Idén tavasszal a Cartafilus Kiadó gondozásában egy merőben szokatlan hangú és tartalmú könyv látott napvilágot. Szokatlan, mert magyar szerző nemigen nyúl a homoszexualitás témájához, és főleg nem szokta a bevezetőben elmondani: „homoszexuális vagyok”. Szokatlan, mert hívő katolikus – aki magáénak vallja „az Apostoli Hitvallás és a Nicea-Konstantinápolyi Hitvallás minden tételét”, magáénak tekinti a „Római Katolikus Egyház valamennyi tévedhetetlennek és visszavonhatatlannak deklarált tanítását” – ritkán bizonyítja ilyen pengeéles logikával a teológiai közvélemény hibás felfogását a homoszexualitással kapcsolatban vallott nézeteiről. S szokatlan, hogy egy 28 éves szerző ennyire kiforrott, tudományos érvekkel alátámasztott, meggyőző erejű, s ugyanakkor olvasmányos művel lépjen első próbálkozásra olvasói elé.
A könyv címe: Halállal lakoljanak?, s az egyértelműség kedvéért az alcím fölött (A homoszexuális ember és a kereszténység) egy rózsaszín háromszög jelzi már messziről, hogy kikről szól. Hogy kiknek, azt Birtalan Balázstól – a szerzőtől – kérdeztük, aki már 1993-ban egy hasonló című tanulmányt megjelentetett a MÁSOK-ban.
Birtalan Balázs: Amikor megírtam a könyvet, elsősorban magamra gondoltam, és arra, amin én keresztülmentem. Ha az olvasók közül egyvalaki is meg tudja úszni azokat a vargabetűket, amiket nekem kellett megtennem, már érdemes volt. Azokra a melegekre gondoltam, akik katolikusok, vagy katolikusok szeretnének lenni, de emiatt nem tudnak. Mert – ahogy velem is történt – kirúgják egy közösségből, vagy gyerekkorukban olyasmit hallottak a plébánostól, amit nem tudtak feldolgozni, és emiatt identitásválsággal küzdenek. Hogyha ezt elolvassák, akkor talán segítséget kapnak. Ez volt az első szempont. A második egy kettős misszió. A kereszténység missziós vallás. Kaptunk egy örömhírt, ezt az örömhírt terjeszteni kell. Az emberi butaság következtében ezt az örömhírt sok százezer ember elől elzárták és folyamatosan elzárják. Ez nem helyénvaló. Igenis a melegnek is joguk van arra, hogy ne legyenek kirekesztve abból, amit az egész világ kapott. A misszió másik része az igazságért való küzdelem. Az Egyházban vannak jóindulatú, gondolkodó emberek, viszont nem szembesültek még a homoszexualitás problémájával. Úgy érzem, hogy elég racionálisan sikerült felépíteni ezt a könyvet; ha elolvassák, talán megérlelődik bennük valami igény a változásra, változtatásra.
Mások: Számítasz arra, hogy egyházi körökben olvasni fogják a könyvedet, esetleg valami reagálás is várható?
B. B.: Abban biztos vagyok, hogy olvasni fogják, de nem tudom, lesz-e reakció. Az emberek félnek. Ha valakinek az a véleménye, ami az enyém is, amit a könyvemben képviselek, akkor sem várható, hogy hivatalosan pozitív vélemény elhangozzék. Hogy nem hivatalos fórumon kedvező lesz a fogadtatás, abban majdnem biztos vagyok, mert beszéltem már papoknak, püspököknek, teológusoknak az ötletről.
M.: A könyvben említed, hogy Magyarországon is vannak olyan papok, akik áldásukat adják a meleg párkapcsolatokra.
B. B.: A magam részéről egy ilyen papot ismerek, viszont többről hallottam, de a nevüket én sem tudom. Annyira titokban tartják a véleményüket, hogy az Öt Kenyér Közösség előtt sem merik fölvállalni.
M.: Az utolsó fejezetben a következő teendőket jelölöd meg az Egyház számára:
– „Az embertelen (és istentelen) megnyilvánulások rengeteg szenvedést okoztak a homoszexuálisoknak az elmúlt kétezer esztendőben. Úgy illene, hogy ezért nyilvánosan és hivatalosan megkövessék őket.”
– „Nem történt meg annak idején a homoszexuálisok deportálásának elítélése, szemben a zsidókéval. Ezt is pótolni kell…”
– „…sürgető feladat a hívek és a gyóntatók felvilágosítása… Ehhez hozzátartozik az előítéletek módszeres felszámolása.”
– „Meg kell szervezni a homoszexuálisok evangelizációját és pasztorációját.”
– „Az Egyháznak meg kell áldania az elköteleződni kívánó párok kapcsolatát.”
Ezek olyan forradalmi követelések, amelyek teljesítésére az Egyház nemigen lesz kapható a közeljövőben, még akkor sem, ha a gyeplőt érezhetően lazábbra fogják (például, bizonyos feltételek betartása mellett, a Vatikán a melegek számára is megnyitotta az utat a szentté avatáshoz).
B. B.: Sokan mondják Jézusra is, hogy forradalmár volt, bár természetesen sokkal több annál. Azt hiszem, nincs abban semmi újdonság, ha valaki tiltakozik amiatt, amivel nem ért egyet. Ezek között vannak olyan elképzelések, amelyekre a jelenlegi stádiumban is meglenne a lehetőség, és nem kellene hozzá nagy véleményváltoztatás. Ilyen például a melegek evangelizációjának a megszervezése.
Én lennék a legboldogabb, ha ez a könyv, amit most megírtam, muzeális emléktárggyá válna. Van fejlődés az Egyházban. Nem tudok egyetérteni azokkal, akik azt mondják, hogy a kereszténység hanyatlóban van. Fejlődőben van. Az más kérdés, hogy lassan fejlődik. Azt az állásfoglalást, hogy homoszexuálisokat is lehet szentté avatni, nem érzem alapvető változásnak a melegek megítélésében, hiszen van egy olyan kitétel, hogy „ha életükből kizárják a szexet”. Ezzel gyakorlatilag ott vagyunk, ahol eddig voltunk.
M.: A monogám kapcsolatot rendkívül szigorú módon értelmezed. A könyvből úgy tűnik, hogy te csak egy egész életre elkötelező kapcsolatot tartasz elfogadhatónak.
B. B.: A kereszténység szexuáletikája megoldatlan. Nálam sokkal jobban képzett teológusok vitatkoznak olyan alapvető kérdésekről, mint a monogámia, a válás lehetősége vagy a házasság előtti szexuális kapcsolat. Meggyőződésem, hogy az ember alapvetően képes a monogámiára. Tud egy társ mellett kiegyensúlyozott, egészséges életet élni, még akkor is, ha ez egy csomó lemondást követel. A hetero-, homo- és biszexuálisokra ugyanazok az erkölcsi törvények vonatkoznak. Nem a kapcsolatok nemével, hanem azok darabszámával van baj. Törekedni kell a monogámiára, de ha valaki még nem találta meg a társát, annak természetesen a keresés közben lehetnek tévedései. A legfontosabb kérdés, hogy ki milyen életet szeretne élni. Isten a szándékot nézi. Más dolog, mennyire sikerül megvalósítani, amiért küzdünk.
M.: Korábban Ferenczy Bence néven írtad alá a MÁSOK-ban megjelent cikkeidet. Hogy jutottál el a teljes coming out-ig, amikor nemcsak a saját neveden adod ki írásaidat, de az utcán is kitűzöd ruhádra a rózsaszín háromszöget?
B. B.: Az első lökést a barátommal való ismeretség jelentette. Ez a kapcsolat annyira stabil életformának látszik, hogy úgy éreztem, itt az ideje vállalnom a nevemet a nyilvánosság előtt is. Az evidens volt számomra, hogy a könyvem hiteltelen lenne, ha álnéven adnám ki. Ha nem tudom teljes mellszélességgel vállalni, akkor jobb meg sem írni.
A háromszöget nem magamnak tűztem ki, hanem másoknak. Ez a rózsaszín háromszög nem elsősorban a saját melegségemről szól, hanem a melegek helyzetéről. Ha nem lenne félreérthető, akkor nyugodtan kirakhatnám a sárga csillagot is, bár nem vagyok zsidó. Az adott szinten lényegtelen, hogy ahhoz a kisebbséghez tartozom-e, amelyiknek a jelképét viselem, akik mellé igazságos emberként és keresztényként oda kell állnom.
M.: Mit szólt édesapád a könyvedhez?
B. B.: Nagyon örült neki. Szerinte nemcsak a melegek és nemcsak a keresztények számára van mondanivalója. Sokkal többről van szó: az emberségről, az emberi jogokról.
Láner László
Kapcsolódó anyagok:
