ott vagyunk egymásnak mi ketten támaszként. Arra azonban jó odafigyelni, hogy az értetlen környezet által okozott kellemetlenségeket ne vétlen partnerünkön toroljuk meg.

Azt szokták mondani, hogy egy jól működő meleg párkapcsolat a legjobb ellenpélda a magányos szánalmas homoszexuálisra vonatkozó társadalmi beidegződésekre. Meleg partnerünk léte pedig melegségünk kézzelfogható bizonyítékává válik környezetünk azon tagjai számára, akik korábban nem akartak tudomást venni e jellemzőnkről. Ezután ők is bátrabban szembenézhetnek a valósággal: nemcsak velünk, de elsősorban saját érzéseikkel és azok vélhető okaival.

És „meleg menyegző” legyen-e?

A válások gyakoriságának ellenére a házasságkötés még mindig elég népszerű dolog. A házasságkötések indítékai általában háromfélék: személyes, társadalmi és jogi. A melegek egyelőre nem profitálhatnak a házasokat megillető jogi kedvezményekből (bár Magyarországon a meleg élettársi viszony elismerése hozott némi változást e területen – a ford.): a meleg párkapcsolatok egyelőre nélkülözik a heteroszexuális házasságból adódó tulajdoni, adózási és pénzügyi biztonságot.

Személyes szinten a házasságban az egymás iránti kötelezettségvállalás a legfontosabb. A párok arra esküsznek nyilvánosan, tanúk előtt, hogy szeretni és segíteni fogják egymást és közösen építik fel életüket. Házassági tanácsadóként sokszor találkoztam olyan együttélő heteroszexuális párokkal, akik azért vártak még a házasságkötéssel, mert nem érezték késznek magukat az egymás iránti kötelezettségvállaláshoz. Ennek többféle oka lehet: korábbi fájdalmas tapasztalatok éppúgy, mint a jelenlegi kapcsolat jövőjével kapcsolatos bizonytalanságérzet. Amikor egy meleg pár úgy érzi, hogy készek az egymás iránti tartós kötelezettségvállalásra, akkor erről – véleményem szerint – fontos ünnepi keretek között megemlékezni. Az emberiségnek szüksége van ünnepekre és szertartásokra: minden civilizációban megemlékeznek a maguk módján a születésről, egy pár egymásra találásáról vagy a halálról. Egy ünnepélyes szertartás a pár összetartozás- és biztonságérzetét erősíti, s ezekből az érzésekből egy kapcsolatban sosem lehet elég.

Az együttélés magánügynek minősül, a házasság viszont nyilvános társadalmi intézmény. Házasoktól gyakran hallható a „vele házasodtam össze, nem a családjával” kifakadás – tény, hogy a partnerek családjáról nehéz nem tudomást venni. Például egészen más egy, a család előtt ismeretlen baráttal szakítani, és más abbahagyni a kapcsolatot egy olyan partnerrel, akit a család is ismert és szeretett. Egy meleg pár ünnepe felér a kapcsolat kihirdetésével, nyilvánossá tételével. Egy ilyen ünnepélyes esemény után kevesebbet kell magyarázkodni a kapcsolat jellegéről, társadalmilag is komolyabbá válik a pár együttes életének megítélése – az elfogadottság mértékének növekedése pedig csak tovább erősítheti a pár összetartozását.

Fordította: Takács Judit

Következő rész:
– Hogyan birkózzunk meg anyósunkkal, apósunkkal?