Az idei filmszemlére készült, de a zsűri nem válogatta be a versenyfilmek közé. Az Uránia moziban mutatták be a többi, versenyen kívül vetített dokumentumfilmmel együtt. A filmszemle történelmében talán először fordult elő, hogy még aznap meg kellett ismételni az előadást, mert akkora volt az érdeklődés, hogy egyszeri alkalomra nem fértek be a nézők a terembe.
Frivaldszky Bernadett Halállal lakoljanak? című munkájáról van szó. Nem véletlen, hogy sok olvasó fülének ismerősen cseng, hiszen ez olvasható Birtalan Balázs könyvének borítóján is. A film pedig Birtalan Balázsról szól első megközelítésben. Valójában a szeretet egyházának érzéketlenségéről, a dogmákhoz való merev ragaszkodásról és arról, hogy lehet valakit a halál küszöbéig hajszolni. A film valódi drámában csúcsosodik ki, amikor dr. Beer Miklós segédpüspök (az egyetlen, aki hajlandó volt az egyház képviselői közül nyilatkozni) szembesül egy emberi tragédiával, amit a vallási közösségbe kapaszkodó, de homoszexualitása miatt kirekesztett volt tanítványa kínlódott végig. S az embernek óhatatlanul eszébe jut a megrázó József Attila-i sor: „Magad vagy, mondták: bár velük / voltam volna én boldogan”.
Mások: Számított ekkora érdeklődésre?
Frivaldszky Bernadett: A szokásos érdeklődést vártam, ami általában az információs vetítéseket kíséri. Ezeket a filmeket mindenki hanyagolja.
M.: Hogy talált rá Balázs történetére?
F. B.: Én a Duna tévénél dolgozom, és elküldtek tudósítani egy egyházi eseményről, a Pax Romana siófoki konferenciájáról. Kint ültem az előcsarnokban, amikor szóltak, hogy egy nagyon érdekes előadás zajlik odabent: egy magát nyíltan homoszexuálisnak valló fiatalember a saját kereszténységéről és homoszexualitásáról vall. Mire beérkeztem, addigra már be is fejezte, nekem annyi maradt, hogy odamenjek hozzá és megismerkedjek vele. Korábban csak annyit tudtam erről a témáról, hogy kifejezett elítélés övezi egyházi körökben. Aztán megismerek egy hús-vér személyt, és azt látom, hogy a poklok poklán megy keresztül. Ettől kezdve nem tudom ezt a dolgot erkölcsileg minősíteni. Látom, hogy ez egy feloldhatatlan helyzet, amiben ő őrlődik, de veszettül. Közben összebarátkoztunk, és egyre mélyebb szintjeit látom meg a szenvedéseinek. Rájöttem, hogy a történetről filmet kell csinálni.
M.: Az egyház kész volt egy dokumentumfilm keretében megvitatni a homoszexualitásról vallott álláspontját?
F. B.: Az a minimum, hogyha azt mondom: hót hülyének nézett mindenki. Én a vallási műsorok szerkesztőségénél dolgoztam. Amikor megtudták, hogy mivel kezdek foglalkozni, akkor lehúzták a redőnyt. Elindultak a pletykák, hogy leszbikus vagyok, és ezért érdekel a téma. A szerkesztőségen belül sem találtam megértésre. Aztán elkezdtem keresni valakit egyházi részről, de nagyon nem akart erről senki sem mesélni, mígnem véletlenül belebotlottam az esztergomi segédpüspökbe, Beer Miklós atyába, aki azt mondta, hogy ő nyitott erre a kérdésre. Egész véletlen, hogy Balázs pont az ő diákja volt. A sors a kezem alá játszotta a dolgokat.
M.: Amikor a filmbe belekezdett, akkor az alapvető célja az volt, hogy megmutasson egy ilyen helyzetet, vagy esetleg valami szemléletbeli változtatást is szeretett volna elérni?
F. B.: Tudom, hogy ez úgysem működik. Nekem az a része jutott, hogy megcsináljam a filmet, de az egész biztos, hogy ezzel semmit sem fogok elérni. Maximum a magam attitűdjét sikerült alaposan megváltoztatni. Természetesen az emberben él a változtatás szándéka, de sosem úgy szeretném az ilyen filmeket megcsinálni, hogy összeültessek szakértőket, és mondják el ilyen, olyan, amolyan tudományos szemszögből, hogy mi van. Én inkább abban hiszek, hogy egyvalakit hallgassunk végig ától zéig. És akkor legfeljebb a kedves néző azt mondja, hogy na jó, lehet, hogy ő valóban rendes ember, de azért a többitől mégiscsak féltem a gyerekemet. De lehet, hogy mások meg azt mondják: ha ennek az embernek, akit most megismertünk, a sorsa ennyire megrázó, akkor elképzelhető, hogy más sorsokban is van olyan, amitől érthetővé és elfogadhatóvá válik. Én már ezzel a témával kapcsolatban sok emberrel beszéltem, és már nem is értem, hogy miért probléma a probléma, és innentől kezdve nagyon probléma, hogy a dolog probléma.
M.: Azt mondja, hogy semmi sem fog megváltozni. De hiszen már a forgatás alatt is változtatott a film valakin. A segédpüspök, amikor végighallgatja Balázs majdnem tragédiába torkolló életét, mintha megtört volna.
F. B.: Én is így érzékeltem. Valóban úgy érezte, hogy ezzel a témával nem foglalkozott olyan mélységben, ahogy kellett volna. Forgatás közben nagyon kíváncsiak voltunk, hogy mi lesz a reakciója. De erre mi sem számítottunk.
M.: Ha már ennyire beleásott a meleg-keresztény problémakörbe, akkor ez azt is jelenti, hogy újabb filmek fognak készülni?
F. B.: Nyilvánvaló, hogy ennek folytatása lesz. Már három emberrel forgattam, akik szintén keresztények és szintén homoszexuálisok. És még nagyon sokan jelentkeztek, hogy el szeretnék mondani az életüket. Nagy tanulság volt számomra, hogy annyira beleszorult az emberekbe ez az egész fájdalom, hogy hihetetlenül sokan akarnak beszélni erről, de nekem már le kellett állítanom a jelentkezőket, mert még arra a háromra sem tudtam pénzt szerezni.
Láner László
Kapcsolódó anyagok:
