TUDD, MIRE SZÁMÍTS
KÉRDEZD MEG MAGADTÓL…
VESZTESÉGET FOGNAK ÉREZNI
1. SZAKASZ: DÖBBENET
2. SZAKASZ: TAGADÁS
3. SZAKASZ: BŰNTUDAT
4. SZAKASZ: AZ ÉRZÉSEK KIFEJEZÉSE
5. SZAKASZ: DÖNTÉSHOZÁS
6. SZAKASZ: TELJES ELFOGADÁS

TUDD, MIRE SZÁMÍTS

(Mások, 1999/6.)

A legtöbben tipikus szakaszokat járnak végig

Ez a szöveg a meleg és leszbikus fiatalok tájékoztatására készült, és leírja, min szokott a legtöbb szülő keresztülmenni, mikor gyerekük „előbújik”, azaz elmondja nekik, hogy homoszexuális.

A szakaszok a következők: döbbenet, tagadás, bűntudat, érzésnyilvánítás, személyes döntéshozatal, teljes elfogadás.

Csak akkor kerülhet sor erre a folyamatra, ha birkóztál már azzal a kérdéssel, előbújj-e szüleidnek, és ha úgy döntöttél, rászánod magad. Az elkövetkezőkben javasolt módszer és ötletek arra a feltevésre épülnek, hogy úgy sejted: egyik szülőd vagy mindkettő megértő lesz, sőt melléd fog állni, ha elég időt kap.

Ez az írás lehet, hogy nem lesz hasznos számodra, ha komoly kétségeid vannak, meg tudnak-e barátkozni szüleid ezzel a gondolattal, és attól tartasz, esetleg megszakítják veled a kapcsolatot.

Különféleképpen élik át az egyes szakaszokat

Figyelmeztetés: Minden család más és más. Bár a legtöbben valószínűleg az itt felvázolt szakaszok szerint fognak reagálni, ne várd pontosan ezt a szüleidtől. Az illusztrációkat és ötleteket olyan szülőkkel való beszélgetésekből szűrtük le, akik részt vettek a philadelphiai „Leszbikusok és Melegek Szülei és Barátai” szervezet találkozóin. (Az eredeti szöveget egy amerikai meleg fiú apja írta, de a fordítást igyekeztünk az itteni lehetőségekhez igazítani.)

Kevés olyan „mintaszerű” szülő van, akire teljesen ráillik a következő leírás. Ha tudod, mi áll előtted, és hogy hogyan reagálj segítőkészen, akkor könnyebb lesz megtenned ezt a lépést bizonyos felkészültséggel és lelkierővel.

KÉRDEZD MEG MAGADTÓL…

Tisztázd magadban

1. Biztos vagy a nemi irányultságodban? Ne gyere elő a dologgal, ha nem tudsz teljes bizonyossággal válaszolni arra a kérdésre: „Biztos vagy benne?” Ha te bizonytalan vagy, akkor a szüleid is elbizonytalanodnak, és nem fognak megbízni a döntésedben.

2. Megbékéltél melegségeddel? Ha bűntudattal küszködsz és depressziós időszakaid vannak, inkább várj még, mielőtt a szüleiddel beszélnél. Az előbújáshoz hallatlanul nagy energiára lehet szükség részedről; pozitív önértékelést és kitartást kíván majd meg tőled.

3. Van, aki támogat? Ha szüleid reakciója megvisel, legyen egy ember vagy csoport, akihez bizalommal tudsz fordulni érzelmi támogatásért és megerősítésért. Létfontosságú, hogy meg tudd őrizni az önbecsülésedet.

4. Elég tájékozott vagy a homoszexualitással kapcsolatban? Szüleid reakciója nyilván olyan ismereteken fog alapulni, amelyeket a homofób (melegellenes) társadalom nyújtott nekik az életük során. Ha előzőleg mélyebben utánaolvastál a témának, segítségükre lehetsz majd azzal, hogy megbízható információkat és kutatási eredményeket hozol tudtukra.

5. Milyen a légkör otthon? Ha van rá módod, hogy megválaszd, mikor beszélsz velük, fontold meg az időzítést. Olyan alkalmat válassz, amikor nem foglalja le őket közeli barát halála, küszöbön álló műtét, elbocsátás a munkahelyről vagy ilyesmi.

6. Tudsz türelmes lenni? Szüleidnek időre lesz szüksége, hogy megemésszék ezt a hírt, ha még nem tűnődtek ezen, mielőtt közölted volna velük. A folyamat eltarthat hat hónapig vagy akár két évig is.

7. Miért épp most akarsz előbújni? Remélhetőleg azért, mert szereted őket és mert rossz érzés neked az a távolság, amit közöttetek érzel. Semmiképpen se bújj elő dühösen vagy veszekedés közben, fegyverként használva a nemi irányultságodat.

8. Van, ami segíthet nekik eligazodni ebben a témában? A homoszexualitásról a legtöbb heteroszexuális keveset tud. Legyen kéznél nálad legalább valamelyik a következők közül: egy könyv vagy más nyomtatott anyag, amit odaadhatsz a szüleidnek, a Meleg Háttér telefonszáma, vagy egy nem meleg pszichológus neve, aki megfelelőképpen foglalkozhat a kérdéssel.

9. Függésben vagy anyagilag a szüleidtől? Ha el tudod képzelni, hogy beszüntetik hozzájárulásukat tanulmányi költségeidhez vagy hogy kitesznek a lakásból, esetleg várj addig, amíg ezzel nem tudnak már sakkban tartani.

10. Általában véve milyen a viszonyod a szüleiddel? Ha eddig jól megvoltál velük, és mindig is érezted a szeretetüket – és viszonoztad is –, bizonyára képesek lesznek megbirkózni ezzel a problémával.

11. Milyen az erkölcsi felfogásuk? Ha a társadalmi kérdéseket általában szélsőségesen ítélik meg a jó–rossz, erényes–bűnös végletei szerint, felkészülhetsz, hogy komoly probléma lesz számukra szembenézni a nemi irányultságoddal. Ha viszont volt bennük bizonyos rugalmasság, amikor más, változó társadalmi kérdésekről alkottak véleményt, akkor számíthatsz rá, hogy hajlandóak lesznek veled együtt ezt is feldolgozni.

12. A saját döntésed ez? Nem kötelező mindenkinek előbújnia a szüleinek. Ne hagyd magad belehajszolni, ha nem vagy biztos benne, hogy jobb lesz így neked – akármilyen is lesz a fogadtatás.

VESZTESÉGET FOGNAK ÉREZNI

A szülők és a gyerekek szerepet cserélnek

Amikor előbújsz a szüleidnek, lehet, hogy azt fogod tapasztalni, hogy egy időre megfordulnak köztetek a szülő–gyerek szerepek. Szükségük lesz rá, hogy tanuljanak a tapasztalataidból. Amíg szüleid a feltárulkozásoddal foglalkoznak, magadra kell venned a „szülői” szerepet: hagyj nekik időt arra, hogy kifejezzék érzéseiket és hogy megértsenek számukra új dolgokat.

Ez nem lesz könnyű. Bizonyára azt kívánod majd, hogy rögtön felfogják és megértsék életednek ezt a fontos részét.

Könnyen türelmetlenné válhatsz. Sokszor meg kell majd ismételned ugyanazokat a dolgokat. Ha egyszer elmagyaráztál valamit, még nem jelenti azt, hogy meg is hallották. Nehezen fogják megérteni – eleinte bizony fájdalmasan nehezen. Az érzelmeik útját állhatják az értelmes gondolkodásnak.

Adj nekik időt és teret. Gondolj bele, min mentél te is keresztül; éveken át küzdöttél magadban ezzel! Bár azok a nehézségek, amelyek szüleid előtt állnak, hasonlóak a te küzdelmeidhez, a különbség az, hogy te előbbre vagy a folyamatban, mint ők. Légy türelemmel.

Elszakadás és veszteség

Sok család úgy fogadja ezt a hírt, mint szeretett és jól ismert fiuknak vagy lányuknak valami átmeneti elvesztését – szinte mint a halálát. Elizabeth Kübler-Ross így írja le azokat a szakaszokat, amelyeket egy hozzánk közel álló személy halálakor érzünk: tagadás, düh, alkudozás, levertség és elfogadás. Éppúgy, mint a gyász esetén, a melegek és a leszbikusok szüleinek első reakciója rendszerint az elszakadás és az elveszítés.

Emlékszem, a fiam egyszer reggelit készített a tűzhelynél, mialatt én a konyhaasztalnál ültem és újságot olvastam. Ránéztem, és azt szerettem volna mondani: „Nem tudom, ki vagy, de bárcsak elmennél és hazaküldenéd Tedet, a fiamat.”

A szülők veszteséget éreznek, amikor a gyerekük előbújik, de ez valószínűleg csak átmeneti.

A szakaszok nem mindig ezek

Bár az itt leírt szakaszok a legtöbb emberre érvényesek, nem mindenkinél ilyen sorrendben jelentkeznek. Néha soron kívül jön egy szakasz, máskor valamelyik kimarad. Egyesek három hónap alatt végighaladnak rajtuk, másoknak ez évekbe telik.

Néhányan – gyakran önsajnálatuk miatt – egyáltalán nem jutnak előbbre. Mindenesetre a kezdeti érzés rendszerint valamiféle veszteség.

Sok szülő úgy gondolja, hogy a gyerekét születése óta ismeri és érti. Még ha folyton a régi történeteket idézik is föl – és néha kisül, hogy belezavarodnak, mikor el akarják mesélni valamelyiket –, a legtöbbjük szilárdan meg van győződve: igenis tudják, mi megy végbe a gyerek lelkében.

Elveszítik a képet, amely a gyerekükről élt bennük, és nem tudják még, mit fognak szólni ahhoz az igazi személyhez, aki az elképzeltnek a helyébe lép. Valószínűleg azokat éri a legnagyobb megrázkódtatás, amikor a gyerekük előbújik, akik a legmélyebben élik át a veszteséget és az elutasítást.

Nem is annyira ők szakadnak el a gyereküktől, hanem inkább úgy érzik, hogy a gyerekük szakadt el tőlük szándékosan.

Megrázó felismerés

Először tapasztalják meg az elszakadást – amelynek te már valószínűleg évek óta tudatában vagy. Ez megrázó felismerés. Ha mindkét fél megértéssel és türelemmel áll hozzá, helyre lehet állítani ezt a kapcsolatot. Ez általában javul, hiszen kölcsönös őszinteségre épül.

1. SZAKASZ: DÖBBENET

Ha fogalmuk sincs róla

Számíthatsz rá, hogy az első szakasz a döbbenet lesz, ha szüleidnek fogalmuk sincs róla, miről akarsz velük beszélni. Éppúgy tarthat tíz percig, mint egy hétig; rendszerint pár nap alatt elmúlik. A megrázkódtatás természetes dolog, ezt mindnyájan átéljük, sőt egy ideig szükséges is ahhoz, hogy elkerüljük a ránk törő heves fájdalmat és ellenérzést.

Magyarázd el, hogy eddig nem tudtál egészen őszinte lenni velük, és hogy nyomaszt a távolság, ami az évek során kialakult köztetek.

Hangsúlyozd az irántuk való szeretetedet. Mondd el többször is. Bár lehet, hogy eleinte nem fogják jól fogadni a vallomásodat, ez hatással lesz rájuk azokban az órákban, amikor egyedül vannak és ezen töprengenek.

Juttasd eszükbe, hogy ugyanaz az ember vagy ma, aki tegnap voltál: „Tegnap, mielőtt elmondtam, szerettetek; nem változtam meg azóta. Ugyanaz vagyok ma, mint aki tegnap voltam.”

Ha már tudták

Olykor a szülő egyáltalán nem él át megrázkódtatást: „Mindig is tudtam, hogy te más vagy; gondoltam is rá, hogy talán erről van szó. Rendben van. Szeretlek. Segítened kell majd, hogy megértsem és elfogadjam a valóságot.”

Néha azt mondják: „Már régóta tudtuk egy levélből, amit tavaly nyáron az asztalon felejtettél; vártuk, hogy elmondd.” Ilyenkor jóval könnyebb a dolgod, mivel néhány szakaszon már a maguk erejéből végigküszködték magukat.

2. SZAKASZ: TAGADÁS

Pajzs a fenyegetettség ellen

A tagadás segít az embernek védekezni a fenyegető vagy fájdalmas hírek ellen.

Különbözik a megrázkódtatástól, mert jelzi, hogy az illető hallotta az üzenetet, és megpróbál védekező mechanizmust kiépíteni, hogy elhárítsa.

A tagadás sok formában megjelenhet: ellenségesség („Az én fiam ugyan nem lesz buzi!”), figyelmen kívül hagyás („Jól van, szívem; és mit kérsz vacsorára?”), nem törődés („Ha ezt az életmódot választod, én hallani se akarok róla.”) vagy félresöprés („Ez csak egy átmeneti állapot, majd túlleszel rajta.”).

Azok miatt a benyomások miatt, amelyek homofób (melegellenes) társadalmunkban érték őket és amelyeket magukévá tettek, nem fogják tudni reálisan megítélni homoszexuális irányultságodat.

Tagadásuk sokféleképp megnyilvánulhat a derült elrévedéstől a hisztérikus sírásig vagy kiabálásig. Sok szülő egy közbülső megoldáshoz folyamodik; gyakran sírva fakadnak.

Azt hittük, valami megzavarta

A feleségem és én biztosak voltunk benne, hogy a fiunk csak belesodródott a meleg-felszabadítási mozgalom valamilyen formájába, amely magával ragadta, mert veszélyesnek és izgalmasnak tűnt a számára. Azt hittük, az keltette föl az érdeklődését, mikor a médiában szó esett a homoszexualitásról, és hogy még nem elég érett ahhoz, hogy tudja, mit is akar valójában.

Ragaszkodtunk hozzá, hogy egyszer elmenjen pszichiáterhez, hogy levezetődjön az a harag, ami az eltelt több mint egy év alatt felhalmozódott. Belegyeztünk, hogy egy külön alkalommal mi is elmegyünk az orvoshoz. Ted két vagy három látogatása után a pszichiáter porrá zúzta tagadásunk védekező mechanizmusát: „Én már sok meleg fiatalnak segítettem, és határozottan úgy gondolom, ez nem csupán múló szeszély; meg vagyok győződve róla, hogy az önök fia meleg.”

Ha azt akarják, hogy pszichológushoz menjél

Jó, ha készen állsz arra, hogy egy vagy két pszichológus nevét javasold, ha szüleid úgy vélik, a tanácsadás segítene tisztázni a zavarodottságukat. Érdemes nem meleg szakembert ajánlani, mert szüleid „elfogulatlan” álláspontot akarnak majd hallani.

Ha rá akarnak bírni, hogy te menj el pszichológushoz, javasold, hogy veled párhuzamosan ők is menjenek el oda ugyanannyiszor. Lehet, hogy nem tetszik majd nekik az ötlet, mivel semmi szükségük segítségre; viszont biztos jó néven fogják venni, ha van, akivel beszélhetnek.

Lehet, hogy szüleidnek jól jön némi segítség, hogy megértsék, nem csak az „normális”, ami „szabványos”. Ők biztos úgy gondolják, hogy a homoszexualitás nem normális.

Segíthetsz nekik azzal, hogy elmagyarázod, hogy bár nem a homoszexualitás a szabvány, számodra ez a természetes. Hívd fel rá a figyelmüket, hogy a világ minden részében van kivétel a szabvány alól: míg a legtöbb ember jobbkezes, egyesek balkezesek; bár a legtöbb embernek ugyanolyan színű a két szeme, egyeseknek más-más színű.

Lassanként meg kell érteniük, hogy noha nemi irányultságod nem tartozik a szabványhoz, ez egy természetes és őszinte viselkedés a részedről.

Túljutni a tagadáson

Ha tagadásuk „Nem akarok beszélni róla” formában nyilvánul meg, próbálkozz meg egy szelíd és óvatos kezdeményezéssel, ha körülbelül egy hét múlva sem változtatnak véleményt. Finoman vesd föl a témát, amikor nyugodtnak tűnnek: „Apu, éveken át szerettem volna beszélni erről veled, kérlek, ne taszíts ki az életedből. Nem tudom tovább elviselni azt a terhet, hogy hazudok neked. Szeretlek és szeretném, ha továbbra is viszontszeretnél.” Személyes formában fogalmazd meg, amit mondasz, hogy ezáltal áthatolj a védekezésükön.

Nem kell többet mondanod nekik, mint amennyit kérdeznek. Ha kéretlenül avatod be őket az élményeidbe, azzal csak azt éred el, hogy erősebb védekezést fognak kiépíteni. Csak arra válaszolj, amit kérdeznek; a többi kérdésre majd máskor kerítenek sort. Mivel félszegségük miatt nem fogják tudni egykönnyen megfogalmazni a kérdéseiket, lehet, hogy tisztáznod kell majd a kérdést, mielőtt válaszolni kezdesz.

Az egyik szülő lassabb lehet

Készülj fel rá, hogy szüleiddel egyenként foglalkozz, ha szükséges. A legtöbb házaspár úgy fogadja ezt a feltárulkozást, amint a többi megrázkódtatást: egyikük felveszi a vezető szerepet, és a másikat megelőzve elindul a megoldás felé. Ne légy mérges a lassabbikra.

Nem ritka, hogy a párok kapcsolatában zavar támad, mikor ez a téma fölmerül. Az, aki látszólag gyorsabban alkalmazkodik, esetleg fölvetheti, hogy hitvese valósággal örömét leli a szenvelgésben; amelyikük pedig lassabban reagál, talán úgy gondolja, hogy a másik túl könnyedén elfogadja a helyzetet.

Azok között a szülők között, akik különböző iramban haladnak, feszültség jöhet létre, akár kimondva, akár kimondatlanul.

3. SZAKASZ: BŰNTUDAT

Úgy érzik majd, elrontottak valamit

A legtöbb ember, amikor szembekerül a homoszexualitással, először „problémának” fogja fel, és azt kérdezi: „Mitől van?”. Azt hiszik, ha meg tudják határozni az okot, akkor már nincs messze az orvosság.

Számomra a kérdés magammal szemben merült föl: „Mit csináltam rosszul?”

Akár genetikai, akár környezeti eredetűnek tekintettem az okát, egyértelműen én voltam a hibás. Kétségbe vontam azt a férfi szerepmodellt, amit nyújtottam; felülvizsgáltam férfiasságomat.

Egy ideig, bármely oldalról is vizsgáltam a helyzetet, meg voltam győződve róla, hogy én vagyok a probléma fő forrása. Olyan érzés volt, ami miatt túlságosan szégyenkeztem és szomorkodtam ahhoz, hogy bárki mással megosszam. Bár többnyire mindkét szülő hibásnak érzi magát, valószínűleg erősebben érzi ezt az, aki a gyerekkel azonos nemű.

Aztán egyik nap így szólt a feleségem: „Szerintem nem túl ésszerű dolog hibáztatni magad: két fiút neveltél, egyikük meleg, a másik nem. Más tényezők kell, hogy közrejátsszanak.”

Az egyedülálló szülők még inkább felelősnek érzik magukat

Elég gyakori, hogy az egyedülálló szülők még inkább vádolják magukat párjuk korábbi elvesztése, a tőle való elszakadás vagy válás miatt: „Tudtam, hogy csődöt mondok veled; képtelen voltam anya is meg apa is lenni egyszerre.”

Amikor a szülők hibásnak érzik magukat, csak magukra koncentrálnak. Ilyenkor még nem törődnek azzal, te min mentél keresztül; túlságosan el vannak foglalva magukkal ahhoz, hogy a te gondjaidra figyeljenek.

Mivel ők a szüleid, lehet, hogy nem tudják beismerni neked a bűntudatukat. Egy ilyen érzést neked elismerni olyan, mintha azt mondanák: „Én okoztam neked ezt a szörnyűséget; én tettelek téged mássá. Engem hibáztass.” Egy szülőnek nem öröm ilyen szerepet fölvenni.

Mondd el nekik, hogy nem az ő hibájuk

Számtalan módon segíthetsz nekik. Nyugtasd meg őket, hogy az ok szerinted nem olyan egyszerű, amilyennek ők látják. Mondd el nekik, hogy sok elmélet van, és hogy a homoszexualitás eredete nem ismert.

Gondoskodj számukra könyvről vagy más nyomtatott anyagról, amit odaadhatsz nekik. Ezen a ponton lehet, hogy érdeklődnek egy könyv iránt, mert ezt tekintélynek érezhetik. Tartsd készenlétben, amid van, hogy odaadhasd nekik; ne maguknak kelljen utána járniuk.

Most talán hajlandóak beszélni egy megbízható baráttal; egyesek talán paphoz akarnak majd fordulni. Nem lesz könnyű eltántorítanod őket egy olyan embertől, akit ők választottak, ha attól tartasz, az az ember nem fog hasznukra válni.

Ha ismersz olyan szervezetet, ami segített már más családoknak, tartsd készenlétben a nevét.

Egy melegközpontú iroda bizonyára a segítségükre lehet, de nem szívesen fognak az „ellenséges táborba” menni segítségért. Add meg nekik a Meleg Háttér telefonszámát, vagy Natália nevét és számát, vagy más szülőkét, akik előzetesen beleegyeztek, hogy beszéljenek velük. Ne várd tőlük, hogy azonnal reagáljanak ezekre az ötletekre; a szégyenkezésük és bűntudatuk lehet, hogy visszatartja őket. Ha ellátod őket ezekkel az információkkal, az olyan, mint elültetni egy magot, amely idővel gyümölcsöt hoz.

4. SZAKASZ: AZ ÉRZÉSEK KIFEJEZÉSE

Elismerik az érzelmeiket

Amikor világossá válik, hogy a bűntudatnak és az önvádnak nincs értelme, a szülők készen állnak rá, hogy kérdéseket tegyenek föl, meghallgassák a válaszokat, és elismerjék az érzéseiket. Ekkor kerülhet sor a legeredményesebb beszélgetésekre te és a szüleid között.

Most kezdenek majd az érzések teljes bőségükben ömleni: „Sajnálom, hogy nem lesz unokám.”, „Kérlek, ne mondd el senkinek a családban; nem tudnék erről senki mással beszélni.”, „Olyan egyedül érzem magam, meg vagyok bántva; azt hiszem, jobb volt, amíg nem tudtam.”, „Hogy okozhatsz nekünk ekkora fájdalmat?”, „Bárcsak meghaltam volna.”.

Mivel a homofób társadalomban való életed során biztos magad is találkoztál már ezeknek az érzéseknek a többségével (elszigetelődés, félelem a visszautasítástól, megbántottság, zavarodottság, félelem a jövőtől stb.), elmondhatod nekik, mennyiben voltak hasonlóak a te érzéseid az övékhez.

Adj viszont nekik elegendő időt, hogy kifejezzék magukat; ne hagyd, hogy a te igényeid elnyomják az övéket. Ha még nem olvastak erről és nem beszéltek még erről más szülőkkel, javasold nekik újból, hogy vegyék igénybe valamelyiket. Ajánld fel, hogy elolvasod és megbeszéled velük a könyv egyik fejezetét, vagy hogy elmész velük egy szülőtalálkozóra.

Harag és sértődöttség

Fiunk, Ted, korábban szelíden felvetette, hogy találkozzunk Dannel, a barátjával. Eleinte nem érdekelt minket ez az ötlete, mert mikor már nem magunkat vádoltuk azért, ami történt, elkezdtük Dant vádolni.

Dühös voltam, hogy ilyen katasztrófa sújtotta otthonunkat; biztos voltam benne, hogy tönkre fogja tenni az életünket. Mindig is úgy éreztem, hogy jó szülők vagyunk, akik aligha érdemlik ezt. Ted iránti haragom ritkán nyilvánult meg, de ott volt bennem, és foglalkoztatott.

A harag és a sértődöttség valószínűleg a leggyakrabban kifejezett érzések.

Ezek gyakran felszíni érzések, amelyek rosszindulatúnak és kegyetlennek tűnnek. Ahhoz, hogy szüleid túljussanak ezeken, jobb, ha kimondják ezeket az érzéseket, mint ha elrejtik őket és megpróbálják letagadni a létezésüket. Ezekkel nehéz lesz boldogulnod. Lehet, hogy majd kísértést érzel, hogy visszalépj, mert bánod, hogy valaha is fölvetetted ezt a témát.

De tarts ki; már nincs visszaút. Amikor elkezdik kimondani ezeket az érzéseket, akkor már úton vannak afelé, hogy túltegyék rajtuk magukat.

5. SZAKASZ: DÖNTÉSHOZÁS

Útelágazás

Mikor az érzelmi megrázkódtatás lecsillapodik, szüleid egyre racionálisabban fognak hozzáállni a témához. Gyakori, hogy ilyenkor visszavonulnak egy időre, és átgondolják az előttetek álló lehetőségeket.

Ez olyan, mint mikor elérkezünk egy útelágazáshoz, ahonnan számos ösvény vezet tovább, és választanunk kell közülük. Az, hogy valaki milyen döntést hoz, mutatja, hogy milyen felfogást tud magáévá tenni a helyzet megoldásakor.

Nem biztos, hogy mindkét szülő ugyanazt az utat választja. Rengeteg tényező befolyásolja, melyiket válasszák. Ha olvasnak a homoszexualitásról és beszélgetnek más szülőkkel, az valószínűleg arra fogja ösztönözni őket, hogy jobban elfogadják a dolgot. Fontos szerepe lesz annak, hogy vallásosak-e. Annak is lehet bizonyos hatása, hogy liberális vagy konzervatív-e az álláspontjuk, amelyhez alapjában véve tartják magukat.

Lényeges tényező, hogy mennyire tartják fontosnak a veled való kapcsolatuk helyreállítását. Sokféle tényező fog hatni rájuk, amíg kialakul, hogyan álljanak hozzá a témához. Háromfajta döntésről lesz szó:

A segítőkész szülő

A legtöbb szülő továbbra is szereti a gyerekét oly módon, amely lehetővé teszi, hogy kimondják: „Szeretlek”, hogy elfogadják a gyerekük nemi irányultságát a maga valójában, és hogy támogassák őt. Sőt most, hogy a szülők és a gyerekek közötti kapcsolat a kölcsönös őszinteségre és bizalomra épül, a legtöbb szülő azt mondja, hogy kapcsolatuk jobb, mint valaha. Mindkét fél kezdi jobban érezni magát amiatt, ami történt.

Bár talán azelőtt is volt róla sejtelmük, a segítőkész szülők egyre inkább ráéreznek érzelmi szükségleteidre. Elkezdenek érdeklődni, hogy milyen problémákkal kell szembenézned. Bár azelőtt is volt róla sejtelmünk, feleségem és én kezdtünk egyre inkább ráérezni a fiunk igényeire, és arra, hogy min ment keresztül. Egyenesen meg voltunk döbbenve, hogy éppolyan jól túljutott minden feszültségen és problémán, mint a megelőző években.

Az, hogy már mindent tudtunk, és hogy szerettük őt, hamar ráébresztett minket, hogy felajánljuk a segítségünket néhány problémája megoldásához, és így valamelyest enyhítsük a feszültségeit: egy egyszemélyes szoba az egyetemi kollégiumban lehetővé tenné számára, hogy a saját életét élje, és hogy ne kelljen mentegetőznie vagy magyarázkodnia a szobatársának. Egyre többször hívtuk meg Dant, és lassanként családunk fontos tagjává vált. Amikor Ted elmondta a fivérének, már tudtunk beszélni Louisszal és támogatni Tedet.

Eddig és nem tovább

A szülők néha úgy reagálnak, hogy leszögezik, ez egy olyan téma, amihez nincs szükség semmi további vitára. Noha tudnak beszélni róla, túl labilisak ahhoz, hogy foglalkozzanak vele. Eddig eljutottak, és nem áll szándékukban továbblépni.

Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy rosszul állnak hozzád. Tisztában vannak a korlátaikkal, és nem akarják, hogy azokon túlra taszítsák őket. Bár tiszteletben kell tartanod ezt a hozzáállást, továbbra is próbálkozhatsz azzal, hogy előrébb segíted őket.

Tudasd velük, hogy szereted őket – szavakban és tettekben. Finoman avasd be őket pár dologba, ha irányultságoddal kapcsolatban foglalkozol valamivel, pl. meleg csoportok, amelyekben működsz (társadalmi munka, vallás, sport).

Ügyelj rá, hogy ne távolodjanak el tőled.

Mutasd be őket pár barátodnak; ha találkoznak más homoszexuális emberekkel (kis számban), az segítségükre lesz, hogy lebontsák azokat az előítéleteket, amelyeket esetleg hordoznak.

Állandó hadiállapot

Egyes esetekben nemi irányultságod állandó hadiállapot színtere lehet. Mindenre, amit mondasz és csinálsz, úgy tekintenek, mint „problémád” egy tünetére: mikor kelsz és mikor fekszel, hogy beszélsz, milyen barátaid vannak, milyen pályára készülsz, milyen tanuló vagy stb. (Ez valójában talán éppen azt mutatja, ha egy szülő úgy érzi, saját maga nem tud helytállni.)

Amíg ez az állapot tart, mindkét szülő és a gyerek egyaránt vesztésre áll. Általában ha egy szülő ilyen szélsőséges szerepet vesz föl, a másik szülőnek nem könnyű olyan szerepet találni, amely távol áll ettől. Amikor a gyerekükről van szó, a szülők látszólag gyakran támogatják egymást – még ha zárt ajtók mögött nem is egészen értenek egyet.

Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb szülő megenyhül, aki (ha van rá mód) ellátogat egy szülőtalálkozóra vagy személyesen elbeszélget egy segítőkész szülővel. Ha nem akarnak találkozóra menni, talán egy csendes étteremben hajlandóak lesznek pár más szülővel találkozni. Ha minden erőfeszítés csődöt mond, ne hagyd, hogy a helyzet úrrá legyen rajtad. Keress egy szülőpótlékot vagy egy barátot, akihez tudsz fordulni támogatásért.

Visszaesések

Fontos, hogy szóljunk a visszaesésekről. A problémamegoldás és a véleményváltoztatás gyakran úgy néz ki, hogy két lépés előre, egy lépés hátra.

Egyáltalán nem meglepő, ha egy szülő visszacsúszik egy vagy két lépést, és újra elővesz valamit, amiről azt hitted, hogy már túl vagy rajta. Adj neki időt, hogy újból feldolgozza. Csalódni fogsz, mikor ez megtörténik, de a változások rendszerint ilyenek.

6. SZAKASZ: TELJES ELFOGADÁS

Nem minden szülő jut el idáig

Egyes szülők eljutnak idáig. A legtöbben szeretni fogják a gyereküket, bár nem fogadják el végleg az életvitelét. Sokan odáig is eljutnak, hogy egyenesen magasztalják gyerekük egyediségét. Ezek a szerencsés emberek úgy tekintik a homoszexualitást, mint az emberi nemiség jogos kifejezését.

Amikor megkérdezik őket, szeretnék-e, hogy megváltozzon a gyerekük, azt felelik: „Inkább azt szeretném, ha a mi homofób társadalmunk változna meg, hogy a gyerekünk elutasítás és félelem nélkül élhesse az életét.”

Azok a szülők, akik eljutnak eddig a szakaszig, szembesülnek bűntudatukkal, hogy egy bűnös társadalom, egy homofób társadalom részét képezik. Eltűnődnek a meleg témájú vicceken, amelyeket éveken keresztül nevetve meséltek. Elkezdik felfogni azokat a nehézségeket, amelyeket tudtukon kívül okoztak a gyereküknek. Ez az önmagukkal való kiegyezés hozzájárulhat, hogy új fényben lássák a melegek és a leszbikusok elnyomását.

Kezdenek nyíltan beszélni az elnyomás ellen; beszélgetnek barátaikkal a felmerült kérdésekről, hogy felvilágosítsák őket. Támogatják fiuknak vagy lányuknak a meleg barátait, szülőtalálkozókra járnak (ha megszervezték már), hogy más szülőknek segítsenek; röviden elköteleződnek e mellett az ügy mellett, és megtalálják, hogyan működjenek közre benne a nekik megfelelő módon. Egyesen bátran végzik ezt, mások csendesen tevékenykednek rajta.

A mi történetünk

Nagyjából két évvel azelőtt, hogy megtudtuk volna ezt Tedről, kezdtük érezni, hogy a fiunk fokozatosan eltávolodik a családtól. Azt hittük, ez csak egy időszak, amelyen éppen keresztülmegy, és amint túljutott ezen az „időszakon”, észhez tér majd, és az ő élete meg a miénk újra egy vágányra kerül.

Hogy segítsünk neki, időről időre megpróbáltunk közel kerülni hozzá. Egyik hónapban azon igyekeztünk, hogy a barátai legyünk; érdeklődtünk, mit csinál, és jókora mozgásteret hagytunk neki. Mikor ez nem vált be, úgy próbáltuk meg észre téríteni, hogy határozottan és szigorúan léptünk föl. Mindannyiunk bosszúságára semmi sem használt.

Egyre inkább kezdett tudatosodni a feleségemben, hogy lassanként „elveszítjük” a fiunkat. Azt hittük, ez egy tipikus szülő–kamasz közti kommunikációs szakadék, amely úgy tűnik, lassan, de biztosan mélyül. Tudtuk, hogy a fiunk szomorú, és bántott minket, hogy nem tudunk segíteni rajta. Sosem jutott eszünkbe, hogy meleg volta és megértésünk hiánya összefügg a nehézségeinkkel.

Gyakran töprengek azokon, amik azóta kiderültek. Úgy tekintem ezt, mint egy váratlan utazást. Ránk osztották; aligha jelentkeztünk volna rá, ha módunkban áll valami mást választani.

A váratlan viszont nem jelenti, hogy sajnálnánk. Ma már elmondhatjuk: „Jó, hogy tudjuk.” Tudtuk támogatni a fiunkat az útján. Reméljük, hogy ő is elmondhatja: „Nem vártuk – de nem bánjuk.”

(Fordította: Sebestyén Fábián)