A Fejlődéslélektan c. könyv a homoszexualitásról

Forrás: Cole, Michael – Cole, Sheila R.: Fejlődéslélektan. Budapest, Osiris Kiadó, 2006. Második; átdolgozott kiadás. 677–681. o.

A szexuális identitás kialakulására vonatkozó kutatások nagy része abból indul ki, hogy az elért identitás heteroszexuális lesz, vagyis a másik nem felé irányuló szexuális érdeklődés köré fog épülni. Az emberek számottevő hányada azonban nem heteroszexuális preferenciát mutat, vagyis szexuális partnerként saját nemének tagjait részesíti előnyben. Ezért a nemi identitás kérdésének tárgyalásakor mindenekelőtt a szexuális orientáció kérdésével kell foglalkoznunk.

A szexuális orientáció arra utal, hogy melyik nem tagjai iránt érez valaki erotikus vonzalmat. A becslések nem egységesek, de úgy tűnik, hogy az Egyesült Államokban és a világ más társadalmaiban a felnőttek nagy többsége heteroszexuális beállítottságú (Kinsey et al., 1953; Michaels, 1996). A felnőttek jelentékeny hányada azonban nem heteroszexuális beállítottságú, vagyis homoszexuális vagy biszexuális.

A szexuális orientációnak nyilvánvaló jelentősége van a nemi szereppel kapcsolatos identitásban, nem mondhatjuk azonban, hogy meghatározza a nemi identitást. A nemi identitást befolyásolják az adott kultúra szexualitásra vonatkozó kategóriái is, illetve az adott kultúrának az ezen kategóriákba illő emberekhez való hozzáállása. Mind a szexualitással kapcsolatos kulturális kategóriák, mind az ezekhez való kulturális viszonyulás nagy változatosságot mutat a különféle társadalmak között, illetve az egyes társadalmak történetében (Bem, 1996).

Heteroszexuális identitásképzés

Az iskoláskorban, amikor a legtöbb gyerek saját nembeli társaival szeret együtt lenni, saját magukról alkotott képüket nagyban meghatározza az, hogy hogyan reagálnak rájuk azonos nemű társaik. Ebben az időszakban a gyerekek többnyire közömbösek a másik nem tagjai iránt, vagy ellenségesek velük. Később a pubertáskor változásai hatására a másik nemhez való, közömbösségen vagy ellenségességen alapuló hozzáállásuk a vonzódáson alapuló orientációvá alakul. Sigmund Freud munkássága sokáig volt hatással a pszichológusok gondolkodására a folyamattal kapcsolatban. Mint a 15. fejezetben (607. o.) említettük, a freudista pszichológusok a serdülőkort olyan szakasznak tekintik, amelyben a gyerek a korábbi fejlődési szakaszok konfliktusait új formában éli át újra (Blos, 1972). Úgy gondolják, hogy ha ezeket a problémákat nem dolgozza fel és nem oldja meg, akkor felnőtt személyisége torzul. A serdülőkorban újra feldolgozandó korai fejlődési problémák között Freud szerint központi jelentőségű a gyermek primitív vágya az ellentétes nemű szülő birtoklására. A kisgyerekek úgy oldják meg ezt a Freud által ödipális konfliktusnak nevezett helyzetet, hogy a tiltott vágyat az azonos nemű szülővel azonosulva elfojtják. Freud szerint ez a kisgyermekkori azonosulás alapvető jelentőségű a későbbi megfelelő nemi identifikációban (lásd 10. fejezet).

A fiatalok ezekkel a korai ödipális érzésekkel találkoznak újra a serdülőkorban, de az elfojtás és az azonos nemű családtaggal való azonosulás, amely a kisgyermekkor végén megfelelő megoldást jelentett, már nem alkalmas válasz a konfliktusra. Freud szerint a pubertás újra felszínre hozza a szexuális vágyakat, de most már egy olyan életkorban, amikor a serdülő már teljességgel képes a tiltott cselekvésekre, és teljességgel megérti a vérfertőzés tabuját, amely kizárja a szülőt a lehetséges szexuális partnerek köréből.

Freud úgy tartotta, hogy a felébredt vágyak és a társadalmi korlátozások együttesen arra késztetik a serdülőt, hogy a családon kívül keressen olyan partnert, akit szerethet. Az iskoláskorban a kortársakkal kapcsolatban szerzett tapasztalatok alapot nyújtanak ehhez a kereséshez, de ez az új típusú tapogatózó tájékozódás sok nehézséggel jár. Először is, a serdülőnek alig van tapasztalata az ellenkező nemű kortársakkal kötött barátságokban, és egyáltalán nincs tapasztalata társairól mint szexuális partnerekről; új társas viselkedési módokat kell megtanulnia. Másodszor, az érzelmek áthelyezése a szülőkről a kortársakra a családtól való érzelmi elszakadást igényel; attól a családtól, amely születése óta az érzelmi biztonság alapja volt. Ennek a feladatnak a nehézségeit felismerve írja Freud (1905/1953a), hogy a serdülők érzelmeinek áthelyezése „a pubertás időszakának az egyik legfájdalmasabb pszichikai teljesítménye” (227. o.).

Az utóbbi években a szakemberek megpróbáltak olyan szexuális identitási elméleteket kialakítani, amelyek a korai életszakaszban végbemenő biológiai eseményeken alapulnak (lásd 10. fejezet). Daryl Bem (1996) például így érvel:

A biológiai változók, például a gének, a születés előtti hormonok és az agy neuroanatómiája nem magát a szexuális orientációt, hanem azt a gyerekkori temperamentumot kódolják, amelyik a gyermek kortársainak nemre jellemző, illetve nemre nem jellemző viselkedésével kapcsolatos preferenciáit befolyásolja. Ezeknek a preferenciáknak a következménye a gyermekek eltérő érzelmi viszonyulása az azonos és az eltérő nemű kortársakhoz – ezért érzékelik őket másnak, ismeretlennek, egzotikusnak. Ez ugyanakkor magasabb vegetatív izgalmi állapotot idéz elő, mely később erotikus színezetet ad az ellenkező nemű kortársak csoportjának: az egzotikus erotikussá válik.

Így, amint a serdülő az egyik vagy a másik nemre összpontosítja szexuális érzéseit és izgalmát, ezek az érzések szolgáltatnak alapot a nemi identitás felépítéséhez.

Nem heteroszexuális identitásképzés

Amikor az azonos neműek iránti szexuális vonzódást vizsgáljuk, elsőként az a kérdés merül fel, hogy mi lehet az oka ennek. A fejlődéspszichológusok figyelmét két biológiai magyarázat keltette fel a leginkább ezzel kapcsolatban. Az egyik elgondolás szerint a nem heteroszexuális orientáció genetikai alapú. A feltételezést alátámasztani látszó eredmények ikerkutatásból származnak: annak az esélye, hogy mindkét testvér homoszexuális, az egypetéjű ikreknél 2-5-ször nagyobb, mint a kétpetéjűeknél (Bailey és Bell, 1993; Ellis, 1996a; Whitam et al., 1993). Egy másik tényező, amelyik alátámasztja a genetikai hipotézist, az, hogy a leszbikus nők és a meleg férfiak testvérei nagyobb arányban vonzódnak szintén azonos neműekhez, mint a heteroszexuális férfiak és nők testvérei (Bailey et al., 1999). Mindkét eredmény arra látszik utalni, hogy a genetikai tényezőknek részük van az emberek szexuális beállítottságában. Ha viszont minden a géneken múlna, akkor minden egypetéjű ikerpárnál egyeznie kellene ennek a vonásnak, ez azonban nem így van. Ráadásul az adatok nem adnak magyarázatot arra, miképpen befolyásolják a gének valakinek a szexuális orientációját.

A nem heteroszexuális orientáció másik széles körű érdeklődést kiváltó biológiai magyarázata a hormonok születés előtti fejlődésben betöltött szerepével kapcsolatos. Amint a 3. fejezetben láttuk (108. o.), a férfi-, vagyis az androgén hormonok hatása a magzat fejlődésében nem korlátozódik a herékre és az ivarszervre. A prenatális fejlődés utolsó hat hónapjában a tesztoszteron jelenléte gondoskodik az agy természetes ritmikus tevékenységének elnyomásáról. Ha hiányzik a tesztoszteron, a hipofízis megkezdi a nőkre jellemző ciklikus hormonkiválasztást. Az androgének hatása a magzati agyra az esetek többségében a magzat genetikai neméhez alkalmazkodik. Ha azonban a hímnemű magzat valamilyen okból nem érzékeny az androgénekre, vagy a nőnemű magzat androgéneket kap abban a kritikus periódusban, amikor kialakulnak bizonyos neurális pályák, lehetséges, hogy nagyobb lesz az esély az azonos neműekhez való vonzódásra.

A nemi hormonoknak az agyra és a későbbi szexuális viselkedésre való hatását demonstráló kutatások nagy részét állatokon végezték (Bohan, 1996). Azok a nőstény állatok, amelyek androgéneket kaptak méhen belül, aktívabbak, mint a többi nőstény, és megpróbálnak meghágni más állatokat. Azok a hímek, amelyektől megvonták az androgéneket, nőies párzási viselkedést mutatnak, és felkínálják magukat társaiknak.

Egy DES (dietil-stilbestrol) gyógyszerrel kezelt felnőtt nőkkel foglalkozó kutatás az 1990-es években további bizonyítékokkal szolgált e feltételezés mellett (Meyer-Bahlberg et al., 1995). A DES, amelyet rákkeltő mellékhatásai miatt már betiltottak, egy szintetikus hormon, amelyet veszélyeztetett terhes nőknek adtak. Abból a gyanúból kiindulva, hogy a gyógyszer befolyásolja a nemi fejlődést azáltal, hogy fokozza a férfiasságot erősítő androgének termelését az agy méhen belüli szerveződésének szakaszában, kutatók összehasonlították olyan nők egy csoportját, akik méhen belül kaptak ilyet, olyan hasonló korú és kórtörténetű nőkkel, akik nem kaptak ilyen gyógyszert. Amint várható volt, azok a nők, akik méhen belül DES-t kaptak, nagyobb pontszámot értek el a homoszexuális vagy biszexuális beállítottságot mérő tesztekben, mint azok a kortársaik, akik nem kaptak a gyógyszerből.

A nem heteroszexuális orientációra környezeti magyarázatok is születtek, ezek központjában a szexuális orientáció tanulásának módozatai állnak. Egy régi feltételezés szerint a serdülő nem heteroszexuális beállítottságot alakíthat ki azért, mert fiatal korában megrontotta egy idősebb homoszexuális vagy biszexuális egyén. Bár lehetnek olyan leszbikusok, meleg férfiak és biszexuálisok, akiket egy azonos nemű csábított el fiatalkorukban, a leszbikusokkal és meleg férfiakkal készült interjúkból az derül ki, hogy legtöbbjük nem érintkezett azonos neműekkel, amíg fel nem ismerte a saját neme tagjai iránti vonzódását (Bell et al., 1981). Egy hasonló hipotézis szerint a nem heteroszexuális orientációt egyfajta szexuális „nyomat” okozza. Az elmélet azt állítja, hogy ha valakinek az első szexuális érintkezése azonos neművel történt, a szexuális izgalom a saját nemének tagjaihoz fog kapcsolódni (Bohan, 1996). Mivel a gyakorlatban sok ember saját nemének tagjaival szerzi első szexuális élményeit, ez a hipotézis nem magyarázza, hogy miért fejlődik ki a legtöbb emberben heteroszexuális orientáció.

A nem heteroszexuális tevékenységet ugyan elterjedt jelenségnek tartják, de azok közül, akik gyakorolják, csak kevesen vallják magukat melegnek, leszbikusnak vagy biszexuálisnak (Michael et al., 1994). Az ilyen eltérések miatt számos kortárs kutató különbséget tesz 1. nem heteroszexuális irányultság, 2. azonos neműekkel gyakorolt szexuális viselkedés és 3. nem heteroszexuális identitás között. Szerintük a nem heteroszexuális identitással rendelkezők szexuális irányultságukat és szexuális viselkedésüket tartósan integrálják önmagukról mint melegről, leszbikusról vagy biszexuálisról alkotott képükbe. A kortárs kutatók általában úgy vélik, hogy a szexuális irányultság, a szexuális viselkedés és a szexuális identitás a legtöbb emberi viselkedésformához hasonlóan a biológia és a környezeti hatások következménye.

Az egyik ismert interakcionista elméletnek az öncímkézés áll a középpontjában. E szerint a nézet szerint „azoknál a gyerekeknél, akiknek a megjelenésé és a modora hasonlít a másik nem ilyen jellemzőihez, zavar keletkezik a nemi identitásban, és ez a zavar növeli az esélyeiket az azonos neműekhez való vonzódásra” (Ellis, 1996b, 25. o.). Vagyis azok a fiúk, akiknek a viselkedését mások „nőiesnek” találják, és a „fiús” természetű lányok, akiknek a viselkedését nem tartják „nőiesnek”, nagyobb valószínűséggel tekintik magukat saját nemük többi tagjától különbözőnek. E különbség miatt fogják magukat melegnek, leszbikusnak vagy biszexuálisnak címkézni. A hipotézis alátámasztására irányuló kutatások kimutatták, hogy sok nagyon nőies fiú válik meleg vagy biszexuális férfivá. Bár a férfias lányokról kevesebb kutatás folyt, a jelenlegi eredmények arra utalnak, hogy legtöbbjük heteroszexuális lesz, de az átlagosnál nagyobb az esélyük arra, hogy leszbikussá váljanak (Bailey, 1996; Bailey és Zucker, 1995).

Sok tudós úgy tartja, hogy a nem heteroszexuális egyének ilyen nagy változatossága láttán ésszerű azt feltételezni, hogy a szexuális irányultság és identitás eredete és fejlődése egyénenként nagyon eltérő (Bohan, 1996; Ellis, 1996). Egyes nem heteroszexuális egyének vonatkozásában fontos szerepet játszhat a biológia; másoknál a tanulás vagy életük egy adott szakaszának társas környezete lehet a döntő tényező.

A nem heteroszexuális identitásképzés állomásai

Megfigyeltek bizonyos fejlődési párhuzamokat a különféle társadalmakban a nem heteroszexuális identitás kialakulásában, ami arra késztette a kutatókat, hogy leírják ennek a folyamatnak az állomásait (Cass, 1984, 1996; Troiden, 1988, 1993). Richard Troiden felállított egy olyan modellt az identitásképzésre, amelynek állomásai az utóbbi évtizedekben sok észak-amerikai meleg férfi tapasztalataihoz illeszkednek.

1. szint: szenzitizáció, a különbözőség érzése.

2. szint: felismerés, identitáskrízis. Amikor ezeknek a gyerekeknek a nemi érése megkezdődik, észreveszik, hogy saját nembeli társaikhoz vonzódnak, és elkezdik ezeket az érzelmeket homoszexuálisként címkézni. Ez a felismerés nagy belső zűrzavart és identitásválságot okoz; többé már nem tekinthetik adottnak heteroszexuális identitásukat, és tudják, hogy a homoszexuálisokat megbélyegzik. Általában ilyen érzésekről számolnak be:

Nem vagy biztos abban, ki vagy. Össze vagy zavarodva, milyenfajta ember vagy te, és merre is tart az életed. Azt kérdezed magadtól: „Ki vagyok én? Homoszexuális vagyok? Heteroszexuális vagyok-e igazán?”(Cass, 1984, 156. o.)

A serdülőkor középső vagy késői szakaszában ezek a fiatalok kezdik azt hinni, hogy ők valószínűleg homoszexuálisok, hiszen nem érdeklik őket kortársaik heteroszexuális tevékenységei. Sok homoszexuális felnőtt úgy idézi fel a serdülőkort, mint a magány és kiközösítettség időszakát. Ez a feszült pszichológiai és szociális állapot tagadást gerjeszt, és arra irányuló kísérleteket, hogy eltérő szexuális irányultságukat társadalmilag elfogadott formában fejezzék ki.

3. szint: az identitás vállalása. Sok olyan fiatal, akinek vannak homoszexuális tapasztalatai, és aki felismerte, hogy saját nemének tagjaihoz vonzódik, nem vonzalma szerint választ. Mások azonban nyilvánosan vállalják az eddig csak önmaguknak bevallott homoszexuális vonzódásukat – legalábbis más homoszexuálisok előtt. Bár a homoszexuális identitást ennek a folyamatnak az elején vállalják, ez még nem jelent teljes elfogadást. Vivienne Cass (1984) így ír az identitásképzésnek ebben a szakaszában lévő emberekről:

Biztos vagy abban, hogy homoszexuális vagy, és ebbe bele is nyugodtál, vagy legalábbis elviseled. Bár mostantól kezdve homoszexuálisnak tekinted magad, nem vagy biztos afelől, hogy milyen leszel a jövőben. Általában vigyázol arra, hogy heteroszexuális látszatot keltsél. Néha elvegyülsz homoszexuálisok között, vagy szeretnéd ezt tenni. Vágyat érzel arra, hogy találkozzál olyanokkal, amilyen te vagy. (156. o.)

Azok a fiatalok, akik elérték a homoszexuális identitásnak ezt a szintjét, különböző módon viszonyulnak hozzá. Vannak, akik igyekeznek elkerülni a homoszexuális kapcsolatokat, és arra törekszenek, hogy heteroszexuálisnak látsszanak, hogy ne bélyegezzék meg őket. Mások magukévá teszik a szélesebb társadalom homoszexualitásra vonatkozó sztereotípiáit, és szélsőségesen viselkednek azért, hogy megfeleljenek ezeknek a sztereotípiáknak. Megint mások visszafogottan csatlakoznak a homoszexuális közösséghez.

4. szint: elköteleződés, az identitás integrációja. Erre az utolsó szintre azok érkeznek el, akik lehetséges életformaként fogadják el a homoszexualitást. Az identitás integrációját a szexualitás és az érzelmi kötődés összefonódása, az életformával való elégedettség kifejezése és a homoszexuális identitás nyilvános vállalása mutatja.

Troiden megjegyzi, hogy a homoszexuális identitás melletti elkötelezettség lehet gyengébb vagy erősebb, olyan tényezőktől függően, hogy a személy mennyire sikeres a társas kapcsolatok megalapozásában, hogy a családja mennyire fogadja el, és hogy mennyire sikeres munkájában vagy karrierjében.

Hangsúlyozni kell, hogy a nemi identitás változásának Troiden által leírt sorozata nem tekinthető univerzálisnak. Egyes társadalmakban és más történelmi korokban a felnőttek azonos neműekkel folytatott szexuális kapcsolatát nem feltétlenül tekintik vagy tekintették az életre szóló nemi identitás megnyilvánulásának. Ehelyett olyan különféle értelmezések születtek a jelenségre, mint az adott kultúra nemi szegregációjára adott törvényszerű válasz, szexuális tanulás, a felnőtté válás rítusának része vagy a fölös szexuális energiák játékos levezetése a fiataloknál (Gonsiorek és Weinrich, 1991; Herdt, 1989; Savin-Williams, 1990).

Hivatkozott irodalom [kivonat]

Bailey, J. M. (1996). Gender identity. In R. C. Savin-Williams & K. M. Cohen (Eds.), The lives of lesbians, gays, and bisexuals: Children to adults (pp. 71–93). Ft. Worth, TX: Harcourt Brace College Publishers.
Bailey, J. M., & Bell, A. P. (1993). Familiality of female and male homosexuality. Behavioral Genetics, 23, 313–322.
Bailey, J. M., & Zucker, K. J. (1995). Childhood sex-typed behavior and sexual orientation: A conceptual analysis and quantitative review. Developmental Psychology, 31(1), 43–55.
Bailey, J. M., Pillard, R. C., Dawood, K., Miller, M. B., Farrer, L. A., Trivedi, S., & Murphy, R. L. (1999). A family history study of male sexual orientation using three independent samples. Behavior Genetics, 29(2), 79–86.
Bell, A. P., Weinberg, M. S., & Hammersmith, S. K. (1981). Sexual preference: Its development in men and women. Bloomington, IN: Indiana University Press.
Bem, D. J. (1996). Exotic becomes erotic: A developmental theory of sexual orientation. Psychological Review, 103(2), 320–335.
Blos, P. (1972). The child analyst looks at the young adolescent. In J. Kagan & R. Coles (Eds.), Twelve to sixteen: Early adolescence. New York: W. W. Norton.
Bohan, J. S. (1996). Psychology and sexual orientation: Coming to terms. New York: Routledge.
Cass, V. (1996). Sexual orientation identity formation: A Western phenomenon. In R. P. Cabaj & T. S. Stein (Eds.), Textbook of homosexuality and mental health (pp. 227–251). Washington, DC: American Psychiatric Press.
Cass, V. C. (1984). Homosexual identity formation: Testing a theoretical model. Journal of Sex Research, 20, 143–167.
Ellis, L. (1996a). The role of perinatal factors in determining sexual orientation. In R. C. Savin Williams & K. M. Cohen (Eds.), The lives of lesbians, gays, and bisexuals: Children to adults (pp. 35–70). Fort Worth, TX: Harcourt-Brace College Publishers.
Ellis, L. (1996b). Theories of homosexuality. In R. C. Savin-Williams & K. M. Cohen (Eds.), The lives of lesbians, gays, and bisexuals: Children to adults (pp. 11–34). Fort Worth, TX: Harcourt-Brace College Publishers.
Freud, S. (1905/1953). Three essays on the theory of sexuality. In J. Strachey (Ed.), The standard edition of the complete psychological works of Sigmund Freud (Vol. 7). London: Hogarth Press.
Gonsiorek, J. C., & Weinrich, J. D. (Eds.) (1991). Homosexuality: Research implications for public policy. Newbury Park, CA: Sage Publications.
Herdt, G. (Ed.) (1989). Gay und lesbian youth. New York: Harrington Park Press.
Kinsey, A. C., Pomeroy, W. B., Martin, C. E., & Gebhard, P. H. (1953). Sexual behavior in the human female. Philadelphia: Saunders.
Meyer-Bahlburg, H. F. L., Ehrhardt, A. A., Rosen, L. R., & Gruen, R. S. (1995). Prenatal estrogens and the development of homosexual orientation. Developmental Psychology, 31(1), 12–21.
Michael, R. T. (1994). Sex in America: A definitive survey. Boston: Little Brown.
Michaels, S. (1996). The prevalence of homosexuality in the United States. In R. P. Cabaj & T. S. Stein (Eds.), Textbook of homosexuality and mental health (pp. 43–63). Washington, DC: American Psychiatric Press.
Savin Williams, R. C. (1990). Gay and lesbian youth: Expressions of identity. New York: Hemisphere.
Troiden R. R. (1988). Gay and lesbian identity: A sociological analysis. Dix Hills, NY: General Hall.
Troiden, R. R. (1993). The formation of homosexual identities. In L. D. Garnets & D. C. Kimmel (Eds.), Psychological perspectives on lesbian and gay male experiences (pp. 191–217). New York: Columbia University Press.
Whitam, F. L., Diamond, M., & Martin, J. (1993). Homosexual orientation in twins: A report on 61 pairs and 3 triplet sets. Archives of Sexual Behavior, 22, 187–206.

Kapcsolódó anyagok:

Szexuális irányultság (Atkinson & Hilgard: Pszichológia; harmadik, átdolgozott kiadás, 2005)
Az együttjárások felismerése: sztereotípiák (Atkinson: Pszichológia; második, javított kiadás, 1999)
Gyakran feltett kérdések a szexuális irányultságról és a homoszexualitásról (Pszichológia Online)
- I. rész – Eldönthetik-e a homoszexuálisok, hogy milyen legyen a szexuális irányultságuk? Tekinthető-e a homoszexualitás betegségnek? Lehetnek-e homoszexuálisok jó szülők?
- II. rész – Megváltoztathatja-e a terápia a szexuális irányultságot? Miért olyan nehéz egyes melegek számára a 'feltárulkozás'? Miért beszélnek a melegek szexuális irányultságukról másoknak?
A tudatlanság veszélyes – Beszélgetés Rohánszky Magda pszichológussal (Mások, 2001/3.)
Könyvajánlat:
- Már nem tabu (Kézikönyv tanároknak a leszbikusokról, melegekről, biszexuálisokról és transzneműekről) (szerk.: Sándor Bea et al.; Labrisz Kiadó, Bp., 2002)
„Rengeteg átmenet ismert” – Dr. Urbán Róbert pszichológus a homoszexualitásról (Magyar Narancs, 2001. augusztus 23.)
Homoszexualitás és társadalom – A lélek betegségei c. könyv egy melléklete a homoszexualitásról (a könyv törzsanyagában nem szerepel a homoszexualitás)